Növelni fogja az örökbefogadási kedvet, és gyorsítja az ügyintézést az érintett szakemberek szerint az örökbefogadásra vonatkozó jogszabály módosítása, amelyet múlt heti ülésén fogadott el a kormány. A munkaügyi minisztérium közleményben számolt be a törvény módosításairól, amelyek közül a leglényegesebbek a következők: két évről öt évre növelték az örökbefogadásra való alkalmasságról szóló bizonylat érvényességét, eltörölték azt a kötelezettséget, hogy a gyerekvédelmi igazgatóságnak a kiskorú negyedfokú rokonait is meg kell keresnie, és a beleegyezésüket kell kérnie, mielőtt az örökbe adásra vonatkozó iratcsomót megnyitná. A módosítás új anyagi juttatásokat is bevezet, így 1,2-es a szociális referenciamutatóval (ISR) számolva a 3 és 6 év közötti gyerekek esetében havi 600 lej támogatást biztosítanak az örökbefogadó családnak, akkor is ha a gyerek fogyatékkal élő, vagy ha két testvért egy család vesz örökbe. Ötven százalékkal növelték a támogatás összegét, így havi 900 lejt kapnak azok az örökbefogadó családok, amelyek 7 évesnél nagyobb gyereket vállalnak, súlyosan fogyatékos gyereket vagy három testvért vesznek örökbe. Az anyagi támogatást az örökbefogadás véglegesítése pillanatától kapja a család mindaddig, míg a gyerek betölti a 18. évet, ám ha folytatja a tanulmányait, akkor 26 éves koráig meghosszabbítják.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...