Már alá is írta első törvényét a „kenyérbe lépett” Donald Trump

Letette a hivatali esküt Donald J. Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke. A novemberben megválasztott korábbi üzletember megfigyelők szerint a beiktatási beszédében folytatta a kampányát, ostorozta elődeit és a washingtoni elitet. Miközben az elnökök rendszerint megragadják az alkalmat, hogy üzenetet küldjenek azoknak is, akik nem rá szavaztak, Trump kizárólag saját támogatóihoz szólt. (tovább…)

Continue Reading

Idén lesz tízéves az Aradi Kamaraszínház

2007-ben rendhagyó kulturális vállalkozásnak tűnt Tapasztó Ernő azon merész gondolata, hogy Bukarestből hazaköltözve, önálló magyar színházat hozzon létre a szorványban, a mintegy 15 ezer fős magyar közösséggel rendelkező Aradon. Tapasztó Ernő hitt az elképzeklésében, és azóta siker, teltházas előadások, saját társulat, koncepció, színvonalas darabok, hazai és nemzetközi díjak tömkelege igazolja vissza, hogy nem tévedett. (tovább…)

Continue Reading

Szonda Szabolcs költő, műfordító, könyvtárigazgató a Mozaikban (1.)

A mai román irodalom egyik legismertebb elbeszélője, Dan Lungu író és Szonda Szabolcs műfordító volt a meghívottja a Bukaresti Magyar Intézet idei első Irodalmi szalon nevű rendezvényének. A jászvásári író Tyúkok a mennyben (Raiul găinilor) című regénye tavaly jelent meg magyarul Szonda Szabolcs fordításában. A mű a 2004-es megjelenése óta több kiadást megért, és olvasható szlovénul, olaszul, lengyelül, spanyolul, illetve bolgárul is. Dan Lungu ebben a regényében is a rendszerváltozást követő évek valóságát tárja groteszk humorral az olvasó elé. Az Akácos utca és a Gyűrött Traktor nevű kocsma mikrovilágának történéseit leleményesen követi Szonda Szabolcs, aki fordításával magyar nyelven alkotja újra a művet.

Szonda Szabolcs mindamellett, hogy műfordító, ír is, és 2008-tól a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. Mai adásunkban a vele készült beszélgetésünk első részét hallhatják. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#2872 (53) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437484) [1]=> int(437491) [2]=> int(437494) [3]=> int(437492) [4]=> int(437488) } ["paged"]=> int(2120) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(437484) [1]=> int(437491) [2]=> int(437494) [3]=> int(437492) [4]=> int(437488) } ["paged"]=> int(2120) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(0) "" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#2775 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#2767 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (437484,437491,437494,437492,437488) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 25428, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#2892 (24) { ["ID"]=> int(210295) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-21 19:24:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-21 17:24:45" ["post_content"]=> string(608) "A hólavina által betemetett olaszországi szálloda romjai alól kimenekített túlélők között van a harmadik eltűntnek nyilvánított román állampolgár is, egy kiskorú - idézte az Agerpres a külügyminisztérium közleményét. A gyereket a pescarai kórházba szállították, egészségi állapota jó. Sem ő, sem a pénteki nap folyamán kimenekített másik kiskorú, illetve felnőtt román állampolgár nincs életveszélyben. A római román nagykövetség állandó kapcsolatban áll velük, családjukkal, illetve az olasz hatóságokkal ? olvasható a közleményben." ["post_title"]=> string(60) "Három román túlélője is van az olaszországi lavinának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "harom-roman-tuleloje-is-van-az-olaszorszagi-lavinanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-22 19:25:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-22 17:25:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=210295" ["menu_order"]=> int(25239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2888 (24) { ["ID"]=> int(211595) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-26 15:35:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-26 13:35:48" ["post_content"]=> string(597) "Több szentegyházi erdőtulajdonos is aláírta azt a szándéknyilatkozatot, melyben kinyilvánítják, hogy alapító tagok lennének egy egyesületben, amely a területek ügykezeléséért fog felelni. A szervezet létrehozására az erdő őrzése érdekében is szükség van. További részletek marosvásárhelyi kollégánk Sármás Bocskai János interjújából. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/170224-Lörincz-Csaba-erdögondok-Szentegyhazan.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/170224-Lörincz-Csaba-erdögondok-Szentegyhazan.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(53) "Rendeződni látszanak az erdőgondok Szentegyházán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "rendezodni-latszanak-az-erdogondok-szentegyhazan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-26 11:51:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-26 09:51:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=211595" ["menu_order"]=> int(25240) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3073 (24) { ["ID"]=> int(210315) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-22 19:27:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-22 17:27:20" ["post_content"]=> string(2005) "Amerika-szakértők szerint kampánybeszédre emlékeztetett az új amerikai elnök beiktatási beszéde, amelyben Donald Trump saját szavazóbázisához szólt, ostorozta elődeit és a washingtoni elitet. Nagy Sándor András az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, a beiktatási beszédekben az új elnökök általában meghatározzák a következő négy év irányvonalát és megpróbálnak az alkalom ünnepélyességének megfelelően szólni. Ez a beszéd nem ilyen volt - közölte, hozzátéve: sokan várták volna Amerikában, hogy Donald Trump "magasabb röptű" beszédet mondjon, és üzenetet küldjön azoknak is, akik nem rá szavaztak. Szerinte az új elnök a kampányában már megfogalmazott "paneleket" erősítette meg, egyszerű üzeneteket fogalmazott meg, egyszerű, rövid mondatokat használt. Pálmai Zsolt úgy fogalmazott: "nincs kifinomultabb, békülékenyebb Donald Trump". Hozzátette: az új elnök beszédében olyan ügyeket sorolt, amelyeket négy év alatt nem lehet megoldani. A szakértő békülékenyebb víziót várt, és szerinte Donald Trump "kicsit szűk látókörű" volt, amikor megírta ezt a beszédet, mert győzelmét "múló tendenciák" tették lehetővé. A demográfiai változások nem neki kedveznek, a fiatalok többsége inkább Hillary Clintont támogatta, azok az iparágak, amelyek "rozsdásodásának" vesztesei juttatták győzelemre, nem az amerikai ipar jövőjét képviselik, és ha továbbra is azt hangoztatja, hogy a politikusok hibája, ha valami nem jó az emberek életében, akkor elfelejti, hogy a következő négy évben ő lesz az a politikus, akihez mindezt köthetik - fogalmazott a szakértő. Nagy Sándor András kitért arra is, hogy az amerikai-magyar kapcsolatokban új fejezet nyithat ez a nap, mert Donald Trump a migráció, a terrorizmus és az Oroszországgal szembeni szankciók kérdésében is hasonló nézeteket vall, mint a magyar kormány." ["post_title"]=> string(77) "Kampánybeszédre hasonlított Trump beiktatási beszéde szakértők szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "kampanybeszedre-hasonlitott-trump-beiktatasi-beszede-szakertok-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-22 19:27:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-22 17:27:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=210315" ["menu_order"]=> int(25241) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3076 (24) { ["ID"]=> int(212905) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-30 15:25:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-30 13:25:54" ["post_content"]=> string(1050) "Elhunyt Brünhilde Pomsel, Joseph Göbbels náci propagandaminiszter egykori titkárnője, a náci vezetés belső köreinek egyik utolsó túlélője. Álmában, müncheni otthonában érte a halál pénteken, 106 éves volt. Pomsel 1942-től három éven át dolgozott a propagandaminiszternek. Nem sokan ismerték, míg egy német napilap 2011-ben interjút nem közölt vele. Tavaly Christian Krönes forgatott róla dokumentumfilmet A German Life címmel. Ebben az egykori titkárnő elmondta, milyen volt dolgozni a hitleri ideológia terjesztéséért felelős ember mellett. Krönes azt mondta az AP-nek, hogy agg kora ellenére Pomselnek tiszta volt a tudata, amikor január 11-én, a születésnapján utoljára beszéltek. Mint azt a hölgy még életében elmondta, semmit sem tudott a Holokauszt során elhunyt 6 millió zsidó meggyilkolásáról. A róla készült dokumentumfilmben Pomsel kifejtette, hogy nem érez bűntudatot a történtek miatt, hacsak nem tekinthető az egész német társadalommal együtt bűnösnek." ["post_title"]=> string(29) "Meghalt Göbbels titkárnője" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "meghalt-gobbels-titkarnoje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-30 15:25:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-30 13:25:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=212905" ["menu_order"]=> int(25242) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#2995 (24) { ["ID"]=> int(209665) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-20 21:43:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-20 19:43:55" ["post_content"]=> string(1254) "Letette a hivatali esküt Donald J. Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke. A novemberben megválasztott korábbi üzletember megfigyelők szerint a beiktatási beszédében folytatta a kampányát, ostorozta elődeit és a washingtoni elitet. Miközben az elnökök rendszerint megragadják az alkalmat, hogy üzenetet küldjenek azoknak is, akik nem rá szavaztak, Trump kizárólag saját támogatóihoz szólt. Percekkel az eskütétel után az Egyesült Államok újdonsült elnöke kihirdette az első törvényt, amelynek célja elhárítani az akadályt James Mattis védelmi miniszteri kinevezése elől. A nyugalmazott tábornok az eddig érvényes jogszabály szerint nem vezethetné a tárcát, mivel nem vonult vissza legalább hét évvel a hivatalba lépése kívánt időpontja előtt. Igaz, az új törvény kihirdetésével sem foglalhatja el automatikusan a bársonyszéket, James Mattis kinevezését a szenátusnak is jóvá kell hagynia. A beiktatási beszéd itt olvasható (angol nyelven)." ["post_title"]=> string(72) "Már alá is írta első törvényét a "kenyérbe lépett" Donald Trump" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "mar-ala-is-irta-elso-torvenyet-a-kenyerbe-lepett-donald-trump" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-21 00:07:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-20 22:07:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=209665" ["menu_order"]=> int(25243) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#2996 (24) { ["ID"]=> int(211505) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-26 15:30:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-26 13:30:20" ["post_content"]=> string(153) "[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/10Szovegkovacs.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/10Szovegkovacs.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(20) "A kultúra jegyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "a-kultura-jegyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-26 11:51:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-26 09:51:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=211505" ["menu_order"]=> int(25244) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#2997 (24) { ["ID"]=> int(210145) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-21 12:03:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-21 10:03:27" ["post_content"]=> string(1030) "A Szociáldemokrata Párt Kovászna megyei szervezete továbbra is Sebastian Cucut támogatja a prefektusi tisztségre. Horia Grama megyei elnök szerint az RMDSZ-nek nincs alapja arra, hogy igényt tartson a tisztségre. A politikus a megyei szervezet legfőbb céljának nevezte, hogy továbbra is román prefektusa legyen Kovászna megyének, aki meggátolhatja a magyar többségű önkormányzatok ?esetleges visszaéléseit?. Horia Grama szerint így kellene lennie Hargita és Maros megyében is. Az Agerpres által idézett volt szociáládemokrata képviselő annak a véleményének is hangot adott, hogy mivel az RMDSZ és a PSD-ALDE szövetség közötti megállapodás csak a parlamenti együttműködésre terjed ki, az RMDSZ-nek nincs alapja arra, hogy igényt tartson a prefektusi tisztségre vagy bármely dekoncentrált intézmény vezetésére. Az utóbbiak kapcsán Grama azt mondta: ahol szükségesnek látják, új igazgatókat fognak kinevezni. (Agerpres)" ["post_title"]=> string(68) "Csak román prefektus veheti elejét a magyarok "visszaéléseinek"?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "csak-roman-prefektus-veheti-elejet-a-magyarok-visszaeleseinek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-21 14:40:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-21 12:40:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=210145" ["menu_order"]=> int(25245) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2998 (24) { ["ID"]=> int(210245) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-21 13:05:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-21 11:05:40" ["post_content"]=> string(2634) "Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség és az amerikai nagykövetség is a büntető törvénykönyv módosítása és közkegyelem ellen foglalt állást. Indokolatlan sürgősségi rendelettel, tárgyilagos elemzés hiányában módosítani a törvényi keretet ? áll abban az állásfoglalásban, amelyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) küldött Florin Iordache igazságügyi miniszternek a közkegyelemről, illetve a büntető törvénykönyvek módosításáról szóló tervezettel kapcsolatban. Az ügyészség közleménye rámutat: a büntető törvénykönyvnek egyensúlyt kell teremtenie a bűnözők felelősségre vonására irányuló társadalmi igény és a bűnvádi eljárás alatt álló vagy büntetését töltő személyek alapvető jogai között, a tervezett módosítások azonban felborítanák ezt az egyensúlyt. Nagyszebenben tegnap este is hozzávetőleg 50 személy tüntetett a közkegyelemről szóló rendelettervezet ellen. Szerdán és csütörtökön több városban ,néhány ezren vonultak utcára a civil társadalom felhívására. Az ügyhöz kapcsolódik, hogy a külügyminisztérium közleménye szerint a román diplomácia vezetője tegnap találkozott az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetével. A Hans Klemmel folytatott beszélgetésen a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy szükségesnek tartja a közvetlen párbeszédet a sajtón keresztül történő kommunikáció helyett. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy az amerikai diplomata egy nappal korábban egy interjúban időszerűtlennek nevezte a román büntetőjog tervezett módosításait, hozzátéve, hogy országa ellenez bármiféle olyan igazságszolgáltatással kapcsolatos intézkedést, amely gyengíti a jogállamiságot. A román külügyminisztérium közleménye szerint a Hans Klemmel folytatott beszélgetésen Teodor Meleşcanu nyomatékosan kérte, hogy az USA nagykövetsége közvetlenül a külügyminisztériummal és a kormányzati szervekkel folytasson párbeszédet, és ne a sajtón keresztül, valamint hogy tartsák be a diplomáciai előírásokat és szokásokat ?a stratégiai partnerség hangulatának megfelelően". A megbeszélésen szó esett a Románia és az Egyesült Államok közti stratégiai partnerségről. A két fél egyetért azzal, hogy ennek kidolgozása minden szempontból rendkívül fontos - írja a közlemény. Meleşcanu emlékeztette az amerikai nagykövetet, hogy a román kormány programjában felvállalta az USA-val való kapcsolatainak megerősítését - írja az idézett forrás." ["post_title"]=> string(55) "Több irányból tiltakoznak a Btk. módosítása ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "tobb-iranybol-tiltakoznak-a-btk-modositasa-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-22 19:15:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-22 17:15:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=210245" ["menu_order"]=> int(25247) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2999 (24) { ["ID"]=> int(210225) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-21 15:01:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-21 13:01:37" ["post_content"]=> string(901) "Románia szerepe felértékelődhet, és az új amerikai biztonságpolitika egyik regionális pillérévé válhat ? mondta Teodor Meleşcanu román külügyminiszter a Donald Trump amerikai elnök beiktatása utáni első nyilatkozatában. A bukaresti diplomácia vezetője a román közszolgálati televízióban tegnap este úgy értékelte: az Egyesült Államok csökkenteni fogja katonai jelenlétét a világban, de szüksége lesz olyan pillérekre, amelyeket támaszpontként használhat egyik vagy másik régióban. Meleşcanu hangsúlyozta: Romániának megvan az a nagy előnye és hátránya is egyben, hogy egy roppant érzékeny stratégiai övezetben helyezkedik el. Úgy fogalmazott: lefogadná, hogy Románia kiemelt szerepet kap ebben a térségben, és egyike lesz azoknak a pilléreknek, amelyeket az amerikai adminisztráció használni fog külpolitikájában." ["post_title"]=> string(65) "Románia fontos pillér marad az USA számára Meleşcanu szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "romania-fontos-piller-marad-az-usa-szamara-melescanu-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-22 19:04:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-22 17:04:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=210225" ["menu_order"]=> int(25249) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3000 (24) { ["ID"]=> int(212785) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-02-07 15:00:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-02-07 13:00:30" ["post_content"]=> string(1018) "2007-ben rendhagyó kulturális vállalkozásnak tűnt Tapasztó Ernő azon merész gondolata, hogy Bukarestből hazaköltözve, önálló magyar színházat hozzon létre a szorványban, a mintegy 15 ezer fős magyar közösséggel rendelkező Aradon. Tapasztó Ernő hitt az elképzeklésében, és azóta siker, teltházas előadások, saját társulat, koncepció, színvonalas darabok, hazai és nemzetközi díjak tömkelege igazolja vissza, hogy nem tévedett. Az idén tíz éve alakult társulat művészeti vezetőjével Pataky Lehel Zsolt beszélgetett a jelenlegi évad előadásairól, valamint a szeptemberre tervezett jubileumi ünnepségről. Ezt követően bejátszunk két, 2007-ben készült hangfelvételt is. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/Mozaik532_2017-02-07_AradiKamaraszinhaz10eves.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/Mozaik532_2017-02-07_AradiKamaraszinhaz10eves.ogg"][/audio]        " ["post_title"]=> string(45) "Idén lesz tízéves az Aradi Kamaraszínház" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "iden-lesz-tizeves-az-aradi-kamaraszinhaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-02-08 10:23:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-02-08 08:23:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=212785" ["menu_order"]=> int(25250) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3001 (24) { ["ID"]=> int(209515) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-24 14:30:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-24 12:30:41" ["post_content"]=> string(1850) "A mai román irodalom egyik legismertebb elbeszélője, Dan Lungu író és Szonda Szabolcs műfordító volt a meghívottja a Bukaresti Magyar Intézet idei első Irodalmi szalon nevű rendezvényének. A jászvásári író Tyúkok a mennyben (Raiul găinilor) című regénye tavaly jelent meg magyarul Szonda Szabolcs fordításában. A mű a 2004-es megjelenése óta több kiadást megért, és olvasható szlovénul, olaszul, lengyelül, spanyolul, illetve bolgárul is. Dan Lungu ebben a regényében is a rendszerváltozást követő évek valóságát tárja groteszk humorral az olvasó elé. Az Akácos utca és a Gyűrött Traktor nevű kocsma mikrovilágának történéseit leleményesen követi Szonda Szabolcs, aki fordításával magyar nyelven alkotja újra a művet. Szonda Szabolcs mindamellett, hogy műfordító, ír is, és 2008-tól a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. Mai adásunkban a vele készült beszélgetésünk első részét hallhatják. Tartsanak velünk: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/Mozaik-2017-01-24.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/Mozaik-2017-01-24.ogg"][/audio]   Szonda Szabolcs költő, műfordító 1974-ben született Sepsiszentgyörgyön. Kötetei: ? Kiegyezés a tükörrel (versek, Budapest, 1998); ? Vagyontárgyalás (Budapest, 2002); ? Robogni örök úthengeren, avagy mit vétettek a dáliák? (versek, Periszkóp Pál álnéven, társszerző Bakter Bálint [Cseke Gábor]. Csíkszereda, 2003); ? Idő(m)értékek, kontextusok. Írások Molnár Szabolcs 65. születésnapjára; szerk. Bányai Éva, Szonda Szabolcs; RHT, Bukarest?Sepsiszentgyörgy, 2008 ? Literatura maghiară din România. Aspecte cronologice şi noţiuni de bază; RHT, Bukarest?Sepsiszentgyörgy, 2008  " ["post_title"]=> string(75) "Szonda Szabolcs költő, műfordító, könyvtárigazgató a Mozaikban (1.)" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "szonda-szabolcs-kolto-mufordito-konyvtarigazgato-a-mozaikban-1" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-02-01 08:04:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-02-01 06:04:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=209515" ["menu_order"]=> int(25251) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3002 (24) { ["ID"]=> int(211335) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-25 15:30:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-25 13:30:48" ["post_content"]=> string(1193) "A homeopátia az 1700-as évekből (Németországból) ered, de ma már széles körben alkalmazzák Európa-szerte. Azon az elven alapszik, miszerint a szervezetünk képes önmagát gyógyítani. Hazánkban 1969-ben hagyták jóvá hivatalosan a homeopátia gyakorlását. Habár még gyerekcipőben jár itthon az ismertsége és az alkalmazása, egyre többen érdeklődnek felőle. Romániában csak szakorvosok lehetnek homeopaták. [caption id="attachment_211425" align="alignright" width="409"]Dr. Túrós Erzsébet Dr. Túrós Erzsébet[/caption] Vendégünk - akit 12 évvel ezelőtt Nobel-békedíjra jelöltek - sokoldalú szakember: családszakorvos, családterapeuta, oktatott geriátriát, ezenkívül pedig homeopata. Beszélgetésünk elején elmondja, hogy miért éppen a homeopátia gyakorlása áll a legközelebb hozzá.   Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/2017-01-25-ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/01/2017-01-25-ns.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(90) ""Ez csak az egyik út" - beszélgetés Dr. Túrós Erzsébet homeopata orvossal (I. rész)" ["post_excerpt"]=> string(162) "Mai adásunkban a homeopátiáról lesz szó. A témában felmerülő kérdésekre Dr. Túrós Erzsébet kolozsvári családszakorvos, homeopata orvos válaszol." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ez-csak-az-egyik-ut-beszelgetes-dr-turos-erzsebet-homeopata-orvossal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-04-12 09:58:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-04-12 06:58:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=211335" ["menu_order"]=> int(25252) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2892 (24) { ["ID"]=> int(210295) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-21 19:24:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-21 17:24:45" ["post_content"]=> string(608) "A hólavina által betemetett olaszországi szálloda romjai alól kimenekített túlélők között van a harmadik eltűntnek nyilvánított román állampolgár is, egy kiskorú - idézte az Agerpres a külügyminisztérium közleményét. A gyereket a pescarai kórházba szállították, egészségi állapota jó. Sem ő, sem a pénteki nap folyamán kimenekített másik kiskorú, illetve felnőtt román állampolgár nincs életveszélyben. A római román nagykövetség állandó kapcsolatban áll velük, családjukkal, illetve az olasz hatóságokkal ? olvasható a közleményben." ["post_title"]=> string(60) "Három román túlélője is van az olaszországi lavinának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "harom-roman-tuleloje-is-van-az-olaszorszagi-lavinanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-22 19:25:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-22 17:25:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=210295" ["menu_order"]=> int(25239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31175) ["max_num_pages"]=> int(2598) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "42720543c080b10ffae46c9214a5a023" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }