Nagy valószínűséggel már jövőben kötelezően jogszabályba kell foglalni Romániában is az azonos neműek közötti élettársi viszonyt – hívja fel a figyelmet Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Nagy valószínűséggel már jövőben kötelezően jogszabályba kell foglalni Romániában is az azonos neműek közötti élettársi viszonyt – hívja fel a figyelmet Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
Continue Reading
Elfogadta tegnap a parlament a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet, azzal a Szociáldemokrata Párt által kezdeményezett módosító javaslattal együtt, amelynek értelmében 40…
Continue ReadingOrvosai szerint lehetséges, hogy teljesen felépül az orosz ellenzéki aktivista.
Continue Reading
Csak azokban az óvodákban és iskolákban függesztik fel pénteken, hétfőn és kedden az oktatást, amelyekben szavazóhelyiségeket rendeznek be a vasárnapi helyhatósági választásokon.
Continue Reading
Az Egyesült Államokban eddig 6,8 millió fertőzöttet regisztráltak, ezzel az ország első helyen áll mind a fertőzöttek, mind a járvány halálos áldozatainak számát illetően.
Continue Reading
A Nobel-díjazottak kilétét október első hetében hozzák nyilvánosságra. Október 5-e és 12-e között a díjakat odaítélő intézmények a nyertesek nevét sajtótájékoztatókon jelentik be, ez a Nobel-díj hivatalos honlapján és közösségi médiacsatornáin lesz követhető.
Continue Reading
Október 1-től sztrájkot hirdetnek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói, ha nem vezet eredményre a ma kezdődő egyeztetés a sztrájkövetelésekről a rektorhelyettes és kancellár, valamint az egyetem dolgozóit képviselő sztrájkbizottság között.
Continue Reading
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Környezetvédelmi Programja 1992-ben hirdette meg a Takarítási Világnapot azzal a céllal, hogy a kezdeményezéshez csatlakozók tisztítsák…
Continue Reading
Idén szeptember 18-án, péntek este köszöntötték a zsidók az újévet. A Ros Hásána kétnapos ünnepén a világ megalkotásának 5781-ik évfordulójára…
Continue ReadingAláírták a tervezési és építési szerződést az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti 30 kilométeres szakaszára. A kolozsvári eseményen Ludovic Orban miniszterelnök is jelen volt.
Continue Reading
Meghaladta a kétezret, és ezzel új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában. A holland közegészségügyi intézet adatai szerint az elmúlt 24 órában 2215 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye Hollandiában, ez 350-nel haladja meg a vasárnapi fertőzésszámot.
Continue ReadingA baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint már több mint 31 millió 245 ezer ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban,…
Continue ReadingNagy valószínűséggel már jövőben kötelezően jogszabályba kell foglalni Romániában is az azonos neműek közötti élettársi viszonyt – hívja fel a figyelmet Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Az Európai Unió emberjogi bizottsága figyelmeztetést küldött Romániának, amelyben bírálják az azonos nemű személyek közötti kapcsolatok elismerésére és védelmére vonatkozó jogi keretek hiányát.
A bizottság határozata értelmében a román parlament köteles lesz jogszabályba foglalni az azonos neműek kapcsolatára vonatkozó normákat, amely révén az azonos nemű párok hasonló adminisztratív jogokkal rendelkeznek majd, mint a házastársak. Így többek között a kórházban egymás nevében hozhatnak döntéseket és örökölhetnek egymástól. Ugyanakkor az emberjogi bizottság felhívása és az Országos Diszkriminációellenes Tanács javaslata kizárják az azonos nemű párok általi örökbefogadás lehetőségét.
" ["post_title"]=> string(92) "Romániában is jogszabályba kell foglalni az azonos neműek közötti élettársi viszonyt" ["post_excerpt"]=> string(232) "Nagy valószínűséggel már jövőben kötelezően jogszabályba kell foglalni Romániában is az azonos neműek közötti élettársi viszonyt – hívja fel a figyelmet Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "romaniaban-is-jogszabalyba-kell-foglalni-az-azonos-nemuek-kozotti-elettarsi-viszonyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 13:23:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 10:23:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392619" ["menu_order"]=> int(23985) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(392617) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 13:16:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 10:16:59" ["post_content"]=> string(2001) "Elfogadta tegnap a parlament a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet, azzal a Szociáldemokrata Párt által kezdeményezett módosító javaslattal együtt, amelynek értelmében 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke. A tervezetet 242 támogató, 147 ellenszavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el a plénum. A törvényhozók döntése szerint hatályon kívül helyezik a nyugdíjak 14 százalékos emelését előíró cikkelyt. Így érvényben marad a nyugdíjtörvény, amely szerint 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke.
Egy másik, szintén PSD-s módosítás szerint 1 milliárd lejjel növelik az önkormányzatoknak szánt összeget, a megyeszékhelyek pedig további 500 millió lejt kapnak, amelyet egyenlő módon, politikai színezettől függetlenül osztanak szét közöttük. Ugyanakkor 5 millió 635 ezer lejjel egészítik ki a képviselőház költségvetését. Az összeget a decemberi parlamenti választások nyomán tisztségbe kerülő törvényhozók parlamenti irodáinak felszerelésére szánják.
A plénum jóváhagyta tegnap azt a módosítást is, miszerint a pedagógusok a hatályos törvényben előírtaknak megfelelően, azaz még ebben az évben megkapják a béremelést. Emellett 400 millió lejt hagytak jóvá a gazdasági minisztérium számára a Start-Up Nation program finanszírozására, illetve megszavazták azt is, hogy utaljanak ki 20 millió lejt a bukaresti Nemzet Megváltása székesegyház munkálatainak folytatására.
Az RMDSZ javaslatára elvetették azt a - szakbizottságokban megszavazott - módosító javaslatot, amely szerint "az Európai Unió által elfogadott módszertan értelmében az államadósság év végén nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 40 százalékát".
" ["post_title"]=> string(49) "Negyven százalékkal nő a nyugdíjpont értéke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "negyven-szazalekkal-no-a-nyugdijpont-erteke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 13:17:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 10:17:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392617" ["menu_order"]=> int(23986) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(392610) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 13:12:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 10:12:43" ["post_content"]=> string(660) "Kiengedték tegnap a berlini Charité kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivistát. Orvosai szerint lehetséges, hogy teljesen felépül. Az orosz kormány hangos kritikusa, az oroszországi ellenzék egyik vezéralakja éppen egy szibériai kampánykörútról tért vissza Moszkvába augusztus 20-án, amikor a repülőn hirtelen rosszul lett. Augusztus 22-én utaltak be a berlini kórházba, mérgezés gyanújával. A német szövetségi kormány, de a svédek és a franciák is megerősítették, hogy a mintájában novicsok idegmérget találtak. A vádakat az orosz kormány tagadta.
" ["post_title"]=> string(44) "Kiengedték Navalnijt a berlini kórházból" ["post_excerpt"]=> string(84) "Orvosai szerint lehetséges, hogy teljesen felépül az orosz ellenzéki aktivista. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "kiengedtek-navalnijt-a-berlini-korhazbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 13:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 10:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392610" ["menu_order"]=> int(23987) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(392608) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 12:56:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:56:31" ["post_content"]=> string(663) "Csak azokban az óvodákban és iskolákban függesztik fel pénteken, hétfőn és kedden az oktatást, amelyekben szavazóhelyiségeket rendeznek be a vasárnapi helyhatósági választásokon – döntötte el az országos vészhelyzeti bizottság. A testület ma közzétett határozata szerint szeptember 25-én, 28-án és 29-én online oktatás zajlik azokban a tanintézményekben, amelyekben a szeptember 27-i helyhatósági választásokon szavazókörzeteket alakítanak ki. A gyermekek fizikai jelenlétével történő oktatást szeptember 30-án folytatják ott, ahol a járványhelyzet megengedi.
" ["post_title"]=> string(62) "Nem zár be minden iskola a helyhatósági választások miatt" ["post_excerpt"]=> string(195) "Csak azokban az óvodákban és iskolákban függesztik fel pénteken, hétfőn és kedden az oktatást, amelyekben szavazóhelyiségeket rendeznek be a vasárnapi helyhatósági választásokon." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "nem-zar-be-minden-iskola-a-helyhatosagi-valasztasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 12:56:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:56:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392608" ["menu_order"]=> int(23988) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(392606) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 12:51:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:51:43" ["post_content"]=> string(754) "Elérte a 200 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban – jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház. Ha ez a trend folytatódik, akkor a Covid-19 - a szív-és érrendszeri megbetegedések és a rák után - az év végére már a harmadik vezető halálok lehet Amerikában.
Az Egyesült Államokban eddig 6,8 millió fertőzöttet regisztráltak, ezzel az ország első helyen áll mind a fertőzöttek, mind a járvány halálos áldozatainak számát illetően. Világszerte összesen több mint 31 millió a regisztrált fertőzöttek és több mint 965 ezer az elhunytak száma.
" ["post_title"]=> string(91) "Elérte a kétszázezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Amerikában" ["post_excerpt"]=> string(190) "Az Egyesült Államokban eddig 6,8 millió fertőzöttet regisztráltak, ezzel az ország első helyen áll mind a fertőzöttek, mind a járvány halálos áldozatainak számát illetően. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "elerte-a-ketszazezret-a-koronavirus-jarvany-halalos-aldozatainak-szama-amerikaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 12:51:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:51:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392606" ["menu_order"]=> int(23989) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(392603) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 12:46:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:46:54" ["post_content"]=> string(1018) "A koronavírus-világjárvány miatt törölte a december 10-i hagyományos stockholmi Nobel-díjátadó ünnepséget a Nobel Alapítvány. Helyette televíziós díjátadó ünnepséget rendeznek a stockholmi Városházáról, amely egybefonódik a világ különböző részein rendezendő ünnepségekkel.
A Nobel-díjazottak kilétét október első hetében hozzák nyilvánosságra. Október 5-e és 12-e között a díjakat odaítélő intézmények a nyertesek nevét sajtótájékoztatókon jelentik be, ez a Nobel-díj hivatalos honlapján és közösségi médiacsatornáin lesz követhető.
Utoljára 1944-ben, a második világháború idején történt meg, hogy Stockholmban nem tartottak díjátadó ünnepséget. Az 1944. évi Nobel-díjakat 1945-ben adták át. Ezt megelőzően 1940-ben, 1941-ben és 1942-ben sem ítélték oda a díjakat.
" ["post_title"]=> string(57) "Idén elmarad a hagyományos Nobel-díjátadó ünnepség" ["post_excerpt"]=> string(293) "A Nobel-díjazottak kilétét október első hetében hozzák nyilvánosságra. Október 5-e és 12-e között a díjakat odaítélő intézmények a nyertesek nevét sajtótájékoztatókon jelentik be, ez a Nobel-díj hivatalos honlapján és közösségi médiacsatornáin lesz követhető." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "iden-elmarad-a-hagyomanyos-nobel-dijatado-unnepseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 12:46:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:46:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392603" ["menu_order"]=> int(23990) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(392601) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 12:39:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:39:44" ["post_content"]=> string(1375) "Október 1-től sztrájkot hirdetnek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói, ha nem vezet eredményre a ma kezdődő egyeztetés a sztrájkövetelésekről a rektorhelyettes és kancellár, valamint az egyetem dolgozóit képviselő sztrájkbizottság között – tájékoztat a hvg.hu. A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai ugyanakkor az ombudsmanhoz fordulnak az ügyükkel, mert szerintük az egyetem átszervezése Alaptörvény-ellenesen történik, az egyetem fenntartó kuratóriuma szeptember 15-én egyoldalúan módosította az SZFE Szervezeti és Működési Rendjét.
A magyar állam idén privatizálta a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet és a Színház és Filmművészetért Alapítvány tulajdonába szervezte ki. A budapesti parlament júliusban szavazta meg az egyetem átalakítását, és hivatalosan szeptember 1-én meg is történt az átállás. Az egyetem fölé került alapítvány kuratóriumába az egyetem egyetlen jelöltje sem került be, annak elnöke Vidnyánszky Attila lett. A budapesti egyetem vezetése és szenátusa szeptember elsejei hatállyal lemondott, ugyanis szerintük a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium felszámolta az autonómia minden lényeges elemét.
" ["post_title"]=> string(50) "Sztrájkot hirdetnének a budapesti SZFE dolgozói" ["post_excerpt"]=> string(283) "Október 1-től sztrájkot hirdetnek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói, ha nem vezet eredményre a ma kezdődő egyeztetés a sztrájkövetelésekről a rektorhelyettes és kancellár, valamint az egyetem dolgozóit képviselő sztrájkbizottság között." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "sztrajkot-hirdetnenek-a-budapesti-szfe-dolgozoi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 12:39:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:39:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392601" ["menu_order"]=> int(23991) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(392599) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 12:36:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:36:27" ["post_content"]=> string(727) "Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Környezetvédelmi Programja 1992-ben hirdette meg a Takarítási Világnapot azzal a céllal, hogy a kezdeményezéshez csatlakozók tisztítsák meg, tegyék rendbe környezetüket, életterüket. Ma 180 ország több millió polgára látott neki rendbe tenni környezetét egy nap alatt.
A világméretű takarítási akció Ausztráliából indult 1989-ben, mikor egy vitorlásverseny során az egyik versenyző, Ian Kiernan, teljesen felháborodott a szemetes óceánon és parton. Ennek hatására ő szervezte meg az első takarítást a sydney-i kikötőben és környékén.
" ["post_title"]=> string(39) "Szeptember 23. - Takarítási világnap" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "szeptember-23-takaritasi-vilagnap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 12:36:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 09:36:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392599" ["menu_order"]=> int(23992) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(392457) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-22 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 12:00:00" ["post_content"]=> string(819) "Idén szeptember 18-án, péntek este köszöntötték a zsidók az újévet. A Ros Hásána kétnapos ünnepén a világ megalkotásának 5781-ik évfordulójára emlékeztek. Az ünnep alkalmából felelvenítjük a Bukarestben tíz évvel ezelőtt első alkalommal megszervezett Yiddisher Velt nevet vislő, Jiddis Fesztivált, amely a két világháború között aranykorát élő jiddis kultúrát és az eltűnő félben lévő jiddis nyelvet próbálta feléleszteni. Műsorunk folytatásában az idei mezőpaniti alkotótábor szervezőivel beszélget Molnár Krisztina.
Aláírták a tervezési és építési szerződést az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti 30 kilométeres szakaszára. A kolozsvári eseményen Ludovic Orban miniszterelnök is jelen volt.
A munkát három cégből álló – Spedition UMB, Tehnostrade, Electromontaj – konzorcium végzi 1,39 milliárd lejért. A cégcsoportnak egy év alatt kell elkészítenie a terveket, két év alatt kell megépítenie a pályát, és ötéves garanciát kell vállalnia a kész autópályáért.
Ludovic Orban miniszterelnök kijelentette: hamarosan autópályán, mindössze másfél óra alatt meg lehet tenni az utat Kolozsvártól a nemrég átadott Bors II - Nagykereki határátkelőhelyig.
" ["post_title"]=> string(72) "Három év múlva újabb 30 km-el bővül az észak-erdélyi autópálya" ["post_excerpt"]=> string(229) "Aláírták a tervezési és építési szerződést az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti 30 kilométeres szakaszára. A kolozsvári eseményen Ludovic Orban miniszterelnök is jelen volt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "harom-ev-mulva-ujabb-30-km-el-bovul-az-eszak-erdelyi-autopalya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 12:27:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 09:27:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392590" ["menu_order"]=> int(23996) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(392588) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-22 12:10:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 09:10:46" ["post_content"]=> string(1468) "Meghaladta a kétezret, és ezzel új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában. A holland közegészségügyi intézet adatai szerint az elmúlt 24 órában 2215 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye Hollandiában, ez 350-nel haladja meg a vasárnapi fertőzésszámot.
Sajtóbeszámolók szerint az elmúlt héten öt alkalommal döntött csúcsot az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Ezt megelőzően április 10-én rögzítették a legtöbb új esetet (1327). A Johns Hopkins Egyetem arról számolt be, hogy Hollandiában az igazolt fertőzöttek száma átlépte a 100 ezret, a halálos áldozatoké pedig a 6300-at.
A fertőzés hullámának megállítására a helyi hatóságok a múlt hét végén szigorítottak a már korábban bevezetett korlátozó intézkedéseken az ország négy legnagyobb városában. Amszterdamban, Rotterdamban, Hágában és Utrechtben a rendkívüli szabályok főként a kávézókat, bárokat és éttermeket érintik. A vendéglátóhelyek legkésőbb éjjel egy óráig maradhatnak nyitva, és tilos az 50-nél több ember részvételével tervezett rendezvények megtartása. Az új koronavírussal összefüggő első fertőzéseket február 27-én jegyezték fel Hollandiában.
" ["post_title"]=> string(68) "Rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában" ["post_excerpt"]=> string(342) "Meghaladta a kétezret, és ezzel új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában. A holland közegészségügyi intézet adatai szerint az elmúlt 24 órában 2215 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye Hollandiában, ez 350-nel haladja meg a vasárnapi fertőzésszámot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "rekordot-dontott-a-koronavirus-fertozottek-szama-hollandiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 12:10:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 09:10:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392588" ["menu_order"]=> int(23997) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(392586) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-22 12:09:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 09:09:26" ["post_content"]=> string(774) "A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint már több mint 31 millió 245 ezer ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma meghaladja a 963 ezret, a gyógyultaké pedig 21 millió 400 ezer körüli.
A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 6 835 394 fertőzött volt, 199 817-en haltak meg és 2 615 949-en gyógyultak meg eddig. Indiában 5 487 580 fertőzöttet, 87 882 halálos áldozatot és 4 396 399 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 4 544 629 fertőzöttről, 136 895 halálos áldozatról és 3 963 446 gyógyultról tudni.
" ["post_title"]=> string(70) "Átlépte a 31 milliót a világon a koronavírus-fertőzöttek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "atlepte-a-31-milliot-a-vilagon-a-koronavirus-fertozottek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 12:09:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 09:09:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392586" ["menu_order"]=> int(23998) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(392619) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-23 13:23:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 10:23:34" ["post_content"]=> string(1104) "Nagy valószínűséggel már jövőben kötelezően jogszabályba kell foglalni Romániában is az azonos neműek közötti élettársi viszonyt – hívja fel a figyelmet Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Az Európai Unió emberjogi bizottsága figyelmeztetést küldött Romániának, amelyben bírálják az azonos nemű személyek közötti kapcsolatok elismerésére és védelmére vonatkozó jogi keretek hiányát.
A bizottság határozata értelmében a román parlament köteles lesz jogszabályba foglalni az azonos neműek kapcsolatára vonatkozó normákat, amely révén az azonos nemű párok hasonló adminisztratív jogokkal rendelkeznek majd, mint a házastársak. Így többek között a kórházban egymás nevében hozhatnak döntéseket és örökölhetnek egymástól. Ugyanakkor az emberjogi bizottság felhívása és az Országos Diszkriminációellenes Tanács javaslata kizárják az azonos nemű párok általi örökbefogadás lehetőségét.
" ["post_title"]=> string(92) "Romániában is jogszabályba kell foglalni az azonos neműek közötti élettársi viszonyt" ["post_excerpt"]=> string(232) "Nagy valószínűséggel már jövőben kötelezően jogszabályba kell foglalni Romániában is az azonos neműek közötti élettársi viszonyt – hívja fel a figyelmet Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "romaniaban-is-jogszabalyba-kell-foglalni-az-azonos-nemuek-kozotti-elettarsi-viszonyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-23 13:23:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-23 10:23:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392619" ["menu_order"]=> int(23985) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "191aa941dbfcbdf6428299dfa2a0142a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:90c3a71dfd6b8bd42e358f3c9bbcdc5f" }