Havi 2000 lejes kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok szükségállapot és veszélyhelyzet idején, ha a képviselőház is elfogadja a szenátusban tegnap megszavazott tervezetet.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Havi 2000 lejes kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok szükségállapot és veszélyhelyzet idején, ha a képviselőház is elfogadja a szenátusban tegnap megszavazott tervezetet.
Continue ReadingAz eddigi közepesről magas szintre emelte hétfőn a brit kormány a koronavírus-járvány intenzitását jelző készenléti fokozatot.
Continue Reading
A Román Nemzeti Bank szerint Románia gazdasági helyreállását, növekedését veszélyeztetné a nyugdíjak 40 százalékos emelése.
Continue ReadingA jövő évtől kezdődően a jelenlegi 500 lejről fokozatosan 1200 lejre nő a szociális referenciamutató 2023-ig – erről fogadott el jelentést hétfőn a képviselőház munkaügyi bizottsága.
Continue Reading
Pozitív lett a koronavírus-tesztje egy aradi testvérpárnak, akik a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, ezért egyikük osztálya karanténba került. Mivel édesanyjuk…
Continue Reading
Semmilyen plusz kiadást nem bír el a költségvetés jelen pillanatban- jelentette ki hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök, aki felszólította a parlamenti pártok képviselőit, hogy utasítsák el a plénumban azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a költségvetési bizottság szavazott meg a költségvetés-kiigazítás kapcsán. Úgy fogalmazott: a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőinek javaslatai ‘rendkívül nagy veszélybe’ sodorják Romániát.
(tovább…) Continue Reading
A legutóbbi tájékoztatás óta 808 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A jelentés szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
(tovább…) Continue ReadingA tavaly ősszel beiktatott Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen első alkalommal tartott az Európai Parlament előtt évértékelő beszédet,…
Continue Reading
Közös nyilatkozatot fogadott el Klaus Iohannis román, Gitanas Nauseda litván, valamint Andrzej Duda lengyel elnök a fehéroroszországi helyzet kapcsán. A három államfő támogatásáról biztosítja a fehérorosz népet a demokratikus folyamatok elindításában, hangsúlyozva a szabadság és a demokratikus elvek támogatását, illetve azt, hogy a szabad, tisztességes és átlátható választások minden nemzet demokratikus alapjogát képezik.
(tovább…) Continue Reading
Nem ért egyet Ludovic Orban miniszterelnök a Hargita megyei tanács elnökének ama javaslatával, hogy a zöld forgatókönyvet alkalmazó megyékben ne legyen kötelező a védőmaszk viselése az óvodások és az elemi osztályokba járók számára.
(tovább…) Continue Reading
Száznegyvenkilenc alkotótól, közel háromszáz vers érkezett az idei Salvatore Quasimodo költőversenyre, amelyet Magyarországon szerveznek, számos határon túli szerző is benevezett a patinás megmérettetésre. Az Emlékdíjat Lövétei Lázár László a Melyik Nap alatt? című versével, a különdíjat Zsávolya Zoltán a Munkacímre című versével nyerte el.
(tovább…) Continue ReadingKelemen Szabolcs szentegyházi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingHavi 2000 lejes kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok szükségállapot és veszélyhelyzet idején, ha a képviselőház is elfogadja a szenátusban tegnap megszavazott tervezetet.
A kisegítő személyzet 1500 lejes többletjuttatásban részesülne.
A szociáldemokrata törvényhozók által benyújtott javaslatot 85 igennel, 25 ellenszavazat és 13 tartózkodás mellett szavazta meg a felsőház.
A pótlék a szükségállapot és a veszélyhelyzet teljes idejére járna a koronavírussal való megfertőződés kockázata miatt.
" ["post_title"]=> string(46) "Kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok" ["post_excerpt"]=> string(190) "Havi 2000 lejes kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok szükségállapot és veszélyhelyzet idején, ha a képviselőház is elfogadja a szenátusban tegnap megszavazott tervezetet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "kockazati-potlekot-kaphatnak-a-pedagogusok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 12:04:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 09:04:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392584" ["menu_order"]=> int(23999) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(392582) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-22 11:52:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 08:52:58" ["post_content"]=> string(1265) "Az eddigi közepesről magas szintre emelte hétfőn a brit kormány a koronavírus-járvány intenzitását jelző készenléti fokozatot.
A brit egészségügyi minisztérium hétfő este bejelentette: az intézkedés előzményeként az Egyesült Királyság négy nemzetének - Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország - tisztifőorvosai a járványhelyzet áttekintése után közös indítványban javasolták, hogy az ötfokozatú skálán a kormány az eddigi harmadikról a negyedik szintre emelje a készültséget.
A tisztifőorvosok indoklása szerint jóllehet egy ideig alacsony volt a koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, az esetszám azonban most már gyorsan, valószínűleg exponenciális ütemben növekszik az Egyesült Királyság mind a négy nemzetének jelentős kiterjedésű térségeiben.
A hétfőn életbe léptetett negyedik készültségi szint hivatalos meghatározása is úgy szól, hogy a terjedési sebesség magas vagy exponenciális.
" ["post_title"]=> string(57) "Emeli a brit kormány a koronavírus-készenléti szintet" ["post_excerpt"]=> string(139) "Az eddigi közepesről magas szintre emelte hétfőn a brit kormány a koronavírus-járvány intenzitását jelző készenléti fokozatot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "emeli-a-brit-kormany-a-koronavirus-keszenleti-szintet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 11:52:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 08:52:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392582" ["menu_order"]=> int(24000) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(392579) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-22 11:10:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 08:10:34" ["post_content"]=> string(1550) "A nyugdíjpont 40 százalékos emelése jövőre 11 százalék fölé növelné a költségvetési hiányt, ami rendszerszintű kockázatot jelent Románia számára - írja konvergenciajelentésében a Román Nemzeti Bank (BNR).
A jegybank honlapján közzétett dokumentum kiemeli: bár Romániában a jövedelmek még mindig elmaradnak az uniós átlagtól, a felzárkózásnak nem így, Románia gazdasági helyreállását, növekedését veszélyeztetve kellene megtörténnie. A közférában eszközölt béremelések, illetve a nyugdíjak növelése hatalmas kiadásokat jelentenek egy olyan költségvetésre, ahol az adókból, illetékekből befolyó jövedelem az egyik legalacsonyabb uniós szinten.
A jelentés szerint a koronavírus-járvány miatt az EU országaiban idén mindenhol nagy a költségvetési hiány, ám a járvány lassulásával ez a deficit mérséklődni fog. Romániában viszont már tavaly, a járvány előtt is meghaladta a megengedett 3 százalékot az államháztartási deficit, idén becslések szerint 10 százalék körül alakul, jövőre pedig akár 11 százalék fölé is mehet. Ezt már nem fogják tolerálni a pénzügyi piacok, és ennek egyik következménye, hogy a költségvetési hiányt nagyon drága kölcsönökből tudjuk csak fedezni. Ennek árát a romániai gazdaság és társadalom fogja megfizetni - mutat rá a jelentés.
" ["post_title"]=> string(51) "A nyugdíjemelés ellen foglalt állást a jegybank" ["post_excerpt"]=> string(138) "A Román Nemzeti Bank szerint Románia gazdasági helyreállását, növekedését veszélyeztetné a nyugdíjak 40 százalékos emelése." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-nyugdijemeles-ellen-foglalt-allast-a-jegybank" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 11:11:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 08:11:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392579" ["menu_order"]=> int(24001) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3802 (24) { ["ID"]=> int(392577) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-22 11:03:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 08:03:54" ["post_content"]=> string(1355) "A jövő évtől kezdődően a jelenlegi 500 lejről fokozatosan 1200 lejre nő a szociális referenciamutató 2023-ig – erről fogadott el jelentést hétfőn a képviselőház munkaügyi bizottsága.
A döntés értelmében, a jelenleg 500 lej értékű szociális referenciamutató 2021 január 1-jétől 780 lej lesz, 2022 január 1-jétől 990, 2023 január 1-jétől 1200 lejre emelkedik. 2024. január 1-jétől kezdődően a szociális referenciamutató értéke évente változik, az állami költségvetési törvény révén, a fogyasztói árindex függvényében. Jelenleg a mutató értéke kormányhatározattal módosítható, viszont 2007 óta nem változott.
A tervezet kezdeményezői – Csép Éva Andrea, Adrian Solomon és Adrian Dohotaru – azzal indokolták a módosítást, hogy a szociális referenciamutató növekedése maga után vonja a mutató alapján kiszámított állami juttatások (munkanélküli segély, a fogyatékkal élőknek nyújtott segély, a garantált minimális jövedelem, a szülők mielőbbi munkába állását segítő fizetéskiegészítés) emelkedését. A tervezet a képviselőház napirendjére kerül, amely döntő ház ez ügyben.
" ["post_title"]=> string(59) "Tizenhárom év után nőhet a szociális referenciamutató" ["post_excerpt"]=> string(203) "A jövő évtől kezdődően a jelenlegi 500 lejről fokozatosan 1200 lejre nő a szociális referenciamutató 2023-ig – erről fogadott el jelentést hétfőn a képviselőház munkaügyi bizottsága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tizenharom-ev-utan-nohet-a-szocialis-referenciamutato" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 11:03:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 08:03:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392577" ["menu_order"]=> int(24002) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(392515) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-21 14:36:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 11:36:21" ["post_content"]=> string(656) "Pozitív lett a koronavírus-tesztje egy aradi testvérpárnak, akik a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, ezért egyikük osztálya karanténba került. Mivel édesanyjuk ugyanott az elsősök tanítója, a házi elkülönítés miatt az ő osztálya is távoktatásra kényszerült. Pataky Lehel Zsolt Spier Tünde igazgatóval beszélgetett:
Semmilyen plusz kiadást nem bír el a költségvetés jelen pillanatban- jelentette ki hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök, aki felszólította a parlamenti pártok képviselőit, hogy utasítsák el a plénumban azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a költségvetési bizottság szavazott meg a költségvetés-kiigazítás kapcsán. Úgy fogalmazott: a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőinek javaslatai 'rendkívül nagy veszélybe' sodorják Romániát.
A kormányfő kifejtette, hogy szociáldemokraták javaslatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 század százalékának, 2021-ben pedig a 4,8 század százalékának megfelelő plusz kiadást generálnak, ami azzal a kezdeményezéssel együtt, amely szerint az ország GDP-arányos eladósodásának határát 44-ről 40 százalékra csökkenti, 'csődbe taszítja' Romániát. Ha a parlament úgy módosítja a költségvetés-kiigazításról szóló törvényt, hogy 40 százalékkal nőjennek a nyugdíjak a jogszabályban előírt 14 százalék helyett, a kormány az alkotmánybírósághoz fordul – jelentette ki a miniszterelnök.
" ["post_title"]=> string(84) "Szoros a költségvetés – alkotmánybírósággal fenyegetőzik a miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "szoros-a-koltsegvetes-alkotmanybirosaggal-fenyegetozik-a-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-21 14:26:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 11:26:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392509" ["menu_order"]=> int(24006) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(392506) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-21 14:13:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 11:13:28" ["post_content"]=> string(990) "A legutóbbi tájékoztatás óta 808 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A jelentés szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
Az elmúlt 24 órában 23, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Ezzel 4458-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma. 7240 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel - jelentette hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Jelenleg 464 személy szorul intenzív terápiás kezelésre. Románia területén 11.228 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 6829 pedig intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 33.810 személy van házi, hét pedig intézményes karanténban.
" ["post_title"]=> string(53) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese-14" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-21 14:13:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 11:13:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392506" ["menu_order"]=> int(24007) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(392502) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-21 13:48:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 10:48:55" ["post_content"]=> string(952) "A tavaly ősszel beiktatott Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen első alkalommal tartott az Európai Parlament előtt évértékelő beszédet, amelyben ismertette a bizottság eddigi eredményeit, és felvázolta a jövőbeli terveit. Az évértékelőt vita követte a képviselőkkel, akik értékelték a testület munkáját. Hiába választották meg az Európai Bizottság elnökének az Európai Néppárt jelöltjeként, Ursula von der Leyen első évértékelőjén gyakrabban tapsolt a baloldal – így látta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki szerint ez egyértelműen összefügg a jogállamiság kérdésével.
Közös nyilatkozatot fogadott el Klaus Iohannis román, Gitanas Nauseda litván, valamint Andrzej Duda lengyel elnök a fehéroroszországi helyzet kapcsán. A három államfő támogatásáról biztosítja a fehérorosz népet a demokratikus folyamatok elindításában, hangsúlyozva a szabadság és a demokratikus elvek támogatását, illetve azt, hogy a szabad, tisztességes és átlátható választások minden nemzet demokratikus alapjogát képezik.
Ugyanakkor felhívást intéznek a nemzetközi közösséghez, hogy támogassa az Európai Uniót és annak tagállamait a Fehéroroszországgal kapcsolatos "pozitív program" előkészítésében. A nyilatkozat aláírói úgy vélik, fontos és hasznos lenne hogyha az Európai Unió, mint jelentős világgazdasági hatalom javaslatot tenne a fehéroroszországi demokratikus átalakulást segítő intézkedéscsomagra, amelynek többek között magában kellene foglalnia az EU-val való kereskedelem megkönnyítését, a vízumliberalizációt, "amint teljesülnek az ehhez szükséges feltételek", az energiaszektor diverzifikációjának és az ország energiabiztonságának támogatását vagy a fehérorosz gazdaság átszervezéséhez és újra-indításához szükséges finanszírozási források elérhetővé tételét.
" ["post_title"]=> string(38) "Összefognának Fehéroroszországért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "osszefognanak-feheroroszorszagert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-21 11:43:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 08:43:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392499" ["menu_order"]=> int(24009) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(392492) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-21 11:31:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 08:31:55" ["post_content"]=> string(1236) "Nem ért egyet Ludovic Orban miniszterelnök a Hargita megyei tanács elnökének ama javaslatával, hogy a zöld forgatókönyvet alkalmazó megyékben ne legyen kötelező a védőmaszk viselése az óvodások és az elemi osztályokba járók számára.
A kormányfő Jászvásáron újságírói kérdésre kifejtette: "Nekünk fő célkitűzésünk tiszteletben tartani a tanulók oktatáshoz való jogát, illetve megvédeni a gyerekek és az őket tanítók egészségét az oktatási folyamat során. A vírusterjedés megakadályozásának legbiztosabb módja a maszkviselés, kiegészítve a többi intézkedéssel, mint a kézfertőtlenítés, a fizikai távolság tartása, a személyi higiénia". A gyerekek szófogadóak és betartják a szabályokat, kár, hogy a felnőttek közül néhányan a szabályok betartása ellen uszítanak – jelentette ki Ludovic Orban utalva ezzel arra, hogy szombaton a fővárosi Egyetem téren, Kolozsváron, Nagyváradon és Temesváron tüntettek pár százan a maszkviselés ellen tiltakozva, természetesen maszk nélkül.
" ["post_title"]=> string(56) "Nem ért egyet a kormányfő Borboly Csaba javaslatával" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "nem-ert-egyet-a-kormanyfo-borboly-csaba-javaslataval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-21 14:48:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 11:48:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392492" ["menu_order"]=> int(24010) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(392489) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-21 11:25:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 08:25:08" ["post_content"]=> string(1426) "Száznegyvenkilenc alkotótól, közel háromszáz vers érkezett az idei Salvatore Quasimodo költőversenyre, amelyet Magyarországon szerveznek, számos határon túli szerző is benevezett a patinás megmérettetésre. Az Emlékdíjat Lövétei Lázár László a Melyik Nap alatt? című versével, a különdíjat Zsávolya Zoltán a Munkacímre című versével nyerte el.
Debrecen város által felajánlott Térey-díjat pedig Garaczi László az In Cauda Venenum című versével érdemelte ki. A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indított, mára már brandnek számító, több évtizedes hagyománnyal bíró költőverseny ezúttal a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósult meg. Az együttműködés révén az egyedülálló irodalmi megmérettetés három napos fesztivállá bővült. A verseny történetében idén először dalversenyt is hirdettek a korábbi években a megmérettetésen díjat nyert versekből. A Szőcs Géza, Kováts Péter, Márta István összetételű zsűri, Kálnay Adél: Ami marad című versére írt Balogh Máté szerzeményét találta a legjobbnak.
" ["post_title"]=> string(67) "Lövétei Lázár László az idei Salvatore Quasimodo Emlékdíjas" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "lovetei-lazar-laszlo-az-idei-salvatore-quasimodo-emlekdijas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-21 14:55:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-21 11:55:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392489" ["menu_order"]=> int(24012) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(392409) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-20 09:00:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-20 06:00:21" ["post_content"]=> string(644) "Hallgassa meg Kelemen Szabolcs szentegyházi unitárius lelkész igehirdetését!

Havi 2000 lejes kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok szükségállapot és veszélyhelyzet idején, ha a képviselőház is elfogadja a szenátusban tegnap megszavazott tervezetet.
A kisegítő személyzet 1500 lejes többletjuttatásban részesülne.
A szociáldemokrata törvényhozók által benyújtott javaslatot 85 igennel, 25 ellenszavazat és 13 tartózkodás mellett szavazta meg a felsőház.
A pótlék a szükségállapot és a veszélyhelyzet teljes idejére járna a koronavírussal való megfertőződés kockázata miatt.
" ["post_title"]=> string(46) "Kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok" ["post_excerpt"]=> string(190) "Havi 2000 lejes kockázati pótlékot kaphatnak a pedagógusok szükségállapot és veszélyhelyzet idején, ha a képviselőház is elfogadja a szenátusban tegnap megszavazott tervezetet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "kockazati-potlekot-kaphatnak-a-pedagogusok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-22 12:04:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-22 09:04:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392584" ["menu_order"]=> int(23999) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "dc5705c76cd55978b1dd439bc4580784" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:fea3e1428e1ac553614348265e8ec569" }