Október 1-től sztrájkot hirdetnek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói, ha nem vezet eredményre a ma kezdődő egyeztetés a sztrájkövetelésekről a rektorhelyettes és kancellár, valamint az egyetem dolgozóit képviselő sztrájkbizottság között – tájékoztat a hvg.hu. A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai ugyanakkor az ombudsmanhoz fordulnak az ügyükkel, mert szerintük az egyetem átszervezése Alaptörvény-ellenesen történik, az egyetem fenntartó kuratóriuma szeptember 15-én egyoldalúan módosította az SZFE Szervezeti és Működési Rendjét.

A magyar állam idén privatizálta a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet és a Színház és Filmművészetért Alapítvány tulajdonába szervezte ki. A budapesti parlament júliusban szavazta meg az egyetem átalakítását, és hivatalosan szeptember 1-én meg is történt az átállás. Az egyetem fölé került alapítvány kuratóriumába az egyetem egyetlen jelöltje sem került be, annak elnöke Vidnyánszky Attila lett. A budapesti egyetem vezetése és szenátusa szeptember elsejei hatállyal lemondott, ugyanis szerintük a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium felszámolta az autonómia minden lényeges elemét.