A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá. Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Iohannis szerint az önkormányzati választásokon bekövetkezett jobboldali győzelem fontos lépés az ország korszerűsítése felé, de a változás hullámának a parlamentet is el kell érnie, hogy a regnáló szociáldemokrata (PSD) többség ne okozhasson további visszafordíthatatlan károkat.
Mindössze néhány szavazaton múlhat a polgármesteri szék sorsa, akárcsak négy évvel korábban. Az ideiglenes eredmények az USR-PLUS Szövetség színeiben indult…
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tíz polgármesteri tisztséget szerzett a vasárnap tartott önkormányzati választásokon, és további három független jelöltett segített hozzá a választási győzelemhez – közölte hétfő délutáni nagyváradi sajtótájékoztatóján a szövetség társelnöke.
Először lesz magyar polgármestere egy Bákó megyei településnek – többek között erről számolt be a vasárnapi választások eredményeit értékelő sajtótájékoztatóján…
Majdnem fél százalékkal nőtt a költségvetési hiány az év első nyolc hónapjában, elérve az 5,18 százalékot. Az államháztartás hiánya elérte az 55 milliárd lejt, miközben tavaly csak 39 milliárd lej volt az első nyolc hónapban.
Szeptember 25 és 26-án került megszervezésre a XII. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó melynek témája idén a rendszerváltás után fiatal irodalom volt. A meghívottak ezt a témát járták körül és tartottak előadást mindarról ami előkészítette, illetve mássá tette a rendszerváltás utáni fiatal erdélyi irodalmat, amely csak kis mértékben követte az elődök, mondjuk a Forrás-nemzedékek irodalmi hagyományait, és igyekezett új irányt mutatni olyan lapokkal, művészeti-irodalmi mozgalmakkal, mint például az Éneklő Borz, az Előretolt Helyőrség, a Zabhegyező vagy a Jelenlét.
Arad megyében a kormányzó Nemzeti Liberális Párt jelöltjei nyerték meg vasárnap a polgármester-választások többségét, emellett a helyi önkormányzati képviselői mandátumok zömét is megszerezték.
A Központi Választási Iroda által közzétett részleges eredmények értelmében a Nemzeti Liberális Párt 15, a Szociáldemokrata Párt 13, a Mentsétek meg Romániát Szövetség 4, az RMDSZ 3 megyeszékhelyen szerzett polgármesteri széket. Az RMDSZ három megyeszékhelyen – Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben – szerezte meg a polgármesteri széket. Két várost független jelöltek vezetnek: Marosvásárhelyt és Bukarestet, a Német Demokrata Fórum pedig 1 polgármesteri tisztséget tudhat magáénak.
Történelminek nevezte volt pártja, a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) eredményét Klaus Iohannis. Az államnfő ugyanakkor a négy éve alakult rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) teljesítményéhez is gratulált. Úgy értékelte, hogy a két politikai erő együttműködése hozhatja el Romániának a fejlődés reményét és az ehhez szükséges stabilitást.
Szerinte a polgárok vasárnap egyértelműen elutasították a Szociáldemokrata Párt politikáját, viszont „ahhoz, hogy Románia elinduljon a fejlődés útján, a PSD-korszakot végleg le kell zárni”.
Iohannis szerint az önkormányzati választásokon bekövetkezett jobboldali győzelem fontos lépés az ország korszerűsítése felé, de a változás hullámának a parlamentet is el kell érnie, hogy a regnáló szociáldemokrata (PSD) többség ne okozhasson további visszafordíthatatlan károkat.
"
["post_title"]=>
string(67) "Iohannis: a változás hullámának a parlamentet is el kell érnie"
["post_excerpt"]=>
string(306) "Iohannis szerint az önkormányzati választásokon bekövetkezett jobboldali győzelem fontos lépés az ország korszerűsítése felé, de a változás hullámának a parlamentet is el kell érnie, hogy a regnáló szociáldemokrata (PSD) többség ne okozhasson további visszafordíthatatlan károkat."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "iohannis-a-valtozas-hullamanak-a-parlamentet-is-el-kell-ernie"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-29 14:38:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-29 11:38:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392837"
["menu_order"]=>
int(23918)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3582 (24) {
["ID"]=>
int(392835)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-29 13:06:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-29 10:06:21"
["post_content"]=>
string(1252) "
Mindössze néhány szavazaton múlhat a polgármesteri szék sorsa, akárcsak négy évvel korábban.
Az ideiglenes eredmények az USR-PLUS Szövetség színeiben indult Clothilde Armand győzelmét mutatják, azonban a hivatalban lévő polgármester, Dan Tudorache ma reggel kérte a szavazatok újraszámlálását. Ezzel válaszolt kihívója lépésére. Armand ugyanis korábban rendőrségi feljelentést tett, mert szerinte Tudorache megpróbálta elcsalni a választást. Az 1. kerületi választási bizottság több tagját kihallgatták, az ügyet átadták az ügyészségnek.
A vasárnap esti exit poll-adatok Clothilde Armand nagyarányú győzelmét jósolták, a szavazatok összeszámlálása során azonban előnye minimálisra olvadt Dan Tudorachéval szemben. A négy éve szintén szoros küzdelemben győztes szociáldemokrata politikus a pártja párhuzamos szavazatszámlálására hivatkozva úgy becsülte, hogy 200 vokssal megnyerte a választást, ezért kérte a szavazatok újraszámolását. Ki kell zárni a csalásnak a legkisebb lehetőségét is – mondta.
Az önkormányzati választások eredménye azt igazolja, hogy a Szociáldemokrata Pártban elindult átszervezési folyamat sikeres volt – véli az alakulat elnöke. Marcel Ciolacu emlékeztetett, hogy a formáció 20 megyei tanács elnökségét és közel 1500 polgármesteri széket szerzett meg.
A Szociáldemokrata Párt továbbra is Románia legnagyobb politikai alakulata, viszont a jövőben egyre nyitottabbnak kell lennie – hangsúlyozta Ciolacu. Szerinte a választók azokat a politikusokat szankcionálták – pártszínektől függetlenül –, akik hosszú ideig bebetonozták magukat egyes tisztségekbe.
"
["post_title"]=>
string(62) "Marcel Ciolacu: Továbbra is a PSD Románia legnagyobb pártja"
["post_excerpt"]=>
string(152) "A Szociáldemokrata Párt elnöke emlékeztetett, hogy a formáció 20 megyei tanács elnökségét és közel 1500 polgármesteri széket szerzett meg."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(58) "marcel-ciolacu-tovabbra-is-a-psd-romania-legnagyobb-partja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-29 12:55:44"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-29 09:55:44"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392833"
["menu_order"]=>
int(23920)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3770 (24) {
["ID"]=>
int(392830)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-29 12:46:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-29 09:46:02"
["post_content"]=>
string(1275) "
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tíz polgármesteri tisztséget szerzett a vasárnap tartott önkormányzati választásokon, és további három független jelöltett segített hozzá a választási győzelemhez - közölte hétfő délutáni nagyváradi sajtótájékoztatóján a szövetség társelnöke.
Csomortányi István fontos sikernek tartotta, hogy az EMSZ jelöltje szerezte meg a polgármesteri tisztséget több székelyföldi kistérségi központban, így Székelykeresztúron és Szentegyházán. A szövetség sikereként mutatta be azt is, hogy a hozzájuk köthető független jelöltet, Benedek Huszár Jánost választották Barót polgármesterévé.
Két Hargita megyei településen a szavazatok újraszámlálását kérték, mert jelöltjük 10, illetve 22 szavazattal áll vesztésre.
Az EMSZ jelöltjei a magyar voksok 11 százalékát szerezték meg. Csomortányi figyelmeztetett: a magyar pártoknak össze kell fogniuk a december 6-i parlamenti választások előtt, ha nem akarják veszélyeztetni a bukaresti képviseletet.
"
["post_title"]=>
string(65) "Az EMSZ a magyar szavazatok tizedét kapta, összefogást sürget"
["post_excerpt"]=>
string(314) "Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tíz polgármesteri tisztséget szerzett a vasárnap tartott önkormányzati választásokon, és további három független jelöltett segített hozzá a választási győzelemhez - közölte hétfő délutáni nagyváradi sajtótájékoztatóján a szövetség társelnöke."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(60) "az-emsz-a-magyar-szavazatok-tizedet-kapta-osszefogast-surget"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-29 14:10:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-29 11:10:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392830"
["menu_order"]=>
int(23921)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3645 (24) {
["ID"]=>
int(392827)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-29 12:41:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-29 09:41:14"
["post_content"]=>
string(831) "
Először lesz magyar polgármestere egy Bákó megyei településnek – többek között erről számolt be a vasárnapi választások eredményeit értékelő sajtótájékoztatóján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Kelemen Hunor elmondta: noha még nincsenek meg a végleges eredmények, a szövetség máris 199 polgármesteri mandátumot szerzett, néggyel többet, mint négy évvel ezelőtt. Ehhez adódik hozzá az a 8-10 polgármesteri mandátum, amelyet az RMDSZ által támogatott függetlenek szereztek, köztük a marosvásárhelyi Soós Zoltán.
Majdnem fél százalékkal nőtt a költségvetési hiány az év első nyolc hónapjában, elérve az 5,18 százalékot. Az államháztartás hiánya elérte az 55 milliárd lejt, miközben tavaly csak 39 milliárd lej volt az első nyolc hónapban.
A Pénzügyminisztérium a gazdasági tevékenység visszaszorulásával, a profitadó kifizetésének elhalasztásával, valamint ennek az adónak a határidőre történő befizetéséért járó kedvezmények kifizetésével magyarázza a növekedést. A hivatalos becslések szerint a költségvetési hiány év végéig eléri a GDP 8,6 százalékát.
Díszbemutatóval ünnepli fennállásának 120. évfordulóját október közepén a nagyváradi Szigligeti Színház.
Az évforduló alkalmából október 16-án viszik színre a Hamletet. Az egyik legismertebb William Shakespeare-drámát Telihay Péter jegyzi rendezőként, az előadás premierjét a koprodukciós partner játszóhelyén, a Gyulai Várszínházban tartották korábban - közölte hétfőn az erdélyi teátrum.
Október 21. és 25. között rendezik meg negyedik alkalommal az Infinite Dance Festivalt, amely a tánc- és mozgásművészet sokszínűségét kívánja bemutatni.
Az évad folytatásában szilveszterre Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatával készülnek. Az évad utolsó nagytermi bemutatóját a nagyváradi származású Anca Bradu jegyzi, aki August Strindberg Álomjáték című drámáját rendezi. A svéd drámaíró magyar nyelvterületen ritkán játszott darabja a költészet, az álom és a valóság viszonyát tárgyalja egy szürreális misztériumjáték formájában.
Az új évad stúdióelőadásait O. Horváth Sári Gyerekjáték című ősbemutatója nyitotta. A szatmári Harag György Társulattal koprodukcióban létrehozott előadást Szilágyi Bálint rendezte. A Szigligeti Stúdióban tavasszal újabb bemutatóra készülnek, ennek megvalósítása azonban a járványhelyzet alakulásától függ.
Szeptember 25 és 26-án került megszervezésre a XII. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó melynek témája idén a rendszerváltás után fiatal irodalom volt. A meghívottak ezt a témát járták körül és tartottak előadást mindarról ami előkészítette, illetve mássá tette a rendszerváltás utáni fiatal erdélyi irodalmat, amely csak kis mértékben követte az elődök, mondjuk a Forrás-nemzedékek irodalmi hagyományait, és igyekezett új irányt mutatni olyan lapokkal, művészeti-irodalmi mozgalmakkal, mint például az Éneklő Borz, az Előretolt Helyőrség, a Zabhegyező vagy a Jelenlét.
A meghívottak hagyományosan az erdélyi irodalmi-művészeti lapok szerkesztői, fiatal és fiatalos szerzők, közéleti személyiségek, a gyergyószárhegyi kulturális és művészeti központ munkatársai, előadói valamint a Csíki László-díj jelöltjei. A díjazott személyéről a találkozó idején összeülő kuratórium döntött, ennek értelmében 2020-ban Csíki László Irodalmi Díjban Serestély Zalán költő részesült Közös hűlés című kötetéért, amely az Erdélyi Híradó Kiadó&Fiatal Írók Szövetsége gondozásában jelent meg Kolozsváron 2019-ben. A Csíki László Irodalmi Díjat a 2008-ban elhunyt költő, író emlékére alapították az írótábor szervezői, és hagyományosan az a 35 év alatti alkotó kapja, akinek az előző 2 évben megjelent kötetét a zsűri a legjobbnak ítéli. Ebben az évben a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, valamint az írótalálkozó szervezői debüt-díjat alapítottak, amelyet elsőként Sánta Miriámnak ítéltek oda Hétfőn meghalsz című verseskötetéért, amely szintén 2019-ben jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában.
Szárhegyen 1980-ban zajlott le az első Kriterion írótalálkozó, amelyen az erdélyi magyar irodalom jeles képviselői mellett több román író, műfordító is részt vett.
Arad megyében a kormányzó Nemzeti Liberális Párt jelöltjei nyerték meg vasárnap a polgármester-választások többségét, emellett a helyi önkormányzati képviselői mandátumok zömét is megszerezték.
A 78 község és város közül 54-ben liberális polgármester lesz, és a megyei önkormányzat irányítását is megőrizték. A magyar érdekvédelmi szervezet viszont megőrizte eddigi öt polgármesteri mandátumát: még ha Szinte községben veszített is az RMDSZ eddigi polgármestere, helyette Sofronyán nyert a magyar jelölt. Az aradi és a megyei képviselőtestületbe is sikerült megőrizni a képviseletet, és több mint félszáz képviselője lesz a magyarságnak a helyi önkormányzatokban. Pataky Lehel Zsolt mikrofonja előtt értékelte az eredményeket Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök:
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes gratulált az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak, az önkormányzati választásokon elért eredményekhez.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közleményében úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ választási sikere az erdélyi magyarság sikere. Külön gratulált Marosvásárhely történelmi győzelemhez, valamint a Szatmárnémetiben és a Székelyföldön elért sikerekhez. Semjén Zsolt a magyar kormány nevében továbbra is támogatásáról biztosította az RMDSZ-t – olvasható a közleményben. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is gratulált az RMDSZ-nek a helyhatósági választásokon elért eredményeihez, külön megemlítve Marosvásárhely sikerét. Szijjártó Péter szerint az RMDSZ sikerei az egész magyar nemzet sikerei.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1271 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A jelentés szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új esetekkel 123.944-re nőtt a fertőzöttek száma, 99.344 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak. Ezidáig 2.372.340 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 6162-t az elmúlt 24 órában végeztek el, 4306-ot az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 1856-ot pedig kérésre. Az elmúlt 24 órában 30, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezzel 4748-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A Központi Választási Iroda által közzétett részleges eredmények értelmében a Nemzeti Liberális Párt 15, a Szociáldemokrata Párt 13, a Mentsétek meg Romániát Szövetség 4, az RMDSZ 3 megyeszékhelyen szerzett polgármesteri széket. Az RMDSZ három megyeszékhelyen – Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben – szerezte meg a polgármesteri széket. Két várost független jelöltek vezetnek: Marosvásárhelyt és Bukarestet, a Német Demokrata Fórum pedig 1 polgármesteri tisztséget tudhat magáénak.
A CURS és az Avangarde közvélemény-kutató intézet által készített exit poll felmérések, valamint a még nem végleges de hivatalos eredmények alapján is a hivatalban lévő bukaresti főpolgármester, Gabriela Firea kihívója, Nicuşor Dan nyerte el Bukarest főpolgármesteri tisztségét a következő négy évre.
Emil Boc, Kolozsvár jelenlegi polgármestere a Nemzeti Liberális Párt színeiben újabb négy éves mandátumhoz jutott miután a szavazatok legalább 75 százalékát szerezte meg, kihívói közül Emanuel Ungureanu és Csoma Botond körülbelül 8-9 százalékát kapta a voksoknak a vasárnapi önkormányzati választásokon. A még nem végleges eredmények tükrében a 27 fős városi tanácsban a Nemzeti Liberális Párt 17 mandátumot szerzett a, az RMDSZ-nek 3, az USR-PLUS-nak 4, míg a PSD-nek 2 mandátum jut.
A brassói USR-PLUS párhuzamos szavazatszámlálása alapján a politikai szövetség polgármesterjelöltje, Allen Coliban kapta a legtöbb voksot a vasárnapi helyhatósági választáson. Az USR-PLUS hétfő hajnali adatai szerint 82,4 százalékos feldolgozottság mellett Allen Coliban a szavazatok 41,16 százalékát kapta meg, őt követi csaknem 5 százalékos lemaradással a liberális párti George Scripcaru.
Az eddigi adatok alapján Temesváron az USR-PLUS polgármesterjelöltje, Dominic Fritz a szavazatok 54,88 százalékát kapta meg, őt a PNL-s Nicolae Robu követi 34,10 százalékkal.
Marosvásárhelyen Soós Zoltán, a magyar pártok által támogatott független polgármesterjelölt nyerte a polgármester-választást. A győztes megköszönte a szavazóknak a megelőlegezett bizalmat megismételve, hogy minden vásárhelyi polgármestere akar lenni, nemzetiségtől függetlenül. Soós Zoltán személyében hosszú évek óta lesz újra magyar polgármestere Marosvásárhelynek. Szatmárnémetiben a jelenleg tisztségben levő Kereskényi Gábor, míg Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester kapott újabb négy éves megbízatást a szavazópolgároktól.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a szavazatok nagy többségét megszerezve nyerte el Csíkszereda polgármesteri székét az RMDSZ jelöltje, Korodi Attila, aki Ráduly Róbert Kálmánt követi a megyeszékhely élén. A városi tanács testületében a választási eredmények véglegesítése előtt ugyancsak nagyarányú RMDSZ-többség körvonalazódik.
Oltean Péter személyében első alkalommal lesz RMDSZ-es polgármestere a Bákó megyében található Gyimesbükk községnek. A magyarság számaránya alig éri el a 50 százalékot az 1968-as megyésítés alkalmával a moldvai megyéhez csatolt településnek.
Történelminek nevezte volt pártja, a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) eredményét Klaus Iohannis. Az államnfő ugyanakkor a négy éve alakult rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) teljesítményéhez is gratulált. Úgy értékelte, hogy a két politikai erő együttműködése hozhatja el Romániának a fejlődés reményét és az ehhez szükséges stabilitást.
Szerinte a polgárok vasárnap egyértelműen elutasították a Szociáldemokrata Párt politikáját, viszont „ahhoz, hogy Románia elinduljon a fejlődés útján, a PSD-korszakot végleg le kell zárni”.
Iohannis szerint az önkormányzati választásokon bekövetkezett jobboldali győzelem fontos lépés az ország korszerűsítése felé, de a változás hullámának a parlamentet is el kell érnie, hogy a regnáló szociáldemokrata (PSD) többség ne okozhasson további visszafordíthatatlan károkat.
"
["post_title"]=>
string(67) "Iohannis: a változás hullámának a parlamentet is el kell érnie"
["post_excerpt"]=>
string(306) "Iohannis szerint az önkormányzati választásokon bekövetkezett jobboldali győzelem fontos lépés az ország korszerűsítése felé, de a változás hullámának a parlamentet is el kell érnie, hogy a regnáló szociáldemokrata (PSD) többség ne okozhasson további visszafordíthatatlan károkat."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "iohannis-a-valtozas-hullamanak-a-parlamentet-is-el-kell-ernie"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-29 14:38:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-29 11:38:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=392837"
["menu_order"]=>
int(23918)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(40452)
["max_num_pages"]=>
int(3371)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_sitemap"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "e289fa4f39a9e926f92b29a3c69dee02"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:bf7da945bf02da201ed971833b14e0fc"
}