Tegnap estétől ma reggelig 657 munkagéppel dolgozott a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) az ország útjain és autópályáin. A…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Tegnap estétől ma reggelig 657 munkagéppel dolgozott a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) az ország útjain és autópályáin. A…
Continue Reading
A szavazókörzetek 99,03 százalékából beérkezett jegyzőkönyvek adatainak összesítése után a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorjelöltjeire a választók 29,64 százaléka, képviselőjelöltjeire 29,24…
Continue Reading
Valószínűleg a Művelődési, a Környezetvédelmi és az Egészségügyi tárca élére jelölhetne majd vezetőt az RMDSZ a kormánykoalícióra törekvő Nemzeti Liberális…
Continue Reading
A Nemzeti Liberális Párt az USR PLUS-al és az RMDSZ-el közösen kényelmes többséget tudnak elérni – jelentették be a liberálisok.…
Continue Reading
A Szociáldemokrata Párt szerint a választások eredménye őket hatalmazza fel arra, hogy a jövendőbeli kormányfőt jelöljék, azonban a liberálisok úgy…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 213 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 12 660-ra nőtt.
Continue Reading195 670 teszt alapján mindössze 2219 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.
Continue ReadingElmarasztalta Romániát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az ország közelmúltbeli történetében először.
Continue ReadingA kormányfő ezt maga jelentette be hétfő este a Victoria-palotában adott nyilatkozatában.
Continue ReadingAz eredményeket Horváth István szociológussal, egyetemi tanárral, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatójával értékeltük.
Continue ReadingLudovic Orban visszaléptetése után több liberális politikus is felmerült lehetséges utódként. Egyikük Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója.
Continue ReadingMeghalt a híres berepülőpilóta, akinek 73 évvel ezelőtt, 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt. Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka 97 éves volt.
Continue ReadingTegnap estétől ma reggelig 657 munkagéppel dolgozott a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) az ország útjain és autópályáin. A vállalat bukaresti, craiovai, temesvári, kolozsvári, brassói, iaşi-i és konstancai regionális igazgatóság alkalmazottai úttakarító munkások 4.182 tonna csúszásgátló anyagot szórtak ki – tájékoztat az Agerpres hírügynökség a vállalat közleményére hivatkozva.
A CNAIR felkéri a sofőröket, hogy elővigyázatosan vezessenek, tartsák be a különböző útszakaszokra vonatkozó korlátozásokat, ne lépjék át a sebességkorlátot, csak téli időszakra felszerelt járművekkel induljanak útra és indulás előtt tájékozódjanak az útviszonyokról.
" ["post_title"]=> string(55) "Teljes erőbedobással takarítják a havat az utakról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "teljes-erobedobassal-takaritjak-a-havat-az-utakrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:22:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:22:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395348" ["menu_order"]=> int(23102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(395346) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 11:15:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:15:43" ["post_content"]=> string(1110) "A szavazókörzetek 99,03 százalékából beérkezett jegyzőkönyvek adatainak összesítése után a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorjelöltjeire a választók 29,64 százaléka, képviselőjelöltjeire 29,24 százaléka szavazott a vasárnapi parlamenti választáson, míg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 25,59 százalékot ért el a szenátusban és 25,17 százalékot a képviselőházban. Harmadik helyen az USR-PLUS Szövetség áll, amelynek szenátorjelöltjeire a voksolók 15,55 százaléka, képviselőjelöltjeire pedig 15,04 százaléka szavazott a hivatalos részeredmények alapján. Az AUR szenátorjelöltjeire a választók 9,09 százaléka adta voksát, képviselőjelöltjeire 8,99 százaléka, az RMDSZ 5,96 százalékot ért el a felsőházban és 5,82 százalékot az alsóházban az eddigi eredmények szerint. A Központi Választási Iroda tájékoztatása szerint az összesítésből még néhány bukaresti, illetve Szeben, Suceava, Vâlcea megyei, valamint 127 határon túli szavazókörzet jegyzőkönyve hiányzik.
" ["post_title"]=> string(77) "Parlamenti választások: 99 százalékos feldolgozottságú részeredmények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "parlamenti-valasztasok-99-szazalekos-feldolgozottsagu-reszeredmenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:15:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:15:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395346" ["menu_order"]=> int(23103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(395344) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 11:10:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:10:15" ["post_content"]=> string(962) "Valószínűleg a Művelődési, a Környezetvédelmi és az Egészségügyi tárca élére jelölhetne majd vezetőt az RMDSZ a kormánykoalícióra törekvő Nemzeti Liberális Párttal és az USR PLUS Pártszövetséggel folytatott tárgyalásokon - közli a Román Rádió. A liberálisok nem engednék ki a kezükből a Pénzügyi, az Igazságügyi, a Szállításügyi és az Európai Kapcsolatokért felelős minisztériumokat, de más tárcákra is igényt tartanak - állítják politikai források. Az USR PLUS pártszövetség is a Pénzügyi illetve Szállításügyi minisztériumok valamelyikét szeretné.
A kormányalakítási tárgyalások kapcsán a választásokon 9 százalékot elért Románok Egységéért Pártszövetség tegnap bejelentette, hogy sem a liberálisokkal, sem a szociáldemokratákkal nem kíván koalíciót alkotni.
" ["post_title"]=> string(33) "Kormányalakítási tárgyalások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kormanyalakitasi-targyalasok-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:10:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:10:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395344" ["menu_order"]=> int(23104) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(395338) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 10:57:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 08:57:03" ["post_content"]=> string(702) "A Nemzeti Liberális Párt az USR PLUS-al és az RMDSZ-el közösen kényelmes többséget tudnak elérni – jelentették be a liberálisok. A három alakulatnak összesen 244 képviselője és szenátora van a parlamentben, a nemzeti kisebbségek 16 képviselőjével és szenátorával együtt megvan a kényelmes többség. A liberálisok ma, az országos politikai bizottságban döntenek arról, hogy kit javasolnak kormányfőnek. A PNL első alelnöke, Rareș Bogdan szerint még karácsony előtt lesz kormánya az országnak. Azt szeretnék, hogy az új kormány december 21-éig megalakuljon, 23-án pedig bizalmat kérjen a parlamenttől.
" ["post_title"]=> string(43) "PNL, USR PLUS, RMDSZ - kényelmes többség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "pnl-usr-plus-rmdsz-kenyelmes-tobbseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:07:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:07:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395338" ["menu_order"]=> int(23105) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(395332) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 10:46:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 08:46:22" ["post_content"]=> string(980) "A Szociáldemokrata Párt szerint a választások eredménye őket hatalmazza fel arra, hogy a jövendőbeli kormányfőt jelöljék, azonban a liberálisok úgy vélik, hogy a szociáldemokraták nélkül is kormányt tudnak alakítani. A PSD Alexandru Rafila professzor személyében nevesítette kormányfő-jelöltjét. Marcel Ciolacu, az alakulat elnöke tegnap este kijelentette: pártja nem szavaz bizalmat más kormánynak, csak annak, amelynek élén Alexandru Rafila fog állni, ez lehet egy kisebbségi PSD-kormány vagy akár egy nemzeti egységkormány. A Szociáldemokrata Párt alelnöke, Gabriela Firea közölte: tárgyalásokat folytatnak majd a parlamenti képviseletet nyert pártokkal, kivéve a Nemzeti Liberális Pártot.
A Szociáldemokrata Párt győzelmet aratott ugyan a vasárnapi parlamenti választáson, de az arány nem biztosít többséget.
" ["post_title"]=> string(88) "A szociádemokraták csakis egy Rafila által vezetett kormánynak szavaznának bizalmat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-szociademokratak-csakis-egy-rafila-altal-vezetett-kormanynak-szavaznanak-bizalmat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 10:46:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 08:46:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395332" ["menu_order"]=> int(23106) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(395279) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-08 13:18:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 11:18:57" ["post_content"]=> string(558) "Az elmúlt 24 órában 213 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 12 660-ra nőtt.
Az elmúlt 24 órában 29 151 tesztet végeztek, ennek alapján 7439 fertőzést igazoltak, a nyilvántartott fertőzöttek száma 524 675-re emelkedett.
Az aktív fertőzöttek száma 95 ezer. Jelenleg 1276 fertőzött személyt ápolnak intenzív osztályon, kevesebbet, mint egy nappal korábban.
" ["post_title"]=> string(73) "Itthon ismét rekordot döntött a Covid-19 betegségben elhunytak száma" ["post_excerpt"]=> string(100) "Az elmúlt 24 órában 213 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 12 660-ra nőtt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "itthon-ismet-rekordot-dontott-a-covid-19-betegsegben-elhunytak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-08 13:18:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 11:18:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395279" ["menu_order"]=> int(23109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(395276) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-08 13:17:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 11:17:09" ["post_content"]=> string(696) "Magyarországon a vártnál alacsonyabb részvétel mellett és alacsony fertőzöttséggel zárult a célzott csoportos tesztelés első és második köre a bölcsődei, óvodai, iskolai, szociális és egészségügyi dolgozóknál. Az első körben 181 506-an teszteltették magukat, 2,44 százalékuknak lett pozitív a mintája. A második körben 186 143-an éltek a lehetőséggel, és csak 1,9 százalékuknak lett pozitív eredménye.
Az elmúlt 24 órában 195 670 teszt alapján 2219 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 136 beteg Magyarországon.
" ["post_title"]=> string(83) "Koronavírus Magyarországon: a vártnál jobbak a csoportos tesztelés eredményei" ["post_excerpt"]=> string(95) "195 670 teszt alapján mindössze 2219 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "koronavirus-magyarorszagon-a-vartnal-jobbak-a-csoportos-teszteles-eredmenyei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-08 13:17:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 11:17:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395276" ["menu_order"]=> int(23110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(395257) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-08 11:29:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 09:29:36" ["post_content"]=> string(1384) "Elmarasztalta Romániát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az ország közelmúltbeli történetében először.
Az EBESZ választási megfigyelői missziója közölte: a szavazás lebonyolítása a választások napján önmagában nem kifogásolható az adott járványkörülmények között, viszont számos más aspektus sérti a választások megrendezésére vonatkozó nemzetközi normákat.
A Marianne Mikko által vezetett delegáció szóvá tette többek között, hogy a voksolás előtt röviddel módosultak fontos választási szabályok, illetve Klaus Johannis államelnök beleszólt a kampányba az egyik választási szereplő, a Nemzeti Liberális Párt oldalán. Ezzel az elnök nemzetközi szabályokat sértett.
Az EBESZ közleménye tételesen hivatkozik az úgynevezett Koppenhágai Dokumentumra, amely „az állam és a politikai pártok éles különválasztásáról” rendelkezik, illetve az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala valamint a Velencei Bizottság közös magatartási kódexére, amely a kampány idején az állami forrásokkal való visszaélés meggátolását célozza.
" ["post_title"]=> string(59) "Lejtett a pálya az EBESZ választási megfigyelői szerint" ["post_excerpt"]=> string(144) "Elmarasztalta Romániát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az ország közelmúltbeli történetében először." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "lejtett-a-palya-az-ebesz-valasztasi-megfigyeloi-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-08 11:29:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 09:29:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395257" ["menu_order"]=> int(23111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(395256) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-08 09:03:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 07:03:31" ["post_content"]=> string(875) "A kormányfő ezt maga jelentette be hétfő este a Victoria-palotában adott nyilatkozatában.
"Döntésemnek nagyon pontos célja van: a választópolgárok kifejezték szándékukat, és el kell kezdeni a kormányalakítási tárgyalásokat. Romániának felelős, az ország korszerűsítésére és fejlődésére vágyó polgárok akaratát tükröző kormányra van szüksége" - fogalmazott Orban.
Hozzátette, döntése azt is hivatott bizonyítani, hogy nem ragaszkodik görcsösen a kormányfői tisztséghez.
A kormányalakítási tárgyalásoknak egy, a jobbközép pártokból álló kabinet alakulásához kell vezetniük - nyomatékosította Orban.
" ["post_title"]=> string(53) "Lemond a miniszterelnöki tisztségről Ludovic Orban" ["post_excerpt"]=> string(96) "A kormányfő ezt maga jelentette be hétfő este a Victoria-palotában adott nyilatkozatában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "lemond-a-miniszterelnoki-tisztsegrol-ludovic-orban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-08 11:40:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 09:40:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(92) "https://www.bukarestiradio.ro/2020/12/08/lemond-a-miniszterelnoki-tisztsegrol-ludovic-orban/" ["menu_order"]=> int(23112) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(395248) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-07 14:40:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-07 12:40:00" ["post_content"]=> string(2107) "A belföldi választói névjegyzékben szereplõ polgárok kevesebb mint harmada, 31,84 százaléka adta le voksát a vasárnap tartott parlamenti választásokon. Négy évvel korábban - amikor szintén rekord alacsony részvétellel zárult a voksolás - a jogosultak mintegy 40 százaléka szavazott.
Öt politikai alakulatnak lehet képviselete a következő négy évben a bukaresti parlamentben a vasárnapi választásokat követően.
A voksok több mint 95 százalékának összesítése után a Szociáldemokrata Párt (PSD) 30 százalékkal, közel 5 százalékpontnyi előnnyel győzött. A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szavazatok 25 százalékát szerezte meg. Az USR-PLUS a harmadik legnagyobb politikai erő, 15 százalék körüli támogatottsággal. Az RMDSZ a szavazatok több mint 6 százalékát kapta. A Pro Románia és a Népi Mozgalom Pártja (PMP) nem jut be a parlamentbe, mert nem érte el az 5 százalékos küszöböt. Bejutott viszont egy kvázi ismeretlen alakulat, a Románok Egyesüléséért Szövetség ( román betűszóval AUR), amely közel 9 százalékos támogatottságnak örvend.
A tavaly alakult ultranacionalista párt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány idején vírustagadó összeesküvés-elméleteket terjesztett. Alapító elnöke, George Simion tavaly az úzvölgyi temetőben készített magyarellenes hangulatkeltő videójával tett szert országos ismertségre.
Az eredményeket Horváth István szociológussal, egyetemi tanárral, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatójával értékeltük.
Az államfő ragaszkodik ahhoz, hogy noha a választásokat a Szociáldemokrata Párt nyerte, továbbra is a Nemzeti Liberális Párt körül alakult, jobboldali kormány vezesse az országot.
Ludovic Orban visszaléptetése után több liberális politikus is felmerült lehetséges utódként. Egyikük Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, aki Crin Antonescu egykori pártelnök titkáraként került be a parlamentbe liberális képviselőként. Emlegetik további potenciális miniszterelnökként Ilie Bolojant, a Bihar megyei tanács két hónapja megválasztott elnökét, volt nagyváradi polgármestert, akinek szervezői kvalitásairól valóságos legendák keringenek a jobboldali sajtóban. A PNL-hez közelállónak tartott Adevarul napilap szerint Florin Cîţu lehet egy másik jelölt, bár az ő esélyei csökkenti, hogy márciusban szó szerint megfutamodott a bizalmi szavazás elől, amikor kiderült, hogy összegyűlt a miniszterelnökké választásához szükséges többség a parlamentben.
Románia kormányát korábban már irányította egy titkosszolgálati vezető. 2012 februárjában Mihai Răzvan Ungureanu a román kémszolgálat, a SIE éléről került a miniszterelnöki székbe, amelyet májusig töltött be.
" ["post_title"]=> string(60) "Újra titkosszolgálati vezető kerülhet a kormány élére" ["post_excerpt"]=> string(172) "Ludovic Orban visszaléptetése után több liberális politikus is felmerült lehetséges utódként. Egyikük Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "ujra-titkosszolgalati-vezeto-kerulhet-a-kormany-elere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-08 11:50:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 09:50:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395260" ["menu_order"]=> int(23114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(395270) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-08 12:54:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 10:54:04" ["post_content"]=> string(1245) "Meghalt a híres berepülőpilóta, akinek 73 évvel ezelőtt, 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt. Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka 97 éves volt.
Az 1923-ban született Yeager a második világháborúban vadászpilótaként szolgált. A háborút követően a légierőnél maradt és a mai Edwards légitámaszpont egyik berepülőpilótája lett.
1947. október 14-én ő vezette azt a Bell X-1 kísérleti repülőgépet, amely elsőként áttörte a hanghatárt. Teljesítménye különösen kiemelkedő annak fényében, hogy két nappal a rekordkísérlet előtt lovaglás közben eltörte két bordáját. A balesetet azonban eltitkolta felettesei elől, pedig a rajt napján már akkora fájdalmai voltak, hogy a pilótafülkét csak egy barátja által seprűnyélből eszkábált eszközzel tudta becsukni. Az első szuperszonikus repülés ennek ellenére sikeresen lezajlott, a dicsőségre azonban várnia kellett, a sikeres küldetést titkosították, és a hírt csak 1948 júniusában hozták nyilvánosságra.
" ["post_title"]=> string(64) "Meghalt a berepülőpilóta, aki 73 éve áttörte a hanghatárt" ["post_excerpt"]=> string(204) "Meghalt a híres berepülőpilóta, akinek 73 évvel ezelőtt, 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt. Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka 97 éves volt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "meghalt-a-berepulopilota-aki-73-eve-attorte-a-hanghatart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-08 12:54:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-08 10:54:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395270" ["menu_order"]=> int(23115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(395348) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 11:22:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:22:31" ["post_content"]=> string(855) "Tegnap estétől ma reggelig 657 munkagéppel dolgozott a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) az ország útjain és autópályáin. A vállalat bukaresti, craiovai, temesvári, kolozsvári, brassói, iaşi-i és konstancai regionális igazgatóság alkalmazottai úttakarító munkások 4.182 tonna csúszásgátló anyagot szórtak ki – tájékoztat az Agerpres hírügynökség a vállalat közleményére hivatkozva.
A CNAIR felkéri a sofőröket, hogy elővigyázatosan vezessenek, tartsák be a különböző útszakaszokra vonatkozó korlátozásokat, ne lépjék át a sebességkorlátot, csak téli időszakra felszerelt járművekkel induljanak útra és indulás előtt tájékozódjanak az útviszonyokról.
" ["post_title"]=> string(55) "Teljes erőbedobással takarítják a havat az utakról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "teljes-erobedobassal-takaritjak-a-havat-az-utakrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:22:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:22:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395348" ["menu_order"]=> int(23102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3e5a7410e8efb6558d8add6e233923bd" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:595d91cbdf7e7f827dd680d6becb0623" }