Az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy kormányzati tényező legyen – nyilatkozta Kelemen Hunor tegnap.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3784 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy kormányzati tényező legyen – nyilatkozta Kelemen Hunor tegnap.
Continue Reading
Az adatok szerint a Népi Mozgalom Pártnak és a Pro Romániának nem lesz mandátuma, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt.
Continue ReadingA Natura Stúdió mai adásában Borota Gábor csíkszeredai pszichológus új könyvéről és a 10. Csíksomlyói Lány- és Asszonytalálkozóról hallhatnak.
Continue Reading
Romániában 532.040-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 7.365 új esetet jelentettek, a legtöbbet, számszerint 1946-ot Bukarestben,…
Continue Reading
A francia kormány ma tárgyalja a radikális iszlám elleni tervezetet, amely Emmanuel Macron francia államfő mandátumának egyik legfontosabb, és egyúttal…
Continue Reading
Alapfokon jóváhagyta a Brassói Bíróság a feketehalmi börtönbizottság szabadlábra helyezési javaslatát Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) „székely…
Continue Reading
Lemondott a Népi Mozgalom Párt éléről Eugen Tomac. A politikus vállalja a felelősséget az alakulat által a parlamenti választásokon elért…
Continue Reading
A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 68.297.350-re nőtt a világban, a halálos áldozatoké 1.558.453-ra, a gyógyultaké pedig 43.956.871-re a baltimore-i…
Continue Reading
Jó esélye van a győzelemre Magyarországnak és Lengyelországnak az európai uniós költségvetési vitában a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer…
Continue Reading
Olaszországban nem kapcsolták be az Velencét védő Mose zsiliprendszert, ezért a víz elöntötte tegnap a Szent Márk teret. A víz…
Continue ReadingA bukaresti kórházakban levő intenzív terápiás kezelésre alkalmas ágyak beteltek, újabb betegeket nem tudnak egyelőre fogadni. Tegnap már kénytelenek voltak…
Continue Reading
Hozzávetőleg 300 lélegeztető-gépet szállítanak a következő napokban a romániai kórházakba, ugyanakkor az egészségügyi intézményekbe kerül az első tétel gyorsteszt is…
Continue ReadingA Nemzeti Liberális Párt ma elkezdi a tárgyalásokat egy parlamenti többség és egy kormánykoalíció kialakítására, miután az alakulat vezető testülete tegnap este Florin Cîţu pénzügyminisztert nevesítette a miniszterelnöki tisztségre.
A kinevezést követően a liberálisok megkezdhetik a tárgyalásokat az USR–PLUS Szövetséggel és az RMDSZ-szel az államfő által óhajtott jobbközép parlamenti többség és kormánykoalíció kialakítása érdekében. Florin Cîţu pénzügyminiszter egyébként tegnap esti nyilatkozatában kifejtette, az a céljuk, hogy minél előbb beiktassák az új kormányt. Közben Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke,csúfolódásnak' minősítette tegnap este, hogy a Nemzeti Liberális Párt 'a román gazdaság sírásóját', Florin Cîţut javasolja miniszterelnöknek, írta facebook-bejegyzésében az ellenzéki politikus. Marcel Ciolacu a napokban többször is alkotmánysértőnek nevezte, hogy Klaus Johannis a PNL-t akarja megbízni kormányalakítással.
Az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy kormányzati tényező legyen – nyilatkozta Kelemen Hunor tegnap.
" ["post_title"]=> string(99) "Elkezdődnek a tárgyalások egy parlamenti többség és egy kormánykoalíció kialakításáról" ["post_excerpt"]=> string(107) "Az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy kormányzati tényező legyen – nyilatkozta Kelemen Hunor tegnap." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "elkezdodnek-a-targyalasok-egy-parlamenti-tobbseg-es-egy-kormanykoalicio-kialakitasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-10 08:51:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-10 06:51:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395391" ["menu_order"]=> int(23090) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(395389) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-10 08:46:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-10 06:46:11" ["post_content"]=> string(1183) "A Központi Választási Iroda (BEC) tegnap este közzétette a 2020-as parlamenti választások óvások előtti végleges eredményeit. Az adatok szerint a Népi Mozgalom Pártnak és a Pro Romániának nem lesz mandátuma, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt.
A Szociáldemokrata Párt szenátorjelöltjeire a választásra jogosultak 29,32%-a, képviselőjelöltjeire 28,90%-a szavazott a vasárnapi parlamenti választáson. A Nemzeti Liberális Párt 25,58%-ot ért el a szenátusban és 25,19%-ot a képviselőházban. A harmadik helyen az USR-PLUS Szövetség áll, amelynek szenátorjelöltjeire a voksolók 15,86%-a, képviselőjelöltjeire pedig 15,37%-a szavazott. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátorjelöltjeire a választók 9,17%-a adta le voksát, képviselőjelöltjeire 9,08%-a, az RMDSZ pedig 5,89%-ot ért el a felsőházban és 5,74%-ot az alsóházban. Az eredmények az összes szavazókörzet jegyzőkönyvének összesítése utáni, az esetleges óvások megoldása előtti helyzetet tükrözik - jegyzi meg a BEC.
" ["post_title"]=> string(74) "Közzétette a BEC a választások óvások előtti végleges eredményeit" ["post_excerpt"]=> string(138) "Az adatok szerint a Népi Mozgalom Pártnak és a Pro Romániának nem lesz mandátuma, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "kozzetette-a-bec-a-valasztasok-ovasok-elotti-vegleges-eredmenyeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-10 08:46:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-10 06:46:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395389" ["menu_order"]=> int(23091) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(395381) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 15:30:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 13:30:26" ["post_content"]=> string(1285) "Átalakító – A keresztény hit és önismeret hétköznapokat átalakító ereje címmel jelent meg októberben Borota Gábor csíkszeredai pszichológus új könyve. A szerző az elmúlt években ifjúsági pasztorációval foglalkozott, több rendezvényen szólt a fiatalokhoz. Előadásainak témáit átdolgozta és az új kötetében tárja a nagyközönség elé. Borota Gábort Biró István kérdezi adásunk első felében. Ezt követően a 10. Csíksomlyói Lány- és Asszonytalálkozóról hallhatnak beszámolót.
Testi, lelki, szellemi és spirituális egyensúlyom címmel szervezték meg december elsején a X. Csíksomlyói Lány- és Asszonytalálkozót. Az Áradat Egyesület rendezvényét ezúttal egynaposra szűkítették és nem a ferences Mária-kegyhelyen, hanem az online térben tartották. A részletekről Lukács Eszter pszichológus, a szervező egyesület munkatársa, számol be.
Hallgassa meg a műsort!
Romániában 532.040-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 7.365 új esetet jelentettek, a legtöbbet, számszerint 1946-ot Bukarestben, ahol a fertőzöttségi ráta elérte a 6,77-et. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 161-en hunytak el, így a halálesetek száma 12.821-re emelkedett. A járvány kezdete óta 425.816-an gyógyultak meg.

Az egészségügyi intézményekben jelenleg 12.430 személyt kezelnek, közülük 1.271-et intenzív osztályon. Országszerte a mintavételek száma elérte a 4.325.130-at, ebből 31.458 tesztet az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(73) "Koronavírus: Bukarestben közelíti a kétezret a napi új esetek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "koronavirus-bukarestben-kozeliti-a-ketezret-a-napi-uj-esetek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 13:40:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 11:40:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395377" ["menu_order"]=> int(23093) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(395375) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 13:32:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 11:32:48" ["post_content"]=> string(2002) "A francia kormány ma tárgyalja a radikális iszlám elleni tervezetet, amely Emmanuel Macron francia államfő mandátumának egyik legfontosabb, és egyúttal a legvitatottabb új jogszabálya. A szövegből kivették ugyan az iszlamista szeparatizmus kifejezést, de attól még a radikális iszlamisták ellen veszi fel a harcot. A jogszabály szigorúan korlátozná a magántanulói státuszt, a nem állami költségvetésből működő iskolák ellenőrzését, és 3 éves kortól minden gyereknek kötelezővé tenné az óvodába járást. A csecsen iszlamista által lefejezett francia történelemtanár, Samuel Paty halála miatt szabálysértésnek minősíthető, az internetes gyűlöletkeltés, valamint mások életének veszélyeztetését magán információk megosztása révén. Az intézkedések közül az egyik legfontosabb, hogy a vallási szervezeteknek el kell magukat kötelezniük “a köztársaság értékei és elvei mellett”, különben feloszlatják őket, a 10 ezer euró feletti külföldi adományokat pedig be kell jelenteniük az adóhivatalnak. A tervezet jövő év januárjában kerülhet a francia parlament elé.
Közben ma az AFP hírügynökség arról tájékoztatott, hogy a francia rendőrség őrizetbe vett Párizs környékén öt csecsen származású fiatalt, aki kapcsolatban állt a Samuel Paty történelemtanárt októberben kegyetlen módon meggyilkoló 18 éves csecsen férfival. Az őrizetbe vett személyek telefonos kapcsolatban álltak a gyilkossal, akit tette napján, október 16-án a rendőrség az elfogására tett kísérlet közben agyonlőtt, és akit hétfőn temettek el Csecsenföldön.
Samuel Patyt azért gyilkolta meg a csecsen menekült, mert a tanár a szólásszabadságról szóló óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott be.
" ["post_title"]=> string(74) "Ma tárgyalják a radikális iszlám elleni jogszabályt Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ma-targyaljak-a-radikalis-iszlam-elleni-jogszabalyt-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 13:32:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 11:32:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395375" ["menu_order"]=> int(23094) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(395370) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 12:59:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:59:26" ["post_content"]=> string(1491) "Alapfokon jóváhagyta a Brassói Bíróság a feketehalmi börtönbizottság szabadlábra helyezési javaslatát Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) "székely terroperben" elítélt egyik tagja estében - írja a Transindex portál a Háromszék napilapra hivatkozva. A döntés még nem végleges, három napja van a hatóságoknak arra, hogy fellebbezéssel éljenek. Idén július 29-én már született hasonló döntés a bíróság részéről, de akkor az ügyészség fellebbezett és a Brassó Megyei Törvényszék nekik adott igazat.
Az ítéletnek az igazságszolgáltatás honlapján közölt kivonatában olvasható, hogy Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezése és az ötéves börtönbüntetés lejárta – 2022. március 28 – közötti időszak próbaidőnek számít. A hivatalból kirendelt védőügyvéd 300 lejes részleges tiszteletdíját az Igazságügyi Minisztérium alapjaiból fizetik ki.
A Konstanca megyei Medgidiai Bíróság ma tárgyalja az időközben a Poarta Albă-i börtönbe áthelyezett Beke István Attila feltételes szabadlábra helyezési kérését is.
Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt 2018-ban ítélték 5 év letöltendő börtönbüntetésre terrorista cselekedet vádja alapján.
" ["post_title"]=> string(43) "Kiengedhetik a börtönből Szőcs Zoltánt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "kiengedhetik-a-bortonbol-szocs-zoltant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 12:59:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:59:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395370" ["menu_order"]=> int(23095) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(395367) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 12:44:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:44:43" ["post_content"]=> string(518) "Lemondott a Népi Mozgalom Párt éléről Eugen Tomac. A politikus vállalja a felelősséget az alakulat által a parlamenti választásokon elért eredményekért. A Népi Mozgalom Párt ügyvivő elnöki tisztségét Marius Paşcan, a PMP ügyvezető elnöke veszi át - tájékoztatott Tomac. A pártelnök megköszönte azoknak a választóknak, akik őket támogatták, külön tekintettel a moldovai szavakra, ahol 30%-nál is többen támogatták a pártot.
" ["post_title"]=> string(36) "Lemondott Eugen Tomac, a PMP elnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "lemondott-eugen-tomac-a-pmp-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 12:44:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:44:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395367" ["menu_order"]=> int(23096) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(395364) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 12:33:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:33:19" ["post_content"]=> string(671) "A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 68.297.350-re nőtt a világban, a halálos áldozatoké 1.558.453-ra, a gyógyultaké pedig 43.956.871-re a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 15.171.957 fertőzött volt eddig a napig, 286.325-en haltak meg, és 5 786 915-en meggyógyultak. Amerikát továbbra is India, Brazília, Oroszország, majd Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia követi a sorban.
" ["post_title"]=> string(77) "Világszerte több mint 68 millióan fertőződtek meg az új koronavírussal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "vilagszerte-tobb-mint-68-millioan-fertozodtek-meg-az-uj-koronavirussal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 12:33:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:33:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395364" ["menu_order"]=> int(23097) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(395359) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 12:07:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:07:31" ["post_content"]=> string(859) "Jó esélye van a győzelemre Magyarországnak és Lengyelországnak az európai uniós költségvetési vitában a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer ügyében, ha a következő napokban jó irányba haladnak tovább a dolgok - nyilatkozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap este Varsóban, miután lengyel kollégájával tárgyalt. A lengyel Polsat TV-nek adott interjújában a magyar kormányfő azt mondta: Budapest és Varsó között egyetértés van minden főbb témában, a két ország érdekei egybeesnek. Orbán Viktor kifejtette: „az uniós pénz nem ajándék, hanem jár nekünk, nem kapcsolható össze más szempontokkal, és éppen mi vagyunk azok, akik védjük az uniós szerződés szellemét a többi tagállammal szemben”.
" ["post_title"]=> string(58) "Orbán Viktor: Nagy az esély a magyar-lengyel győzelemre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "orban-viktor-nagy-az-esely-a-magyar-lengyel-gyozelemre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 12:11:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 10:11:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395359" ["menu_order"]=> int(23098) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(395357) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 11:46:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:46:12" ["post_content"]=> string(1039) "Olaszországban nem kapcsolták be az Velencét védő Mose zsiliprendszert, ezért a víz elöntötte tegnap a Szent Márk teret. A víz bejutott a Szent Márk-székesegyházba is. Az olasz hatóságok szerint a helyzet drámai. Ha a vízszint tovább növekszik, a székesegyház belsejében lévő kápolnák is víz alá kerülhetnek. A velencei önkormányzat közlése szerint a zsiliprendszert azért nem kapcsolták be, mert a meteorológusok kedd délelőtt még csak egy 130 centiméter nagyságú árhullámmal számoltak. Az időjárási viszonyok hirtelen romlása viszont készületlenül érte a várost.
Olaszországban napok óta zord az időjárás. Az északkeleti térségben csaknem félmilliárd eurós károkról számoltak be. Az olasz katasztrófavédelem a legmagasabb fokú riasztást adta ki tegnapra az ország északkeleti részében, illetve Róma térségében és a fővárostól délre eső vidéken.
" ["post_title"]=> string(47) "Elöntötte a víz a velencei Szent Márk teret" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "elontotte-a-viz-a-velencei-szent-mark-teret" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:46:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:46:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395357" ["menu_order"]=> int(23099) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(395353) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 11:35:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:35:16" ["post_content"]=> string(444) "A bukaresti kórházakban levő intenzív terápiás kezelésre alkalmas ágyak beteltek, újabb betegeket nem tudnak egyelőre fogadni. Tegnap már kénytelenek voltak négy pácienst átutalni egy Botoșani-i kórházba. Az 52 éves nőt, illetve a 61 és 64 év közötti 3 férfit először repülővel szállították Suceavára, majd különlegesen felszerelt járművekkel Botoșaniba.
" ["post_title"]=> string(56) "Nincs több szabad intenzív terápiás ágy Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "nincs-tobb-szabad-intenziv-terapias-agy-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:36:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:36:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395353" ["menu_order"]=> int(23100) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(395350) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-09 11:25:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:25:17" ["post_content"]=> string(691) "Hozzávetőleg 300 lélegeztető-gépet szállítanak a következő napokban a romániai kórházakba, ugyanakkor az egészségügyi intézményekbe kerül az első tétel gyorsteszt is - nyilatkozta tegnap az államfő. Klaus Johannis közölte: nagy erőkkel dolgoznak a kórházak bővítésén. Az államfő munkamegbeszélést folytatott tegnap a COVID-19 járvány kezeléséről és az oltási kampányról Nicolae Ciucă ügyvivő miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Raed Arafattal, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetőjével és Valeriu Gheorghiţával, az oltási kampány koordinátorával.
" ["post_title"]=> string(61) "Gyorsteszteket és lélegeztető-gépeket kapnak a kórházak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "gyorsteszteket-es-lelegezteto-gepeket-kapnak-a-korhazak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-09 11:25:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-09 09:25:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395350" ["menu_order"]=> int(23101) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(395391) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-12-10 08:51:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-12-10 06:51:24" ["post_content"]=> string(1314) "A Nemzeti Liberális Párt ma elkezdi a tárgyalásokat egy parlamenti többség és egy kormánykoalíció kialakítására, miután az alakulat vezető testülete tegnap este Florin Cîţu pénzügyminisztert nevesítette a miniszterelnöki tisztségre.
A kinevezést követően a liberálisok megkezdhetik a tárgyalásokat az USR–PLUS Szövetséggel és az RMDSZ-szel az államfő által óhajtott jobbközép parlamenti többség és kormánykoalíció kialakítása érdekében. Florin Cîţu pénzügyminiszter egyébként tegnap esti nyilatkozatában kifejtette, az a céljuk, hogy minél előbb beiktassák az új kormányt. Közben Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke,csúfolódásnak' minősítette tegnap este, hogy a Nemzeti Liberális Párt 'a román gazdaság sírásóját', Florin Cîţut javasolja miniszterelnöknek, írta facebook-bejegyzésében az ellenzéki politikus. Marcel Ciolacu a napokban többször is alkotmánysértőnek nevezte, hogy Klaus Johannis a PNL-t akarja megbízni kormányalakítással.
Az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy kormányzati tényező legyen – nyilatkozta Kelemen Hunor tegnap.
" ["post_title"]=> string(99) "Elkezdődnek a tárgyalások egy parlamenti többség és egy kormánykoalíció kialakításáról" ["post_excerpt"]=> string(107) "Az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy kormányzati tényező legyen – nyilatkozta Kelemen Hunor tegnap." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "elkezdodnek-a-targyalasok-egy-parlamenti-tobbseg-es-egy-kormanykoalicio-kialakitasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-12-10 08:51:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-12-10 06:51:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=395391" ["menu_order"]=> int(23090) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "0d4f10eeaef98ea203be856ab9b02406" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8180b6efa2d076653d79122e08260591" }