Nicuşor Dan holnap újabb egyeztetéseket tart a politikai pártokkal a miniszterelnök-jelölt kijelöléséről. Az államfő meggyőződését fejezte ki, hogy ezúttal sikerül többséget találni egy stabil kormány létrehozásához, és elmondta, hogy a parlamenti szünet idején nem tartotta célszerűnek újabb jelölt megnevezését.
Nicuşor Dan korábbi álláspontja szerint olyan jelöltet kíván megnevezni, aki mögött tényleges parlamenti többség áll, hogy elkerülhető legyen egy újabb sikertelen kormányalakítás.
A parlamenti pártok vezetőségei hétfőn ülnek össze, hogy kidolgozzák stratégiájukat az új kormány megalakítása érdekében.
A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa Sinaján gyűlt össze, a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség vezetőségei is várhatóan ma döntenek a kérdésről, míg a Románok Egységéért Párt közleményben kérte előrehozott választások megszervezését a jelenlegi politikai zsákutcából való kilábalás érdekében. Ugyanakkor tárgyalnak az új parlamenti ülésszak prioritásairól amelyek között szerepel a közigazgatás és az állami vállalatok átszervezése, a választási reform és az egységes közalkalmazotti bértörvény.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják annak a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását, amely lehetővé teszi bizonyos középiskolák számára, hogy a helyek legfeljebb felére külön felvételi vizsgát szervezzenek. A miniszter azt is közölte, hogy a jogszabály módosításáig az oktatási minisztérium a jelenleg hatályos rendelkezés alapján előkészíti és közzéteszi a felvételi módszertanát és ütemtervet.
Ma lezárul az Országos Helyreállítási és Reziliencia Terv, egy uniós különalapból finanszírozott, beruházásokat és reformokat támogató mechanizmus, amelyet Európa koronavírusjárvány utáni újjáépítésének támogatására hoztak létre.
A terv keretében Románia számára biztosított, több mint 20 milliárd eurós keretből az ország ténylegesen mintegy 13 milliárd eurót tudott lehívni. A fennmaradó összeg attól függ, hogy az Európai Bizottság hogyan értékeli a bukaresti hatóságok által az utolsó pillanatban végrehajtott reformokat.
Románia a sereghajtók között van az uniós helyreállítási alap célkitűzéseinek teljesítésében – derül ki az Európai Bizottság adataiból. A támogatások és hitelek lehívásának arányát tekintve Dánia áll az élen, száz százalékos teljesítménnyel, Ausztria 92, Csehország pedig 89 százalékkal követi. Románia a 27 tagállam közül a 21. helyen áll, mintegy 64 százalékos lehívási aránnyal.
Nicuşor Dan holnap újabb egyeztetéseket tart a politikai pártokkal a miniszterelnök-jelölt kijelöléséről. Az államfő meggyőződését fejezte ki, hogy ezúttal sikerül többséget találni egy stabil kormány létrehozásához, és elmondta, hogy a parlamenti szünet idején nem tartotta célszerűnek újabb jelölt megnevezését.
Nicuşor Dan korábbi álláspontja szerint olyan jelöltet kíván megnevezni, aki mögött tényleges parlamenti többség áll, hogy elkerülhető legyen egy újabb sikertelen kormányalakítás.
Idén virtuális térbe költözött a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállításmegnyitója is, így az érdeklődők a G6 Facebook oldalán tekinthetik meg a megnyitóra készült kisfilmet. A G6 kiállítása azonban látogatható a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.
Az Eurostat közzétette a 2019-re vonatkozó adatait a korai iskolaelhagyástól, amelyből kiderült, hogy Románia központi és dél keleti régióiban tíz fiatalból kettő még a 8. osztályt sem fejezi be. Az országos iskolaelhagyás átlaga 15,3% – számol be az edupedu.ro.
Mától pályázhatnak a kis cégek a vissza nem térítendő 2000 euró támogatásra a Mikrohitelek külső, vissza nem térítendő forrásokból nevű kormányprogram keretében.
Ludovic Orban miniszterelnök javasolni fogja a magánrendezvények betiltását vagy a résztvevők számának korlátozását. A kormányfő hétfőn kifejtette, egyértelmű, hogy sokan…
Otthon mérnék fel ezután azoknak a tünetmentes koronavírus-fertőzötteknek az állapotát, akiknek nincsenek más betegségeik, majd előjegyzés alapján jelentkezhetnek további kivizsgálásra – nyilatkozta vasárnap az egészségügyi miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2069 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 10.051 elvégzett teszt nyomán – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs…
A mai műsor a Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években – című sorozat első része, amelyben Egyed Emese költő, egyetemi tanár, a Helikon kétheti kulturális folyóirat főmunkatársa beszél arról, milyen volt a hangulat, hogyan érintette az erdélyi értelmiségieket a rendszerváltás első éve, mi előzte meg az eufórikus pillanatokat, és hogyan múlt el ez a bizonyos eufória.
Az államfő elmondta: a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy elkerüljük a tavaszi szükségállapottal járó kellemetlenségeket, mint amilyen a kijárási tilalom volt, de nagyobb elővigyázatosságra és felelősségteljesebb viselkedésre intett mindenkit.
Az eddigi legtöbb új koronavírus-fertőzöttet azonosították Magyarországon. Újabb 1374 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és elhunyt húsz beteg – közölte a koronavirus.gov.hu.
Tűzszünetben állapodott meg szombat déltől Örményország és Azerbajdzsán a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah területén – ismertette szombatra virradóra Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a tárgyaló felek közös nyilatkozatát.
Az Egyesült Államok alumíniumlemez-termékekre vonatkozó dömpingellenes vámokat vet ki 18 országra – jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter.
Idén virtuális térbe költözött a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállításmegnyitója is, így az érdeklődők a G6 Facebook oldalán tekinthetik meg a megnyitóra készült kisfilmet. A G6 kiállítása azonban látogatható a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.
Az elmúlt tíz év során a Székelyföldi Grafikai Biennálé széles körben teret adott a hagyományos és kísérleti grafikai művek bemutatására, mára szakmailag fontos tényezővé és széles körben ismertté válva felkerült a nemzetközi grafika térképére. A Biennálé 6-ik kiadása arra várt válaszokat, hogy a különböző nemzetiségű és kultúrkörhöz tartozó alkotók milyen válaszokat adnak globalizációs, politikai, gazdasági és egyéb társadalmi kérdésekre? Miként jelenítik meg közvetlen környezetük vagy saját személyes létük problémáit művészetükben, a kortárs művészi grafika nyelvén miként érvényesülhet hagyomány és abszolút megújulás.
„A 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé hívószavának a „A káosz struktúrája” címet javasoltuk. A káoszt mint az előrejelezhetőség bizonytalanságát, a rendet mint az egzakt geometriai szerkezetet vagy kiszámíthatóságot, illetve ezek esetleges szociológiai, politikai, kulturális, ökológiai és gazdasági vetületeit. Világviszonylatban mindezek sérülékenysége igazolódott be az év elején berobbanó, az élet minden területére bénítóan kiható, Covid-19 névre keresztelt járvány következtében, ami sajnálatos módon a G6 2020-as rendezvényeit, valamint kísérő kiállításainak lebonyolítását is negatívan érintette.” – nyilatkozta Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora.
Az Eurostat közzétette a 2019-re vonatkozó adatait a korai iskolaelhagyástól, amelyből kiderült, hogy Románia központi és dél keleti régióiban tíz fiatalból kettő még a 8. osztályt sem fejezi be. Az országos iskolaelhagyás átlaga 15,3% – számol be az edupedu.ro.
Iskolaelhagyóknak tekinti a felmérés mindazokat a 18 és 24 év közötti fiatalokat, akik nem fejezték be az általános iskolai képzés második szintjét (5-8 osztály),és semmilyen más oktatási-képzési formában nem vettek részt a felmérés idejéig. A jelentés szerint dél-keleti régióból – azaz Brăila, Buzău, Constanţa, Galaţi, Tulcea és Vrancea megyékben – 5-ből 1 fiatal vált iskolaelhagyóvá, itt ennek aránya 20,9%, ami az Országos Statisztikai Intézet (INS) lakossági adataira vonatkoztatva több mint 37 ezer személyt jelent. Az ország központi régiójában sem jobb a helyzet, az adatok szerint Fehér, Brasó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyékben összesítve a fiatalok 20%-a idő előtt abbahagyja iskolai tanulmányait. Ennek ellenére a két régióban a helyzet javult az utóbbi években, 4-5 százalékkal csökkent ugyanis az iskolaelhagyás aránya. A legkisebb iskolaelhagyást Romániában a délnyugati régiójában mértek, ahol az arány a 17,6%-os arányról 9,5-re javult. Romániának 2015 óta stratégiai célja az iskolaelhagyás arányának csökkentése.
Mától pályázhatnak a kis cégek a vissza nem térítendő 2000 euró támogatásra a Mikrohitelek külső, vissza nem térítendő forrásokból nevű kormányprogram keretében.
Az összegre kis- és közepes vállalkozások, egyéni vállalkozók (PFA), civil szervezetek és olyan orvosi rendelők pályázhatnak, amelyek megfelelnek a kiírási feltételeknek. A pályázók a granturi.imm.gov.ro linken keresztül érhetik el az elektronikus nyomtatványt, amelyet ki kell tölteniük. Első lépésként regisztrálniuk kell, felhasználói név és jelszó létrehozásával. Az igénylőknek rendelkezniük kell elektronikus aláírással. Szeptember 15. óta lehetőség volt az előzetes regisztrációra, ezzel a lehetőséggel közel 40 ezer potenciális pályázó élt. Az előzetes regisztráció nem feltétele a pénz lehívásának. Az igényléseket október 16-ig, péntek 20 óráig lehet feltölteni a rendszerbe. A program keretösszege 100 millió euró, ami azt jelenti, hogy 50 ezer pályázó részesülhet támogatásban. A kormány tájékoztatása szerint a pénzt az igénylések időrendi sorrendjében fogják szétosztani.
Ludovic Orban miniszterelnök javasolni fogja a magánrendezvények betiltását vagy a résztvevők számának korlátozását. A kormányfő hétfőn kifejtette, egyértelmű, hogy sokan magánrendezvényeken – esküvőkön, keresztelőkön, más családi eseményeken fertőződnek meg, ezért javasolni fogja ezeknek a rendezvényeknek a betiltását vagy a résztvevők számának korlátozását maximum 20 főre. Jelenleg zárt térben legtöbb 50 személy, szabadtéren pedig 100 személy részvételével lehet eseményeket szervezni, sokan azonban nem tartják be sem a létszámra, sem a járványhelyzet megfékezésére szolgáló szabályokat - fogalmazott Ludovic Orban.
Otthon mérnék fel ezután azoknak a tünetmentes koronavírus-fertőzötteknek az állapotát, akiknek nincsenek más betegségeik, majd előjegyzés alapján jelentkezhetnek további kivizsgálásra – nyilatkozta vasárnap az egészségügyi miniszter.
A jelenleg érvényben levő szabályok szerint a tünetmentes fertőzötteknek a koronavírusteszt eredményének kézhez kapásakor fel kell venniük a kapcsolatot családorvosukkal és a megyei közegészségügyi igazgatósággal, majd 48 órára kórházba utalják őket. Mivel mindenki, akinek pozitív a tesztje, a sürgősségi osztályra kerül, túlterhelődnek az osztályok és a kórházak, ezért változtatni terveznek az eljáráson úgy, hogy a tünetmentes fertőzöttek egészségi állapotát otthonukban mérjék fel, majd előjegyzés alapján jelentkezhetnek további kivizsgálásra – magyarázta a miniszter, aki szerint várhatóan ma születik döntés erről. A tárcavezető elmondta, azokat a tünetmentes fertőzötteket, akiknek más betegségeik is vannak, továbbra is kórházban ápolják. A családorvosokkal való együttműködést belefoglalják az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződésbe, és 30 pontot kapnak minden olyan koronavírusos páciens után, akit megfigyelés alatt tartanak. Emellett a családorvosoknak lehetőségük lesz együttműködni a megyei közigazgatási igazgatóságokkal a járványügyi vizsgálatok lefolytatásában is – mondta Nelu Tătaru.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2069 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 10.051 elvégzett teszt nyomán - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük. Összesen 56 új halálesetet jelentettek, az áldozatok száma így 5467-re nőtt. Az elmúlt 24 órában csak 10 051 koronavírustesztet végeztek, de ezeknek közel 20 százaléka pozitívnak bizonyult.
A mai műsor a Fiatal irodalom Erdélyben a rendszerváltás utáni években – című sorozat első része, amelyben Egyed Emese költő, egyetemi tanár, a Helikon kétheti kulturális folyóirat főmunkatársa beszél arról, milyen volt a hangulat, hogyan érintette az erdélyi értelmiségieket a rendszerváltás első éve, mi előzte meg az eufórikus pillanatokat, és hogyan múlt el ez a bizonyos eufória.
Az Egyed Emesével induló sorozat apropója a szeptember 25 és 26-án lezajlott XII. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó melynek témája idén a rendszerváltás után fiatal irodalom volt. A meghívottak ezt a témát járták körül és tartottak előadást arról ami előkészítette, illetve mássá tette a rendszerváltás utáni fiatal erdélyi irodalmat, amely csak kis mértékben követte az elődök, mondjuk a Forrás-nemzedékek irodalmi hagyományait, és igyekezett új irányt mutatni olyan lapokkal, művészeti-irodalmi mozgalmakkal, mint például az Éneklő Borz, az Előretolt Helyőrség, a Zabhegyező vagy a Jelenlét. Egyed Emese pedagógus, egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész. 1980-ban diplomázott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen francia-magyar szakon. 1980–1988 között a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tanított magyar nyelvet és irodalmat, majd 1988–1990 között az Utunk szerkesztőjeként, 1989–1990 között pedig rovatvezetőjeként dolgozott. 1990–1991 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékén tanársegéd, 1991–1997 között adjunktus, 1996-ban doktorált. 1997–2002 között docens, 2002-től egyetemi tanár, 2004-től doktorátusvezető. Első verseskötete Délvidék címmel a Kriterion kiadó gondozásában jelent meg 1988 és 1989 fordulóján. Őt kérdeztem arról, milyen lelki és szellemi állapotban érte az erdélyi, ezen belül a kolozsvári magyarságot a forradalom és rendszerváltás. Egyed Emesét hallják:
Klaus Iohannis államfő az Országos Közegészségügyi Igazgatóságon (INSP) tett látogatása után elmondta: be kellene tiltani egy időre az esküvőket, keresztelőket, ünnepségeket, mert ezeken nehezebb az ellenőrzés, és sok esetben a résztvevők nem tartják be a szabályokat. Hozzátette: egyelőre nem került szóba a december 6-i parlamenti választások elhalasztása, és az online oktatásra való áttérése kapcsán sem kell „túlzásokba esni”; ott kell korlátozást alkalmazni, ahol nincs más megoldás. Hozzátette ugyanakkor: a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy elkerüljük a tavaszi szükségállapottal járó kellemetlenségeket, mint amilyen a kijárási tilalom volt, de nagyobb elővigyázatosságra és felelősségteljesebb viselkedésre intett mindenkit. Ugyanakkor azt ajánlotta, hogy viseljünk védőmaszkot, valahányszor kilépünk az utcára. Az államnak az a célja, hogy megelőzze a kórházak túlterheltségét – hangsúlyozta az államelnök.
Országszerte 209 személy van lélegeztetőgépen Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint. A „COVID-kórházak” intenzív osztályain összesen 1050 ágy van, jelenleg 613 foglalt.
A miniszter elmondta, hogy hétfőn tárgyal a háziorvosokkal annak lehetőségéről, hogy részt vegyenek a karantén alá helyezett személyek felügyeletében és a kontaktkövetésben is. Az elvégzett plusz munkáért a családorvosok bérkiegészítést kapnának.
Országszerte 394 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás a tanügyminisztérium tájékoztatása szerint. A megyei tanfelügyelőségek által péntek délig közölt adatok értelmében az ország 12 368 tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenlét mellett zajlik a tanítás, 4894-ben a sárga forgatókönyv, azaz a hibrid oktatás érvényesül, 394 tanintézetben pedig a vörös forgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.
A szaktárca megjegyzi, hogy 194 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett koronavírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 200 tanintézetben pedig részben a településen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra.
"
["post_title"]=>
string(46) "Újabb korlátozásokról beszél az államfő"
["post_excerpt"]=>
string(271) "Az államfő elmondta: a hatóságok mindent megtesznek azért, hogy elkerüljük a tavaszi szükségállapottal járó kellemetlenségeket, mint amilyen a kijárási tilalom volt, de nagyobb elővigyázatosságra és felelősségteljesebb viselkedésre intett mindenkit."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "ujabb-korlatozasokrol-beszel-az-allamfo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-10 13:56:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-10 10:56:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393352"
["menu_order"]=>
int(21598)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3720 (24) {
["ID"]=>
int(393350)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-10 12:15:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-10 09:15:11"
["post_content"]=>
string(760) "
Az eddigi legtöbb új koronavírus-fertőzöttet azonosították Magyarországon. Újabb 1374 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és elhunyt húsz beteg – közölte a koronavirus.gov.hu.
A kormányzati portálon azt írták: 36 596-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 933-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 25 980.
A világon 36 millió 802 ezer ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 millió 67 ezer a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai szerint.
"
["post_title"]=>
string(81) "Az eddigi legtöbb új koronavírus-fertőzöttet azonosították Magyarországon"
["post_excerpt"]=>
string(220) "Az eddigi legtöbb új koronavírus-fertőzöttet azonosították Magyarországon. Újabb 1374 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és elhunyt húsz beteg – közölte a koronavirus.gov.hu."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(73) "az-eddigi-legtobb-uj-koronavirus-fertozottet-azonositottak-magyarorszagon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-10 12:15:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-10 09:15:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393350"
["menu_order"]=>
int(21599)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3721 (24) {
["ID"]=>
int(393348)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-10 12:14:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-10 09:14:40"
["post_content"]=>
string(1247) "
Tűzszünetben állapodott meg szombat déltől Örményország és Azerbajdzsán a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah területén – ismertette szombatra virradóra Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a tárgyaló felek közös nyilatkozatát.
A dokumentum kiemeli, hogy a közös nyilatkozatot Vlagyimir Putyin orosz elnök felhívására válaszul fogadták el összhangban az orosz, az azeri és az örmény vezetők közötti megállapodásokkal. A Kreml sajtószolgálata kedd éjjel közölte, hogy Vlagyimir Putyin a harcok beszüntetésére szólította fel a Hegyi-Karabah birtoklásért háborúzó feleket.
A humanitárius fegyvernyugvás célja a foglyok és az elesett katonák holttesteinek cseréje a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) közreműködésével. Szergej Lavrov hozzátette, hogy Jereván és Baku megállapodott a konfliktus békés rendezéséről szóló tárgyalások megkezdéséről. Az orosz fővárosban tegnap kezdődött tárgyalások az orosz, örmény és azeri külügyminiszter között több mint tíz órán át tartottak.
Az Egyesült Államok alumíniumlemez-termékekre vonatkozó dömpingellenes vámokat vet ki 18 országra - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter.
A vámok európai, latin-amerikai és közel-keleti országokat érintenek. Köztük van Románia mellett például Bahrein, Brazília, Görögország, Horvátország, Németország, Olaszország, Szerbia, Szlovénia, Tajvan és Törökország. A vámok azonnali hatállyal életbe lépnek.
Az amerikai kereskedelmi miniszter elmondta: Kína azért nincs a listán, mert Peking alumínium-exportjára már korábban kivetettek védővámokat. A tárcavezető kiemelte, hogy a minisztérium vizsgálatai szerint a most vámokkal érintett országok bizonyítottan dömpinget folytatnak. Wilbur Ross kifejtette: a koronavírus-járvány idején egyes termékek - például lakóautók, hajók - iránt megnőtt a kereslet az Egyesült Államokban, emiatt vált fontossá az alumíniumlemezek árának meghatározása.
"
["post_title"]=>
string(63) "A román alumíniumlemez-termékekre is vámot vetett ki az USA"
["post_excerpt"]=>
string(166) "Az Egyesült Államok alumíniumlemez-termékekre vonatkozó dömpingellenes vámokat vet ki 18 országra - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(59) "a-roman-aluminiumlemez-termekekre-is-vamot-vetett-ki-az-usa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-10-10 12:14:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-10-10 09:14:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=393346"
["menu_order"]=>
int(21601)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3790 (24) {
["ID"]=>
int(393377)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2020-10-12 14:23:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-10-12 11:23:08"
["post_content"]=>
string(1949) "