Az oltási kampány a tervek szerint halad – közölte a délelőtt a kampányt koordináló bizottság vezetője. Valeriu Gheorghiţă katonaorvos elmondta, hogy a következő időszakban a hét minden napján folytatják az oltást, beleértve a vasárnapot is. Az oltóközpontok programja reggel nyolctól este nyolcig tart, illetve előfordulhat, hogy a centrumok éjszakás alkalmazottai zárás után kapják meg a vakcinát.

Hétfőn estig csaknem 13 ezer egészségügyi alkalmazottat oltottak be az új koronavírus ellen, miközben az internetes platformon mindössze 10.800-an kértek előjegyzést.

Mára 12 ezer, szerdára 15 ezer egészségügy dolgozó beoltását tervezik. A második körben a 65 év felettiek, illetve a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kapják meg a vakcinát, azonban az oltáskampány vezetője nem beszélt arról, hogy mikor zárulhat le az egészségügyi dolgozók beoltása. Hozzátette viszont, hogy sok függ attól is, milyen ütemben érkezik az oltóanyag az Európai Bizottságtól, amely valamennyi uniós tagország, így Románia számára is beszerzi a vakcinát.