Az erdélyi magyarokra kevésbé jellemző az oltásszekpticizmus a romániai összlakossághoz képest – derül ki a Bálványos Intézet és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet nagymintás közvéleménykutatásából.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3472 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Az erdélyi magyarokra kevésbé jellemző az oltásszekpticizmus a romániai összlakossághoz képest – derül ki a Bálványos Intézet és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet nagymintás közvéleménykutatásából.
(tovább…) Continue Reading
Az osztályvezetői vizsga lezárultáig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége visszahelyezte a szemészeti osztály élére dr. Bodó Pál szemész-főorvost.
Continue Reading
Szerdán ismerteti az Európai Bizottság részletesen az európai immunitásigazolásról szóló elképzelését. Az Európai Unió minden tagállamában érvényes, úgynevezett zöld útlevél…
Continue ReadingKörnyezetvédő aktivisták bejelentették, hogy felhagynak a nagy-britanniai M25-ös autópálya blokádjával, amely négy napig tartó közlekedési káoszt okozott. A Just Stop…
Continue Reading
A termálvíz kinyerésére és hasznosítására kapott európai uniós támogatást az Arad megyei Pécska.
(tovább…) Continue Reading
A székelyföldi származású színész a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Gopo-díjra is esélyes.
Continue Reading
Az 1848-as szabadságharcokhoz hasonlította a koronavírus-járvány elleni védekezést Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a mai, március 15-i nemzeti ünnepen levélben…
Continue ReadingAz energiaválság elleni fellépés részeként ideiglenesen központosított beszerzést vezetnek be az energiapiacon. Erről sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány. A…
Continue Reading
„1823. – Harminchárom éves. Csekei magányában megírja Himnuszát. A halhatatlan költeménynek a szabadságharc korától kezdve számos verses fordítása jelenik meg idegen nyelveken, örményre és héberre is lefordítják szövegét” – idéztem a Pintér Jenő magyar irodalomtörténete című könyvből.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt 24 órában 28.563 ukrán állampolgár lépett be Romániába, 10 százalékkal több, mint egy nappal korábban – tájékoztatott ma az országos határrendészet.
Continue Reading
Ma, amikor a szabadságharcról emlékezünk meg, újra el kell mondanunk a velünk együtt élő nemzeteknek, hogy a mi szabadságunk nem…
Continue ReadingMagyarország az ukrajnai háború szempontjából békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére (TÁSZ) – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az…
Continue ReadingAz erdélyi magyarokra kevésbé jellemző az oltásszekpticizmus a romániai összlakossághoz képest - derül ki a Bálványos Intézet és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet nagymintás közvéleménykutatásából.
A tavaly november, illetve decemberben végzett Oltásszkepticizimus és a Covid-19-cel kapcsolatos lakossági attitűdok – Romániában és az erdélyi magyarok körében című felmérés szerint az erdélyi magyarokkal ellentétben a székelyföldiek jóval az országos átlag fölött állnak az oltással szembeni bizalmatlanság terén. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy Romániában a felnőtt lakosság 53 százaléka kapott legalább egy koronavírus elleni védőoltást. A magyarok körében 58 százalékos az oltottak aránya, Székelyföldön viszont a lakosság mindössze 39 százaléka oltatta be magát. A kutatás további eredményeiről a felmérést végző Bálványos Intézet igazgatóját Toró Tibor szociológust kérdezte marosvásárhelyi kollégánk, Birtalan Albert.
Közös megegyezés alapján, a műtéti tevékenység mielőbbi újraindítására hivatkozva – az osztályvezetői vizsga lezárultáig – a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége visszahelyezte a szemészeti osztály élére dr. Bodó Pál szemész-főorvost.
A kórház közleményében rámutatott, hogy a szemészeten történt fertőzések nyomán, adminisztratív lépésként, dr. Bodó Pálnak az osztályvezetői megbízatását vonták vissza, nem pedig a főorvosi státusát. Közben elkezdődött a műtő felújítása, zajlanak a munkálatok az egészségügyi igazgatóság ellenőrzése során észlelt hiányosságok pótlására. Becslések szerint a munkálatok március 25-re fejeződnek be.
Közben az Egészségügyi Minőségmenedzsment Országos Hatóság (ANMCS) a szemészeten történt fertőzések miatt elrendelték a csíkszeredai kórház akkreditációjának ideiglenes felfüggesztését. Ez a rendelet nem befolyásolja a kórházban zajló orvosi tevékenységet, a páciensek továbbra is fordulhatnak minden szakrendelőhöz, osztályhoz.
" ["post_title"]=> string(82) "Ideiglenesen felfüggesztette a csíkszeredai kórház akkreditációját az ANMCS" ["post_excerpt"]=> string(181) "Az osztályvezetői vizsga lezárultáig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége visszahelyezte a szemészeti osztály élére dr. Bodó Pál szemész-főorvost. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "ideiglenesen-felfuggesztette-a-csikszeredai-korhaz-akkreditaciojat-az-anmcs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 11:27:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 09:27:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412540" ["menu_order"]=> int(20830) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(398920) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 11:01:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 09:01:53" ["post_content"]=> string(940) "Szerdán ismerteti az Európai Bizottság részletesen az európai immunitásigazolásról szóló elképzelését. Az Európai Unió minden tagállamában érvényes, úgynevezett zöld útlevél tartalmazni fogja, hogy a tulajdonost beoltották-e már a koronavírus ellen vagy hogy meggyógyult-e belőle, illetve hogy rendelkezik-e negatív teszttel.
Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja bejelentette: az európai illetékesek célja, hogy a koronavírussal összefüggő új immunitásigazolás a nyári szünet előtt életbe lépjen és megkönnyítse az Európai Unión belüli közlekedést a nyári szezonra. Az ingyenes, QR-kóddal ellátott zöld útlevélnek lesz elektronikus és papír változata is. Az igazolványt minden tagállam nyelvén kiállítják és lesz angol változata is.
" ["post_title"]=> string(55) "Nyárra életbe léphet az európai immunitásigazolás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "nyarra-eletbe-lephet-az-europai-immunitasigazolas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 14:08:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 12:08:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398920" ["menu_order"]=> int(20831) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(421026) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-11 11:52:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:52:31" ["post_content"]=> string(1063) "Környezetvédő aktivisták bejelentették, hogy felhagynak a nagy-britanniai M25-ös autópálya blokádjával, amely négy napig tartó közlekedési káoszt okozott.
A Just Stop Oil tiltakozó csoport közleményében jelezte: időt adnak a kormánynak, hogy átgondolja az országgal szembeni felelősségét, és cselekedjen.
Emma Brown, a szervezet egyik képviselője a BBC közrádió Today című műsorában elmondta: azt várják, hogy a kormány leüljön tárgyalni, illetve teljesítse a követelésüket, vagyis hogy ne nyíljon új olajkitermelés az Egyesült Királyságban.
Arról nem nyilatkozott, hogy az aktivisták ismét úttorlaszhoz folyamodnak-e, amennyiben a követeléseiket nem teljesítik, viszont azt leszögezte, hogy nem állnak meg, mert az kőolaj általi környezetszennyezés mindannyiunk életét veszélyezteti.
" ["post_title"]=> string(79) "Négy nap után szünetet tartanak az autópályát blokkoló környezetvédők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "negy-nap-utan-szunetet-tartanak-az-autopalyat-blokkolo-kornyezetvedok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-11 11:52:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:52:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421026" ["menu_order"]=> int(20832) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(410937) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-20 14:10:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 12:10:08" ["post_content"]=> string(1089) "A termálvíz kinyerésére és hasznosítására kapott európai uniós támogatást az Arad megyei Pécska.
Első körben két év alatt a magyar határhoz közeli kisváros közintézményeinek a fűtésére használnák a természeti erőforrást, a projekt futamidejének befejezése után viszont a háztartásokba is bevezetnék a hévizes fűtést, sőt idegenforgalmi céllal is hasznosítanák: egy termálstrandot is építene a kisváros önkormányzata. Romániában újdonság a termálvíz hasznosítása a közszolgáltatásokban, az ehhez szükséges engedélyek beszerzésébe sok önkormányzatnak tört bele a bicskája. Pécskán azonban megkapták az engedélyeket. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Két kategóriában is jelölték a hazai filmes szakma legrangosabb elismerésére Téglás Istvánt.
A székelyföldi származású színész a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Gopo-díjra is esélyes. A baróti származású, Bukarestben élő Téglás Istvánt Horatiu Malaele Luca című alkotásában nyújtott alakításáért jelölték a legjobb férfi főszereplő díjára, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerés jelöltjei közé pedig Cristi Puiu Malmkrog című filmjében a komornyik megformálásáért került be. Téglás 2020-ban már elnyerte a díjat A hegyek szigete (La Gomera) című film mellékszereplőjeként.
A zsűri 26 tavaly bemutatott román nagyjátékfilm és alkotói közül választotta ki a jelölteket. A legjobb nagyjátékfilm díjára esélyes Radu Jude rendezőnek a tavalyi Berlinalén Arany Medve-díjjal jutalmazott, Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban című filmje, amelyet Románia a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjra is nevezett. A díjátadó gálát április 19-én tartják.
" ["post_title"]=> string(51) "Két kategóriában is jelölték Téglás Istvánt" ["post_excerpt"]=> string(147) "A székelyföldi származású színész a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Gopo-díjra is esélyes. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ket-kategoriaban-is-jeloltek-teglas-istvant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 11:18:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 09:18:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412538" ["menu_order"]=> int(20834) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(398916) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 10:53:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:53:21" ["post_content"]=> string(1350) "Az 1848-as szabadságharcokhoz hasonlította a koronavírus-járvány elleni védekezést Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a mai, március 15-i nemzeti ünnepen levélben és egy, a Facebook-oldalán közzétett videóban is szólt a világ magyarságához.
A videóban azt mondta: „Nemcsak 1848-49-ben álltak helyt az akkori magyarok, hanem az ő helytállásokból meríthettünk erőt 1956-ban, aztán 1989-ben. Ma is ez a helyzet: nemcsak életeket kell mentenünk és visszaszorítanunk a járványt, de egy sikeres járványkezeléssel, egy bátor helytállással példát kell adnunk a majd utánunk következő gyermekeink és unokáink számára, hogy ha majd ők kerülnek bajba, legyen mire visszaemlékezni.”
Orbán Viktor a levelében arról írt, hogy a 173 évvel ezelőtt történt események „ma azt üzenik nekünk, hogy közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeléséért. Ezzel a hittel és bátorsággal kell helytállnunk most is, amikor egy láthatatlan ellenség támadásának megújuló hullámaival harcolunk” – fogalmaz Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
" ["post_title"]=> string(72) "Levélben és videóban is szólt Orbán Viktor a világ magyarságához" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "levelben-es-videoban-is-orban-viktor-a-vilag-magyarsagahoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 10:58:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:58:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398916" ["menu_order"]=> int(20835) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(421023) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-11 11:40:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:40:40" ["post_content"]=> string(970) "Az energiaválság elleni fellépés részeként ideiglenesen központosított beszerzést vezetnek be az energiapiacon. Erről sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány.
A jogszabály megteremti a feltételeket, hogy megvédjék a lakosságot az energiaárak drasztikus emelkedésétől és biztosítsák a román gazdaság versenyképességét – mutatott rá a kormányülés elején Nicola Ciucă miniszterelnök.
A rendelet a központosított beszerzést a nagybani energiapiacot működtető OPCOM állami vállalatra bízta. Az OPCOM 2023. január 1. és 2025. március 31. között megawattóránként 450 lejes szabályozott áron veszi át a villamos energiát a termelőktől és ugyanezen az áron adja tovább a lakossági és ipari ügyfelekkel rendelkező villamosenergia-szolgáltatóknak.
" ["post_title"]=> string(52) "Ideiglenesen központosítják az energiabeszerzést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ideiglenesen-kozpontositjak-az-energiabeszerzest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-11 11:40:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:40:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421023" ["menu_order"]=> int(20836) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(410931) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-20 14:04:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 12:04:00" ["post_content"]=> string(3567) "„1823. – Harminchárom éves. Csekei magányában megírja Himnuszát. A halhatatlan költeménynek a szabadságharc korától kezdve számos verses fordítása jelenik meg idegen nyelveken, örményre és héberre is lefordítják szövegét” – idéztem a Pintér Jenő magyar irodalomtörténete című könyvből.
Felvetődhet a kérdés, hogy miért ezzel az idézettel kezdtem a nyelvi rovatunk mai részét. Két nap múlva lesz a csupa kisbetűvel írandó magyar kultúra napja, amely szorosan összekapcsolódik Kölcsey Ferenc nevével: a költő, politikus és nyelvújító a kézirat szerint 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. 1989 óta erre az eseményre emlékezünk minden évben.
„Az első publikálásakor még csupán Hymnus címmel, alcím nélkül jelent meg, viszont a költő összegyűjtött munkáinak 1832-es kiadásában és magán a(z) – Országos Széchényi Könyvtárban őrzött – kéziraton is ezzel a teljesebb, s a költemény szándékát közelebbről meghatározó címmel szerepel” – olvasható a Kölcsey Ház Alapítvány honlapján. Az alcím pedig így hangzik: a’ Magyar nép zivataros századaiból.
Gyulai Pál tizenkilencedik századi irodalomtörténész szerint Kölcsey ezzel az alcímmel akarta megtéveszteni a cenzúrát, de Porkoláb Tibor – aki ugyancsak irodalomtörténész – úgy véli, hogy ez könnyedén cáfolható, hiszen az első megjelenéskor Kölcsey nem tartotta fontosnak, hogy odaírja az alcímet. Csak a későbbi közléseknél illesztette hozzá.
Köztudott, hogy a Himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor megnyerte a Kölcsey versének megzenésítésére kiírt pályázatot; a zsűri egyik tagja Vörösmarty Mihály volt. A megzenésített Himnuszt 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban.
Az 1910-es Erkel-centenáriumra kiadott Erkel-emlékkönyvben olvasható egy visszaemlékezés, amelyet Gárdonyi Géza jegyzett le a zeneszerzővel készített korábbi interjúja alapján. Szó szerint idézem: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a Himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a Himnusz…”
Mielőtt elbúcsúznék, szeretnék megosztani egy érdekességet, amelyről én sem tudtam korábban: mivel a Himnuszt és a mondanivalóját néha nehezen lehet közel vinni a fiatalsághoz, egy kreatív kezdeményezés során képregény készült az eredeti kézirat szövegezése alapján.
Az elmúlt 24 órában 28.563 ukrán állampolgár lépett be Romániába, 10 százalékkal több, mint egy nappal korábban – tájékoztatott ma az országos határrendészet.
A közlemény szerint a jelzett időszakban összesen 81.323 személy érkezett az országba. Az Ukrajnával közös határszakasz átkelőinél 9942 ukrán állampolgár jelentkezett belépésre (11 százalékkal kevesebben, mint előző napon), a Moldovai Köztársasággal közös átkelőhelyeken pedig 16.586-an (32 százalékos növekedés). A kilépőoldalon 98.856 személyt jegyeztek összesen, közülük 22.011-en ukrán állampolgárok voltak (12 százalékos növekedés).
" ["post_title"]=> string(123) "Határrendészet: Az elmúlt éjfélig 167.613 ukrán polgár érkezett Romániába és 109.687-en hagyták el az országot" ["post_excerpt"]=> string(179) "Az elmúlt 24 órában 28.563 ukrán állampolgár lépett be Romániába, 10 százalékkal több, mint egy nappal korábban – tájékoztatott ma az országos határrendészet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(109) "hatarrendeszet-az-elmult-ejfelig-167-613-ukran-polgar-erkezett-romaniaba-es-109-687-en-hagytak-el-az-orszagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 10:33:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 08:33:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412533" ["menu_order"]=> int(20838) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(398912) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 10:38:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:38:23" ["post_content"]=> string(2255) "Ma, amikor a szabadságharcról emlékezünk meg, újra el kell mondanunk a velünk együtt élő nemzeteknek, hogy a mi szabadságunk nem korlátozza az ő szabadságukat, ahogyan a másoké sem korlátozhatja a miénket – fogalmaz Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke március 15-i üzenetében. Mint írja: akkor lehet egy nép, egy nemzet szabad, ha a vele együtt élő közösségek is szabadok. Ha szabadon használhatják az anyanyelvüket, szabadon élhetik meg a kultúrájukat, használhatják iskoláikat, intézményeiket, identitásukat pedig szabadon újra és újraépíthetik. Az egyenlőség azt jelenti, hogy nem szenved hátrányt senki, függetlenül a szociális helyzetétől, nyelvétől, kultúrájától. Ez volt célja az 1848-49-es szabadságharcnak is, az egyenlőtlenségek felszámolása, a népek, nemzetek közelítése egymáshoz. Hogy ne érezze magát senki másodrangú állampolgárnak azon a földön, ahol született. Amikor pedig testvériségről beszélünk a 21. században, azt is meg kell tudnunk fogalmazni, hogy nem voltunk és nem vagyunk egymás ellenségei.
Kelemen Hunor megjegyzi: Március 15-e idén sem szól másról, mint az újrakezdésről és a szabadságról. Emberemlékezet óta talán most vágyunk rájuk a leginkább. És tudom – fogalmaz az RMDSZ elnöke -, hogy el fog jönni, hiszen sokan munkálkodnak azon, hogy mi gyűrjük le a világjárványt, és ne a világjárvány gyűrjön le bennünket. Az idei ünnep a márciusi ifjak mellett ezért azoké is, akik az elmúlt esztendőben félelmet nem ismerve siettek egymás, főként az idősek és a kiszolgáltatottak megsegítésére. Ma még nem látjuk a járvány végét, sok szempontból kötve a kezünk, mégsem szabad feladni a bizakodást. A következő hónapokban se feledkezzünk meg azokról, akik a leginkább kiszolgáltatottak, akik gondozásra szorulnak, akiknek segíteni tudunk egy bevásárlással, egy jó szóval. Életet menthet minden figyelmes gesztus, a mindennapokban való helytállás. Maradjunk bátrak, cselekedjünk felelősségteljesen! – olvashatjuk Kelemen Hunor március 15-i üzenetében.
" ["post_title"]=> string(75) "Kelemen Hunor: Március 15-e az újrakezdésről és a szabadságról szól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "kelemen-hunor-marcius-15-e-az-ujrakezdesrol-es-a-szabadsagrol-szol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 10:38:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:38:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398912" ["menu_order"]=> int(20839) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(421019) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-11 11:22:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:22:34" ["post_content"]=> string(5779) "Magyarország az ukrajnai háború szempontjából békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére (TÁSZ) - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az üzbegisztáni Szamarkandban, a szervezet csúcstalálkozóján.
Felszólalásában hangoztatta, hogy a türk szervezetben megfigyelői státusszal rendelkező Magyarország az egyetlen Európában megmaradt keleti nép, és földrajzi elhelyezkedése folytán, Ukrajna közvetlen szomszédjaként, a háború hatásai óriásak és azonnal jelentkeznek hazánkban. "Több mint egymillió menekült érkezett, az infláció az egekben van, és soha nem láttunk még olyan magas élelmiszer- és energiaárakat, mint most" - fogalmazott.
Kijelentette: Magyarország célja, hogy tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és mielőbb béketárgyalások kezdődjenek. Csak ez tud véget vetni az energiaválságnak is - szögezte le a miniszterelnök.
Úgy vélekedett: a legnagyobb probléma, hogy Európában a békét akarók hangja sokkal halkabb azokénál, akik súlyosbítják a feszültséget. Az EU "eszkalációs spirálban" van, ráadásul a nemzetközi intézmények egyre inkább átpolitizálódnak, beszűkül a józan észre épülő, értelmes párbeszéd lehetősége – mondta.
Nehéz helyzetet teremtett fogalmazása szerint az is, hogy az Európai Unió súlyos szankciókat fogadott el, és ezek tovább rontják a terveket. Az eredeti terv az volt, hogy meggyengítik Oroszországot, és kikényszerítik a békét, de ennek az ellenkezője történt: a háború folytatódik, és nem Oroszország gyengült meg, hanem az európai gazdaság - fejtette ki.
Hozzátette: meglátása szerint Európának nincsen önálló akarata, ezért arra kell számítani, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját fogja támogatni, aminek következménye viszont, hogy az EU-ban több évre előre súlyos gazdasági helyzettel kell számolni.
A miniszterelnök külön köszönetét fejezte ki a TÁSZ-tag Törökországnak egyebek között az élelmiszerválság elkerülésében tett sikeres közvetítői lépéseiért, hangoztatva, hogy egy ilyen válság újabb tömeges migrációs hullámot váltana ki, és ez közvetlenül érintené Magyarországot, amely csak idén 250 ezer illegális határátlépési kísérletet állított meg déli határainál.
Orbán Viktor köszönetet mondott a Türk Államok Szervezetének mostani csúcstalálkozóján részt vevők béke érdekében tett lépéseiért és nyilatkozataiért.
Méltatta Törökországot a magyar energiaellátás biztosításában játszott szerepéért is. Magyarország az energiaellátás szempontjából már most magas árat fizet, és az ellátás biztonságának feltétele a Törökországon keresztül vezető földgázvezeték, amely az egyetlen, teljes kapacitással működő vezeték kelet-nyugati irányban – mutatott rá.

Köszönetet mondott Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnöknek is, hangoztatva, hogy Azerbajdzsán az egyetlen reális diverzifikációs lehetősége Magyarországnak a nem orosz forrásból származó gázhoz jutás szempontjából. Baku emellett támogatja azt a kezdeményezést, hogy Azerbajdzsánból zöld villanyáramot hozhassanak Európába azeri-grúz-román-magyar együttműködés keretében.
A miniszterelnök elmondta, Magyarország érdekelt a kelet-nyugati együttműködés fenntartásában, mert ha nincs ilyen együttműködés, "mi Közép-Európában mindig rajtavesztünk". Hazánk ezért teljes mértékben támogatja a Türk Államok Szervezetének munkáját, és azon lesz, hogy a következő évtizedben "a türk víziót sikeresen végrehajthassák" - tette hozzá.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Magyarország csatlakozik a kereskedelem könnyítésére és gyorsítására irányuló javaslatokhoz, és támogatja a türk befektetési alap létrehozását.
A miniszterelnök megköszönte a résztvevők hozzájárulását ahhoz, hogy az aszálymegelőzési intézet Magyarországon jöhetett létre.
A Türk Államok Szervezetének tagjai Törökország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Azerbajdzsán, megfigyelőként pedig Magyarország mellett Türkmenisztán csatlakozott. A szamarkandi a 2009-ben alapított szervezet kilencedik csúcstalálkozója volt.
A magyar kormányfő felszólalását kommentálva a csúcstalálkozót rendező Savkat Mirzijojev üzbég elnök fontosnak nevezte, hogy hallhattak az európai helyzetről. Szadir Zsaparov kirgiz elnök pedig azt köszönte meg, hogy Magyarország aktívan részt vesz a türk világ integrációjának erősítésében regionális és nemzetközi szinten is.
" ["post_title"]=> string(76) "Orbán: Magyarország békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "orban-magyarorszag-bekeforumkent-tekint-a-turk-allamok-szervezetere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-11 11:22:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:22:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421019" ["menu_order"]=> int(20840) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(410940) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-20 14:17:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 12:17:29" ["post_content"]=> string(1368) "Az erdélyi magyarokra kevésbé jellemző az oltásszekpticizmus a romániai összlakossághoz képest - derül ki a Bálványos Intézet és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet nagymintás közvéleménykutatásából.
A tavaly november, illetve decemberben végzett Oltásszkepticizimus és a Covid-19-cel kapcsolatos lakossági attitűdok – Romániában és az erdélyi magyarok körében című felmérés szerint az erdélyi magyarokkal ellentétben a székelyföldiek jóval az országos átlag fölött állnak az oltással szembeni bizalmatlanság terén. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy Romániában a felnőtt lakosság 53 százaléka kapott legalább egy koronavírus elleni védőoltást. A magyarok körében 58 százalékos az oltottak aránya, Székelyföldön viszont a lakosság mindössze 39 százaléka oltatta be magát. A kutatás további eredményeiről a felmérést végző Bálványos Intézet igazgatóját Toró Tibor szociológust kérdezte marosvásárhelyi kollégánk, Birtalan Albert.