Az uniós tagállamoknak 2023. január 12-ig nyomonkövetési követelményeket kell életbe léptetniük az ivóvízellátási lánc egészében, az irányértékek túllépése esetén pedig intézkedéseket kell hozniuk.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3468 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Az uniós tagállamoknak 2023. január 12-ig nyomonkövetési követelményeket kell életbe léptetniük az ivóvízellátási lánc egészében, az irányértékek túllépése esetén pedig intézkedéseket kell hozniuk.
Continue Reading
A gyerekeket más megyék szociális központjaiba szállítják.
Continue Reading
Tegnap este az oltáspaltform informatikai karbantartása miatt több órán keresztül nem lehetett regisztrálni. Az alkalmazás akadozásának elkerülése végett a koronavírus…
Continue Reading
A határellenőrzés további meghosszabbítását tervezi Ausztria a szlovák határon, ezúttal december 12-ig – jelentette pénteken a szlovák közszolgálati hírügynökség az…
Continue Readinghárom dízel-elektromos tengeralattjárót az eredetileg megjelölt ár több mint duplájáért veszik, de a költségek egyharmadát a német kormányfinanszírozza egy 2017-ben aláírt kétoldalú megállapodás alapján.
Continue ReadingKlaus Johannis államfő posztumusz kitüntette azt a nyolc katonát, akik szerda este életüket vesztették a Konstanca megyében történt két légi balesetben – közölte tegnap az Elnöki Hivatal.
Continue Reading
Megkezdődött a COVID-19 elleni oltási kampány harmadik szakasza. Mától minden 16 évnél idősebb állampolgár jelentkezhet telefonon vagy online az immunizálási…
Continue Reading
Ismét nagyarányú áramkimaradásokhoz vezettek az ukrán villamosenergia-infrastruktúra ellen az éjszaka folyamán végrehajtott orosz támadások, t9bbek között az ukrán fővárosban, Kijevben…
Continue Reading
Dritan Abazovic menesztéséről és utódja kinevezéséről február 3-án tárgyal a parlament.
Continue ReadingMenekülttábort alakítottak ki a Szatmár megyei Nagytárnán az ukrajnai menekültek számára – tájékoztatott tegnap Szatmár Megye Tanácsa.
Continue ReadingMárcius 15. a magyarok ünnepe, a Romániában élő magyar közösség legfontosabb ünnepe. Kultúránkban és hagyományainkban különbözünk, de ezek a különbségek…
Continue ReadingKlaus Johannis államfő üdvözölte francia hivatali kollégája, Emmanuel Macron tegnapi bejelentését, miszerint Franciaország kész NATO-csapatokkal jelen lenni Románia területén.
Continue ReadingAz Európai Bizottság az ivóvíz szennyezőanyag-mentesség érdekében arról döntött, hogy ezentúl az Európai Unióban a vízellátási lánc egésze mentén szorosabban nyomon kell követni, hogy jelen van-e az ivóvízben a béta-ösztradiol és a nonil-fenol, két olyan vegyület, amely zavarja a hormonháztartás működését - közölte tegnap az uniós bizottság.
Az uniós tagállamoknak 2023. január 12-ig nyomonkövetési követelményeket kell életbe léptetniük az ivóvízellátási lánc egészében, az irányértékek túllépése esetén pedig intézkedéseket kell hozniuk. Ha idővel olyan új anyagok, köztük hormonháztartást zavaró vegyületek, gyógyszerek vagy mikroműanyagok jelennek meg, amelyek valószínűsíthetően az ivóvízben is előfordulnak, és potenciális egészségügyi kockázatot jelenthetnek, a tagországoknak jelenteniük kell az uniós bizottságnak.
" ["post_title"]=> string(76) "Hormonháztartást zavaró vegyi anyagokat helyezett megfigyelés alá az EU" ["post_excerpt"]=> string(224) "Az uniós tagállamoknak 2023. január 12-ig nyomonkövetési követelményeket kell életbe léptetniük az ivóvízellátási lánc egészében, az irányértékek túllépése esetén pedig intézkedéseket kell hozniuk. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hormonhaztartast-zavaro-vegyi-anyagokat-helyezett-megfigyeles-ala-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-20 13:08:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:08:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410928" ["menu_order"]=> int(20841) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(412531) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-04 10:26:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 08:26:37" ["post_content"]=> string(548) "Több mint 120 gyermek érkezett mára virradóan hazánkba ukrajnai szociális központokból - közölte a Tulcea megyei prefektúra.
A 122 gyermeket és 13 kísérőjüket szállító ukrán hajó a tulceai kikötőbe érkezett, ahol a katasztrófavédelmi felügyelőség által biztosított járművek várták őket.
A gyerekeket más megyék szociális központjaiba szállítják.
" ["post_title"]=> string(54) "Ukrajnai szociális központokból érkeztek gyermekek" ["post_excerpt"]=> string(66) " A gyerekeket más megyék szociális központjaiba szállítják." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "ukrajnai-szocialis-kozpontokbol-erkeztek-gyermekek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 10:26:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 08:26:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412531" ["menu_order"]=> int(20842) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(398909) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 10:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:26:22" ["post_content"]=> string(1517) "Tegnap este az oltáspaltform informatikai karbantartása miatt több órán keresztül nem lehetett regisztrálni. Az alkalmazás akadozásának elkerülése végett a koronavírus elleni oltás várólistái ma reggel 9 órától lépcsőzetesen, megyénként válnak hozzáférhetővé.
Elsőkként - reggel 9 és délelőtt 11 óra között - a román kezdőbetűk szerint A, B és C-s megyei listák nyíltak meg, 11 és 13 óra között a D-től P-ig terjedő kezdőbetűs megyék listái, majd 13 és 15 óra között a fennmaradó megyék, illetve Bukarest oltóközpontjainak várólistái lesznek elérhetőek. Az üzemeltető figyelmeztet, hogy közben karbantartási időszakok is lehetnek, ami késéseket eredményezhet.
Az oltási platformon jelentkezők értesítést kapnak, ha van szabad hely az általuk megjelölt oltási központban. Ha valaki 24 órán belül nem igazol vissza, további két értesítést kap. Ha ezek után sem jelöli meg a napot, órát az alkalmazásban, a várakozási listán marad, de elveszíti eredetileg elfoglalt helyét. Abbban az esetben ha telefonon iratkozott fel a várólistára, amint elérhetővé válik egy hely, értesítik és előjegyzik, és semmilyen más megerősítés nem szükséges. Bárki átiratkozhat egyik oltóközpont várólistájáról egy másik oltóközpont várólistájára.
" ["post_title"]=> string(77) "Megyénként lehet hozzáférni a koronavírus elleni oltás várólistáihoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "megyenkent-lehet-hozzaferni-a-koronavirus-elleni-oltas-varolistaihoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 10:26:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:26:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398909" ["menu_order"]=> int(20843) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(421016) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-11 11:15:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:15:09" ["post_content"]=> string(1381) "A határellenőrzés további meghosszabbítását tervezi Ausztria a szlovák határon, ezúttal december 12-ig – jelentette pénteken a szlovák közszolgálati hírügynökség az osztrák belügyminiszter közlésére hivatkozva.
Gerhard Karner az intézkedést az illegális migrációval indokolta, megjegyezve, hogy ez az embercsempészek elleni harc elengedhetetlen része. Rámutatott: Csehország hasonlóképpen meghosszabbította az ellenőrzéseket szlovák határán.
A szlovák hírügynökség jelentése szerint Vít Rakusan cseh belügyminiszter csütörtökön közölte, hogy mivel az embercsempészettel kapcsolatos helyzet nem javul, a szlovák határon december 13-ig érvényben maradnak a határellenőrzések.
Az erősödő illegális migrációs nyomásra hivatkozva elsőként Csehország vezetett be szeptember 29-én ideiglenes határellenőrzést szlovákiai határán. Az eredetileg 10 napra szóló intézkedést Prága többször meghosszabbította. Ausztria ugyancsak szeptember végén, nem sokkal Csehország után vezetett be szlovák határszakaszán ideiglenes határellenőrzést, amelyet szintén többször meghosszabbított.
" ["post_title"]=> string(87) "Ausztria a határellenőrzés további meghosszabbítását tervezi a szlovák határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "ausztria-a-hatarellenorzes-tovabbi-meghosszabbitasat-tervezi-a-szlovak-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-11 11:15:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:15:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421016" ["menu_order"]=> int(20844) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(410926) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-20 13:05:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:05:42" ["post_content"]=> string(2050) "Izrael három új tengeralattjárót vásárol 3 milliárd euróért Németországtól – jelentette ma a helyi média. A védelmi minisztérium ma jelentette be a megállapodást, amelyet Tel-Avivban, a hadsereg főhadiszállásán írtak alá a ThyssenKrupp AG német hajógyár képviselőjével, Rolf Wirtzzel.
A három dízel-elektromos tengeralattjárót az eredetileg megjelölt ár több mint duplájáért veszik, de a költségek egyharmadát a német kormányfinanszírozza egy 2017-ben aláírt kétoldalú megállapodás alapján.
Az izraeli haditengerészet már 2018-ban bejelentette, hogy az új tengeralattjárókat Dakarnak fogják elnevezni annak a tengeralattjárónak a tiszteletére, amely - fedélzetén 69 fős legénységgel - 1968-ban titokzatosan eltűnt, amikor az Egyesült Királyságból Izraelbe tartott. Az első tengeralattjáró 9 éven belül az izraeli partokhoz ér, s az egyezmény értelmében a német nagyvállalat kiképző oktatószimulátort és alkatrészellátást is biztosít.
A Háárec című újság honlapjának értesülése szerint a németgyártó vállalta, hogy hozzávetőleg 850 millió euró értékben a következő húsz évben termékeket és szolgáltatásokat vásárol izraeli cégektől - beleértve a védelmi ipart is . A The Jerusalem Post című angol nyelvű újság hírportálja emlékeztet rá, hogy külföldi sajtóértesülések szerint ezek a tengeralattjárók biztosítják Izrael számára a nukleáris ellencsapás képességét egy esetleges Izrael elleni támadás esetén, képesek nukleáris robbanófejekkelfelszerelt nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépek szállítására is.
Izrael hivatalosan sosem ismerte el vagy jelentette be, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel.
" ["post_title"]=> string(64) "Három új tengeralattjárót vásárol Izrael Németországtól" ["post_excerpt"]=> string(228) " három dízel-elektromos tengeralattjárót az eredetileg megjelölt ár több mint duplájáért veszik, de a költségek egyharmadát a német kormányfinanszírozza egy 2017-ben aláírt kétoldalú megállapodás alapján. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "harom-uj-tengeralattjarot-vasarol-izrael-nemetorszagtol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-20 13:05:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:05:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410926" ["menu_order"]=> int(20845) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(412529) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-04 10:23:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 08:23:37" ["post_content"]=> string(732) "Klaus Johannis államfő posztumusz kitüntette azt a nyolc katonát, akik szerda este életüket vesztették a Konstanca megyében történt két légi balesetben – közölte tegnap az Elnöki Hivatal.
"Klaus Iohannis elnök a rájuk bízott küldetések teljesítése során életüket feláldozó tisztek emléke előtt tisztelegve" posztumusz kitünteti Bogdan Dumitru Florin alezredest, Niţă Gheorghe Iosif-Costinel őrnagyot, Pătraşcu Gheorghe Gheorghe-Sorin századost, valamint Banu Ion Gelu, Lateş Gheorghe-Nicu Eduard-Cătălin, Marinescu Victor Ionuţ, Boşoi Mihai Sergiu és Carp Vasile Vlad alhadnagyokat.
" ["post_title"]=> string(75) "Posztumusz kitüntetés a légi balesetben elhunyt katonáknak Johannistól" ["post_excerpt"]=> string(205) "Klaus Johannis államfő posztumusz kitüntette azt a nyolc katonát, akik szerda este életüket vesztették a Konstanca megyében történt két légi balesetben – közölte tegnap az Elnöki Hivatal. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "johannis-posztumusz-kituntette-a-legi-balesetben-elhunyt-katonakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 11:10:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 09:10:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412529" ["menu_order"]=> int(20846) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(398907) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 10:23:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:23:14" ["post_content"]=> string(795) "Megkezdődött a COVID-19 elleni oltási kampány harmadik szakasza. Mától minden 16 évnél idősebb állampolgár jelentkezhet telefonon vagy online az immunizálási programba. Továbbra is elsőbbséget élveznek a 65 évnél idősebbek, a krónikus betegek, a stratégiai ágazatokban dolgozók, valamint azoknak a városoknak a lakói, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja a 4,5 ezreléket. A várólistán szereplő személyek értesítése az országos oltási stratégia értelmében meghatározott elsőbbségi kategóriák, valamint a regisztráció időrendjében történik.
Az oltáskampányra jelentkezők nem választhatják meg a vakcinát, amellyel beoltják őket.
" ["post_title"]=> string(70) "Mától minden 16 évnél idősebb állampolgár jelentkezhet oltásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "matol-minden-16-evnel-idosebb-allampolgar-jelentkezhet-oltasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-15 10:23:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 08:23:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398907" ["menu_order"]=> int(20847) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(421014) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-11 11:05:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:05:24" ["post_content"]=> string(1446) "Ismét nagyarányú áramkimaradásokhoz vezettek az ukrán villamosenergia-infrastruktúra ellen az éjszaka folyamán végrehajtott orosz támadások, t9bbek között az ukrán fővárosban, Kijevben – közölte pénteken reggel a Yasno energiavállalat.
A CNN szerint pénteken a kora reggeli órákban a fővároshoz közeli Vinnica régióban ért támadás egy kritikus létesítményt.
Az elmúlt hetekben a kritikus infrastruktúrák elleni orosz támadások milliókat hagytak átmenetileg víz és áram nélkül, többek között a fővárosban, Kijevben is.
Közben az ukrán hadsereg közölte, hogy a Herszonból visszavonuló oroszok elaknásítják az utakat és egyéb kritikus infrastruktúrát. Az ukrán hadsereg szóvivője szóvá tette, hogy az orosz katonák, miközben a védelmi vonalaikat építették ki a Herszon városától mintegy 5 kilométerre északkeletre található Zelenivkában, a lakosságnak kijárási tilalmat vezette be.
A szóvivő egyúttal megerősítette, hogy az orosz katonák a moszkvai bejelentésnek megfelelően valóban kivonulnak Herszonból, de közben ágyúzzák az ukránok állásait a Dnyeper folyó nyugati partján.
" ["post_title"]=> string(63) "A kritikus infrastruktúrát támadják a visszavonuló oroszok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "a-kritikus-infrastrukturat-tamadjak-a-visszavonulo-oroszok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-11 11:05:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-11 09:05:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421014" ["menu_order"]=> int(20848) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(410924) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-20 13:04:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:04:17" ["post_content"]=> string(1266) "Kezdeményezte a montenegrói kormány ellen bizalmatlansági indítványt benyújtó Dritan Abazovic miniszterelnök-helyettes leváltását Zdravko Krivokapic kormányfő - közölte ma egy helyi hírportál. A menesztés indoklása szerint Dritan Abazovic az állampolgárok érdekei, valamint a közösen megfogalmazott célok ellen dolgozik.
A koalíció egyik kisebbik pártját az Egyesült Reform Akció (URA) mozgalmat vezető Abazovic, valamint az ellenzék tegnap nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelynek megtárgyalása február közepéig kerülhet a podgoricai parlament elé. A dokumentum benyújtói szerint a miniszterelnök az utóbbi hónapokban tanúsított viselkedésével megsértette az ország alkotmányát és törvényeit, valamint megnehezítette vagy ellehetetlenítette a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közötti együttműködést, amivel politikai válságba sodorta az országot, és lassította Montenegró európai uniós csatlakozási folyamatát.
Dritan Abazovic menesztéséről és utódja kinevezéséről február 3-án tárgyal a parlament.
" ["post_title"]=> string(113) "Kormánya elleni bizalmi szavazás ötletgazdájának leváltását kezdeményezte a montenegrói miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(98) "Dritan Abazovic menesztéséről és utódja kinevezéséről február 3-án tárgyal a parlament." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(102) "kormanya-elleni-bizalmi-szavazas-otletgazdajanak-levaltasat-kezdemenyezte-a-montenegroi-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-20 13:04:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:04:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410924" ["menu_order"]=> int(20849) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(412527) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-04 10:20:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 08:20:36" ["post_content"]=> string(629) "Menekülttábort alakítottak ki a Szatmár megyei Nagytárnán az ukrajnai menekültek számára - tájékoztatott tegnap Szatmár Megye Tanácsa.
A tábort a nagytárnai sportpályán rendezték be, összesen 176 személy fogadására alkalmas. A 22 sátor fűthető, összecsukható ágyakkal, hálózsákokkal szerelték fel őket. Külön épületben vannak az illemhelyek, öltözők és zuhanyozók, illetve egy nagy sátrat az étkeztetés céljára rendeztek be - olvasható a megyei tanács közösségi oldalán.
" ["post_title"]=> string(45) "Menekülttábort alakítottak ki Nagytárnán" ["post_excerpt"]=> string(148) "Menekülttábort alakítottak ki a Szatmár megyei Nagytárnán az ukrajnai menekültek számára - tájékoztatott tegnap Szatmár Megye Tanácsa. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "menekulttabort-alakitottak-ki-nagytarnan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-04 10:20:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-04 08:20:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412527" ["menu_order"]=> int(20850) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(398905) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-15 09:18:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-15 07:18:15" ["post_content"]=> string(1891) "Március 15. a magyarok ünnepe, a Romániában élő magyar közösség legfontosabb ünnepe.
Kultúránkban és hagyományainkban különbözünk, de ezek a különbségek nem választanak el bennünket, nem vagyunk vetélytársak, éppen ellenkezőleg, egységesnek kell lennünk a sokszínűségben, erősebbekké és bölcsebbekké kell válnunk, együtt kell építkeznünk, értékeket kell teremtenünk. A különbségek megértése és a másik értékeinek értékelése hozzájárul egymás megismeréséhez, és ezzel együtt egy harmonikus együttéléshez.
Ma a Romániában élő magyar közösséget ünnepeljük, de a békés együttélést is, amelyet az elmúlt évtizedekben fejlesztettünk ki.
Március 15-e egy jó alkalom arra, hogy a jövő felé forduljunk. Itt az ideje, hogy megalapozzunk egy közös jövőt, hogy közösen fejlesszük ezt az országot. Meggyőződésem, hogy csak együtt teremthetjük meg azt az országot, amelyben élni szeretnénk.
Az elmúlt évben mindannyian sok, eddig példátlan megpróbáltatáson mentünk keresztül. A világjárvány megtanított arra, mennyire fontos, hogy megbízható partnereid legyenek, és ezt a pillanatot közösen fogjuk átvészelni. Erőfeszítéseink és áldozataink egy jobb jövőt, és egy mindenki számára jobb életet hoznak majd el.
Kedves magyar nemzetiségű polgártársaim, ünnepük alkalmából a legjobbakat kívánom Önöknek. Isten éltessen minden romániai magyart!
Florin Cîțu,
Románia miniszterelnöke
Klaus Johannis államfő üdvözölte francia ;s amerikai hivatali kollégái Emmanuel Macron ;s Joe Biden tegnapi bejelentését, miszerint Franciaország kész NATO-csapatokkal jelen lenni Románia területén, valamint, hogy a biztonsági helyzet romlása esetén növelni fogja az amerikai katonai jelenlétet Romániában.
'Melegen üdvözlöm Emmanuel Macron elnök úr bejelentését, miszerint Franciaország kész részt vállalni a NATO megerősített katonai jelenlétében Románia területén. A Románia és Franciaország közötti stratégiai partnerség így megerősödik a keleti szárnyon, a Fekete-tenger térségében' - írta ma Johannis a Twitterre.
'Üdvözlöm Joe Biden elnök bejelentését, miszerint a biztonsági helyzet további romlása esetén megnöveli az USA katonai jelenlétét Romániában, a keleti szárnyon. Nagyon erős a Románia-USA stratégiai partnerség és a NATO-szolidaritás' - írta a román államfő csütörtökön a Twitterre.
" ["post_title"]=> string(61) "Johannis üdvözölte Macron és Biden tegnapi bejelentését" ["post_excerpt"]=> string(190) "Klaus Johannis államfő üdvözölte francia hivatali kollégája, Emmanuel Macron tegnapi bejelentését, miszerint Franciaország kész NATO-csapatokkal jelen lenni Románia területén. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "johannis-udvozolte-macron-tegnapi-bejelnteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-20 13:08:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:08:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410916" ["menu_order"]=> int(20853) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(410928) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-20 13:08:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:08:01" ["post_content"]=> string(1023) "Az Európai Bizottság az ivóvíz szennyezőanyag-mentesség érdekében arról döntött, hogy ezentúl az Európai Unióban a vízellátási lánc egésze mentén szorosabban nyomon kell követni, hogy jelen van-e az ivóvízben a béta-ösztradiol és a nonil-fenol, két olyan vegyület, amely zavarja a hormonháztartás működését - közölte tegnap az uniós bizottság.
Az uniós tagállamoknak 2023. január 12-ig nyomonkövetési követelményeket kell életbe léptetniük az ivóvízellátási lánc egészében, az irányértékek túllépése esetén pedig intézkedéseket kell hozniuk. Ha idővel olyan új anyagok, köztük hormonháztartást zavaró vegyületek, gyógyszerek vagy mikroműanyagok jelennek meg, amelyek valószínűsíthetően az ivóvízben is előfordulnak, és potenciális egészségügyi kockázatot jelenthetnek, a tagországoknak jelenteniük kell az uniós bizottságnak.
" ["post_title"]=> string(76) "Hormonháztartást zavaró vegyi anyagokat helyezett megfigyelés alá az EU" ["post_excerpt"]=> string(224) "Az uniós tagállamoknak 2023. január 12-ig nyomonkövetési követelményeket kell életbe léptetniük az ivóvízellátási lánc egészében, az irányértékek túllépése esetén pedig intézkedéseket kell hozniuk. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hormonhaztartast-zavaro-vegyi-anyagokat-helyezett-megfigyeles-ala-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-20 13:08:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-20 11:08:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410928" ["menu_order"]=> int(20841) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4876f34a8e8ee02d2bdb5493e4c7a7eb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b3ca895e0e98fbaa4a55022c915e7ebc" }