Az Aranyosgyéres melletti légibázisra látogat szerda délután Klaus Johannis államfő. A bázis korszerűsítése tavaly májusban kezdődött el, és 152 millió…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Az Aranyosgyéres melletti légibázisra látogat szerda délután Klaus Johannis államfő. A bázis korszerűsítése tavaly májusban kezdődött el, és 152 millió…
Continue Reading
Ma, a világszerte élő magyarok napja alkalmából ismételten biztosítom Önöket a magyar közösség identitása és értékei iránti tiszteletről jómagam és a kormány részéről – olvasható Nicolae Ciucă miniszterelnöknek a magyar nemzeti ünnep alkalmából küldött üzenetében.
(tovább…) Continue ReadingVárhatóan csütörtökön teszi közzé az AstraZeneca gyógyszergyár a Covid-19 elleni oltóanyagának frissített adatait. Erre azt követően kerül sor, miután az…
Continue Reading
Két és fél órát várakoznak a kamionok a nagylaki autópálya-határátkelőnél és Gyulavarsándnál – derül ki a román határrendészet forgalomfigyelő alkalmazásából.…
Continue Reading
Felhívást intézett szerdán a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató személyekhez Alexandru Rafila. Az egészségügyi miniszter arra kéri őket, hogy a családorvosi rendelőben…
Continue ReadingSzorgalmukkal és folyamatosan életben tartott hagyományaikkal a magyarok Európa kultúráját és az emberiség örökségét gazdagították – olvasható Klaus Iohannis államfő üzenetében.
(tovább…) Continue Reading
A Pfizer gyógyszergyár klinikai vizsgálatokat kezdett a COVID-19 elleni vírusellenes gyógyszerrel kapcsolatban, amelyet a betegek fertőzésének első jeleire írhatnak fel…
Continue ReadingA román kormány közleménye szerint Romániát Nicolae Ciucă kormányfő, Bogdan Aurescu külügyminiszter, Angel Tîlvăr védelmi, Cseke Attila fejlesztési, Marius Budăi…
Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 35.802 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, azaz 4.216-tal kevesebbet, mint tegnap,…
Continue Reading
Országszerte már hétvégén megkezdődtek a megemlékezések a márciusi ifjakról, az 1848-49-es forradalomról.
(tovább…) Continue Reading
A koronavírus járvány elleni harcban az oltás nemzeti prioritás Franciaországban – jelentette be tegnap Emmanuel Macron elnök, felszólítva mindazok mozgósítását,…
Continue Reading
Hargita megye összesen 2600 kilométernyi turistaútjának mintegy 70 százalékát digitalizálták a hegyimentők, aminek köszönhetően jelentősen csökkent a hegyekben eltévedt kirándulók…
Continue ReadingAz Aranyosgyéres melletti légibázisra látogat szerda délután Klaus Johannis államfő. A bázis korszerűsítése tavaly májusban kezdődött el, és 152 millió dolláros amerikai befektetésből valósul meg. Tizenöt építkezésre kerül sor, köztük egy új kifutópálya építésére azért, hogy nagyobb méretű, teherszállító gépek is landolhassanak a 71-es légibázison.
A tervezett infrastruktúra fejlesztés lehetőséget teremt arra, hogy az amerikai légierő hosszabb ideig tartózkodhasson Romániában. Az Amerikai Egyesült Államok Légierejének közleménye szerint az aranyosgyéresi katonai létesítmény fontos stratégiai pont, ezért modern infrastruktúrával kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi a gyors reagálást.
A fejlesztéshez szükséges pénzt az Európai Elhárítási Kezdeményezés révén utalja az Egyesült Államok, amely 2014-ben dolgozta ki a projektet, azt követően, hogy Oroszország megszállta a Krím-félszigetet.
" ["post_title"]=> string(55) "Államfői látogatás az aranyosgyéresi légibázison" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "allamfoi-latogatas-az-aranyosgyeresi-legibazison" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-02 11:58:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-02 09:58:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411349" ["menu_order"]=> int(20321) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(412981) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-15 12:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:10:04" ["post_content"]=> string(707) "Ma, a világszerte élő magyarok napja alkalmából ismételten biztosítom Önöket a magyar közösség identitása és értékei iránti tiszteletről jómagam és a kormány részéről – olvasható Nicolae Ciucă miniszterelnöknek a magyar nemzeti ünnep alkalmából küldött üzenetében.
Önöknek, magyar etnikumú román állampolgároknak azt kívánom, hogy legyen áldott ünnepük, és hogy egymásra találjunk az Európai Unió sokszínűségében, amelynek mindannyian részei vagyunk – hangsúlyozza Nicolae Ciucă üzenetében.
" ["post_title"]=> string(48) "A román miniszterelnök is üzent a magyaroknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "a-roman-miniszterelnok-is-uzent-a-magyaroknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-15 12:10:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:10:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412981" ["menu_order"]=> int(20322) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3785 (24) { ["ID"]=> int(399329) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-24 15:22:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-24 13:22:01" ["post_content"]=> string(1178) "Várhatóan csütörtökön teszi közzé az AstraZeneca gyógyszergyár a Covid-19 elleni oltóanyagának frissített adatait. Erre azt követően kerül sor, miután az amerikai tisztviselők bírálták, hogy elavult információkat adtak ki egy hétfői közleményben. Az Országos Allergológiai és Fertőző Betegségek Intézete ezzel a kijelentéssel kétségbe vonta a brit-svéd gyógyszeripari vállalat magasfokú hatékonyságról szóló egy nappal korábbi közleményét.
A hétfőn közölt eredmények segítettek volna a vakcina iránti bizalom helyreállításában, miután korábban bizonytalanság merült fel a hatékonysági tesztek eredményével és a gyártási kapacitással kapcsolatban, illetve nemrég biztonsági kockázat is felmerült.
Az AstraZeneca vakcinája az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt heti állásfoglalása szerint biztonságos, bár az oltóanyag és a ritkán előforduló vérrögképződés közötti összefüggést egyelőre nem zárják ki teljesen.
" ["post_title"]=> string(72) "Hamarosan frissíti az AstraZeneca az oltóanyagára vonatkozó adatokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "hamarosan-frissiti-az-astrazeneca-az-oltoanyagara-vonatkozo-adatokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-25 08:33:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-25 06:33:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399329" ["menu_order"]=> int(20323) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(421386) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-23 15:04:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-23 13:04:48" ["post_content"]=> string(969) "Két és fél órát várakoznak a kamionok a nagylaki autópálya-határátkelőnél és Gyulavarsándnál – derül ki a román határrendészet forgalomfigyelő alkalmazásából.
Nyolc kilométer hosszúságú sor alakult ki a Magyarországra való belépésre várva. A nagylaki autópálya-határátkelőnél három sávon folyik az áthaladó tehergépkocsik ellenőrzése. A határrendészet Trafic online forgalomfigyelő alkalmazásán közzétett információk szerint a torlódás oka a magyar határrendészet személyzethiánya.

Felhívást intézett szerdán a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató személyekhez Alexandru Rafila. Az egészségügyi miniszter arra kéri őket, hogy a családorvosi rendelőben teszteljék magukat, mert így gyors diagnózisban és megbízható orvosi felügyeletben részesülhetnek. A családorvosi rendelőkben történő tesztelés ugyanakkor tehermentesíti a sürgősségi szolgálatokat és a megyei egészségügyi igazgatóságokat is, ahol hosszú várólisták alakultak ki az esetszámok ugrásszerű növekedése miatt - olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.
Országszerte több mint 4.000 családorvos kötött szerződést az egészségbiztosító pénztárakkal a páciensek Covid-tesztelésére, jegyzékük megtalálható az egészségügyi minisztérium, illetve az országos egészségbiztosító pénztár honlapján. Ezekben a rendelőkben a tesztelés ingyenes mindazok számára, akik a Covid-19-re utaló tünetekkel jelentkeznek a rendelőben.
A háziorvosok nemcsak saját pácienseiket tesztelhetik, hanem bárkit, aki a fertőzésre utaló tünetekkel jelentkezik náluk, ha az illető legutóbbi tesztelése óta eltelt legalább 48 óra.
" ["post_title"]=> string(52) "Rafila: Teszteltessünk a családorvosi rendelőkben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "rafila-teszteltessunk-a-csaladorvosi-rendelokben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-02 11:44:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-02 09:44:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411345" ["menu_order"]=> int(20325) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(412979) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-15 12:09:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:09:00" ["post_content"]=> string(1043) "Szorgalmukkal és folyamatosan életben tartott hagyományaikkal a magyarok Európa kultúráját és az emberiség örökségét gazdagították – olvasható Klaus Iohannis államfő üzenetében.
Az elnök hangsúlyozza: ezen a napon, amikor a világszerte élő magyarok ismét kifejezik identitásukat és szülőföldjükhöz való ragaszkodásukat, egészséget, békét és jólétet kívánok a magyar etnikumú román állampolgároknak. Megragadom az alkalmat, hogy kiemeljem a magyar kisebbség fontos hozzájárulását társadalmunkhoz, hogy értékeljem jelentős szerepét az országunk fejlődéséhez alapvető fontosságú projektek megvalósításában - olvasható az Államelnöki Hivatal által közzétett üzenetben. Iohannis kiemelte, hogy felelősségünk továbbadni a következő nemzedékeknek a humanizmus értékeit és a békés együttélés példáját.
" ["post_title"]=> string(47) "Államelnöki üzenet március 15. alkalmából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "allamelnoki-uzenet-marcius-15-alkalmabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-15 12:09:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:09:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412979" ["menu_order"]=> int(20326) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(399327) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-24 15:16:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-24 13:16:33" ["post_content"]=> string(573) "A Pfizer gyógyszergyár klinikai vizsgálatokat kezdett a COVID-19 elleni vírusellenes gyógyszerrel kapcsolatban, amelyet a betegek fertőzésének első jeleire írhatnak fel - írja a Reuters.
Az amerikai cég klinikai vizsgálatokban intravénásan beadott vírusellenes vizsgálatot is végez kórházban lévő COVID-19 betegeknél. Jelenleg két vírusellenes kezelés van folyamatban. Ezeket a nagy gyógyszergyártókkal együttműködve fejlesztették ki.
" ["post_title"]=> string(28) "Gyógyszerrel a vírus ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "gyogyszerrel-a-virus-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-24 15:16:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-24 13:16:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399327" ["menu_order"]=> int(20327) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(421385) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-23 15:03:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-23 13:03:12" ["post_content"]=> string(1319) "A román kormány közleménye szerint Romániát Nicolae Ciucă kormányfő, Bogdan Aurescu külügyminiszter, Angel Tîlvăr védelmi, Cseke Attila fejlesztési, Marius Budăi munkaügyi, Alexandru Rafila egészségügyi és Petre Daea mezőgazdasági miniszter képviseli az első alkalommal sorra kerülő együttes kormányülésen, a spanyolországi kikötővárosban, Castellón de la Planában.
Nicolae Ciucă szerint a két kormány első együttes ülése amiatt is nagy fontossággal bír, mert 2023-ban lesz a 10. évfordulója a román–spanyol stratégiai partnerség létrejöttének.A közös kormányülésen a tervek szerint több egyetértési nyilatkozatot is aláírnak a munkaügyi és szociális védelem, a külpolitikai konzultációk, a mezőgazdaság, az egészségügy és a kultúra területén.George Bologan Románia madridi nagykövete a Román Rádiónak azt nyilatkozta: az a tény, hogy az első közös kormányülésre Spanyolországnak egy olyan területén kerül sor, ahol egy jelentős számú, jól integrált és nagyon aktív román közösség él, a közösség fontosságát és a közösség értékét jelzi a Spanyolország és Románia közötti párbeszédben.
" ["post_title"]=> string(66) "Először tart közös kormányülést Románia és Spanyolország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "eloszor-tart-kozos-kormanyulest-romania-es-spanyolorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-23 15:03:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-23 13:03:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(98) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/11/23/eloszor-tart-kozos-kormanyulest-romania-es-spanyolorszag/" ["menu_order"]=> int(20328) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(411343) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-02 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-02 09:39:24" ["post_content"]=> string(491) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 35.802 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, azaz 4.216-tal kevesebbet, mint tegnap, amikor az eddigi legnagyobb napi fertőzésszámot (40.018) jegyezték.
Ma 120 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ebből 13 haláleset korábban következett be.
" ["post_title"]=> string(55) "Koronavírus: 35.802 új fertőzött és 120 haláleset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "koronavirus-35-802-uj-fertozott-es-120-halaleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-02 11:39:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-02 09:39:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411343" ["menu_order"]=> int(20329) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(412976) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-15 12:06:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:06:35" ["post_content"]=> string(1795) "Országszerte már hétvégén megkezdődtek a megemlékezések a márciusi ifjakról, az 1848-49-es forradalomról.
A Hargita megyei Kászonújfaluban március 14-én hétfőn a helybeli és immár hagyományosan a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola diákjai együtt vettek részt az ünnepi istentiszteleten, majd az azt követő koszorúzáson a hősök emlékművénél. A két iskola diákjai zenés-verses összeállítással tisztelegtek a 174 évvel ezelőtti események előtt. A vendégek és helybeli lakosok előtt mondott ünnepi beszédében többek között a márciusi ifjak által hirdetett eszmék aktualitásáról beszélt András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere.
Ünnepségeket tartanak ma többek között Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, valamint a Csíkkozmás és Kászonújfalu között lévő Nyerges-tetőn, a forradalom emlékművénél.
Bukarestben délelőtt Veress Sándor honvéd tisztnek a református temetőben lévő sírjánál kezdődtek a megemlékezések. Koradélután Petőfi Sándornak az I. Mihály (volt Herăstrău) parkban lévő szobránál helyezték el a kegyelet koszorúit a fővárosi magyarság képviselői. A bukaresti megemlékezések a Petőfi Sándor Művelődési Központban este hat órakor kezdődő ünnepi műsorral zárulnak.
" ["post_title"]=> string(25) "Március 15. Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "marcius-15-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-15 12:08:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-15 10:08:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412976" ["menu_order"]=> int(20330) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(399325) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-24 15:12:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-24 13:12:19" ["post_content"]=> string(626) "A koronavírus járvány elleni harcban az oltás nemzeti prioritás Franciaországban - jelentette be tegnap Emmanuel Macron elnök, felszólítva mindazok mozgósítását, akik tudnak injekciót beadni. Franciaországban 35 nagy oltóközpontot hoznak létre, ahol naponta 1000-2000 embert tudnak beoltani. A műveletet segíti majd a hadsereg és a tűzoltóság is. Az egyik ilyen giga méretű oltóközpontot április 6-án a franciák nemzeti stadionjában állítják fel. A francia kormány tervei szerint április közepéig tízmillió állampolgárt oltanak be.
" ["post_title"]=> string(78) "Tízmillió állampolgárt oltanának be április közepéig Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "tizmillio-allampolgart-oltananak-be-aprilis-kozepeig-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-24 15:12:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-24 13:12:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=399325" ["menu_order"]=> int(20331) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(421384) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-23 15:01:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-23 13:01:44" ["post_content"]=> string(1956) "Hargita megye összesen 2600 kilométernyi turistaútjának mintegy 70 százalékát digitalizálták a hegyimentők, aminek köszönhetően jelentősen csökkent a hegyekben eltévedt kirándulók száma.
Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő-szolgálat vezetője az Agerpresnek elmondta, mintegy négy évvel ezelőtt vágtak bele a projektbe, amely keretében felmértek, végigjártak minden ösvényt, digitálisan rögzítették az útvonalakat, és feltöltötték ezeket a szolgálat honlapjára. Az intézmény honlapjáról bárki letöltheti a térképeket, amelyeken meg vannak jelölve a nyomvonalak. Ezeket akkor is követni lehet a telefonon, ha nincs térerő.A honlapon van egy alkalmazás is, amely a túraút megszervezésében segíti a túrázni vágyókat. Ehhez elég néhány adatot betáplálniuk: azt, hogy milyen hosszú utat szeretnének megtenni, hány órát szánnak rá, hol és milyen terepen szeretnének haladni, és a program javasolni fog néhány változatot, amelyekből ki lehet választani a nekik tetszőt.Fekete Örs elmondása szerint a digitalizálási projekt egy szélesebb körű, a hegyi turizmus biztonságossá tételére irányuló program része, és máris a hegyekben eltévedt kirándulók számának jelentős csökkenéséhez vezetett. A túrázóknak segítséget nyújtó applikáció nem helyettesíti azonban a hegyekbe indulók számára az évszakhoz és terephez megfelelő öltözéket, illetve a szükséges óvintézkedések betartását.

Az Aranyosgyéres melletti légibázisra látogat szerda délután Klaus Johannis államfő. A bázis korszerűsítése tavaly májusban kezdődött el, és 152 millió dolláros amerikai befektetésből valósul meg. Tizenöt építkezésre kerül sor, köztük egy új kifutópálya építésére azért, hogy nagyobb méretű, teherszállító gépek is landolhassanak a 71-es légibázison.
A tervezett infrastruktúra fejlesztés lehetőséget teremt arra, hogy az amerikai légierő hosszabb ideig tartózkodhasson Romániában. Az Amerikai Egyesült Államok Légierejének közleménye szerint az aranyosgyéresi katonai létesítmény fontos stratégiai pont, ezért modern infrastruktúrával kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi a gyors reagálást.
A fejlesztéshez szükséges pénzt az Európai Elhárítási Kezdeményezés révén utalja az Egyesült Államok, amely 2014-ben dolgozta ki a projektet, azt követően, hogy Oroszország megszállta a Krím-félszigetet.
" ["post_title"]=> string(55) "Államfői látogatás az aranyosgyéresi légibázison" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "allamfoi-latogatas-az-aranyosgyeresi-legibazison" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-02 11:58:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-02 09:58:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411349" ["menu_order"]=> int(20321) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "278f54fb806325ee98e24ee389864a71" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c1bc38a13960743e7e05a5954f0270c2" }