Az Európai Unióban és az euróövezetben is 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben az előző év azonos időszakához…
Continue Reading

A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(465154) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:40" ["post_content"]=> string(2335) "A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
" ["post_title"]=> string(71) "PNL: az igazságszolgáltatás a pártok autonómiáját veszélyezteti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "pnl-az-igazsagszolgaltatas-a-partok-autonomiajat-veszelyezteti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465154" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(465145) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:26" ["post_content"]=> string(1436) "A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(59) "Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "pentektol-ismet-jegyezhetok-a-fidelis-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465147" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(465189) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:55" ["post_content"]=> string(1553) "A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39103) ["max_num_pages"]=> int(9776) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bfcfb728d0180124f84aab9dc684cebc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a7198a7aff9b8ce45137f1ddea047ba2" }
Az Európai Unióban és az euróövezetben is 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben az előző év azonos időszakához…
Continue Reading
Hazánkban 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit gyártottak tavaly mint egy évvel korábban – közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM). Tavaly 545…
Continue Reading
Előzetes letartóztatásban marad a következő 30 napban Horațiu Potra, a fia, Dorian Potra és az unokaöccse, Alexandru Potra – döntötte…
Continue ReadingMai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban beszámolunk a helyi adók jelentős emelkedéséről, az alkotmánybíróságnak a speciális nyugdíjakkal kapcsolatos időhúzásáról, a hazai…
Continue Reading
Az Egyesült Államok tulajdonként akarja megszerezni Grönlandot és nem csupán szerződés formájában akar jogokkal rendelkezni Donald Trump amerikai elnök szerint.…
Continue Reading
Orbán Viktor magyar miniszterelnök közzétett ma egy levelet, amelyet Donald Trump amerikai elnök írt neki, és amelyben az elnök Magyarország…
Continue Reading
Kijev környékét támadta elsősorban Oroszország mára virradóra – idézte az MTI az ukrán légierő tájékoztatását. Az orosz hadsereg 278 támadóeszközt…
Continue Reading
Az igazságügyi minisztérium elindította a legfőbb ügyész, valamint a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség…
Continue Reading
Az energiaügyi minisztérium tervei szerint tavasztól automatikusan levonnák az 50 lejes támogatást a sérülékeny fogyasztók áramszámlájából. Erről Bogdan Ivan energiaügyi…
Continue Reading
Nicușor Dan ma hajnalban közzétette a Facebook-oldalán a Spartan repülőgép román pilótája és a zürichi légiforgalmi irányító közötti rádióbeszélgetés felvételét,…
Continue Reading
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint erős politikai, stratégiai és regionális üzenete lenne, ha a Lukoil romániai érdekeltségeinek esetleges felvásárlásával az…
Continue Reading
A nyers adatok szerint novemberben 4,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom hazánkban éves összevetésben. A naptárhatástól megtisztított adatok 4 százalékos…
Continue ReadingAz Európai Unióban és az euróövezetben is 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben az előző év azonos időszakához képest; a tagállamok közül Románia jegyezte a legnagyobb visszaesést - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az adatokat szolgáltató tagállamok közül a legjelentősebb növekedés Cipruson (8,5 százalék), Portugáliában (6,5) és Dániában (6,2) volt. Csökkenést csak Romániában (4,6 százalék), Szlovákiában (2,8), Ausztriában (2,2) és Luxemburgban (0,1) jegyeztek. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint hazánkban tavaly novemberben az előző év novemberéhez viszonyítva a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene.
" ["post_title"]=> string(83) "Romániában csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "romaniaban-csokkent-a-legnagyobb-mertekben-a-kiskereskedelmi-forgalom-volumene" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-10 13:02:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-10 11:02:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458444" ["menu_order"]=> int(1379) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(458442) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-10 13:00:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-10 11:00:52" ["post_content"]=> string(446) "Hazánkban 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit gyártottak tavaly mint egy évvel korábban - közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM). Tavaly 545 510 személygépkocsi készült. Ez 14 592 darabbal marad el az egy évvel korábbi termeléstől. A hazai autóipar minden idők legjobb eredményét érte el 2024-ben, amikor több mint 560 ezer gépkocsit gyártottak.
" ["post_title"]=> string(56) "Enyhén csökkent tavaly a gépkocsigyártás hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "enyhen-csokkent-tavaly-a-gepkocsigyartas-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-10 13:00:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-10 11:00:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458442" ["menu_order"]=> int(1380) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3632 (24) { ["ID"]=> int(458440) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-10 12:59:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-10 10:59:34" ["post_content"]=> string(659) "Előzetes letartóztatásban marad a következő 30 napban Horațiu Potra, a fia, Dorian Potra és az unokaöccse, Alexandru Potra - döntötte el tegnap a bukaresti ítélőtábla. A döntés nem jogerős. Potráékat november 20-án helyezték vizsgálati fogságba, miután korábban az Egyesült Arab Emírségekben őrizetbe vették, majd Romániába hozták. Horațiu Potrát és társait ugyanabban az ügyben állította bíróság elé a legfőbb ügyészség, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelölt ellen is vádat emeltek az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt.
" ["post_title"]=> string(49) "Előzetes letartóztatásban marad Horațiu Potra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "elozetes-letartoztatasban-marad-horatiu-potra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-10 12:59:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-10 10:59:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458440" ["menu_order"]=> int(1381) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3366 (24) { ["ID"]=> int(458415) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:30:00" ["post_content"]=> string(1090) "Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban beszámolunk a helyi adók jelentős emelkedéséről, az alkotmánybíróságnak a speciális nyugdíjakkal kapcsolatos időhúzásáról, a hazai autópálya-építési tervekről, a Mercosur-egyezményről és az általa okozott gazdatüntetésekről, az Egyesült Államoknak az ENSZ-szel kapcsolatos legújabb döntéseiről, illetve az amerikai idegenrendészet túlkapásairól.
Venezuelában az Egyesült Államok vette át az irányítást, miután az amerikai hadsereg letartóztatta, kiemelte és Amerikába szállította Nicolás Maduro elnököt és feleségét. Összefoglaljuk, hogy a művelet milyen kételyeket vet fel.
Garzó Ferenc: A “ragadozók” tudásellenes intelligenciája
Az Egyesült Államok tulajdonként akarja megszerezni Grönlandot és nem csupán szerződés formájában akar jogokkal rendelkezni Donald Trump amerikai elnök szerint. Trump a New York Times-nak adott interjúban kifejtette, hogy a tulajdonosi jogviszony olyan lehetőségeket ad, amelyeket egy bérleti szerződés, vagy egyezmény nem keletkeztet. Az elnököt arról kérdezték, hogy Grönland megszerzése fontosabb-e számára, mint a 76 éves katonai szövetség, a NATO fenntartása. Trump nem válaszolt közvetlenül a kérdésre, de elismerte, hogy kormányának esetleg választania kell a két lehetőség közül. Kifejtette álláspontját, miszerint a transzatlanti szövetség gyakorlatilag haszontalan az Egyesült Államok központi szerepe nélkül. Az amerikai elnök azt is elmondta, hogy nem érzi magát korlátozva a nemzetközi jog által, és csak a saját lelkiismerete korlátozza.
" ["post_title"]=> string(55) "Az amerikai elnököt nem korlátozza a nemzetközi jog" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "az-amerikai-elnokot-nem-korlatozza-a-nemzetkozi-jog" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 16:06:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 14:06:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458436" ["menu_order"]=> int(1384) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(458434) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 15:20:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:20:13" ["post_content"]=> string(839) "Orbán Viktor magyar miniszterelnök közzétett ma egy levelet, amelyet Donald Trump amerikai elnök írt neki, és amelyben az elnök Magyarország miniszterelnökét méltatja. A december 10-ik keltezésű levélben Trump kijelenti, hogy Orbán merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára. Az amerikai elnök kifejtette: alig várja, hogy tovább mélyítsék az együttműködést a védelem, az energia és az illegális bevándorlás terén, majd megköszönte, hogy Orbán meghívta Magyarországra és jelezte: stábja fel fogja venni a kapcsolatot az időbeosztásával kapcsolatban. Trump háláját fejezte ki a magyar miniszterelnöknek barátságáért és támogatásáért, és sok szerencsét kívánt neki a magyarországi választási kampányhoz.
" ["post_title"]=> string(37) "Orbán Viktort méltatta Donald Trump" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "orban-viktort-meltatta-donald-trump" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 15:20:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:20:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458434" ["menu_order"]=> int(1385) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(458432) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 15:18:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:18:11" ["post_content"]=> string(780) "Kijev környékét támadta elsősorban Oroszország mára virradóra – idézte az MTI az ukrán légierő tájékoztatását. Az orosz hadsereg 278 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú infrastrukturális létesítmények ellen. A támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, illetve komoly károk keletkeztek. Az előzetes adatok szerint a légvédelem a 36 különböző típusú rakétából 18-at, a 242 drónból pedig 226-ot megsemmisített, azonban 19 helyszínen 18 rakéta és drón célba talált. Az Ukrajna fővárosa elleni nagyszabású légitámadás következtében négy ember meghalt, 25-en pedig megsebesültek, köztük öt katasztrófavédelmi alkalmazott és három orvos.
" ["post_title"]=> string(24) "Kijevet támadta Moszkva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "kijevet-tamadta-moszkva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 15:18:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:18:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458432" ["menu_order"]=> int(1386) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3544 (24) { ["ID"]=> int(458430) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 15:17:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:17:11" ["post_content"]=> string(886) "Az igazságügyi minisztérium elindította a legfőbb ügyész, valamint a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vezető ügyészének kiválasztási eljárását. Az ütemterv szerint február 9-ig lehet benyújtani a pályázatokat és a szükséges dokumentumokat, a formai feltételeknek megfelelő jelentkezők listáját pedig február 16-án teszik közzé. A kiválasztás következő szakaszában, február 23. és 26. között a jelöltek meghallgatáson vesznek részt. A kiválasztás eredményeit március 2-án hozzák nyilvánosságra. A kiválasztási eljárások elindítását az indokolja, hogy március 31-én megüresedik a legfőbb ügyészség és a DNA vezetői posztja, míg a DIICOT főügyészének mandátuma április 14-én jár le.
" ["post_title"]=> string(63) "Elindították a vezető ügyészek kiválasztási eljárását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "elinditottak-a-vezeto-ugyeszek-kivalasztasi-eljarasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 15:17:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:17:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458430" ["menu_order"]=> int(1387) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3545 (24) { ["ID"]=> int(458428) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 15:15:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:15:35" ["post_content"]=> string(850) "Az energiaügyi minisztérium tervei szerint tavasztól automatikusan levonnák az 50 lejes támogatást a sérülékeny fogyasztók áramszámlájából. Erről Bogdan Ivan energiaügyi miniszter beszélt tegnap. Elmondta, hogy a minisztérium az áramszolgáltatókkal és -elosztókkal együtt egy új mechanizmuson dolgozik, amelynek révén a sérülékeny fogyasztóknak járó havi 50 lejes támogatást automatikusan levonnák a számlából, megszüntetve a jelenlegi, adminisztrációval és utánajárással járó rendszert. A miniszter elmondta, hogy a mostani támogatási forma március 31-ig érvényes, ezután válhatna működőképessé az új megoldás. Ivan szerint az intézkedés mintegy 2,1 millió háztartásra, összesen körülbelül 3,5 millió emberre terjedhetne ki.
" ["post_title"]=> string(70) "Tavasztól könnyíthetik az áramszubvencióban részesülők dolgát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "tavasztol-konnyithetik-az-aramszubvencioban-reszesulok-dolgat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 15:22:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:22:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458428" ["menu_order"]=> int(1388) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3538 (24) { ["ID"]=> int(458426) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 15:14:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:14:19" ["post_content"]=> string(1751) "Nicușor Dan ma hajnalban közzétette a Facebook-oldalán a Spartan repülőgép román pilótája és a zürichi légiforgalmi irányító közötti rádióbeszélgetés felvételét, elutasítva azokat a vádakat, amelyek szerint valótlanságot állított a Párizsból való hazautazásának körülményeiről. Az államfő a szerdai hazaérkezése után arról számolt be, hogy a Párizsból Bukarestbe tartó repülőút során, a svájci légtér felett a román delegációt szállító Spartan repülőgépet két F-18-as vadászgép kísérte. Nicușor Dan szerint Svájc ezzel a gesztussal fejezte ki elismerését azért a segítségért, amit Románia nyújtott a Crans-Montanában történt tűzeset sérültjeinek nemzetközi szállításában. Ezzel szemben Patrick André de Hillerin romániai újságíró csütörtökön a svájci hadsereg szóvivőjének válaszára hivatkozva azt írta: az F-18-asok rutinfeladatot hajtottak végre a román államfőt szállító gép kísérésekor, aminek nem volt köze a tűzeset sérültjeinek nyújtott román segítséghez. A Nicușor Dan által közzétett hangfelvételből azonban kiderül, hogy a két F-18-as vadászgép a svájci hatóságok utasítására kísérte a román elnököt szállító repülőt a svájci légtérben. A felvételen az is elhangzik, hogy Svájc köszönetet mond Romániának a Crans-Montanában történt tűzeset sérültjeinek nyújtott segítségért. Az államfő a Facebook-bejegyzésében elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állításait egyes médiumok „hazugságként” állították be. Szerinte ez nemcsak őt, hanem Románia nemzetközi megítélését és hitelességét is rontja.
" ["post_title"]=> string(68) "Az elnök hangfelvétellel igazolta a svájci gesztus valódiságát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-elnok-hangfelvetellel-igazolta-a-svajci-gesztus-valodisagat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 15:14:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:14:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458426" ["menu_order"]=> int(1389) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3537 (24) { ["ID"]=> int(458424) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 15:11:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:11:40" ["post_content"]=> string(1267) "Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint erős politikai, stratégiai és regionális üzenete lenne, ha a Lukoil romániai érdekeltségeinek esetleges felvásárlásával az amerikai Chevron visszatérne Romániába. A tárcavezető kifejtette, hogy Románia az Egyesült Államok legjobb partnere Közép- és Kelet-Európában, az ország geostratégiai helyzete és az amerikai-román kapcsolatok múltja pedig indokolttá teszi az erősebb amerikai gazdasági jelenlétet, különösen az energiaágazatban és Ukrajna újjáépítésében. Ivan hangsúlyozta: a kormány részéről mindent megtesznek annak érdekében, hogy nagy volumenű amerikai beruházások érkezzenek az országba. A nyilatkozat hátterében az áll, hogy a Financial Times értesülései szerint a Chevron amerikai olajipari óriás és a Quantum Capital Group magántőke-befektetési cég közös ajánlatot tett a szankciók alatt álló orosz Lukoil külföldi eszközeire. A pénzügyi lap szerint az üzlet létrejötte esetén egymás között osztanák fel a Lukoil teljes nemzetközi portfólióját. Az amerikai pénzügyminisztérium január 17-ig szabott határidőt a Lukoillal folytatott tárgyalások lezárására.
" ["post_title"]=> string(87) "Románia örülne, ha az amerikai Chevron venné át az orosz Lukoil hazai üzletágát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "romania-orulne-ha-az-amerikai-chevron-venne-at-az-orosz-lukoil-hazai-uzletagat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 15:11:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 13:11:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458424" ["menu_order"]=> int(1390) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(458422) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 14:45:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 12:45:46" ["post_content"]=> string(1052) "A nyers adatok szerint novemberben 4,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom hazánkban éves összevetésben. A naptárhatástól megtisztított adatok 4 százalékos csökkenést mutatnak - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken. A nyers adatok szerint az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 5,1 százalékkal volt kisebb, a nem élelmiszer jellegű termékek terén 4,4 százalékos, az üzemanyagok terén pedig 5,3 százalékos volt a visszaesés. Ugyanakkor az év első tizenegy hónapjában a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adatok szerint pedig 1 százalékkal volt nagyobb, mint 2024 azonos időszakában. Augusztus óta, amikor a kormány emelte az áfakulcsot, minden hónapban csökkent a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben. Ez a mutató tükrözi a belföldi fogyasztást, ami a román gazdaságnak évek óta a fő hajtóereje.
" ["post_title"]=> string(48) "Továbbra is csökken a kiskereskedelmi forgalom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "tovabbra-is-csokken-a-kiskereskedelmi-forgalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 14:45:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 12:45:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458422" ["menu_order"]=> int(1391) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(458444) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-10 13:02:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-10 11:02:01" ["post_content"]=> string(824) "Az Európai Unióban és az euróövezetben is 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben az előző év azonos időszakához képest; a tagállamok közül Románia jegyezte a legnagyobb visszaesést - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az adatokat szolgáltató tagállamok közül a legjelentősebb növekedés Cipruson (8,5 százalék), Portugáliában (6,5) és Dániában (6,2) volt. Csökkenést csak Romániában (4,6 százalék), Szlovákiában (2,8), Ausztriában (2,2) és Luxemburgban (0,1) jegyeztek. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint hazánkban tavaly novemberben az előző év novemberéhez viszonyítva a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene.
" ["post_title"]=> string(83) "Romániában csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "romaniaban-csokkent-a-legnagyobb-mertekben-a-kiskereskedelmi-forgalom-volumene" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-10 13:02:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-10 11:02:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458444" ["menu_order"]=> int(1379) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39099) ["max_num_pages"]=> int(3259) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c2d84ef7ef7dfbf66ef7e14eb9af300c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1fedc9a77d78c34ebf2aa3558bbc24f7" }