Vajda Gergely karmestert, zeneszerzőt, klarinétművészt nevezték ki a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia vezető karmesterévé – jelentették be tegnap sajtótájékoztatón Kolozsváron.…
Continue Reading

A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(465154) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:40" ["post_content"]=> string(2335) "A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
" ["post_title"]=> string(71) "PNL: az igazságszolgáltatás a pártok autonómiáját veszélyezteti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "pnl-az-igazsagszolgaltatas-a-partok-autonomiajat-veszelyezteti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465154" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(465145) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:26" ["post_content"]=> string(1436) "A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(59) "Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "pentektol-ismet-jegyezhetok-a-fidelis-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465147" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(465189) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:55" ["post_content"]=> string(1553) "A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39103) ["max_num_pages"]=> int(9776) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bfcfb728d0180124f84aab9dc684cebc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a7198a7aff9b8ce45137f1ddea047ba2" }
Vajda Gergely karmestert, zeneszerzőt, klarinétművészt nevezték ki a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia vezető karmesterévé – jelentették be tegnap sajtótájékoztatón Kolozsváron.…
Continue Reading
Vége a téli vakációnak, hiszen ma visszatértek az iskolapadokba az óvodások és iskolások. De nem mindenütt kezdődött el az oktatás,…
Continue Reading
Az egész országban téli útviszonyok mellett zajlik a közlekedés. A közutakat főleg Erdélyben borítja hó, ott a következő napokban is…
Continue Reading
Párizs több övezetét zárták le csütörtökön a francia gazdák a dél-amerikai országokkal tervezett Mercosur-egyezmény aláírása és más helyi elégedetlenségek miatt.…
Continue Reading
Több engedményt tesz a mezőgazdasági dolgozóknak az Európai Bizottság a Latin-Amerikával tervezett Mercosur kereskedelmi egyezmény megkötésével szembeni ellenállás csökkentése érdekében.…
Continue Reading
Románia Ukrajna biztonságával kapcsolatos kötelezettségvállalásait a parlament fogja jóváhagyni, hogy ezek ne puszta politikai szándéknyilatkozatok maradjanak – jelentette ki Nicușor…
Continue Reading
Tavaly novemberben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 6 százalék volt a munkanélküliségi ráta hazánkban, 0,1 százalékponttal magasabb, mint…
Continue Reading
A forgalomba helyezett új autók száma tavaly mintegy 4 százalékkal nőtt és elérte a 156 803 járművet 2024-hez képest. Tavaly…
Continue Reading
A statisztikai hivatal friss adatai szerint tavaly a 16 és 74 év közötti internetezők 74 százaléka rendelt vagy vásárolt online…
Continue Reading
A Pro Infrastructură Egyesület szerint rekordév lehet az idei a romániai autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat szempontjából – adta hírül a…
Continue Reading
Kihirdette az államfő a magánnyugdíjak folyósításának új szabályozását, amely korlátozza a megtakarítások egy összegben történő felvételének lehetőségét. A jogszabály szerint…
Continue Reading
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett…
Continue ReadingVajda Gergely karmestert, zeneszerzőt, klarinétművészt nevezték ki a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia vezető karmesterévé - jelentették be tegnap sajtótájékoztatón Kolozsváron. Silvia Sbarciu, az erdélyi kulturális intézmény vezetője elmondta: a zenekar szavazással döntött, és a legtöbb voksot a világhírű magyar karmester kapta. Vajda Gergely január elseje óta tölti be a vezető karmesteri tisztséget. Vajda szerződése egy évre szól, de az általános gyakorlat szerint - ha a felek nem döntenek másként - ezt évente automatikusan meghosszabbítják. Vajda Gergely elmondta: nagy reményekkel néz az új repertoár elé. Hozzátette: négy éve dolgozik együtt a kolozsvári zenekarral, és úgy vélte, ideje, hogy ezt világszerte jobban megismerjék.
" ["post_title"]=> string(64) "Vajda Gergely lett a kolozsvári filharmónia vezető karmestere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "vajda-gergely-lett-a-kolozsvari-filharmonia-vezeto-karmestere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 14:44:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 12:44:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458420" ["menu_order"]=> int(1392) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3639 (24) { ["ID"]=> int(458410) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:47:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:47:57" ["post_content"]=> string(880) "Vége a téli vakációnak, hiszen ma visszatértek az iskolapadokba az óvodások és iskolások. De nem mindenütt kezdődött el az oktatás, ugyanis a kiadós havazás és a téli útviszonyok miatt több településen felfüggesztették a tanítást, más településeken online oktatást vezettek be. A havazás a kisebb vidéki településeken áramkimaradást okozott. Az oktatási minisztérium mai közlése szerint összesen 11 megye 26 iskolájában függesztették fel a tanítást vagy tértek át online oktatásra. A tanügyminisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint a következő tanítási időszak az egyhetes februári sívakáció kezdetéig tart, amelynek időpontja megyénként változik. A tavaszi vakáció április 4. és 14. között lesz, a nyári vakáció pedig június 20-án kezdődik.
" ["post_title"]=> string(81) "Felfüggesztették a tanítást az ország egyes iskoláiban az időjárás miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "felfuggesztettek-a-tanitast-az-orszag-egyes-iskolaiban-az-idojarasi-viszonyok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:48:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:48:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458410" ["menu_order"]=> int(1394) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(458408) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:45:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:45:38" ["post_content"]=> string(756) "Az egész országban téli útviszonyok mellett zajlik a közlekedés. A közutakat főleg Erdélyben borítja hó, ott a következő napokban is jelentős havazásra lehet számítani. A rendőrség arra kéri a sofőröket, hogy óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően vezessenek, tartsák be a sebességkorlátokat, ne végezzenek váratlan manővereket és a féktávolságot is növeljék meg. Maroshévíz és Borszék között a DN15A jelzésű úton nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nagyobb súlyú járművek, akárcsak a Szilágyságban a Meszes környékén. A vasúti közlekedés is nehézkesen zajlik, főleg a temesvári és a krajovai vasúti regionális igazgatóság területén.
" ["post_title"]=> string(39) "Téli útviszonyok az egész országban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "teli-utviszonyok-az-egesz-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:45:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:45:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458408" ["menu_order"]=> int(1395) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3354 (24) { ["ID"]=> int(458406) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:44:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:44:00" ["post_content"]=> string(914) "Párizs több övezetét zárták le csütörtökön a francia gazdák a dél-amerikai országokkal tervezett Mercosur-egyezmény aláírása és más helyi elégedetlenségek miatt. A francia gazdák attól félnek, hogy az EU és a dél-amerikai országok megállapodása következtében olcsó élelmiszerek lepik el az uniós piacot. A Mercosur egyezményt többek között Németország, Spanyolország támogatja, az Európai Bizottság pedig úgy tűnik megszerezte Olaszország támogatását is, amivel biztosítja a szükséges szavazatokat a kereskedelmi szerződés jóváhagyására Franciaország támogatása nélkül is. Görögországban is tüntettek a gazdák, akik sikertelenül tárgyaltak a kormánnyal. A görög gazdák november óta tüntetnek, és autópályákat zártak le. Amiatt elégedetlenek, hogy késnek az állami szubvenciók.
" ["post_title"]=> string(46) "Elégedetlenek a francia és a görög gazdák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "elegedetlenek-a-francia-es-a-gorog-gazdak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:44:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:44:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458406" ["menu_order"]=> int(1396) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(458404) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:42:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:42:34" ["post_content"]=> string(858) "Több engedményt tesz a mezőgazdasági dolgozóknak az Európai Bizottság a Latin-Amerikával tervezett Mercosur kereskedelmi egyezmény megkötésével szembeni ellenállás csökkentése érdekében. Az uniós mezőgazdasági miniszterek tegnap esti találkozóján eldöntötték, több pénzt nyújtanak a gazdáknak az uniós költségvetésből, olcsóbban lehet majd műtrágyához jutni, illetve nagyon szigorú szabályokat fogadtak el a latin-amerikai piacról származó agrártermékek importjára. A közszolgálati rádió brüsszeli tudósítója szerint a jelenlegi 300 milliárd eurón kívül a bizottság majdnem 100 milliárd eurót utal ki a gazdáknak különböző eszközök révén. Egy másik intézkedéscsomag mintegy 60 százalékkal kellene csökkentse a műtrágya árát.
" ["post_title"]=> string(37) "Engedményeket ígérnek a gazdáknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "engedmenyeket-igernek-a-gazdaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:42:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:42:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458404" ["menu_order"]=> int(1397) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(458402) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:41:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:41:13" ["post_content"]=> string(1373) "Románia Ukrajna biztonságával kapcsolatos kötelezettségvállalásait a parlament fogja jóváhagyni, hogy ezek ne puszta politikai szándéknyilatkozatok maradjanak – jelentette ki Nicușor Dan. Az államfő a tettre készek koalíciójának párizsi találkozója után kifejtette, hogy Románia álláspontja nem változott: nem küld csapatokat Ukrajnába, ugyanakkor logisztikai támogatást, katonai kiképzést vállal, valamint közös fegyverkezési programokban vesz részt. Elmondta, hogy katonai műveletekről lévén szó, Ukrajna támogatásának részleteit nem fogják nyilvánosságra hozni. A tettre készek koalíciójának párizsi találkozóján két dokumentumot fogadtak el. Egy nyilvános politikai nyilatkozatot, valamint egy nem nyilvános, katonai jellegű keretdokumentumot. Utóbbi rögzíti, hogy miként működnek az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciák, hogyan oszlanak meg a feladatok a részt vevő országok között. Az Egyesült Államok is része ezeknek a garanciáknak, ami Nicușor Dan államfő szerint a transzatlanti partnerség fennmaradását jelzi. Az Emmanuel Macron francia elnök által összehívott párizsi találkozó célja az volt, hogy a Kijevet támogató országok kidolgozzanak katonai válaszlépéseket egy esetleges újabb orosz támadásra.
" ["post_title"]=> string(76) "A parlament hagyja jóvá az Ukrajnával szembeni kötelezettségvállalást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-parlament-hagyja-jova-az-ukrajnaval-szembeni-kotelezettsegvallalast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:41:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:41:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458402" ["menu_order"]=> int(1398) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3546 (24) { ["ID"]=> int(458400) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:39:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:39:58" ["post_content"]=> string(506) "Tavaly novemberben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 6 százalék volt a munkanélküliségi ráta hazánkban, 0,1 százalékponttal magasabb, mint októberben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS). A férfiak körében 6,1 százalék, a nőknél 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta. A 15-24 év közötti fiatalok körében továbbra is magas, csaknem 27 százalék az állástalanok aránya.
" ["post_title"]=> string(52) "Elérte a 6 százalékot a munkanélküliségi ráta" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "elerte-a-6-szazalekot-a-munkanelkulisegi-rata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:40:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:40:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458400" ["menu_order"]=> int(1399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3545 (24) { ["ID"]=> int(458398) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:39:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:39:03" ["post_content"]=> string(689) "A forgalomba helyezett új autók száma tavaly mintegy 4 százalékkal nőtt és elérte a 156 803 járművet 2024-hez képest. Tavaly 8849 teljes elektromos járművet írattak forgalomba, ami csaknem 10 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. Ugyanakkor a hibrid járművek száma csaknem 32 százalékkal, 77 140-re nőtt. A forgalomba helyezett új autók száma azért fontos statisztika, mert ez tükrözi legjobban az eladott új autók számát. Ugyanakkor miközben a forgalomba helyezett új autók száma csak mintegy 4 százalékkal nőtt, a használt autóké mintegy 10 százalékkal emelkedett 328 834-re.
" ["post_title"]=> string(54) "Enyhén nőtt a forgalomba helyezett új autók száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "enyhen-nott-a-forgalomba-helyezett-uj-autok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:39:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:39:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458398" ["menu_order"]=> int(1400) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3543 (24) { ["ID"]=> int(458396) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:37:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:37:52" ["post_content"]=> string(677) "A statisztikai hivatal friss adatai szerint tavaly a 16 és 74 év közötti internetezők 74 százaléka rendelt vagy vásárolt online árut vagy szolgáltatást. Ez 1,4 százalékpontos növekedést jelent az előző évhez képest. A növekedés mind a férfiak, mind a nők körében megfigyelhető, ugyanakkor a nők továbbra is valamivel aktívabbak az online vásárlásban. A város–vidék különbség továbbra is jelentős. Életkor szerint a fiatalok a legaktívabbak: a 16–34 évesek több mint 86 százaléka vásárolt online, de az idősebb korosztályban is egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel.
" ["post_title"]=> string(52) "Többen élnek az onlinevásárlás lehetőségével" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "tobben-elnek-az-onlinevasarlas-lehetosegevel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:37:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:37:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458396" ["menu_order"]=> int(1401) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3537 (24) { ["ID"]=> int(458394) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:36:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:36:22" ["post_content"]=> string(779) "A Pro Infrastructură Egyesület szerint rekordév lehet az idei a romániai autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat szempontjából – adta hírül a Maszol hírportál. A szervezet becslése szerint jövőre 244 kilométernyi új autópálya és gyorsforgalmi út nyílhat meg a forgalom előtt. Jelenleg 1416 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út áll az autósok rendelkezésére, további 840 kilométer van kivitelezés vagy tervezés alatt, míg 486 kilométer esetében még zajlanak a közbeszerzési eljárások. A 2024-ben felállított, közel 195 kilométeres abszolút rekord, valamint a 2025-ös becsült 146 kilométer után 2026-ban tehát újabb csúcs dőlhet meg az egyesület becslése szerint.
" ["post_title"]=> string(56) "Újabb rekordév következhet az autópályaépítésben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ujabb-rekordev-kovetkezhet-az-autopalyaepitesben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:36:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:36:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458394" ["menu_order"]=> int(1402) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3536 (24) { ["ID"]=> int(458392) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:35:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:35:16" ["post_content"]=> string(500) "Kihirdette az államfő a magánnyugdíjak folyósításának új szabályozását, amely korlátozza a megtakarítások egy összegben történő felvételének lehetőségét. A jogszabály szerint a nyugdíjba vonuló munkavállalók magánnyugdíj-megtakarításuk legfeljebb 30 százalékát vehetik fel egy összegben, a többit 8 év alatt havi részletekben kaphatják meg, vagy ehelyett élethosszig tartó életjáradékot választhatnak.
" ["post_title"]=> string(70) "A magánnyugdíjnak legfeljebb a 30 százalékát lehet egyben kivenni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "a-magannyugdijnak-legfeljebb-a-30-szazalekat-lehet-egyben-kivenni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:35:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:35:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458392" ["menu_order"]=> int(1403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(458390) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-08 14:33:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:33:43" ["post_content"]=> string(366) "A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert, ami során a világ hét legmagasabb csúcsának meghódítását tűzte ki célul.
" ["post_title"]=> string(70) "Román hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "roman-hegymaszo-hoditotta-meg-az-antarktisz-legmagasabb-csucsat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-08 14:33:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-08 12:33:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458390" ["menu_order"]=> int(1404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(458420) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-09 14:44:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 12:44:39" ["post_content"]=> string(862) "Vajda Gergely karmestert, zeneszerzőt, klarinétművészt nevezték ki a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia vezető karmesterévé - jelentették be tegnap sajtótájékoztatón Kolozsváron. Silvia Sbarciu, az erdélyi kulturális intézmény vezetője elmondta: a zenekar szavazással döntött, és a legtöbb voksot a világhírű magyar karmester kapta. Vajda Gergely január elseje óta tölti be a vezető karmesteri tisztséget. Vajda szerződése egy évre szól, de az általános gyakorlat szerint - ha a felek nem döntenek másként - ezt évente automatikusan meghosszabbítják. Vajda Gergely elmondta: nagy reményekkel néz az új repertoár elé. Hozzátette: négy éve dolgozik együtt a kolozsvári zenekarral, és úgy vélte, ideje, hogy ezt világszerte jobban megismerjék.
" ["post_title"]=> string(64) "Vajda Gergely lett a kolozsvári filharmónia vezető karmestere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "vajda-gergely-lett-a-kolozsvari-filharmonia-vezeto-karmestere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-09 14:44:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-09 12:44:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458420" ["menu_order"]=> int(1392) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39099) ["max_num_pages"]=> int(3259) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cd024a473f1fe75dca8e986f3a2688a7" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5a384f4f9fee30e082983b070502e59b" }