Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap Bukarestben kijelentette, országa nem nyilatkozik a kapott katonai segélyekről.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap Bukarestben kijelentette, országa nem nyilatkozik a kapott katonai segélyekről.
Continue Reading
Tömegesen érkeznek az új-zélandi repülőterekre az utasok Ausztráliából.
Continue Reading
Petícióval és három zsák kommunális hulladékkal tiltakozott a budapesti román nagykövetség előtt tegnap a Jobbik három politikusa, mondván, a szomszédos országból évtizedek óta hoznak át szemetet a folyók a határ magyar oldalára.
Continue ReadingA műsor témái: Vasárnap lesz a franciaországi elnökválasztás második fordulója. Kína egyre fontosabb szerepet játszik az orosz-ukrán konfliktusban is. Hallgassa…
Continue Reading
Az engedélyt az elnyomás és üldöztetés elszenvedői, fehérorosz ellenzéki aktivisták kapják meg.
Continue ReadingA klímaválságra hívják fel a figyelmet a Google nyitólapján látható műholdképek, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására.
(tovább…) Continue Reading
Elegendő számú, 15 750, aláírás gyűlt össze Magyarországon a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez – közölte ma a Magyar Természetvédők Szövetsége.
Continue Reading„Oroszország importja 20,8 százalékkal, exportja pedig 12,3 százalékkal csökkent. Az EU-ban 20 milliárd euró értékű orosz vagyont zároltak. A szankcióink…
Continue ReadingAz Avangard közvélemény-kutató intézet a Szociáldemokrata Párt felkérésére készített legfrissebb felméréséből kiderül, hogy ha vasárnap lennének a parlamenti választások, akkor a Szociáldemokrata Párt a szavazatok 36 százalékát szerezné meg.
(tovább…) Continue ReadingNicolae Ciucă kormányfő pénteken a Victoria-palotában fogadta Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, akivel az orosz katonai agressziót követően a térségben kialakult biztonsági helyzetet elemezte.
(tovább…) Continue Reading
Ázsia gazdasági növekedése idén legalább 6,5 százalék lesz a tavalyi 1,7 százalékos csökkenés után – áll a kínai Hainan szigeti Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencián (Boao Forum for Asia – BFA) kiadott tanulmányban.
Continue ReadingAz üzemanyagár kompenzációjának megszüntetését fontolgatja a Ciucă-kabinet, írja kormányzati forrásokra hivatkozva az economedia.ro. A jelenlegi szabályozás az év végéig van…
Continue ReadingDmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap Bukarestben kijelentette, országa nem nyilatkozik a kapott katonai segélyekről.
Kuleba Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatót a megbeszélésük után, és leszögezte: 'a fegyverek, akárcsak a pénz, szeretik a csendet, és nem nyilatkozunk arról, hogy mit és honnan kapunk, hacsak nincs róla hivatalos bejelentés." Megemlítette, hogy 'Románia február 24-e óta intelligens politikát folytat'.
Azzal kapcsolatban, hogy az ország esetleg hadi felszereléssel is támogatná Ukrajnát, Bogdan Aurescu kitérő választ adott.
" ["post_title"]=> string(18) "Kuleba Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(128) "Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap Bukarestben kijelentette, országa nem nyilatkozik a kapott katonai segélyekről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "kuleba-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-23 09:51:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-23 06:51:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414343" ["menu_order"]=> int(19202) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(401297) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-19 13:17:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 10:17:35" ["post_content"]=> string(1395) "Tömegesen érkeznek az új-zélandi repülőterekre az utasok Ausztráliából, miután az ottani hatóságok mától, a koronavírus-járvány enyhülésére hivatkozva, egy év után ismét engedélyezték számukra, hogy karanténkötelezettség nélkül lépjenek a szigetország területére. Habár az ausztrál államok zöme már tavaly engedélyezte az új-zélandi lakosok számára a karanténmentes belépést, az új-zélandi hatóságok mindeddig karanént írtak elő az Ausztráliából érkezők számára. Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök szerint a közeljövőben Új-Zélandra látogat Scott Morrison ausztrál miniszterelnök, Marise Payne új-zélandi külügyminiszter pedig már szerdán felkeresi Ausztráliát.
A helyi média híradásaiban érzelmes reptéri jeleneteket mutatott be a családtagok újbóli találkozásáról az új-zélandi reptereken. A Qantas ausztrál légitársaság bejelentette, hogy heti kétszázra emeli a járatok számát a két ország között, az Air New Zealand pedig csaknem négyszeresére növelte ma járatai számát.
Az Új-Zélandon születettek közül több mint másfélmillióan élnek Ausztráliában, és ott a lakosság két százalékát teszik ki.
" ["post_title"]=> string(107) "Egy év után ismét karanténkötelezettség nélkül érkezhetnek Új-Zélandra az Ausztráliában élők" ["post_excerpt"]=> string(80) "Tömegesen érkeznek az új-zélandi repülőterekre az utasok Ausztráliából." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "egy-ev-utan-ismet-karantenkotelezettseg-nelkul-erkezhetnek-uj-zelandra-az-ausztraliaban-elok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-19 13:17:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 10:17:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401297" ["menu_order"]=> int(19203) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(414341) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-23 09:48:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-23 06:48:30" ["post_content"]=> string(1196) "Petícióval és három zsák kommunális hulladékkal tiltakozott a budapesti román nagykövetség előtt tegnap a Jobbik három politikusa, mondván, a szomszédos országból évtizedek óta hoznak át szemetet a folyók a határ magyar oldalára.
Adorján Béla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja arról beszélt: azért választották ezt a megoldást a tiltakozásra, mert se a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere nem állt velük szóba, amikor a problémáról kívántak tárgyalni vele, se a két éve tett büntető feljelentésük eredményei nem látszanak, hiszen tudomásuk szerint a tanúk meghallgatásáig sem jutott el az ügy.
Gyüre Csaba, a párt országgyűlési képviselője azt emelte ki: a történések számos nemzetközi jogelv és szerződés megsértését jelentik, ezért petíciójukban arra szólítják fel Romániát, hogy számolja fel területén az illegális szemétlerakókat, és biztosítsa, hogy megfelelő minőségű legyen a Magyarországra érkező víz.
" ["post_title"]=> string(64) "A Romániából érkező környezetszennyezés ellen tiltakoznak" ["post_excerpt"]=> string(252) "Petícióval és három zsák kommunális hulladékkal tiltakozott a budapesti román nagykövetség előtt tegnap a Jobbik három politikusa, mondván, a szomszédos országból évtizedek óta hoznak át szemetet a folyók a határ magyar oldalára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "a-romaniabol-erkezo-kornyezetszennyezes-ellen-tiltakoznak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-23 09:48:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-23 06:48:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414341" ["menu_order"]=> int(19205) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(414314) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-22 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 12:30:00" ["post_content"]=> string(586) "A műsor témái:
Vasárnap lesz a franciaországi elnökválasztás második fordulója.
Kína egyre fontosabb szerepet játszik az orosz-ukrán konfliktusban is.
Hallgassa meg a műsort!
Humanitárius megfontolásokból 805 fehérorosz állampolgárnak ajánlották fel a litván hatóságok a beutazás lehetőségét tavaly augusztus óta - közölte ma a litván belügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint 376 fehérorosz állampolgár élt is a lehetőséggel. A lett hatóságokhoz ezenkívül 133 menedékjogi kérelmet nyújtottak be.
A kormány vonatkozó rendelete értelmében humanitárius, politikai megfontolásokból, a külügyminisztérium közbenjárásával beutazhatnak Litvániába azok a fehérorosz állampolgárok, akikről egy különbizottság megállapítja, hogy hazájukban veszélyben van a biztonságuk. Az engedélyt az elnyomás és üldöztetés elszenvedői, fehérorosz ellenzéki aktivisták kapják meg.
" ["post_title"]=> string(67) "Litvánia több mint 800 fehérorosznak adott beutazási engedélyt" ["post_excerpt"]=> string(106) "Az engedélyt az elnyomás és üldöztetés elszenvedői, fehérorosz ellenzéki aktivisták kapják meg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "litvania-tobb-mint-800-feherorosznak-adott-beutazasi-engedelyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-19 13:12:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 10:12:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401295" ["menu_order"]=> int(19207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(414335) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-22 12:39:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:39:36" ["post_content"]=> string(941) "A klímaválságra hívják fel a figyelmet a Google nyitólapján látható műholdképek, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására.
A műholdfelvételek a tanzániai Kilimandzsáró csúcsáról visszahúzódó gleccsereket mutatják 1986 decembere és 2020 között, valamint a grönlandi Sermersooq gleccsereinek olvadását 2000 decembere és 2020 között, a Nagy-korallzátony fehéredését, a németországi erdőirtást és a grönlandi gleccserek olvadását mutatják. A mai Google doodle négy gifből áll, amelyeket az Ocean Agency nonprofit szervezet által biztosított műholdfelvételek és fotók alapján készítettek, és amelyek a nap folyamán váltakoznak majd.
" ["post_title"]=> string(37) "Ma van a Föld napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ma-van-a-fold-napja-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 12:39:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:39:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414335" ["menu_order"]=> int(19210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(401293) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-19 13:09:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 10:09:41" ["post_content"]=> string(1456) "Elegendő számú, 15 750, aláírás gyűlt össze Magyarországon a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez - közölte ma a Magyar Természetvédők Szövetsége az MTI-vel. Magyarország a 6. EU-tagállam, amely teljesítette az aláírásgyűjtésből a rá eső részt.
A petíció azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság a tagországoknak, és az Európai Parlamentnek javasolja a szintetikus növényvédő szerek kivonását a mezőgazdaságból 2035-ig. Sürgetik a biológiai sokféleség helyreállítását is, különös tekintettel a mezőgazdasági területeken található természetes élőhelyekre.
A kezdeményezők a beporzóbarát gazdálkodást támogatásokkal is segítenék, amihez szerintük a kis gazdaságokra alapuló, fenntartható termelést kellene erősíteni. A közös agrárpolitikáról szóló egyeztetések még nem zárultak le, a közlemény szerint ezért különösen fontos, hogy az EU polgárai nyomást gyakoroljanak a politikusokra.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a beporzókat a közvetlen környezetében is segítheti mindenki, akár körültekintő kertgondozással, akár környezetkímélő termékek vásárlásával.
" ["post_title"]=> string(33) "A beporzókat mindenki segítheti" ["post_excerpt"]=> string(224) "Elegendő számú, 15 750, aláírás gyűlt össze Magyarországon a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez - közölte ma a Magyar Természetvédők Szövetsége." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "a-beporzokat-mindenki-segitheti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-19 13:09:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 10:09:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401293" ["menu_order"]=> int(19211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(422255) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-22 15:40:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-22 13:40:34" ["post_content"]=> string(1182) "
"Oroszország importja 20,8 százalékkal, exportja pedig 12,3 százalékkal csökkent. Az EU-ban 20 milliárd euró értékű orosz vagyont zároltak. A szankcióink hatnak. És amíg Oroszország folytatja a háborút Ukrajnában, addig hatályban maradnak" - írja az Európai Bizottság egy rövid, ám számos adatot tartalmazó Facebook-posztjában.
A 2021-es orosz GDP-hez képest az idei várhatóan 4,5 százalékkal, a jövő évi további 3,6 százalékkal csökken - derül ki a Bizottság grafikonjából, ami szerintük azt mutatja, hogy a Moszkvával szemben meghozott büntető intézkedések komolyan hatnak az orosz gazdaságra.A szankciók az orosz pénzügyi rendszert is keményen érintik: az orosz központi bank tartalékainak mintegy 50 százalékát, 300 billió (300 ezer milliárd) eurót befagyasztottak az EU és a G7 államai, és a bankszektor eszközeinek 70 százalékát sújtják az intézkedések. A szankciók által sújtott magánszemélyek összesen 20 billió (20 ezer milliárd) euró értékű vagyona van zár alatt az EU-ban.
" ["post_title"]=> string(85) "Az Európai Bizottság szerint hatásosak az Oroszország ellen bevezetett szankciók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "az-europai-bizottsag-szerint-hatasosak-az-oroszorszag-ellen-bevezetett-szankciok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-12-22 15:40:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-12-22 13:40:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(122) "https://www.bukarestiradio.ro/2022/12/22/az-europai-bizottsag-szerint-hatasosak-az-oroszorszag-ellen-bevezetett-szankciok/" ["menu_order"]=> int(19212) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(414332) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-22 12:35:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:35:41" ["post_content"]=> string(1429) "Az Avangard közvélemény-kutató intézet a Szociáldemokrata Párt felkérésére készített legfrissebb felméréséből kiderül, hogy ha vasárnap lennének a parlamenti választások, akkor a Szociáldemokrata Párt a szavazatok 36 százalékát szerezné meg.
Másodikként a Nemzeti Liberális Párt következne a szavazatok 19 százalékával, az AUR 14 százalékot, az USR a szavazatok 11 százalékát szerezné meg.
A közvélemény-kutató legutóbbi, március végén közzétett felméréséhez képest a liberálisok három százalékot javítottak. Az RMDSZ-t hagyományosan 5%-ra mérték.
A pártvezetők között Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă egyaránt 31%-kal vezeti a népszerűségi listát, az USR-s Cătălin Drulă 15%-kal, az AUR-os George Simion 13%-kal.
A március végi felméréshez képest Nicolae Ciucă veszített népszerűségéből, ezzel szemben Marcel Ciolacu 1 százalékpontot javított.
A felmérést április 12-20. között telefonon keresztül végezték 906 fős mintán, a hibahatár 3,4 százalékos.
" ["post_title"]=> string(62) "A PSD nyerhetné a parlamenti választásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "a-psd-nyerhetne-a-parlamenti-valasztasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 12:35:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:35:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414332" ["menu_order"]=> int(19213) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(414329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-22 12:24:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:24:14" ["post_content"]=> string(1195) "Nicolae Ciucă kormányfő pénteken a Victoria-palotában fogadta Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, akivel az orosz katonai agressziót követően a térségben kialakult biztonsági helyzetet elemezte.
A kormány közleménye szerint a miniszterelnök beszámolt az ukrán külügyminiszternek mindazokról az erőfeszítésekről, amelyeket a román hatóságok a civil társadalommal, az önkéntesekkel és a nemzetközi humanitárius szervezetekkel együtt tettek annak a több mint 800.000 ukrán menekültnek a támogatására, akik a háború kitörése óta érkeztek hazánkba.
Kuleba részletesen bemutatta Ciucă kormányfőnek az ország területén uralkodó katonai helyzetet, és felkérte Romániát, hogy jelentős mértékben járuljon hozzá az újjáépítési erőfeszítésekhez Ukrajnában. Dmitro Kuleba hivatalos látogatáson tartózkodik Bukarestben. A kormányfővel való találkozást követően román hivatali kollégájával tart megbeszélést.
" ["post_title"]=> string(62) "Romániába látogatott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "romaniaba-latogatott-dmitro-kuleba-ukran-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 12:24:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:24:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414329" ["menu_order"]=> int(19214) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(401291) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-19 13:03:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 10:03:39" ["post_content"]=> string(1150) "Ázsia gazdasági növekedése idén legalább 6,5 százalék lesz a tavalyi 1,7 százalékos csökkenés után - áll a kínai Hainan szigeti Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencián (Boao Forum for Asia - BFA) kiadott tanulmányban.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrég ismertetett tavaszi jelentésében 7,8 százalékos gazdasági növekedést becsült a régióra. A tegnap kezdődött gazdasági fórumon kiadott jelentés szerint idén a térségben Dél-Ázsia gazdasági teljesítménye nő a legjelentősebben, 9,7 százalékkal, Kelet-Ázsia GDP-je pedig várhatóan 6,5 százalékkal bővül. A jelentés rámutatott arra, hogy Ázsia gazdasági súlya egyre nagyobb a világgazdaság egészében. Vásárlóerő-paritáson a térség részesedése a világgazdaságból 47,9 százalékos lesz az idén a 2017-es 45,3 százalékhoz képest.
A szerdán záródó konferencián mintegy 60 ország és térség több mint 2600 küldötte vesz részt személyesen.
" ["post_title"]=> string(38) "Ázsia gazdasági súlya egyre nagyobb" ["post_excerpt"]=> string(252) "Ázsia gazdasági növekedése idén legalább 6,5 százalék lesz a tavalyi 1,7 százalékos csökkenés után - áll a kínai Hainan szigeti Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencián (Boao Forum for Asia - BFA) kiadott tanulmányban. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "azsia-gazdasagi-sulya-egyre-nagyobb" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-19 13:03:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 10:03:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401291" ["menu_order"]=> int(19215) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(422254) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-22 15:37:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-22 13:37:57" ["post_content"]=> string(1006) "
Az üzemanyagár kompenzációjának megszüntetését fontolgatja a Ciucă-kabinet, írja kormányzati forrásokra hivatkozva az economedia.ro. A jelenlegi szabályozás az év végéig van érvényben, s valószínű, hogy nem fogják meghosszabbítani, mivel az elmúlt időszakban az üzemanyagok ára számottevő mértékben csökkent, s immár a háború kitörése előtti szinten van. A Versenyhivatal árösszehasonlító portáljának adatai szerint a standard benzin literjének ára jelenleg kevéssel haladja csak meg a 6 lejt, míg az olcsóbbik gázolaj ára 7,20 lej körül van. A kormány a nyár folyamán vezette be az üzemanyagárak hatósági szabályozását, hogy gátat szabjon a drágulásnak. Jelenleg a vásárlók a piaci árnál literenként 50 banival olcsóbban vásárolhatják az üzemanyagot. A különbözet felét a központi költségvetésből kompenzálják a forgalmazóknak, 25 banit pedig maguk állnak.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap Bukarestben kijelentette, országa nem nyilatkozik a kapott katonai segélyekről.
Kuleba Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatót a megbeszélésük után, és leszögezte: 'a fegyverek, akárcsak a pénz, szeretik a csendet, és nem nyilatkozunk arról, hogy mit és honnan kapunk, hacsak nincs róla hivatalos bejelentés." Megemlítette, hogy 'Románia február 24-e óta intelligens politikát folytat'.
Azzal kapcsolatban, hogy az ország esetleg hadi felszereléssel is támogatná Ukrajnát, Bogdan Aurescu kitérő választ adott.
" ["post_title"]=> string(18) "Kuleba Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(128) "Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap Bukarestben kijelentette, országa nem nyilatkozik a kapott katonai segélyekről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "kuleba-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-23 09:51:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-23 06:51:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414343" ["menu_order"]=> int(19202) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ead7703fdc6623364038ef4b233b0104" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:bdbae32e468f26d1a55a24345e7fa221" }