A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) csütörtökön bejelentette, hogy Eckstein-Kovács Péter ügyvéd és Cristi Danileţ bíró a párt jelöltjei az alkotmánybírói tisztségre.
(tovább…) Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) csütörtökön bejelentette, hogy Eckstein-Kovács Péter ügyvéd és Cristi Danileţ bíró a párt jelöltjei az alkotmánybírói tisztségre.
(tovább…) Continue ReadingTegnap megnyitották a forgalom előtt az ország első, Pitești és Craiova között épülő gyorsforgalmi autóútjának egy 18 és fél kilométeres szakaszát.
(tovább…) Continue Reading
A nyugdíjasok száma csökkent, az átlagnyugdíj értéke azonban jelentősen emelkedett tavaly hazánkban: míg öt évvel ezelőtt még az ezer lejt sem érte el, 2020-ban 1500 lejre nőtt.
Continue Reading
Döntő házként elfogadta tegnap, december 21-én a Szenátus a Románia kiberbiztonságról és -védelemről szóló törvénytervezetet, amelyik egyebek mellett előírja a…
Continue ReadingPéntek reggel is összecsaptak a palesztinok és az izraeli rendfenntartók Jeruzsálemben, az Al-Aksza-mecsetnél – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.
(tovább…) Continue ReadingAz ukrajnai háború világszerte megnehezítette a menekültek életét – hívta fel a figyelmet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága pénteken.
(tovább…) Continue Reading
Az oltásadagokat a bukaresti, brassói, kolozsvári, konstancai, craiovai, iasi-i és temesvári tárolóközpontok között osztják szét.
Continue ReadingElfogadta az Európai Bizottság azt a Románia és Magyarország által megkötött partnerségi megállapodást amely – az európai helyreállítási tervhez és…
Continue ReadingAz egészségügyi intézményekben jelenleg 229 személyt ápolnak intenzív osztályokon.
Continue ReadingAz egészségügyi intézményekben jelenleg 229 személyt ápolnak intenzív osztályokon.
Continue Reading
Florin Cîţu miniszterelnök tegnap közölte: várja, hogy az USR PLUS javasoljon új egészségügyi minisztert.
Continue Reading
Elkészült a nem járulékalapú, úgynevezett külön nyugdíjak reformjáról szóló törvénytervezet, amely leszögezi, hogy a nyugdíj összege nem lehet nagyobb a…
Continue ReadingA Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) csütörtökön bejelentette, hogy Eckstein-Kovács Péter ügyvéd és Cristi Danileţ bíró a párt jelöltjei az alkotmánybírói tisztségre.
Eckstein-Kovács Péter ügyvéd és Cristi Danileţ bíró „két olyan szakember, akik az évek során nemcsak képességeiket, hanem mindenekelőtt megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségüket is bizonyították" - olvasható az USR közleményében.
" ["post_title"]=> string(47) "Ecksteint is jelöli alkotmánybírónak az USR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ecksteint-is-jeloli-alkotmanybironak-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 12:21:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:21:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414326" ["menu_order"]=> int(19217) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(414323) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-22 12:16:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:16:04" ["post_content"]=> string(1047) "Tegnap megnyitották a forgalom előtt az ország első, Pitești és Craiova között épülő gyorsforgalmi autóútjának egy 18 és fél kilométeres szakaszát.
A most átadott, Balş városát elkerülő útszakasz megépítéséről szóló, áfa nélkül 661 millió lej értékű szerződést 2018 decemberében írta alá a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság.
Ezen az útszakaszon kívül az építő egy-két hónapon belül a Slatina városát elkerülő, következő 21 kilométeres szakasszal is elkészül.
Az Olténia és Bukarest között gyorsforgalmi összeköttetést megteremtő DX12 jelzésű autóút teljes, 121 kilométeres hosszát a szerződés szerint 2024-ben vehetik használatba az autósok, az építkezés mindenütt megkezdődött.
" ["post_title"]=> string(46) "Átadták Románia első gyorsforgalmi útját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "atadtak-romania-elso-gyorsforgalmi-utjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 12:16:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:16:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414323" ["menu_order"]=> int(19218) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(401289) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-19 12:43:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 09:43:35" ["post_content"]=> string(1167) "A nyugdíjasok száma csökkent, az átlagnyugdíj értéke azonban jelentősen emelkedett tavaly hazánkban: míg öt évvel ezelőtt még az ezer lejt sem érte el, 2020-ban 1500 lejre nőtt.
Az állami társadalombiztosítási nyugdíj átlagértéke 1450 lej volt tavaly, az értékek azonban térségenként jelentős eltérést mutatnak. Míg Botoşani megyében 1152 lej, Giurgiu megyében 1160 lej, Vrancea megyében 1178 lej volt, addig Hunyad megyében 1925 lejre, Bukarestben 1831 lejre, Brassó megyében pedig 1720 lejre rúgott az átlagnyugdíj értéke. A megyei statisztikai hivatalok adataiból kiderül, hogy a székelyföldi megyék az átlag alatt helyezkednek el. Hargita megyében az állami társadalombiztosítási nyugdíj átlagértéke 1351 lej volt 2020-ban, Maros megyében pedig 1365 lej.
Tavaly 5,1 millió nyugdíjast tartottak nyilván az országban, ez 29 ezer személlyel jelent kevesebbet, mint 2019-ben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet éves adataiból.
" ["post_title"]=> string(45) "Átlag alattiak a nyugdíjak Székelyföldön" ["post_excerpt"]=> string(194) "A nyugdíjasok száma csökkent, az átlagnyugdíj értéke azonban jelentősen emelkedett tavaly hazánkban: míg öt évvel ezelőtt még az ezer lejt sem érte el, 2020-ban 1500 lejre nőtt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "atlag-alattiak-a-nyugdijak-szekelyfoldon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-19 12:43:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 09:43:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401289" ["menu_order"]=> int(19219) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3509 (24) { ["ID"]=> int(422253) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-22 15:36:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-22 13:36:12" ["post_content"]=> string(1259) "
Döntő házként elfogadta tegnap, december 21-én a Szenátus a Románia kiberbiztonságról és -védelemről szóló törvénytervezetet, amelyik egyebek mellett előírja a kibervédelmi tevékenységeket összehangoló Országos Kiberbiztonsági Rendszer létrehozását.
A képviselőházban korábban már elfogadott jogszabálytervezet 81 támogató, 29 elutasító szavazatot kapott, három szenátor tartózkodott. A tervezet a kiberbiztonság és a kibervédelem területén folytatott tevékenységek megszervezésének és végrehajtásának jogi és intézményi kereteit, az együttműködési mechanizmusokat és az e területeken hatáskörrel rendelkező intézmények feladatait tartalmazza. Emellett meghatározza a kiberfenyegetések, a sebezhetőségek és a kockázatok megelőzésért és elhárításáért felelős hatóságok és intézmények jogkörét is.

Péntek reggel is összecsaptak a palesztinok és az izraeli rendfenntartók Jeruzsálemben, az Al-Aksza-mecsetnél – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.
Mintegy 200 palesztin fiatal petárdákkal és kövekkel dobálta a biztonságiakat. "Nem hallgatunk el, életünket adjuk az Al-Akszáért, mártírként halunk meg" – kiabálták az arcukat nagyrészt kendőkkel eltakaró palesztinok.
A rendőrök megvárták a reggeli ima végét, a békés hívők távozását, majd tömegoszlató eszközökkel megpróbálták felszámolni az ott maradt sokadalmat, a Hamász zászlóit lengető tiltakozókat. A Vörös Félhold nevű palesztin mentőszolgálat tájékoztatása szerint több tucat, könnyebben vagy közepesen sérült tüntető szorult orvosi ellátásra, és ketten súlyosan megsebesültek.
"A rendőrség azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a szabad vallásgyakorlást, fenntartsa a biztonságot, a törvényt és a rendet a szent helyeken és Jeruzsálem egész területén. Eközben egyesek úgy döntenek, hogy lázonganak és megsértik a közrendet. A köznyugalom és a közbiztonság érdekében továbbra is fellépünk a rendbontókkal és a törvényen kívüliekkel szemben" – hangsúlyozta a rendőrség pénteki közleményében.
Péntek reggel temették el azt a palesztin fiatalt, akit a múlt héten a Dzsenin melletti összecsapásokban lőttek meg, majd sebesülésébe belehalt.
Az Arab Liga jeruzsálemi szent helyekkel foglalkozó bizottsága csütörtökön Ammánban, Jordánia fővárosában rendkívüli megbeszélésre gyűlt össze a Templom-hegyen múlt péntek óta kialakult biztonsági helyzet miatt. A Palesztin Hatóság, Jordánia, Egyiptom, Marokkó, Szaúd-Arábia és Katar képviselőit tömörítő grémium elítélte az Al-Aksza-mecsetben történt korábbi izraeli fellépést, és felszólított a muszlim hívők vallásgyakorlási szabadságának biztosítására.
A bizottságot vezető Jordánia az elmúlt napokban határozott álláspontot képviselt Izraellel szemben, a külügyminiszter berendelte az országban tartózkodó izraeli nagykövetség tisztviselőjét, és tiltakozó jegyzéket adott át neki.
Biser Haszavni, Jordánia miniszterelnöke a parlament hétfői ülésén kijelentette, hogy "üdvözli azokat, akik kövekkel dobálják azokat a cionistákat, akik az izraeli kormány támogatásával beszennyezik az Al-Aksza-mecsetet".
"Izrael Állam szélsőséges iszlamista terrorizmussal néz szembe, amelynek célja az erőszak, a félelem és a káosz szítása. Felszólítjuk a régió vezetőit, hogy cselekedjenek, és vállaljanak felelősséget" – mondta csütörtökön Jaír Lapid izraeli külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott az Egyesült Államok külügyminisztériumának küldöttségével.
A muszlimok ezen a pénteken ünneplik a ramadán böjti hónap harmadik péntekét. A zavargások múlt pénteken kezdődtek az Al-Aksza-mecsetnél, amely az iszlám vallás harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után.
Az izraeli-palesztin megállapodások szerint a Jordániától 1967-ben elfoglalt Templom-hegyet a muszlimok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel. Zsidók is látogathatják, de nem imádkozhatnak és nem mutathatnak be semmilyen vallási szertartást a dombon, ahol időszámítás szerint 70-ig a zsidók szentélye állt.
" ["post_title"]=> string(88) "Ismét összecsaptak a palesztinok és az izraeli rendfenntartók az Al-Aksza-mecsetnél" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ismet-osszecsaptak-a-palesztinok-es-az-izraeli-rendfenntartok-az-al-aksza-mecsetnel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 10:41:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 07:41:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414320" ["menu_order"]=> int(19221) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(414317) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-22 10:36:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 07:36:27" ["post_content"]=> string(963) "Az ukrajnai háború világszerte megnehezítette a menekültek életét – hívta fel a figyelmet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága pénteken.
Roland Bank, a főbiztosság németországi irodájának vezetője elmondta: globálisan mintegy 84 millió menekültről tudnak, a konfliktus sokuknak tovább nehezítette az életét. Bank rámutatott: nehezebben és drágábban lehet élelemhez jutni, miközben milliók veszítették el bevételeiket a koronavírus-világjárvány és következményei miatt. Ők még a legalapvetőbb szükségleteiket is alig tudják kielégíteni - tette hozzá.
A menekültügyi főbiztosságot és a segélyszervezeteket a növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak új kihívások elé állítják – húzta alá.
" ["post_title"]=> string(74) "Az ukrajnai háború világszerte megnehezítette a menekültek helyzetét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-ukrajnai-haboru-vilagszerte-megnehezitette-a-menekultek-helyzetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 10:36:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 07:36:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414317" ["menu_order"]=> int(19222) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(401287) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-19 12:37:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 09:37:47" ["post_content"]=> string(568) "Újabb 511.290 adag Pfizer BioNTech vakcina érkezik ma Romániába - közölte tegnap az oltáskampányt koordináló bizottság. A szállítmány légi úton érkezik Bukarestbe, Kolozsvárra és Temesvárra. Az oltásadagokat a bukaresti, brassói, kolozsvári, konstancai, craiovai, iasi-i és temesvári tárolóközpontok között osztják szét.
Eddig 3.886.019 adag Pfizer-BioNTech oltás érkezett hazánkba, ebből 3.362.997 adagot már felhasználtak.
" ["post_title"]=> string(47) "Újabb adag Pfizer BioNTech vakcina érkezik ma" ["post_excerpt"]=> string(142) "Az oltásadagokat a bukaresti, brassói, kolozsvári, konstancai, craiovai, iasi-i és temesvári tárolóközpontok között osztják szét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "ujabb-adag-pfizer-biontech-vakcina-erkezik-ma" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-19 12:37:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 09:37:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401287" ["menu_order"]=> int(19223) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(422252) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-22 15:31:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-22 13:31:32" ["post_content"]=> string(1357) "Elfogadta az Európai Bizottság azt a Románia és Magyarország által megkötött partnerségi megállapodást amely – az európai helyreállítási tervhez és a jogállamisági feltételrendszerhez kötődik, illetve a 2021-2027 között érvényes kohéziós politikára vonatkozik– tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
A megállapodás részeként az igazgatási kapacitás, az átláthatóság és a korrupció megelőzésének megerősítése mellett éghajlatvédelmi és digitális átállást segítő beruházásokat finanszíroznak. A 2021-2027-es időszakra vonatkozó, összesen csaknem 22 milliárd euró értékű megállapodás segíteni fogja a két országot az olyan közös uniós prioritások végrehajtásában, mint például a kiegyensúlyozott területfejlesztés, valamint a méltányos éghajlatvédelmi és digitális átállás, miközben támogatja az innovatív és inkluzív szociális piacgazdaságot - közölte az uniós bizottság.

Az elmúlt 24 órában 1063 új fertőzéses esetet és 19 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 65 403-ra emelkedett - közölte ma az Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 229 személyt ápolnak intenzív osztályokon.
" ["post_title"]=> string(67) "GCS: Az elmúlt 24 órában 19 828 tesztet dolgoztak fel hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(91) "Az egészségügyi intézményekben jelenleg 229 személyt ápolnak intenzív osztályokon." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "gcs-az-elmult-24-oraban-19-828-tesztet-dolgoztak-fel-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-21 13:39:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-21 10:39:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414309" ["menu_order"]=> int(19225) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(414395) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-04-21 13:39:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-04-21 10:39:22" ["post_content"]=> string(449) "Az elmúlt 24 órában 1063 új fertőzéses esetet és 19 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 65 403-ra emelkedett - közölte ma az Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 229 személyt ápolnak intenzív osztályokon.
" ["post_title"]=> string(67) "GCS: Az elmúlt 24 órában 19 828 tesztet dolgoztak fel hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(91) "Az egészségügyi intézményekben jelenleg 229 személyt ápolnak intenzív osztályokon." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "gcs-az-elmult-24-oraban-19-828-tesztet-dolgoztak-fel-hazankban-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-21 13:39:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-21 10:39:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(414394) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414309" ["menu_order"]=> int(19226) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(401284) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-19 12:34:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 09:34:19" ["post_content"]=> string(1032) "Ma délután folytatódnak a kormánykoalíción belüli egyeztetések a Vlad Voiculescu volt tárcavezető menesztése okozta feszült helyzet feloldásáról, valamint a szaktárca várományosának nevesítéséről. Florin Cîţu miniszterelnök tegnap közölte: várja, hogy az USR PLUS javasoljon új egészségügyi minisztert, hiszen a tisztség betöltése őket illeti a megegyezés alapján. Addig ügyvivő egészségügyi miniszterként irányítja a szaktárcát.
Anca Dragu, a Szenátus elnöke elmondta: világos szempontokkal, szabályokkal folytatott párbeszédet akarnak. Az USR-PLUS felelős magatartást kíván, és a kormányprogram alkalmazását, de tiszteletet is partnerei részéről. Szerették volna, ha Vlad Voiculescu menesztése nem történik meg. Ezért nem bízhatnak Florin Cîţu miniszterelnökben – tette hozzá Anca Dragu. A koalíciós egyeztetést délután 5 órától tartják.
" ["post_title"]=> string(60) "Folytatódnak ma a kormánykoalíción belüli egyeztetések" ["post_excerpt"]=> string(115) "Florin Cîţu miniszterelnök tegnap közölte: várja, hogy az USR PLUS javasoljon új egészségügyi minisztert." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "folytatodnak-ma-a-kormanykoalicion-beluli-egyeztetesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-19 12:34:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-19 09:34:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401284" ["menu_order"]=> int(19227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(422251) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-12-22 15:24:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-12-22 13:24:19" ["post_content"]=> string(1296) "Elkészült a nem járulékalapú, úgynevezett külön nyugdíjak reformjáról szóló törvénytervezet, amely leszögezi, hogy a nyugdíj összege nem lehet nagyobb a nyugdíjas személy korábbi fizetésénél – adta hírül a munkaügyi minisztérium.
Valamennyi érintett kategóriához tartozó személy külön nyugdíjának összege az utolsó 12 ledolgozott hónapban kapott bruttó fizetése átlagának a 65 százaléka lesz. Ez alól csak a bírák és ügyészek képeznek kivételt. Esetükben továbbra is a 12 egymást követő hónapban kapott nettó bérük 80 százaléka marad a külön nyugdíj összege. A tervezet szerint a bírák és ügyészek a tisztségben eltöltött legalább 25 év szolgálati idő után kérhetik a nyugdíjazásukat – ismertette a törvénytervezet fontosabb kitételeit a munkaügyi minisztérium.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) csütörtökön bejelentette, hogy Eckstein-Kovács Péter ügyvéd és Cristi Danileţ bíró a párt jelöltjei az alkotmánybírói tisztségre.
Eckstein-Kovács Péter ügyvéd és Cristi Danileţ bíró „két olyan szakember, akik az évek során nemcsak képességeiket, hanem mindenekelőtt megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségüket is bizonyították" - olvasható az USR közleményében.
" ["post_title"]=> string(47) "Ecksteint is jelöli alkotmánybírónak az USR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ecksteint-is-jeloli-alkotmanybironak-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-04-22 12:21:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-04-22 09:21:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414326" ["menu_order"]=> int(19217) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "22b134a12a2afa2d2adc5e2a1e616dbf" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:685b6bccedb65ff1e73cb58019f17480" }