Ma este 9 órától a bukaresti Teatrul în Culiseban játssza a marosvásárhelyi Yorick Stúdió az Egy diktátor születése című előadást. A produkciót a független színházak bukaresti fesztiválján mutatják be.
A Bukarestben zajló George Enescu nemzetközi klasszikuszenei verseny cselló versenyszámában hat fiatal zenész jutott az elődöntőbe - közölték a szervezők. Az elődöntősök között van egy 14 éves dél-koreai és egy 17 éves kínai versenyző is. Az elődöntőt holnap tartják a bukaresti Atheneumban. Az idén először az elődöntősöket a Román Rádió Zenekara kíséri karmester nélkül, ezért a versenyzőknek kell játszaniuk és egyben vezényelniük is a zenei együttest.
Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be Lannert Judit magyar oktatási és gyermekügyi miniszter. Közölte, hogy a magyar kormány augusztus végéig minden szükséges lépést megtett azért, hogy az Erasmus-program újra elérhető legyen a magyar egyetemisták számára. Az Európai Unió Tanácsa 2022-ben hozott döntést arról, hogy a modellváltó, vagyis a közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásába adott felsőoktatási intézmények összeférhetetlenségi és átláthatósági problémák miatt nem köthetnek új Erasmus-szerződéseket.
Támadás érte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi ellátmányt tartalmazó raktárépületét az éjszakai légicsapások során Kijev megyében, Ukrajnában - közölte a szervezet Genfben. A nemzetközi szervezet alkalmazottai nem érintettek a támadásban. Oroszország csütörtök este és péntekre virradóra az ukrán energetikai infrastruktúra létesítményeit támadta Ukrajna déli részén, az odesszai régióban - közölte az ukrán energiaügyi minisztérium, figyelmeztetve az áramellátás esetleges korlátozására is.
Ma este 9 órától a bukaresti Teatrul în Culiseban játssza a marosvásárhelyi Yorick Stúdió az Egy diktátor születése című előadást. A produkciót a független színházak bukaresti fesztiválján mutatják be.
„Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés. Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.” Bár a Szent-Györgyi Alberttől származó idézettel gyakran lehet találkozni a közösségi oldalakon, nem áll szándékomban kielemezni, pedig a mai napig rendszeresen tanulok egy-egy szakkönyvből, persze megfontoltabban, mint iskoláskoromban.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint idén márciusban 1.790-nel több gyerek született, mint februárban. A természetes szaporulat márciusban is negatív…
Visky András író és drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész és divattervező, valamint Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte az RMDSZ.
Mai adásunkban előbb Batáry Pétert hallhatják a tájszerkezet hatásának fontosságáról, majdTóth-Batizán Emese Emőke a székelyföldi turizmusipar lehetőségeiről szól. Hallgassa meg…
Fél százalékkal nőtt a villamosenergia-fogyasztás az első negyedévben tavalyhoz képest – közölte az Országos Statisztikai Hivatal. A közvilágításban 11,9 százalékos…
Belső vizsgálatot rendelt el a bukaresti helyi rendőrségnél a főváros hatodik kerületének polgármestere, miután szombaton kóbor kutyák halálra marcangoltak egy kocogó nőt a Malom-tó (Lacul Morii) környékén. Ciprian Ciucu polgármester rámutatott, nem akar kibújni a felelősség alól.
A Fitch Ratings Londonban bemutatott új negyedéves globális előrejelzése szerint a világgazdaság a korábban vártnál számottevően lassabb ütemben növekszik az…
Május 17-ig, hétfőig lehet benyújtani késedelmi levonások nélkül az idei évre vonatkozó egységes támogatási kérelmeket – emlékezteti az érintetteket a…
Tavaly az első tizenegy hónapban Románia csaknem 22 százalékkal kevesebb földgázt importált, mint az előző év azonos időszakában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
„Az egész oktatásügyet az egész világon mindenütt, amerre csak jártam, egy nagy tévedés hatja át, egy óriási tévedés. Azt hiszik, hogy a könyv arra való, hogy az ember a tartalmát belepréselje a fejébe. Nézetem szerint a fej gondolkodásra való. A könyv pedig arra, hogy ne kelljen mindent fejben tartani.” Bár a Szent-Györgyi Alberttől származó idézettel gyakran lehet találkozni a közösségi oldalakon, nem áll szándékomban kielemezni, pedig a mai napig rendszeresen tanulok egy-egy szakkönyvből, persze megfontoltabban, mint iskoláskoromban.
De miért épp az orvos és biokémikus Szent-Györgyi Albert került ma középpontba? Három nappal ezelőtt, június 13-án volt a csupa kisbetűvel írandó magyar feltalálók napja, amelyet a Magyar Feltalálók Egyesületének kezdeményezésére 2009. június 13-án ünnepeltek legelőször. Az illetékesek azért döntöttek az említett dátum mellett, mivel a Nobel-díjas orvos és biokémikus 1941-ben ezen a napon jegyeztette be találmányát, a jól eltartható, nagy C-vitamin-tartalmú készítmények előállításának eljárását.
Az élettani és orvosi Nobel-díjat 1937-ben kapta meg, a díjátadó után pedig így vallott a rangos elismerésről: „Én mint polgár sose tettem többet, mint amit kötelességemnek ítéltem. És mint kutató, sose tettem mást, minthogy a saját kíváncsiságomat elégítettem ki. Ami ezt a diplomát kettősen értékessé teszi nekem, hogy a saját egyetememen és a saját hazámban kaptam ezt a kitüntetést.” Szent-Györgyit Szeged Nobel-díjasaként is emlegetik, ugyanis kísérletei nagy részét az ottani tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetében végezte.
Mielőtt egy másik feltalálóról is szót ejtenék, következzen néhány információ a C-vitaminnal kapcsolatos kifejezések helyesírásáról. Maga a C-vitamin a szabályzat szerint kötőjellel írandó, egy másik szót pedig ugyancsak kötőjellel illesztünk hozzá. Íme, néhány példa: C-vitamin-hiány, C-vitamin-tabletta, C-vitamin-forrás. Mivel indokolja ezt a szabályzat? „Két kötőjelet használunk azokban a többszörös összetételekben, amelyeknek előtagja is kötőjellel kapcsolt összetétel (tulajdonnévi vagy betűszós előtag, illetőleg három mássalhangzó találkozása miatt).” Ebből kiindulva például a Nobel-díj-átadás kifejezés is két kötőjeles.
Most pedig visszatérek a magyar feltalálókhoz, akiknek a nevét hosszasan sorolhatnám, de időhiány miatt csak egyet emelek ki közülük. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala oldalán Magyar feltalálók és találmányaik címszó alatt nem lehetett figyelmen kívül hagyni Rubik Ernő nevét, akihez az egyik legsikeresebb magyar találmány, a kötőjellel írandó Rubik-kocka fűződik. A gyerekek és felnőttek kedvence az 1976-os szabadalmi bejelentésben még térbeli logikai játék néven szerepelt.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint idén márciusban 1.790-nel több gyerek született, mint februárban. A természetes szaporulat márciusban is negatív volt, az elhalálozások száma 2,2-szerese volt a születéseknek. A légzőszervi megbetegedések okozta elhalálozások száma háromszorosára nőtt márciusban a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az év harmadik hónapjában 5.421 házasságot kötöttek, 562-vel többet, mint februárban. A válások száma pedig 488-cal volt nagyobb márciusban az előző hónaphoz viszonyítva. Tavaly január óta idén márciusban mondták ki a legtöbb válást egy hónapon belül. A házasságkötések szempontjából 12 egymás követő hónapi csökenés után idén márciusban nőtt először ezek száma 2020 márciusához viszonyítva.
Visky András író és drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész és divattervező, valamint Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat - közölte az RMDSZ.
A díjakat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten adják át 11. alkalommal. Az irodalom kategóriában kitüntetett Visky András elsősorban új regényéért, a Kitelepítésért kapja a díjat. Oláh Gyárfást „összművészként” jellemzik, aki számára egyaránt fontos a divattervezés, a lakberendezés és a szobrászat. Az előadóművészet kategóriában kitüntetett Imre Éva színésznőnek az „elementáris művészi hatású szerepalkotásait” emelik ki a laudációban.
Mai adásunkban előbb Batáry Pétert hallhatják a tájszerkezet hatásának fontosságáról, majdTóth-Batizán Emese Emőke a székelyföldi turizmusipar lehetőségeiről szól.
Fél százalékkal nőtt a villamosenergia-fogyasztás az első negyedévben tavalyhoz képest - közölte az Országos Statisztikai Hivatal. A közvilágításban 11,9 százalékos csökkenés történt, a lakossági fogyasztás pedig 9,6 százalékkal emelkedett.
Románia tavalyhoz képest majdnem 7,8 millió kilowattal kevesebb energiát exportált idén március végéig.
Belső vizsgálatot rendelt el a bukaresti helyi rendőrségnél a főváros hatodik kerületének polgármestere, miután szombaton kóbor kutyák halálra marcangoltak egy kocogó nőt a Malom-tó (Lacul Morii) környékén. Ciprian Ciucu polgármester rámutatott, nem akar kibújni a felelősség alól.
Már elrendelte a belső vizsgálatot a helyi rendőrségnél. Jelezte, hogy Nicușor Dan főpolgármester hatáskörébe tartozik a kóbor kutyák problémájával foglalkozó állatvédelmi felügyelet költségvetésének és politikáinak megszabása. Ciucu szerint ennek az intézménynek a politikája teljesen elhibázott, ez vezetett a gazdátlan ebek újbóli megjelenéséhez, hiszen ahelyett, hogy összeszednék az utcákról a kutyákat, tudatosító kampányokat szerveznek.
Az egyre magasabb építkezési költségek jelentik a fő kihívást 2022-ben az ingatlanfejlesztők számára – derült ki a Deloitte ingatlanfejlesztő által Romániában, Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban készített felmérésből.
A megkérdezett ingatlanfejlesztők 90 százaléka az építőipari alapanyagok magas árát jelölte meg fő gondként, a megkérdezettek fele pedig a finanszírozási lehetőségek szűkülésére számít.
A Fitch Ratings Londonban bemutatott új negyedéves globális előrejelzése szerint a világgazdaság a korábban vártnál számottevően lassabb ütemben növekszik az idén. A nemzetközi hitelminősítő prognózisában közölte, hogy 2,9 százalékos világgazdasági növekedést vár 2022 egészére. Ez a márciusban kiadott előrejelzéshez képest 0,6 százalékponttal kevesebb.
A lassulás okaként az egyre intenzívebb globális inflációs nyomás keresleti hatásait és a koronavírus-gócokban érvényesített újbóli kínai korlátozásokat jelölték meg.
Május 17-ig, hétfőig lehet benyújtani késedelmi levonások nélkül az idei évre vonatkozó egységes támogatási kérelmeket - emlékezteti az érintetteket a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség. Eddig az APIA adatbázisába 710.720 kérést iktattak 6.885.745 hektárra. Az ügynökség felkéri a gazdákat, hogy az iratok összeállításakor dolgozzanak együtt a felelős alkalmazottakkal az esetleges gondok időbeni orvoslása érdekében.
Tavaly az első tizenegy hónapban Románia csaknem 22 százalékkal kevesebb földgázt importált, mint az előző év azonos időszakában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A hazai földgázkitermelés 2 százalékkal mérséklődött a vizsgált időszakban.
A NATO tagjai egyetértenek abban, hogy még nagyobb készenlétre és a fegyveres képességek megerősítésére van szükség a keleti határokon - jelentette ki Jens Stoltenberg. A NATO-főtitkára kedden informális egyeztetést tartott a holland fővárosban Dánia, Lengyelország, Lettország, Románia, Portugália, Hollandia és Belgium vezetőivel a hónap végén Madridban tartandó szélesebb körű NATO-csúcstalálkozó előtt.
A főtitkár hangsúlyozta: a szövetségeseknek továbbra is erőteljesen támogatniuk kell Ukrajnát. Úgy vélekedett, hogy Kijevet több nehézfegyverzettel kellene ellátni. Leszögezte: többet kell befektetni a védelembe, a NATO közös finanszírozásba.
A hágai találkozón a résztvevők megvitatták Finnország és Svédország történelmi jelentőségű NATO-csatlakozási kérelmét. Stoltenberg szerint a csatlakozás biztonságosabbá fogja tenni a két észak-európai országot, és tagságukkal a NATO is erősebbé válik.
Július 4-én Besztercén szervezi meg 30. díjátadó gáláját a Román Színházi Szövetség. Az UNITER közleménye szerint az este 9 órakor kezdődő gálát - amelyen több erdélyi magyar alkotó is díjra esélyes - a besztercei Kultúrpalotában tartják.
A rendezvényt élőben közvetíti a közszolgálati televízió, de online is követhető lesz az Uniter és a TVR honlapján.