A brit hírszerzés (MI6) az elmúlt években átszervezte műveleteit, és egyre inkább a növekvő kínai fenyegetésekre összpontosít – jelentette ki az MI6 főigazgatója az Egyesült Államokban, a Colorado állambeli Aspenben rendezett biztonságpolitikai konferencián, amelyről a The Washington Times című napilap számolt be.

A jobboldali-konzervatív amerikai újság online írása szerint Richard Moore főigazgató azt mondta: „az MI6-nek sosem voltak illúziói a kommunista Kínával kapcsolatban”. Kifejtette: a nyugati kormányok és a nyugati közvélemény tagjai között egyre egyértelműbb a felismerés a kínaiak által az Egyesült Államokra, Nagy-Britanniára és szövetségeseikre jelentett veszéllyel kapcsolatban. Ezen megfontolásból alaposan átalakították a brit hírszerzés fókuszát is. „A különbség az, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt helyezünk Kínára, mint korábban, és mára ez a hangsúly nagyobb lett minden más konkrét, egyedi országra irányított figyelemnél” – fogalmazott Richard Moore. A brit hírszerzés számára az igazi kihívást a homályos, átláthatatlan kínai kommunista rendszer jelenti, amelyen nagyon nehéz áthatolni – emelte ki.