Az államfő és a miniszterelnök, valamint a NATO főtitkárhelyettese és az Európai Bizottság alelnöke jelenlétében felavatták tegnap Bukarestben a Külügyminisztérium által kezdeményezett Euroatlanti rezilienciaközpontot (E-ARC), amely a NATO és EU- tagországok, illetve partnereik ellenállóképességének javításához szükséges szakértelmet szándékszik intézményi keretek közé gyűjteni és hasznosítani.

Florin Cîţu miniszterelnök leszögezte: az eleinte a Külügyminisztérium által működtetett, de a továbbiakban nemzetközi intézménnyé alakuló központ hamarosan nemcsak romániai, hanem a NATO és az EU szintjén is fontos tudásközponttá válhat. A központnak hét munkacsoportja lesz, amelyek egy-egy elkülönített témakörre – a társadalmi, a technológiai, a kommunikációs, a válságkezelési, a kormányzati, a közlekedési, illetve partner országbeli ellenállóképesség javítására – összpontosítanak.

Az E-ARC kutatási és képzési központként működik majd.