A BRFK őrizetbe vette a két román állampolgárt és letartóztatásukat kezdeményezte.
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

A BRFK őrizetbe vette a két román állampolgárt és letartóztatásukat kezdeményezte.
Continue Reading
A kormány délelőtti ülésén határozatot fogad el a Predeal-Barcarozsnyó-Sárkány közötti teljes országút felújításáról. Az úton jelentős a forgalom főként nyáron,…
Continue Reading
A Romániai Hivatásos Szállítók Szövetsége, a COTAR magyarázatot kér a kormánytól, hogy miért tűri el a magas üzemanyagárakat, miután a kőolaj hordónkénti ára majdnem fele annak, mint amikor a töltőállomásokon árrobbanás történt.
(tovább…) Continue Reading
Bemutatkozó látogatást tett Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter Nagy István agrárminiszternél tegnap Budapesten.
Continue ReadingA miniszterelnök szerint nem késik a helyreállítási terv második részletének kifizetése, csak nem ért véget a feltételek teljesítésének értékelése az…
Continue Reading
Hamis termelői igazolványokkal árulják több piacon romániai termékként a zöldségeket és gyümölcsöket – figyelmeztet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság.
(tovább…) Continue ReadingAugusztus 28-án kezdődik a Tengerpart mindenkinek nevű szociális program. Ennek keretében a Fekete-tengeri üdülőhelyeken a jelenleginél 75 százalékkal alacsonyabb áron…
Continue Reading
A Lux-díj a kontinens fontos politikai vagy társadalmi problémáira reflektáló alkotásokat részesíti elismerésben, célja nem csupán az európai filmek népszerűsítése, hanem az is, hogy a győztes alkotásokat eljuttassa minden országba és elérhetővé tegye mindenki számára.
Continue ReadingBekérette a román külügyminisztérium Ukrajna bukaresti nagykövetét a Bisztroje-csatornán zajló medermélyítési munkálatok miatt. Románia az Európai Bizottsághoz fordul, ha azt…
Continue ReadingAz Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság figyelmezteti az Instagram-felhasználókat azokra az ismeretlen vagy rövid telefonszámról érkező üzenetekre, amelyekben ismeretlen személyek az Instagram-fiók bejelentkezését vagy jelszó visszaállítását kérik.
(tovább…) Continue Reading
Napok óta megint felfelé száguld a földgáz ára Európában, az egy évvel ezelőttihez képest már nagyjából négy-ötszörösére emelkedett a tőzsdei ár, és senki nem tudja megmondani, hogy mit hoznak az őszi, illetve téli hónapok.
(tovább…) Continue ReadingA törvénytervezet lehetőséget teremt minden munkavállalónak, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése után is 70 éves koráig fenntartsa (vagy megújítsa) munkaviszonyát, de ez nem kötelező – magyarázta Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Continue ReadingTizenöt kilogrammnyi, mintegy 110 ezer eurót érő marihuánát találtak két román állampolgárságú férfinál, akik a gyanú szerint nagy mennyiségű kábítószerrel kereskedtek - közölte ma a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Azt írták, hogy még hétfőn a VII. Kerületben fogták el a két gyanúsítottat, akik éppen egy 42 éves budapesti férfinak kínáltak kábítószert. A rendőrök a román állampolgárok autójában mintegy 170 gramm marihuánát találtak, valamint pénzt is lefoglaltak. A nyomozók megállapították, hogy a két férfi egy szentendrei családi házban tárolta a kábítószert, ott tizenöt csomagba csomagolva több mint 15 kilogramm marihuánát találtak.
A BRFK őrizetbe vette a két román állampolgárt és letartóztatásukat kezdeményezte.
" ["post_title"]=> string(67) "Tizenöt kiló marihuánát találtak két román állampolgárnál" ["post_excerpt"]=> string(91) "A BRFK őrizetbe vette a két román állampolgárt és letartóztatásukat kezdeményezte." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "tizenot-kilo-marihuanat-talaltak-ket-roman-allampolgarnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 11:26:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:26:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403291" ["menu_order"]=> int(16787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(418170) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:25:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:25:41" ["post_content"]=> string(455) "A kormány délelőtti ülésén határozatot fogad el a Predeal-Barcarozsnyó-Sárkány közötti teljes országút felújításáról. Az úton jelentős a forgalom főként nyáron, mert ez biztosítja a kapcsolatot a törcsvári kastéllyal, amely az egyik leglátogatottabb romániai turisztikai látványosság. A felújítás mintegy 350 millió lejbe kerül és három év alatt kell elvégezni.
" ["post_title"]=> string(40) "Korszerűsítik az utat Törcsvár felé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "korszerusitik-az-utat-torcsvar-fele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:25:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:25:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418170" ["menu_order"]=> int(16789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3462 (24) { ["ID"]=> int(418168) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:24:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:24:57" ["post_content"]=> string(745) "A Romániai Hivatásos Szállítók Szövetsége, a COTAR magyarázatot kér a kormánytól, hogy miért tűri el a magas üzemanyagárakat, miután a kőolaj hordónkénti ára majdnem fele annak, mint amikor a töltőállomásokon árrobbanás történt.
Vasile Ştefănescu elnök közleményében felhívja a figyelmet, hogy habár a kőolaj hordónkénti ára 90 dollár alá esett augusztus eleje óta, a töltőállomásokon az ár nem változott. Véleménye szerint ennek az árnak kellett volna első sorban változnia, főként, hogy a kőolaj hordónkénti ára tovább csökken.
" ["post_title"]=> string(44) "Kérdőre vonják a kormányt a szállítók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "kerdore-vonjak-a-kormanyt-a-szallitok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:24:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:24:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418168" ["menu_order"]=> int(16790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(403289) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 11:21:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:21:48" ["post_content"]=> string(1188) "Bemutatkozó látogatást tett Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter Nagy István agrárminiszternél tegnap Budapesten.
A tárcavezetők kezdeményezték a két ország közötti vízügyi és környezetvédelmi együttműködés elmélyítését. A tervek szerint hamarosan sor kerülhet a Román-Magyar Környezetvédelmi Vegyes Bizottság (KVB) újbóli összehívására is - mondta Nagy István. A két miniszter többek között a határvizek védelméről, a vízgazdálkodásról és az erdőgazdálkodás területén szerzett tapasztalatokról is tárgyalt egymással.
A felek megállapították, hogy a környezetszennyezés közös régiós probléma, amelynek megoldására közösen kell válaszokat találni. Továbbá egyetértettek abban, hogy a magyar V4 elnökség lehetőség a régiós érdekek erőteljes képviseletére az EU-ban, például az uniós zöld megállapodás, illetve a védett területek és az öntözésfejlesztés területén- tájékoztat az MTI.
" ["post_title"]=> string(103) "Magyar Agrárminisztérium: Erősödhetnek a magyar-román környezetvédelmi és vízügyi kapcsolatok" ["post_excerpt"]=> string(162) "Bemutatkozó látogatást tett Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter Nagy István agrárminiszternél tegnap Budapesten. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "magyar-agrarminiszterium-erosodhetnek-a-magyar-roman-kornyezetvedelmi-es-vizugyi-kapcsolatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 11:21:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:21:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403289" ["menu_order"]=> int(16791) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(424005) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-21 11:34:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-21 09:34:30" ["post_content"]=> string(1166) "A miniszterelnök szerint nem késik a helyreállítási terv második részletének kifizetése, csak nem ért véget a feltételek teljesítésének értékelése az Európai Bizottságnál.
Nicolae Ciucă elismerte, hogy a határidőt túlléptük, de kijelentette: teljes mértékben bízik abban, hogy Románia megkapja a jóváhagyást a 3,2 milliárd euró folyósítására.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a pénz kifizetését, mivel Románia elmulasztott egy sor december végéig kitűzött feltétel teljesítését. A sajtóban megjelent információk szerint Brüsszel kéttucatnyi feltétel kapcsán kért magyarázatot, többletinformációt vagy egyenesen pótlást Bukaresttől.
A miniszterelnök azzal vigasztalódik, hogy eddig mindössze öt országnak hagyták jóvá 2. részletet. Nicolae Ciucă hangsúlyozta: biztos abban, hogy a helyreállítási terv nincs veszélyben.
" ["post_title"]=> string(68) "Nem késik, csak múlik a PNRR második részletének folyósítása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "nem-kesik-csak-mulik-a-pnrr-masodik-reszletenek-folyositasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-21 11:34:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-21 09:34:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424005" ["menu_order"]=> int(16792) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(418166) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:23:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:23:37" ["post_content"]=> string(648) "Hamis termelői igazolványokkal árulják több piacon romániai termékként a zöldségeket és gyümölcsöket - figyelmeztet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A felügyelők ellenőrzései nyomán kiderült, hogy az árusok nagybani piacról vagy más településeken lévő termelőktől vásárolják fel a termékeket és úgy adják el. A hatóság közlése szerint folytatják az ellenőrzéseket, mert ez az elterjedt módszer kiszorítja a valós termelőket a piacokról.
" ["post_title"]=> string(54) "Viszonteladók adják ki magukat termelőknek a piacon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "viszonteladok-adjak-ki-magukat-termeloknek-a-piacon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:23:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:23:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418166" ["menu_order"]=> int(16793) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(418164) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:22:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:22:18" ["post_content"]=> string(526) "Augusztus 28-án kezdődik a Tengerpart mindenkinek nevű szociális program. Ennek keretében a Fekete-tengeri üdülőhelyeken a jelenleginél 75 százalékkal alacsonyabb áron lehet szállást foglalni. A Programban 100 szálloda vesz részt, a turistákat 10 ezer szálláshely várja. Egy éjszakára a szállás reggeli nélkül 35 lejtől kezdődik egy háromcsillagos szállodába, minimum 5 éjszakai foglalásra. Az üdülés vakációs jegyekkel is kifizethető.
" ["post_title"]=> string(49) "Tíz nap múlva lehet olcsón nyaralni a tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "tiz-nap-mulva-lehet-olcson-nyaralni-a-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:22:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:22:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418164" ["menu_order"]=> int(16794) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(403286) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 11:03:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:03:38" ["post_content"]=> string(1608) "A Colectiv című dokumentumfilm nyerte el a legjobb európai filmnek járó 2021-es Lux közönségdíjat, amelyet az Európai Parlament elnöke, David Sassoli adott át a rendezőnek, Alexander Nanaunak tegnap Strasbourgban.
A dokumentumfilm címe a bukaresti szórakozóhelyre utal, ahol 2015-ben egy tűzvészben 27 fiatal vesztette életét és 180 ember megsebesült. A film egy újságírócsoportot követ, amely azt vizsgálja, hogy az égési sérültek közül miért haltak meg 37-en a kórházban annak ellenére, hogy sebeik nem voltak életveszélyesek. "A film emberéletekbe kerülő, rémisztő nepotizmust és korrupciót tár fel, de azt is bemutatja, hogy bátor és elszánt emberek képesek megállítani a korrupt rendszereket" - olvasható az Európai Parlament sajtóközleményében.
A másik két döntős film Thomas Vinterberg dán rendező Még egy kört mindenkinek, és Jan Komasa lengyel rendező Corpus Christi című alkotása volt. A végső rangsor fele-fele arányban a közönségszavazatok és az európai parlamenti képviselők voksai alapján alakult ki.
A Lux-díj a kontinens fontos politikai vagy társadalmi problémáira reflektáló alkotásokat részesíti elismerésben, célja nem csupán az európai filmek népszerűsítése, hanem az is, hogy a győztes alkotásokat eljuttassa minden országba és elérhetővé tegye mindenki számára.
" ["post_title"]=> string(76) "A Colectiv nyerte el a legjobb európai filmnek járó Lux közönségdíjat" ["post_excerpt"]=> string(295) "A Lux-díj a kontinens fontos politikai vagy társadalmi problémáira reflektáló alkotásokat részesíti elismerésben, célja nem csupán az európai filmek népszerűsítése, hanem az is, hogy a győztes alkotásokat eljuttassa minden országba és elérhetővé tegye mindenki számára." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-colectiv-nyerte-el-a-legjobb-europai-filmnek-jaro-lux-kozonsegdijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 11:03:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:03:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403286" ["menu_order"]=> int(16795) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(424001) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-21 11:06:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-21 09:06:58" ["post_content"]=> string(4514) "Bekérette a román külügyminisztérium Ukrajna bukaresti nagykövetét a Bisztroje-csatornán zajló medermélyítési munkálatok miatt. Románia az Európai Bizottsághoz fordul, ha azt tapasztalja, hogy az ukrán fél mélyíti a hajóutat, veszélyeztetve ezzel a Duna-delta páratlan élővilágát – jelentette be hétfőn Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Ukrajna 2004-ben kezdett csatornázási munkálatokat a Duna-deltában az északi – a Románia és Ukrajna közti országhatár nyomvonalát képező – Chilia-ág torkolatvidékén, hogy saját tengeri kijáratot nyisson folyami kikötői számára. A Chilia-ágat a Fekete-tengerrel összekötő Bisztroje-csatorna mélyítését később nemzetközi nyomásra felfüggesztette.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ülésére érkező kormányfő újságírók érdeklődésére elmondta: felkérték az ukrán felet, tegyen lehetővé Románia számára egy – a meder mélységének meghatározására kiterjedő – helyszíni vizsgálatot a Bisztroje-csatornán, annak mélyítéséhez ugyanis Románia környezetvédelmi okok miatt nem járult hozzá.
Rámutatott: az ukrán diplomácia szerint a létező hajóút "szokásos karbantartásáról" van szó, ami szerinte csak 3,5 méteres mélységig értendő. Ami ezt meghaladja, az a meder mélyítésének számít – figyelmeztetett a kormányfő.
A csatorna mélyítése azért lenne fontos Ukrajna számára, hogy a Bisztroje-csatornán és a delta északi, Chilia-ágán keresztül nagyobb hajók is eljussanak a Fekete-tengerről az ukrán folyami kikötőkbe anélkül, hogy érintenék Romániát.
Ciucă rámutatott: Románia mindent megtesz a Duna hajózhatóságának fenntartásáért, hamarosan az éjszakai közlekedést is lehetővé teszi a Sulina-ágon, és így remélhetőleg elkerülhetővé válik a torlódás. A kormányfő arra utalt, hogy az ukrajnai háború kezdete óta a többszörösére emelkedett a teherforgalom a Sulina-ágon, és emiatt sokszor napokig várnak a hajók a Fekete-tengeren a sulinai határátkelőnél, hogy bejussanak a csatornára.
Koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke sokkal harciasabb álláspontra helyezkedett. Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök leszögezte: Románia semmi szín alatt nem fogja megengedni a Duna-delta tönkretételét.
"A Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat azonnal abba kell hagyni! A román nép és a román állam szolidárisan viszonyult Ukrajnához, és segítségére sietett, amikor nehéz helyzetbe került. De a románok nem fogják eltűrni, hogy megfosszák őket attól a természeti csodától, amit a Duna-delta jelent" – írta közösségi oldalán a PSD elnöke.
Ciolaciu leszögezte: véget kell vetni a "hazudozásnak, a manipulációnak és a probléma bagatellizálásának", a román hatóságoknak azonnal lépniük kell, és minden kétoldalú és nemzetközi egyezményt latba fognak vetni, hogy megmentsék a deltát a következő nemzedékek számára.
A meder 8-10 méteres kimélyítése drámai módon megnövelné a vízhozamot, visszafordíthatatlan károkat okozva a Duna-delta biodiverzitásában – figyelmeztetett a PSD elnöke.
Míg Ukrajna bukaresti nagykövete azzal igyekezett megnyugtatni a román hatóságokat, hogy csak karbantartási munkálatokat végeznek a Biszroje-csatornán, az ukrán infrastrukturális minisztérium pénteki Twitter-bejegyzésében arról számolt be, hogy az ország függetlenné válása óta először sikerült a Bisztroje-csatorna mélységét 3,9 méterről 6,5 méterre növelni, ami kiváló lehetőséget jelent a folyami hajózás és a dunai kikötők számára.
"Európai partnereinkkel együtt folytatni fogjuk a dunai kikötőink fejlesztését" – ígérte a bukaresti média által ismertetett bejegyzésében az ukrán infrastrukturális tárca.
" ["post_title"]=> string(97) "Bekérette a román külügy Ukrajna bukaresti nagykövetét a Duna-delta veszélyeztetése miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "bekerette-a-roman-kulugy-ukrajna-bukaresti-nagykovetet-a-duna-delta-veszelyeztetese-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-21 11:07:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-21 09:07:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424001" ["menu_order"]=> int(16796) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(418162) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:21:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:21:30" ["post_content"]=> string(1204) "Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság figyelmezteti az Instagram-felhasználókat azokra az ismeretlen vagy rövid telefonszámról érkező üzenetekre, amelyekben ismeretlen személyek az Instagram-fiók bejelentkezését vagy jelszó visszaállítását kérik.
A hatóság képviselői szerint bár az üzenet hitelesnek tűnhet, valójában nem a közösségi média küldi azokat, ezt a csalók igyekeznek elhitetni a gyanútlan felhasználóval. Emlékeztettek, hogy az Instagram nem használja ezt a módszert a jelszó visszaállítására és/vagy módosítására és soha nem küld erre vonatkozó szöveges üzeneteket. A hatóság tanácsolja a felhasználóknak, hogy ne kattintsanak ismeretlen forrásokból származó linkekre; kapcsolják be a kéttényezős hitelesítést az Instagram beállításoknál; legyen okostelefonjukon egy, a biztonságot védő applikáció. A Kibergiztonsági Igazgatóság közölte, hogy a kibertámadások megelőzése érdekében érdemes tájékozódni a https://sigurantaonline.ro oldalon.
" ["post_title"]=> string(22) "Csalók az Instagramon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "csalok-az-instagramon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:21:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:21:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418162" ["menu_order"]=> int(16797) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(418159) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:20:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:20:25" ["post_content"]=> string(1197) "Napok óta megint felfelé száguld a földgáz ára Európában, az egy évvel ezelőttihez képest már nagyjából négy-ötszörösére emelkedett a tőzsdei ár, és senki nem tudja megmondani, hogy mit hoznak az őszi, illetve téli hónapok.
Bár az európai sajtót bejárta a hír, hogy jó ütemben töltődnek a németországi gáztárolók, de ez nem sokat jelent, mert a betárolt gáz is jóval kevesebb annál, mint amennyi télre kell. Annak a gázinfrastruktúrának, amely Németországot Oroszországgal csővezetéken köti össze, nincs alternatívája, de vannak jelentős német cégek, amelyek a világpiacról tudnak gáz beszerezni, és már húsz országgal kötöttek szerződéseket – jelezte Robert Habeck alkancellár, miután Németország leszerződött két úszó LNG-terminál működtetésére. Már nem is Oroszországból érkezik a legtöbb gáz Németországba. Mivel az Északi Áramlat csak kapacitásának ötödén működik, mostanra Norvégia lett Németország első számú gázszállítója.
" ["post_title"]=> string(39) "Készülnek a hosszú télre a németek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "keszulnek-a-hosszu-telre-a-nemetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:20:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:20:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418159" ["menu_order"]=> int(16798) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(403282) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 10:46:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 07:46:46" ["post_content"]=> string(1341) "Az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, valamint a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet fogadott el tegnapi ülésén a kormány.
A közszférában foglalkoztatott nyugdíjasoknak egy hónapot biztosít a tervezet arra, hogy válasszanak: munkaviszonyukat tartják-e fenn a nyugdíj folyósításának felfüggesztésével, vagy felmondanak munkahelyükön, és a nyugdíjat választják - magyarázta Raluca Turcan munkaügyi miniszter. Kivételt képeznek a választott, illetve az alkotmány által megszabott mandátumú tisztségviselők, a szerzői jogdíjban részesülők, az oktatásban óraadóként foglalkoztatott nyugdíjas tanárok, a Román Akadémia tagjai, a fogyatékkal élők és a nyugdíjas szociális gondozók: nekik nem kell felfüggeszteni járandóságukat.
A törvénytervezet ugyanakkor lehetőséget teremt minden munkavállalónak, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése után is 70 éves koráig fenntartsa (vagy megújítsa) munkaviszonyát, de ez nem kötelező, tehát nem a nyugdíjkorhatár megemeléséről van szó - szögezte le a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(103) "Az állami fizetés és nyugdíj halmozásának tilalmáról fogadott el törvénytervezetet a kormány" ["post_excerpt"]=> string(257) "A törvénytervezet lehetőséget teremt minden munkavállalónak, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése után is 70 éves koráig fenntartsa (vagy megújítsa) munkaviszonyát, de ez nem kötelező - magyarázta Raluca Turcan munkaügyi miniszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "az-allami-fizetes-es-nyugdij-halmozasanak-tilalmarol-fogadott-el-torvenytervezetet-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 10:46:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 07:46:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403282" ["menu_order"]=> int(16799) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(403291) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 11:26:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:26:43" ["post_content"]=> string(920) "Tizenöt kilogrammnyi, mintegy 110 ezer eurót érő marihuánát találtak két román állampolgárságú férfinál, akik a gyanú szerint nagy mennyiségű kábítószerrel kereskedtek - közölte ma a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Azt írták, hogy még hétfőn a VII. Kerületben fogták el a két gyanúsítottat, akik éppen egy 42 éves budapesti férfinak kínáltak kábítószert. A rendőrök a román állampolgárok autójában mintegy 170 gramm marihuánát találtak, valamint pénzt is lefoglaltak. A nyomozók megállapították, hogy a két férfi egy szentendrei családi házban tárolta a kábítószert, ott tizenöt csomagba csomagolva több mint 15 kilogramm marihuánát találtak.
A BRFK őrizetbe vette a két román állampolgárt és letartóztatásukat kezdeményezte.
" ["post_title"]=> string(67) "Tizenöt kiló marihuánát találtak két román állampolgárnál" ["post_excerpt"]=> string(91) "A BRFK őrizetbe vette a két román állampolgárt és letartóztatásukat kezdeményezte." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "tizenot-kilo-marihuanat-talaltak-ket-roman-allampolgarnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 11:26:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:26:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403291" ["menu_order"]=> int(16787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "afdff446259935556df8d675cca426de" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:99047d240e6af599d03bdcfddb4edba9" }