Bekérette a román külügyminisztérium Ukrajna bukaresti nagykövetét a Bisztroje-csatornán zajló medermélyítési munkálatok miatt. Románia az Európai Bizottsághoz fordul, ha azt tapasztalja, hogy az ukrán fél mélyíti a hajóutat, veszélyeztetve ezzel a Duna-delta páratlan élővilágát – jelentette be hétfőn Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ukrajna 2004-ben kezdett csatornázási munkálatokat a Duna-deltában az északi – a Románia és Ukrajna közti országhatár nyomvonalát képező – Chilia-ág torkolatvidékén, hogy saját tengeri kijáratot nyisson folyami kikötői számára. A Chilia-ágat a Fekete-tengerrel összekötő Bisztroje-csatorna mélyítését később nemzetközi nyomásra felfüggesztette.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ülésére érkező kormányfő újságírók érdeklődésére elmondta: felkérték az ukrán felet, tegyen lehetővé Románia számára egy – a meder mélységének meghatározására kiterjedő – helyszíni vizsgálatot a Bisztroje-csatornán, annak mélyítéséhez ugyanis Románia környezetvédelmi okok miatt nem járult hozzá.

Rámutatott: az ukrán diplomácia szerint a létező hajóút „szokásos karbantartásáról” van szó, ami szerinte csak 3,5 méteres mélységig értendő. Ami ezt meghaladja, az a meder mélyítésének számít – figyelmeztetett a kormányfő.

A csatorna mélyítése azért lenne fontos Ukrajna számára, hogy a Bisztroje-csatornán és a delta északi, Chilia-ágán keresztül nagyobb hajók is eljussanak a Fekete-tengerről az ukrán folyami kikötőkbe anélkül, hogy érintenék Romániát.

Ciucă rámutatott: Románia mindent megtesz a Duna hajózhatóságának fenntartásáért, hamarosan az éjszakai közlekedést is lehetővé teszi a Sulina-ágon, és így remélhetőleg elkerülhetővé válik a torlódás. A kormányfő arra utalt, hogy az ukrajnai háború kezdete óta a többszörösére emelkedett a teherforgalom a Sulina-ágon, és emiatt sokszor napokig várnak a hajók a Fekete-tengeren a sulinai határátkelőnél, hogy bejussanak a csatornára.

Koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke sokkal harciasabb álláspontra helyezkedett. Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök leszögezte: Románia semmi szín alatt nem fogja megengedni a Duna-delta tönkretételét.

„A Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat azonnal abba kell hagyni! A román nép és a román állam szolidárisan viszonyult Ukrajnához, és segítségére sietett, amikor nehéz helyzetbe került. De a románok nem fogják eltűrni, hogy megfosszák őket attól a természeti csodától, amit a Duna-delta jelent” – írta közösségi oldalán a PSD elnöke.

Ciolaciu leszögezte: véget kell vetni a „hazudozásnak, a manipulációnak és a probléma bagatellizálásának”, a román hatóságoknak azonnal lépniük kell, és minden kétoldalú és nemzetközi egyezményt latba fognak vetni, hogy megmentsék a deltát a következő nemzedékek számára.

A meder 8-10 méteres kimélyítése drámai módon megnövelné a vízhozamot, visszafordíthatatlan károkat okozva a Duna-delta biodiverzitásában – figyelmeztetett a PSD elnöke.

Míg Ukrajna bukaresti nagykövete azzal igyekezett megnyugtatni a román hatóságokat, hogy csak karbantartási munkálatokat végeznek a Biszroje-csatornán, az ukrán infrastrukturális minisztérium pénteki Twitter-bejegyzésében arról számolt be, hogy az ország függetlenné válása óta először sikerült a Bisztroje-csatorna mélységét 3,9 méterről 6,5 méterre növelni, ami kiváló lehetőséget jelent a folyami hajózás és a dunai kikötők számára.

„Európai partnereinkkel együtt folytatni fogjuk a dunai kikötőink fejlesztését” – ígérte a bukaresti média által ismertetett bejegyzésében az ukrán infrastrukturális tárca.