Augusztus 23-tól 4 és 7 óra között a TAROM egyetlen gépe sem száll fel.
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3612 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Augusztus 23-tól 4 és 7 óra között a TAROM egyetlen gépe sem száll fel.
Continue Reading
Megfellebbezi a kormány a kolozsvári ítélőtábla döntését, amellyel részben semmissé nyilvánította azt a kormányhatározatot, amely az oltottság igazolásához köti a rendezvényeken való részvételt.
Continue Reading
„Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! –, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz –, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.” Az elhangzott idézet Benedek Elektől származik, a nagy mesemondó 1929. augusztus 17-én hunyt el Kisbaconban.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt 30 év legszárazabb nyarát jegyezték Arad megyében. A megyei mezőgazdasági igazgatóság szerint naponta érkeznek a kárbejelentések az aszály miatt, az összesítés alapján meghaladta a 30 ezer hektárt az érintett mezőgazdasági területek mérete.
(tovább…) Continue Reading
A kormány gondoskodni fog arról, hogy a jövőben átlátható számítási képlet alapján emeljék a gyermeknevelési támogatást – jelentette ki tegnap Florin Cîţu.
Continue Reading
Adásunkban László Tibor kollégánk Horváth Csaba történésszel beszélget az 1785 és 1852 között élt Méhes Sámuel kolozsvári kollégiumi tanárról, az…
Continue ReadingAugusztus 9-e és 13-a között tartották az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, vagyis a CSIT-et. A Gyulafehérvári Főegyházmegye 14 és 30 év közötti fiatalokat megszólító legnagyobb ifjúsági rendezvényének a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Kollégiuma és a hozzá tartozó Mária-kert adott otthont.
(tovább…) Continue ReadingAz energiaárat korlátozó és kompenzáló intézkedések továbbra is érvényben maradnak a polgárok és a gazdaság védelme érdekében – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök az energiaügyi tárcaközi bizottság első ülésén.
(tovább…) Continue ReadingArafat azt követően pontosított, hogy a kormány tegnap ismét meghosszabbította 30 nappal a készenléti állapotot.
Continue ReadingOroszország addig folytatja a „különleges katonai hadműveletét”, amíg teljesen fel nem szabadítja a Donbaszt – derült ki Vlagyimir Putyin orosz…
Continue Reading
A munkaügyi minisztérium közzétette a közalkalmazottak fizetéséről szóló sürgősségi rendelettervezet új változatát, amely előírja, hogy minden olyan közalkalmazottnak, aki még nem érte el a bértörvényben 2022-re előirányzott fizetést, az utóbbi összeg és a 2021 decemberi fizetésük különbségének egynegyedével növelik meg a bérét augusztus elsejétől.
(tovább…) Continue Reading
Majdnem 84 millió eurót fordítanak az Országos Helyreállítási és Reziliencia Tervből a nagyméretű hulladékok gyűjtését szolgáló országos hálózat kiépítésére.
(tovább…) Continue ReadingFigyelmeztető sztrájkot tart a TAROM szakszervezete, mert nem sikerült megegyezni az állami légitársaság vezetőségével az új kollektív munkaszerződésről.
Augusztus 23-tól 4 és 7 óra között a TAROM egyetlen gépe sem száll fel. Amennyiben a követeléseiket nem teljesíti a vállalat vezetősége, akkor általános sztrájkba kezdenek – derül ki a szakszervezet tegnapi közleményéből.
Az állami vállalat vezetősége legutóbb augusztus 16-án tett egy ajánlatot a szakszervezetnek, de a javasolt béremelések a 15 százalékos inflációt sem fedezik. Ha augusztus 23-ig nem születik egyezség a kollektív munkaszerződésről, akkor a szakszervezet fenntartja magának azt a jogot, hogy általános munkabeszüntetést kezdeményezzen - olvasható a közleményben.
" ["post_title"]=> string(18) "Sztrájkol a TAROM" ["post_excerpt"]=> string(79) "Augusztus 23-tól 4 és 7 óra között a TAROM egyetlen gépe sem száll fel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "sztrajkol-a-tarom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-19 09:08:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 06:08:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418198" ["menu_order"]=> int(16773) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(403297) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 11:46:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:46:12" ["post_content"]=> string(697) "Megfellebbezi a kormány a kolozsvári ítélőtábla döntését, amellyel részben semmissé nyilvánította azt a kormányhatározatot, amely az oltottság igazolásához köti a rendezvényeken való részvételt.
A Kolozs megyei ítélőtábla hétfőn mondta ki a döntést, amellyel részben érvénytelenítette annak a kormányhatározatnak az előírásait, amely az oltottság igazolásához vagy negatív teszteredményhez köti az eseményeken való részvételt. Florin Cîţu tegnap azt mondta, várhatóan megfellebbezik a döntést, és bíznak benne, hogy megnyerik a pert.
" ["post_title"]=> string(165) "Részben semmissé nyilvánította a kolozsvári ítélőtábla a kormányhatározatot, amely az oltottság igazolásához köti a rendezvényeken való részvételt" ["post_excerpt"]=> string(218) "Megfellebbezi a kormány a kolozsvári ítélőtábla döntését, amellyel részben semmissé nyilvánította azt a kormányhatározatot, amely az oltottság igazolásához köti a rendezvényeken való részvételt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(145) "reszben-semmisse-nyilvanitotta-a-kolozsvari-itelotabla-a-kormanyhatarozatot-amely-az-oltottsag-igazolasahoz-koti-a-rendezvenyeken-valo-reszvetelt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 11:46:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:46:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403297" ["menu_order"]=> int(16775) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(418189) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 12:12:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 09:12:54" ["post_content"]=> string(3428) "„Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! –, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz –, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.” Az elhangzott idézet Benedek Elektől származik, a nagy mesemondó 1929. augusztus 17-én hunyt el Kisbaconban.
Egyszerű oka van a mai témaválasztásnak: a mindennapi rohanásban megfeledkezünk a mesékről, arról, hogy mi is voltunk gyerekek. Pedig néha most is jó volna belemerülni az álmok és a képzelet világába, kizárni a külvilág zaját. De mi kell ahhoz, hogy belemerülhessünk? Mekkora felelősség nyomja a vállát annak, aki meséket ír? Mitől lesz igazán hiteles az illető? Válaszként felolvasok egy újabb idézetet Benedek Elektől: „A gyermekkönyv, az ifjúsági könyv a legnehezebb faja az irodalmi műnek. Ide nem elég erős írói tehetség. A legzseniálisabb író is kudarcot vall, ha tehetségéhez nem járul mélységes mély kedély, s mindenekfelett: a gyermekvilágnak erős szeretete.”
Benedek Elek az alapokat szülőfalujában, Kisbaconban rakta le, ott ismerkedett meg a székely népmesék és mondák gazdag világával. Nyolcévesen a székelyudvarhelyi református kollégium diákja lett, és már akkoriban kezdett gyökeret verni benne az a gondolat, hogy a székely nép mesemondó fiaként köteles felkutatni az értékeket, épp ezért éveken át rendszeres látogató volt a székelyföldi falvakban, ahol lejegyezte az ott hallott népmeséket, mondákat és balladákat. A megtalált kincseket pedig később igyekezett mindenki számára hozzáférhetővé tenni.
Számos gyermeklap, kötet fűződik a nevéhez, az igazi szívügye azonban a Magyar mese- és mondavilág című ötkötetes mű volt, amely közel négyszáz tündérmesét, történeti személyekhez, földrajzi helyszínekhez kapcsolódó mondát, néhány legendát és állatmesét foglal magában.
A Cimbora című folyóiratról sem feledkezhetek meg, amely 1922 és 1929 között jelent meg. Benedek Elek nagy lelkesedéssel, odaadással szerkesztette a lapot, sőt nemegyszer ő is tollat ragadott. Tekintélyének és szervezőmunkájának köszönhetően többek között Áprily Lajos, Berde Mária, Dsida Jenő, Kós Károly, Reményik Sándor és Tamási Áron is csatlakozott a kereken százra becsült munkatársi gárdához. Az egyik legfontosabb rovat az Elek nagyapó üzeni volt: gyermeklevelek ezreire válaszolt, tanácsokat adott fogadott unokáinak, buzdította, bátorította, és mindvégig nevelte őket. Egyik üzenetében ezt írta a Cimboráról: „Ennek az újságnak minden sora egy szent célt szolgál: nemesen, emberségesen gondolkodó, művelt magyarokká nevelni titeket.”
Az elmúlt 30 év legszárazabb nyarát jegyezték Arad megyében. A megyei mezőgazdasági igazgatóság szerint naponta érkeznek a kárbejelentések az aszály miatt, az összesítés alapján meghaladta a 30 ezer hektárt az érintett mezőgazdasági területek mérete.
Főként a napraforgó és a kukorica szenvedett kárt, utóbbi esetében vannak olyan termőföldek, ahol teljes mértékben tönkrement a vetés. Ez pedig elviszi a kalászosok által termelt profitot, tehát örvendhet az a földművelő, aki nullaszaldósra jön ki év végén – vélte Nagy Zsolt, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének falugazdásza. A szakember szerint a tönkrement kukorica még csak takarmánynak sem jó, ezért az állattartók is bajban vannak, mert gond lesz a takarmányozással. Sokan már most elkezdték felszámolni az állatállományt – jelentette ki Nagy Zsolt, akivel Pataky Lehel Zsolt beszélgetett.
A kormány gondoskodni fog arról, hogy a jövőben átlátható számítási képlet alapján emeljék a gyermeknevelési támogatást - jelentette ki tegnap Florin Cîţu.
A miniszterelnök leszögezte, a következő gyermekpénzemelés 2022-ben várható és 20 százalékos lesz, amint azt a Szenátus által már megszavazott és jelenleg képviselőházi jóváhagyásra váró tervezet is előírja. Amennyiben az ellenzék megtámadja majd az alkotmánybíróságon, a kormány kénytelen lesz sürgősségi rendeletet kiadni erről – tette hozzá. A miniszterelnök szerint a kormány ki fog dolgozni egy "átlátható számítási képletet", és 2023-tól ennek alapján emelik majd a gyermekpénzt. Rámutatott, úgy dolgozzák ki a képletet, hogy a gyermekpénzemelés az ország gazdasági teljesítményétől is függjön, ne a politikai szándéktól.
" ["post_title"]=> string(52) "A következő gyermekpénzemelés 2022-ben várható" ["post_excerpt"]=> string(173) "A kormány gondoskodni fog arról, hogy a jövőben átlátható számítási képlet alapján emeljék a gyermeknevelési támogatást - jelentette ki tegnap Florin Cîţu." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-kovetkezo-gyermekpenzemeles-2022-ben-varhato" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-10 11:40:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:40:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403295" ["menu_order"]=> int(16779) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(423953) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-21 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-21 12:30:00" ["post_content"]=> string(667) "Adásunkban László Tibor kollégánk Horváth Csaba történésszel beszélget az 1785 és 1852 között élt Méhes Sámuel kolozsvári kollégiumi tanárról, az Erdélyi Híradó című lap tulajdonosáról és főszerkesztőjéről, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjáról és erdélyi országgyűlési követről. Ezt követően Mărcuțiu-Rácz Dóra a Helikon folyóirat februári lapszámait ismerteti.
Augusztus 9-e és 13-a között tartották az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, vagyis a CSIT-et. A Gyulafehérvári Főegyházmegye 14 és 30 év közötti fiatalokat megszólító legnagyobb ifjúsági rendezvényének a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Kollégiuma és a hozzá tartozó Mária-kert adott otthont.
A 3 az 1-ben mottóval szervezett CSIT-en mintegy félezer fiatal vett részt. Az egyházmegye elöljárói mellett a találkozóra látogatott többek között Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve a Vatikán hazai képviselője: Miguel Maury Buendía apostoli nuncius is. Bíró István összeállítása.
Az energiaárat korlátozó és kompenzáló intézkedések továbbra is érvényben maradnak a polgárok és a gazdaság védelme érdekében - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök az energiaügyi tárcaközi bizottság első ülésén.
A kormányfő cselekvési tervet dolgozott ki az energiatermelés és a költségvetés kiszámíthatóságának biztosítására. A miniszterelnök kérésére az energiaügyi tárca augusztus 22-én előterjeszti a termelési kapacitásokba történő beruházási programok helyzetét, mind az állami tulajdonú vállalatok, mind a magánszektorhoz tartozó vállalatok esetében. Szintén augusztus 22-éig az Országos Energiaszabályozó Hatóságnak (ANRE) elő kell terjesztenie jelentését az év elejétől eltelt időszak energiapiaci fejleményeiről és az energiaár-válságot enyhítő intézkedések végrehajtásának állásáról.
" ["post_title"]=> string(40) "Nem változik az energia ártámogatása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "nem-valtozik-az-energia-artamogatasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:30:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:30:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418177" ["menu_order"]=> int(16782) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(403293) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-10 11:31:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-10 08:31:29" ["post_content"]=> string(1032) "Az esküvők és keresztelők esetében nem lehet annyi vendéget hívni, amennyi a kültéri és a beltéri rendezvényeken engedélyezett résztvevőszám összeadásából számolható ki, tehát nem tarthatók 400 meghívottas magánrendezvények - szögezte le tegnapi sajtótájékoztatóján Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője. Arafat azt követően pontosított, hogy a kormány tegnap ismét meghosszabbította 30 nappal a készenléti állapotot , azzal az engedménnyel, hogy beltéri magánrendezvényen maximum 200 személy vehet részt, amennyiben fejenként 2 négyzetméteres területet tudnak számukra biztosítani.
A belügyi államtitkár azt is leszögezte, hogy az engedmény csak azokra a résztvevőkre érvényes, akiket beoltottak koronavírus ellen, vagy negatív tesztjük van, vagy pedig igazolni tudják, hogy átestek a betegségen.
Oroszország addig folytatja a „különleges katonai hadműveletét”, amíg teljesen fel nem szabadítja a Donbaszt – derült ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedd délelőtti beszédéből, amelyet nagy várakozás előzött meg az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójához közeledve.
Megismételte, hogy a háborút a nyugati hatalmak kezdték azzal, hogy megszegték az összes Moszkvával kötött egyezményt, NATO-bázisokkal vették körbe Oroszországot, hogy megfélemlítsék.
Putyin álláspontja szerint Moszkva az utolsó pillanatig igyekezett békés megoldást találni, a nyugati hatalmak azonban elzárkóztak ettől. Hangsúlyozta: Ukrajna 2014 óta készült arra, hogy kiűzze az orosz ajkú lakosságot a Donbasz régióból, ehhez pedig évek óta nyugati fegyvereket és katonai kiképzést kaptak. Az orosz hírszerzés információi szerint Ukrajna támadásra készült a Donyeck-medence és a Krím-félsziget ellen.
Putyin hangsúlyozta: minél több fegyver érkezik Ukrajnába, az oroszok annál keményebben fognak küzdeni, és minél nagyobb hatótávolságú fegyverek érkeznek Ukrajnába, annál távolabbra kell "eltolni" az ukrán erőket az orosz határtól. "A létezésünkről van szó" – emelte ki az orosz elnök.
Putyin álláspontja szerint az Oroszországra kiszabott szankciók csak a nyugati államoknak ártanak, az orosz gazdaság pedig ki fogja azokat heverni.
Hangsúlyozta azt is, hogy 2025-ig átfogó fejlesztésen fog átesni az orosz haderő minden ágazata, beleértve a nukleáris csapásmérő egységeket is. Hozzátette, hogy az orosz fegyveres erők már most rendelkeznek olyan haditechnikával, amelyek modernebben a nyugati fegyvereknél, bár nem részletezte, hogy pontosan milyen fegyverekre gondol.
" ["post_title"]=> string(91) "Putyin tisztázta: az Oroszországhoz lojális régiók felszabadításáig tart a háború" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "putyin-tisztazta-az-oroszorszaghoz-lojalis-regiok-felszabaditasaig-tart-a-haboru" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-21 11:48:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-21 09:48:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=424011" ["menu_order"]=> int(16784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(418175) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:28:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:28:53" ["post_content"]=> string(1312) "A munkaügyi minisztérium közzétette a közalkalmazottak fizetéséről szóló sürgősségi rendelettervezet új változatát, amely előírja, hogy minden olyan közalkalmazottnak, aki még nem érte el a bértörvényben 2022-re előirányzott fizetést, az utóbbi összeg és a 2021 decemberi fizetésük különbségének egynegyedével növelik meg a bérét augusztus elsejétől.
Az idén július végéig alkalmazott személyzet fizetését a bértörvényben 2022-re előirányzott összeg és a 2022 júliusi fizetésük különbségének egynegyedével növelnék. A sürgősségirendelet-tervezet augusztus 6-án közzétett első változata a fentiekkel szemben még azt írta elő, hogy az Országos Statisztikai Intézet és regionális, illetve megyei intézményeinek alkalmazottjait augusztustól a bértörvényben 2022-re előírt összeggel javadalmaznák. Emellett a kulturális és a szállításügyi minisztérium és alárendelt intézményei alkalmazottainak alapbére 15 százalékkal emelkedett volna, míg az országos helyreállítási tervről szóló sürgősségi rendelettel alkalmazott személyeké 50 százalékkal.
" ["post_title"]=> string(32) "Módosították a bértörvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "modositottak-a-bertorvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:28:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:28:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418175" ["menu_order"]=> int(16785) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(418172) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-18 11:27:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:27:20" ["post_content"]=> string(1346) "Majdnem 84 millió eurót fordítanak az Országos Helyreállítási és Reziliencia Tervből a nagyméretű hulladékok gyűjtését szolgáló országos hálózat kiépítésére.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy kezdetben két ilyen központot alakítanak ki Bukarest-Ilfov térségének és 13-at az ország nagyvárosainak, ahol a lakosság leadhatja azokat a hulladékokat, amelyeket a helyi hulladékgyűjtők nem vesznek át. A tárcavezető hozzátette, a tervben két típusú ilyen központot finanszíroznak, a kicsiket főként a vidéki közösségek számára, ahova az emberek bevihetik az építkezési hulladékot, használt gumiabroncsokat, elektromos háztartási cikkeket, növényi hulladékot, bútorokat, szöveteket, veszélyes hulladékokat, még festékeket is, valamint más olyan hulladékot, amit nem vesz át a háztartási hulladékgyűjtő szolgáltató. A nagy központok 15 várost szolgálnak ki és ide is az előbbihez hasonló hulladékokat lehet bevinni, csak ezek területe nagyobb, kapacitásuk jelentősebb és elvégezhető a hulladékok elsődleges feldolgozása is - mondta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(42) "Hulladéktárolók épülnek országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "hulladektarolok-epulnek-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-18 11:27:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-18 08:27:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418172" ["menu_order"]=> int(16786) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(418198) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-19 09:08:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 06:08:36" ["post_content"]=> string(960) "Figyelmeztető sztrájkot tart a TAROM szakszervezete, mert nem sikerült megegyezni az állami légitársaság vezetőségével az új kollektív munkaszerződésről.
Augusztus 23-tól 4 és 7 óra között a TAROM egyetlen gépe sem száll fel. Amennyiben a követeléseiket nem teljesíti a vállalat vezetősége, akkor általános sztrájkba kezdenek – derül ki a szakszervezet tegnapi közleményéből.
Az állami vállalat vezetősége legutóbb augusztus 16-án tett egy ajánlatot a szakszervezetnek, de a javasolt béremelések a 15 százalékos inflációt sem fedezik. Ha augusztus 23-ig nem születik egyezség a kollektív munkaszerződésről, akkor a szakszervezet fenntartja magának azt a jogot, hogy általános munkabeszüntetést kezdeményezzen - olvasható a közleményben.
" ["post_title"]=> string(18) "Sztrájkol a TAROM" ["post_excerpt"]=> string(79) "Augusztus 23-tól 4 és 7 óra között a TAROM egyetlen gépe sem száll fel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "sztrajkol-a-tarom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-19 09:08:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-19 06:08:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=418198" ["menu_order"]=> int(16773) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "638031f3123872078d9b63576d5510a3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6363c2ae6f070d5f96c95d326d67e115" }