Elsődleges feladatunk, hogy segítsünk a romániai vállalkozásoknak kilábalni a nehézségekből és támogatni őket a fejlődésben, a versenyképesség növelésében. A koronavírus-járvány…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Elsődleges feladatunk, hogy segítsünk a romániai vállalkozásoknak kilábalni a nehézségekből és támogatni őket a fejlődésben, a versenyképesség növelésében. A koronavírus-járvány…
Continue Reading
A koronavírus újabb mutációi várhatóan nem lesznek agresszívek, de a korábbiaknál gyorsabban terjednek majd – véli a bukaresti Matei Balş…
Continue Reading
Román-lengyel egyeztetést tartanak ma a Három Tenger Kezdeményezés 2023-as bukaresti csúcstalálkozójáról. Cornel Feruţă globális ügyekért és diplomáciai stratégiákért felelős államtitkár…
Continue Reading
Az Európai Unió nagy családjában van a helye Moldova Köztársaságnak – jelentette ki Klaus Iohannis. Az államelnöki hivatal közleményében kiemeli,…
Continue Reading
Eddig az idei búzatermés 94 százalékát sikerült learatni – számolt be a mai kormányülés elején a mezőgazdasági miniszter. Petre Daea…
Continue Reading
Az ország 24 megyéjéből származó adatok szerint jelenleg 190.818 hektár termőföldet sújt aszály Romániában – közölte tegnap a mezőgazdasági és…
Continue ReadingA koronavírus-járvány utáni szabadulás ünnepeként köszöntötték a Kolozsváron tizedik alkalommal megrendezett Ünnepi Könyvhetet a csütörtök délután tartott megnyitó szónokai.
(tovább…) Continue Reading
Románia segítséget kaphat a befogadott ukrán menekültekért az ENSZ humanitárius felhívásának köszönhetően. A világszervezet 11 millió Ukrajnából származó személy megsegítésére tett felhívást, akiknek orvosi ellátásra, menedékhelyre és élelmiszerekre van szüksége.
(tovább…) Continue Reading
Négyórás küzdelem után sikerült a tűzoltóknak megfékezniük a lángok terjedését tegnap este Arad külterületén. A tarlótűz oltását a szél is…
Continue Reading
Holnap kezdődik Kolozsváron az UNTOLD fesztivál. A városban forgalomkorlátozásokat vezettek be. Augusztus 12-ig teljes vagy időszakos útlezárásokra kell számítani a…
Continue Reading
A hét elején zárult az iskolai beiratkozások második szakasza az ősszel induló új tanév előkészítő osztályaiba. A szórványvidéknek számító Aradon a magyar iskolaközponton kívül két kerületben is működik egy-egy magyar tagozat a román tannyelvű iskolában.
(tovább…) Continue Reading
Az RMDSZ nem támogatta az Európai Parlament döntését, mely szerint 2035-ig fokozatosan megszüntetnék a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak nulla kibocsátásúnak kell lennie.
(tovább…) Continue ReadingElsődleges feladatunk, hogy segítsünk a romániai vállalkozásoknak kilábalni a nehézségekből és támogatni őket a fejlődésben, a versenyképesség növelésében. A koronavírus-járvány és az azt követő gazdasági krízis sok céget sodort nehéz helyzetbe – jelentette ki Hegedüs Csilla államtitkár. Hozzátette, eddig 1076 céget, közöttük 503 Erdélyben működő kis- és középvállalkozást támogatnak a fejlődésben.
" ["post_title"]=> string(46) "Pályázhatnak a kis- és közepes vállalatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "palyazhatnak-a-kis-es-kozepes-vallalatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:48:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:48:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423827" ["menu_order"]=> int(14905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3397 (24) { ["ID"]=> int(417708) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 13:25:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:25:36" ["post_content"]=> string(911) "A koronavírus újabb mutációi várhatóan nem lesznek agresszívek, de a korábbiaknál gyorsabban terjednek majd - véli a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézet orvos-igazgatója. Adrian Marinescu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a szakemberek a korábbi világjárványokat okozó vírusok viselkedésére alapozzák ezt a prognózisukat.
Az igazgató szerint a világjárvány jelenlegi szakaszában az emberek együtt élnek a koronavírussal, a fertőzöttek többsége csak a nátha tüneteit mutatja, és nem szorul kórházi kezelésre.
Adrian Marinescu elképzelhetőnek nevezte, hogy az őszi tanévkezdéskor ismét megnő a fertőzések száma, de ezeket már a vírusnak egy kevésbé agresszív változata okozza majd.
" ["post_title"]=> string(57) "Nem lesznek agresszívek a koronavírus újabb mutációi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "nem-lesznek-agresszivek-a-koronavirus-ujabb-mutacioi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 13:25:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:25:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417708" ["menu_order"]=> int(14906) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3372 (24) { ["ID"]=> int(417706) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 13:23:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:23:55" ["post_content"]=> string(803) "Román-lengyel egyeztetést tartanak ma a Három Tenger Kezdeményezés 2023-as bukaresti csúcstalálkozójáról. Cornel Feruţă globális ügyekért és diplomáciai stratégiákért felelős államtitkár tegnap fogadta Pawel Jablonski-t, a lengyel kormány Három Tenger Kezdeményezésért felelős képviselőjét.
Feruţă megerősítette, Románia határozottan támogatja a Három Tenger Kezdeményezés célkitűzéseit. Hangsúlyozta: az ország folyamatosan érdekelt a regionális összekapcsolódási projektek előmozdításában, különösen a stratégiai érdekű projektek esetében, amelyek egyaránt megteremtik a gazdasági fejlődés és a katonai mobilitás feltételeit.
" ["post_title"]=> string(26) "Román-lengyel egyeztetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "roman-lengyel-egyeztetes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 13:23:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:23:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417706" ["menu_order"]=> int(14907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(423825) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:44:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:44:53" ["post_content"]=> string(592) "Az Európai Unió nagy családjában van a helye Moldova Köztársaságnak - jelentette ki Klaus Iohannis. Az államelnöki hivatal közleményében kiemeli, hogy Románia eddig és ezután is Moldova Köztársaság mellett áll és határozottan elítél bármilyen külföldi próbálkozást az ország destabilizálására. Az államfő rendkívül aggasztónak tartja azokat a jeleket, amelyek szerint Oroszország törvénytelenül próbál közbelépni, hogy megdöntse Moldova Köztársaság demokratikus és alkotmányos rendjét.
" ["post_title"]=> string(29) "Moldovának az EU-ban a helye" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "moldovanak-az-eu-ban-a-helye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:44:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:44:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423825" ["menu_order"]=> int(14909) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3631 (24) { ["ID"]=> int(417704) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 13:22:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:22:32" ["post_content"]=> string(629) "Eddig az idei búzatermés 94 százalékát sikerült learatni - számolt be a mai kormányülés elején a mezőgazdasági miniszter. Petre Daea közlése szerint a gabonatermés bőven fedezni fogja a hazai szükségleteket, exportra is jut majd belőle. Hozzátette: felgyorsították a betakarítást, hogy megelőzzék az időjárás okozta esetleges termésveszteséget.
A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy jó minőségű az idei búzatermés, a hektáronkénti hozam pedig 3 és 8,5 tonna között váltakozik.
" ["post_title"]=> string(39) "Learatták az idei búzatermés zömét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "learattak-az-idei-buzatermes-zomet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 13:22:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:22:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417704" ["menu_order"]=> int(14910) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(417702) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 13:21:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:21:06" ["post_content"]=> string(487) "Az ország 24 megyéjéből származó adatok szerint jelenleg 190.818 hektár termőföldet sújt aszály Romániában - közölte tegnap a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium. Ez szinte 30 ezer hektár növekedést jelent az egy nappal korábbi adatokhoz képest.
A minisztérium adatai szerint 120.102 hektár búza és tritikálé pusztult el az aszály miatt.
" ["post_title"]=> string(96) "Naponta szinte 30 ezer hektárral nő az aszály sújtotta termőföldek területe Romániában." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "naponta-szinte-30-ezer-hektarral-no-az-aszaly-sujtotta-termofoldek-terulete-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 13:21:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:21:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417702" ["menu_order"]=> int(14911) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3629 (24) { ["ID"]=> int(403034) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 07:49:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 04:49:00" ["post_content"]=> string(1674) "A koronavírus-járvány utáni szabadulás ünnepeként köszöntötték a Kolozsváron tizedik alkalommal megrendezett Ünnepi Könyvhetet a csütörtök délután tartott megnyitó szónokai.
A négynapos eseménynek a Kolozsvár főterén álló Bánffy-palota ad otthont. A könyvkiadók a palota termeiben rendezték be standjaikat, az író-olvasó találkozókra, a pódiumbeszélgetésekre a palota udvarán felállított színpadon, valamint a közeli Vallásszabadság házában és a Bulgakov irodalmi kávéházban kerül sor.
Markó Béla költő, a megnyitó ünnepi szónoka az elmúlt másfél év tapasztalatából kiindulva jelentette ki: megtanultuk a szemből, a homlokból kiolvasni a maszk által eltakart arcokat. "Megtanultuk elképzelni, amit nem láthatunk. Éppen erről szól az irodalom is" - jelentette ki a volt politikus. Úgy vélte: nemcsak a járványnak, hanem mindenféle túlhatalomnak is ellensége a képzelőerő. Az írók "képzeletgyárosok" és "nem szabaduló-, hanem szabadítóművészek" - fogalmazott Markó Béla.
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten 25 kiadó állította fel a standját, több mint nyolcvan szerző vesz részt hetvennél több rendezvényen. A kiemelt meghívottak között szerepel Bereményi Géza, Nyáry Krisztián, Böjte Csaba és Csender Levente, Cserna-Szabó András, Nádasdy Ádám, Závada Pál és L. Simon László.
" ["post_title"]=> string(52) "Elkezdődött a 10. Ünnepi Könyvhét Kolozsvárott" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "elkezdodott-a-10-unnepi-konyvhet-kolozsvarott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 12:53:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:53:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403034" ["menu_order"]=> int(14912) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(423823) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:43:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:43:40" ["post_content"]=> string(922) "Románia segítséget kaphat a befogadott ukrán menekültekért az ENSZ humanitárius felhívásának köszönhetően. A világszervezet 11 millió Ukrajnából származó személy megsegítésére tett felhívást, akiknek orvosi ellátásra, menedékhelyre és élelmiszerekre van szüksége.
A hamarosan második évébe lépő Oroszország indította háború házakat, iskolákat, kórházakat rombolt le és munkahelyeket tett tönkre. A szomszédos országokban - Moldovában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában - lévő 4,2 millió menekültnek szánják a segélyt. A BBC közlése szerint a felhívás célja az idei szükségletek fedezése, de akárcsak számos más konfliktus, ez a háború sem úgy néz ki, hogy hamarosan befejeződne.
" ["post_title"]=> string(46) "ENSZ felhívás a menekültek megsegítésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "ensz-felhivas-a-menekultek-megsegitesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:43:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:43:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423823" ["menu_order"]=> int(14913) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(417700) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 13:19:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:19:11" ["post_content"]=> string(580) "Négyórás küzdelem után sikerült a tűzoltóknak megfékezniük a lángok terjedését tegnap este Arad külterületén. A tarlótűz oltását a szél is nehezítette, a lángok elérték az A1 autópálya hangelnyelő paneljeit. A helyszínen dolgozó tűzoltók és a sűrű füst miatt csak a második sávon lehetett közlekedni Magyarország irányába.
Az aradi katasztrófavédelem tegnap este közölte, a tűz 1500 hektárnyi száraz növényzetre terjedt ki.
" ["post_title"]=> string(43) "Megfékezték a lángokat Arad környékén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "megfekeztek-a-langokat-arad-kornyeken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 13:19:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:19:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417700" ["menu_order"]=> int(14914) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(417698) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 13:10:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:10:27" ["post_content"]=> string(534) "Holnap kezdődik Kolozsváron az UNTOLD fesztivál. A városban forgalomkorlátozásokat vezettek be. Augusztus 12-ig teljes vagy időszakos útlezárásokra kell számítani a Kolozsvár Aréna és a Sétatér környékén, a Stadion és a Függetlenségi Sétányon, illetve a George Coșbuc utcában. A fesztivál résztvevőinek biztonsága érdekében felfüggesztették a gyalogosforgalmat a multifunkcionális sportcsarnok, a Kolozsvár Aréna környékén és a Sétatéren.
" ["post_title"]=> string(46) "Csütörtökön kezdődik az UNTOLD fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "csutortokon-kezdodik-az-untold-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 13:10:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 10:10:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417698" ["menu_order"]=> int(14915) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(402914) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-03 15:50:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-03 12:50:00" ["post_content"]=> string(1430) "A hét elején zárult az iskolai beiratkozások második szakasza az ősszel induló új tanév előkészítő osztályaiba. A szórványvidéknek számító Aradon a magyar iskolaközponton kívül két kerületben is működik egy-egy magyar tagozat a román tannyelvű iskolában.
Bár az alacsony létszám állandó gondot jelent, és veszélyezteti a magyar oktatás fennmaradását, az egyik ilyen kerületi iskolában bizakodásra ad okot, hogy az első szakaszban már 9 gyereket beírattak a magyar tagozatra, ezáltal nem kell összevonni a legkisebbeket egy másik évfolyammal, hanem önálló osztályban kezdhetik meg az iskolát. A magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési támogatás, az ingyenes napközis program, vagy a Rákóczi Szövetség egyszeri tanévkezdési ösztöndíja vonzerőt jelent a magyar családoknak, de Barbócz Izabella aligazgató szerint a családias környezet, a jól felszerelt tantermek, az iskolán kívül tevékenységek és a jó eredmények is mellettük szólnak. Pataky Lehel Zsolt interjúja.
Az RMDSZ nem támogatta az Európai Parlament döntését, mely szerint 2035-ig fokozatosan megszüntetnék a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak nulla kibocsátásúnak kell lennie.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén, kedden alig 61 szavazattöbbséggel hagyta jóvá az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatát. A döntésben szereplő „nulla kibocsátás” kifejezés tulajdonképpen az elektromos autókat jelöli meg, így kizár minden egyéb, alacsony, de nem nulla kibocsátású technológiát – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője. Hozzátette, ezáltal az Európai Parlament döntése nemcsak a lakosság és a piac ellen, hanem az innováció és a modern technológiák ellen is irányul.
" ["post_title"]=> string(26) "Nem az elektromos autókra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "nem-az-elektromos-autokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:42:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:42:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423820" ["menu_order"]=> int(14917) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(423827) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:48:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:48:05" ["post_content"]=> string(504) "Elsődleges feladatunk, hogy segítsünk a romániai vállalkozásoknak kilábalni a nehézségekből és támogatni őket a fejlődésben, a versenyképesség növelésében. A koronavírus-járvány és az azt követő gazdasági krízis sok céget sodort nehéz helyzetbe – jelentette ki Hegedüs Csilla államtitkár. Hozzátette, eddig 1076 céget, közöttük 503 Erdélyben működő kis- és középvállalkozást támogatnak a fejlődésben.
" ["post_title"]=> string(46) "Pályázhatnak a kis- és közepes vállalatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "palyazhatnak-a-kis-es-kozepes-vallalatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:48:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:48:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423827" ["menu_order"]=> int(14905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fb405498b24ce1445ccad8c836b35662" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1dc444fd5e4ca5a284bed3f99bf4de55" }