Az év végéig megnyitják a Nagyszeben-Pitesti autópálya első szakaszát, amely 80 százalékban elkészült. A Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3405 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Az év végéig megnyitják a Nagyszeben-Pitesti autópálya első szakaszát, amely 80 százalékban elkészült. A Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres…
Continue ReadingA román légierő két harci repülőgépe szállt fel a fetesti légi támaszpontról, miután tegnap délután az ország dél-keleti részén egy…
Continue Reading
Sebességkorlátozást rendeltek el az A 1-es autópálya utolsó tíz kilométerén, a Nagylak-2 határátkelő bejáratánál.
(tovább…) Continue ReadingGerhard Schröder volt német kancellár szerint az orosz vezetés tárgyalással zárná le az Ukrajna ellen indított háborúját. A Vlagyimir Putyin barátjaként számon tartott volt német politikus egy szerdán ismertetett interjúban elmondta, hogy az orosz elnöknél tett újabb látogatásáról azt a „jó hírt” hozta, hogy „a Kreml tárgyalásos megoldást akar”.
(tovább…) Continue ReadingTízmillió honkongi dollárért adtak el egy parkolóhelyet a Kínához tartozó városállamban, ami új rekordnak számít, közli az AFP.
(tovább…) Continue Reading
Romániában több mint 4,5 millió lakás tartószerkezetének lejárt a jótállási ideje, így évente közel 200 ezer lakással kellene megújítani a lakásállományt – derül ki egy online ingatlanértékesítési platform elemzéséből.
(tovább…) Continue Reading
Felelõtlennek és észszerûtlennek nevezte a kínai külügyminiszter Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatását. Leszögezte: Kína minden diplomáciai eszközzel igyekszik megakadályozni a válságot, de nem fogja tûrni, hogy alapvetõ érdekei sérüljenek. Jóllehet az Egyesült Államok hivatalosan nem ismeri el Tajvant, Washington a sziget legnagyobb fegyverszállítója.
(tovább…) Continue ReadingKína több Dongfeng ballisztikus rakétát indított Tajvan északkeleti és délnyugati partjai körüli vizekre – jelentette a Reuters a tajvani védelmi minisztérium egyik forrására hivatkozva.
(tovább…) Continue ReadingAz oktatási minisztérium által megszabott menetrend szerint az érettségi írásbeli vizsgái június 28-án kezdődnek a román nyelv és irodalommal, 29-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 30-án a választott tantárgyból, július 1-jén pedig anyanyelvből és irodalomból mérik fel a végzősök tudását.
(tovább…) Continue Reading
Tizennégy utórengése volt szerda reggelig a kedd délután Gorj megyében történt földrengésnek; az utórengések erőssége 2,4 és 4,1 közötti volt a Richter-skálán – közölte az országos földfizikai intézet. Az 5,7-es magnitúdójú földrengés kedden 15 óra 16 perckor következett be Gorj megyében, 6,3 kilométeres mélységben.
(tovább…) Continue Reading
Újraindul a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere, amelyben Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják – jelentette be…
Continue ReadingLemondott az RMDSZ színeiben kinevezett ifjúsági államtitkár, miután péntek hajnalban ittas vezetésen érték tetten. Oltean Csongor távozását az RMDSZ elnöke jelentette be délelőtti sajtóközleményében.
(tovább…) Continue ReadingAz év végéig megnyitják a Nagyszeben-Pitesti autópálya első szakaszát, amely 80 százalékban elkészült. A Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres szakaszról van szó, de a Bojca és Cornetu közötti második szakasszal történő összekapcsolásra még legalább hat évet kell majd várni.
" ["post_title"]=> string(39) "Majdnem kész a sztráda első szakasza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "majdnem-kesz-a-sztrada-elso-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:15:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:15:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417732" ["menu_order"]=> int(14891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3394 (24) { ["ID"]=> int(423833) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:51:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:51:51" ["post_content"]=> string(619) "A román légierő két harci repülőgépe szállt fel a fetesti légi támaszpontról, miután tegnap délután az ország dél-keleti részén egy meteorológiai léggömbhöz hasonló tárgyat észleltek 11 kilométeres magasságba. A védelmi minisztérium szóvivője szerint a térségben a repülőgépek már semmit nem találtak. A MIG-21 Lancerek mintegy fél órát maradtak a térségben, majd a helyzet tisztázása után visszatértek a támaszpontra. A légierő állandóan megfigyeli a román légteret a szövetséges erőkkel együttműködésben.
" ["post_title"]=> string(36) "Léggömböt kerestek, nem találtak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "leggombot-kerestek-nem-talaltak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:51:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:51:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423833" ["menu_order"]=> int(14893) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(417730) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:14:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:14:15" ["post_content"]=> string(747) "Sebességkorlátozást rendeltek el az A 1-es autópálya utolsó tíz kilométerén, a Nagylak-2 határátkelő bejáratánál.
A Románia és Magyarország közötti legforgalmasabb határátkelő előtt a biztonságos forgalom érdekében 130 km/h-ról 100 km/h-ra csökkentették a megengedett sebességet. A Pécska – Nagylak-2 útszakaszon forgalmasabb napokon a leállósávon, de olykor az első sávon is 15 km-es sort alkotnak a kamionok. Hétvégeken hosszú kocsisorok alakulnak ki a határátkelő kimeneti oldala előtt, ilyenkor gyakoriak a koccanások, vagy a láncbalesetek.
" ["post_title"]=> string(33) "Lassítsanak a határ közelében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "lassitsanak-a-hatar-kozeleben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:14:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:14:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417730" ["menu_order"]=> int(14894) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(417727) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:12:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:12:39" ["post_content"]=> string(1414) "Gerhard Schröder volt német kancellár szerint az orosz vezetés tárgyalással zárná le az Ukrajna ellen indított háborúját. A Vlagyimir Putyin barátjaként számon tartott volt német politikus egy szerdán ismertetett interjúban elmondta, hogy az orosz elnöknél tett újabb látogatásáról azt a "jó hírt" hozta, hogy "a Kreml tárgyalásos megoldást akar".
A háború elsõ szakaszában, márciusban voltak már tárgyalások, például Isztambulban, török közvetítéssel, és a törökök továbbra is nagyon segítõkészek. Ezt mutatja az orosz támadás miatt Ukrajnában rekedt gabona tengeri szállításáról Törökország és az ENSZ részvételével kidolgozott ukrán-orosz megállapodás - mondta Gerhard Schröder a Stern címû német hírmagazinban közölt interjúban. Ezt a megállapodást "talán lassan tûzszünetté lehet fejleszteni" - közölte. Ehhez mindkét félnek engednie kell, és nem szabad eleve "békediktátumnak" minõsíteni minden olyan megállapodást, amelyben Ukrajna engedményeket tesz. Így például "abszurd" az az elképzelés, hogy Ukrajna visszaszerzi a 2014-ben Oroszországhoz csatolt Krím félszigetet, amely a tatár kisebbséget leszámítva amúgy is orosz lakosságú terület.
" ["post_title"]=> string(69) "Abszurd az elcsatolt ukrán területek visszaszerzésére számítani" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "abszurd-az-elcsatolt-ukran-teruletek-visszaszerzesere-szamitani" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:12:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:12:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417727" ["menu_order"]=> int(14895) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(403017) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 12:08:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:08:16" ["post_content"]=> string(1402) "Tízmillió honkongi dollárért adtak el egy parkolóhelyet a Kínához tartozó városállamban, ami új rekordnak számít, közli az AFP.
Az egymillió eurónak megfelelő összeget egy 12,5 négyzetméteres beépítetlen parkolóhelyért fizették ki a város legfelkapottabb, Peak nevű negyedében.
A francia hírügynökség azt is hozzáteszi, hogy miközben Hongkong gazdagjai dollármilliókból építenek maguknak álomlakásokat, a város kevésbé szerencsés lakói egyre nehezebben tudják előteremteni a havi bért egy rendszerint törpenagyságú, parkolóhelynél is kisebb lakásra.
A UBS svájci bank 2019-es tanulmánya szerint egy szakmunkás 22 év alatt keresi meg egy 60 négyzetméteres apartman árát, amit egy évtizede még tíz évi fizetéséből meg tudott vásárolni. Miközben az ingatlanárak az egekbe szöktek, a bérek 2008 óta gyakorlatilag változatlanok Hongkongban. Egy átlagos lakás ára egymillió euró körül mozog. Februárban e téren is új rekord született: egy 313 négyzetméteres, ötszobás lakást 49 millió euróért adtak el, ami négyzetméterenként 156 ezer eurót jelent.
" ["post_title"]=> string(43) "Egymillió eurót fizetett egy parkolóért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "egymillio-eurot-fizetett-egy-parkoloert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 12:36:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:36:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403017" ["menu_order"]=> int(14896) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(423831) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:51:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:51:09" ["post_content"]=> string(1056) "Romániában több mint 4,5 millió lakás tartószerkezetének lejárt a jótállási ideje, így évente közel 200 ezer lakással kellene megújítani a lakásállományt - derül ki egy online ingatlanértékesítési platform elemzéséből.
A portál emlékeztet arra, hogy a jelenleg hatályban lévő törvény szerint a tartószerkezetek jótállásának kötelező időtartama 50 év, ami 4,5 millió romániai lakás esetében már lejárt, emiatt az ország lakásállománya felújításra szorul. Ez az elemzés szerint megoldható 200 ezer új lakás építésével, vagy az 1977-es földrengés előtt épült lakások konszolidálásával. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2021 végén 9,587 millió lakást tartottak nyilván Romániában. Tavaly 43.990 lakásépítési engedélyt bocsátottak ki a hatóságok, 14,9 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben.
" ["post_title"]=> string(31) "Lejárt szavatosságú lakások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "lejart-szavatossagu-lakasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:51:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:51:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423831" ["menu_order"]=> int(14897) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(417725) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:07:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:07:15" ["post_content"]=> string(1724) "Felelõtlennek és észszerûtlennek nevezte a kínai külügyminiszter Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatását. Leszögezte: Kína minden diplomáciai eszközzel igyekszik megakadályozni a válságot, de nem fogja tûrni, hogy alapvetõ érdekei sérüljenek. Jóllehet az Egyesült Államok hivatalosan nem ismeri el Tajvant, Washington a sziget legnagyobb fegyverszállítója.
Maga a házelnök Caj Jing-ven tajvani elnökkel közös, szerdai sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy bár kormánya a status quo híve, "az Egyesült Államok nem hagyja magára Tajvant", egyúttal méltatta a sziget demokratikus berendezkedését. Pelosi szerdán Dél-Koreába utazott tovább. Pelosi előtt utoljára negyed évszázada látogatott Tajvanra magas rangú amerikai tisztségviselő. Newt Gingrich republikánus házelnök 1997-es látogatása óta Pelosi a legmagasabb beosztású amerikai a Kína által vitatott szigeten. Nem a tajvani látogatás az első alkalom, hogy Pelosi magára haragítja a kínai hatóságokat. Két évvel azután, hogy a kommunista párt erői szétverték a tüntetőket a pekingi Mennyei béke terén, az akkor még kaliforniai képviselő ellátogatott a fővárosba. Hivatalos kíséretétől – két másik kongresszusi képviselővel együtt – leszakadt, és kínai vendéglátói engedélye nélkül ment a főtérre, a Tienanmenre, ahol egy kis, fekete vászonra festett üzenetet bontottak ki. „Azok emlékére, akik meghaltak a demokráciáért Kínában” – állt a kézzel írt transzparensen.
" ["post_title"]=> string(52) "Kínai reakció Nancy Pelosi tajvani látogatására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "kinai-reakcio-nancy-pelosi-tajvani-latogatasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:07:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:07:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417725" ["menu_order"]=> int(14898) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(417722) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:06:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:06:04" ["post_content"]=> string(1007) "Kína több Dongfeng ballisztikus rakétát indított Tajvan északkeleti és délnyugati partjai körüli vizekre – jelentette a Reuters a tajvani védelmi minisztérium egyik forrására hivatkozva.
A tárca közölte, hogy válaszul a kilövésre aktiválta a kapcsolódó védelmi rendszereket, hozzátéve, hogy elítéli Kína akcióját, amely rombolja a regionális békét. A BBC elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy Kína ballisztikus rakétákkal a tilalmi zónákra készül lecsapni, ami nagyon közel van Tajvan partjaihoz. Ezt tette Kína 1996-ban, akkor volt ennyire komoly feszültség Peking és Tajpej között, mint most, az amerikai házelnök, Nancy Pelosi látogatása után. Kína kedd óta hadgyakorlatot tart a térségben, nemrég megerősítették, hogy rakétát lőttek ki. azt is közölték, hogy eltalálták a célt.
" ["post_title"]=> string(51) "Fokozódik a feszültség Kína és Tajvan között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "fokozodik-a-feszultseg-kina-es-tajvan-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:13:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:13:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417722" ["menu_order"]=> int(14899) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(403014) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 11:49:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 08:49:41" ["post_content"]=> string(1288) "Az oktatási minisztérium által megszabott menetrend szerint az érettségi írásbeli vizsgái június 28-án kezdődnek a román nyelv és irodalommal, 29-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 30-án a választott tantárgyból, július 1-jén pedig anyanyelvből és irodalomból mérik fel a végzősök tudását.
Az eredményeket július 5-én 12 óráig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap 12 és 18 óra között lehet benyújtani.
Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket július 9-én hozzák nyilvánosságra.
A szóbeli vizsgákat a koronavírus-járvány miatt idén sem tartják meg. A kormány ezzel kapcsolatban elfogadott sürgősségi rendelete értelmében a román, az anyanyelvi és az idegennyelvi szóbeli vizsga, valamint a digitális kompetenciák felmérése helyett korábbi osztályzatokat fogadnak el, a tanügy-minisztérium által kidolgozott módszertan szerint.
A pótérettségi augusztus 16-án kezdődik.
" ["post_title"]=> string(44) "Véget ért a tanév a végzősök számára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "veget-ert-a-tanev-a-vegzosok-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 11:51:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 08:51:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403014" ["menu_order"]=> int(14900) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(423829) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-15 14:49:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:49:05" ["post_content"]=> string(1550) "Tizennégy utórengése volt szerda reggelig a kedd délután Gorj megyében történt földrengésnek; az utórengések erőssége 2,4 és 4,1 közötti volt a Richter-skálán - közölte az országos földfizikai intézet. Az 5,7-es magnitúdójú földrengés kedden 15 óra 16 perckor következett be Gorj megyében, 6,3 kilométeres mélységben.
Ez volt a második földmozgás ebben a térségben 24 óra leforgása alatt, miután hétfőn is észleltek egy 5,2-es erősségűt. Összesen öt megye 22 településén keletkeztek többnyire anyagi károk a földrengések következtében. A Zsíl völgyében sziklák torlaszolták el az utat. A Gorj megyei prefektúra felfüggesztett minden közönségkapcsolati tevékenységet szerdán, kizárólag a gépjármű-vezetői gyakorlati vizsgákat tartják meg. A földrengés következtében a prefektúra Márványtermének mennyezetéből nagy darabok estek le. A megye több településén észleltek repedéseket a tömbházakon, közintézményeken és templomokon, illetve több helyen kémények zuhantak le a háztetőkről. Két személy szorult kórházi ellátásra és öten pánikroham miatt kerültek kórházba, de egyiküket sem kellett beutalni. A Sürgősségi Felügyelőség közlése szerint Ro-Alert rendszer nem küld üzenetet a földrengések előtt, hanem csak utána, amennyiben súlyos következményei vannak.
" ["post_title"]=> string(55) "Főkény anyagi károkat okozott a tegnapi földrengés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "fokeny-anyagi-karokat-okozott-a-tegnapi-foldrenges" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-15 14:49:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-15 12:49:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423829" ["menu_order"]=> int(14901) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(417715) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-03 14:15:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 11:15:18" ["post_content"]=> string(1020) "Újraindul a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere, amelyben Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Gabriela Scutea legfőbb ügyész.
A katonai ügyészek 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak a vádiratot, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben felek kérelmeit és kifogásait, illetve a bizonyítékok törvényességét vizsgálják meg. A legfelsőbb bíróság végül 2021 novemberében több hiányosságra hivatkozva visszautalta a katonai ügyészségnek a vádiratot.
Gabriela Scutea emlékeztetett arra, hogy Ion Iliescu mellett emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tartalékos tábornokot, a román légierő volt parancsnokát is.
" ["post_title"]=> string(64) "Újraindul a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom pere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ujraindul-a-legfelsobb-birosagon-az-1989-es-forradalom-pere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-03 14:15:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-03 11:15:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417715" ["menu_order"]=> int(14903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(403008) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-04 11:30:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 08:30:01" ["post_content"]=> string(1680) "Lemondott az RMDSZ színeiben kinevezett ifjúsági államtitkár, miután péntek hajnalban ittas vezetésen érték tetten. Oltean Csongor távozását az RMDSZ elnöke jelentette be délelőtti sajtóközleményében.
A szűkszavú kommüniké szerint Kelemen Hunor elfogadta és továbbküldte a miniszterelnöknek az ifjúsági államtitkár lemondását. „Oltean Csongor tette elfogadhatatlan, ezért ő vállalta a következményeket. Az esetet a továbbiakban nem kommentáljuk” – áll a közleményben, amely nem szól arról, hogy érinti-e az ügy a tisztségviselő RMDSZ-beli tisztségét is. Oltean Csongor ugyanis egyben az ifjúsági szervezet, a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a MIÉRT elnöke.
A 32 éves politikus később Facebook-oldalán azzal indokolta lemondását, hogy "az ittas vezetés semmilyen körülmények között nem elfogadható", összeegyeztethetetlen a közszereplői minőséggel, illetve nem szeretne rossz üzenetet továbbítani a fiatalok felé.
" ["post_title"]=> string(55) "Ittasan vezetett, lemondott az ifjúsági államtitkár" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "ittasan-vezetett-lemondott-az-ifjusagi-allamtitkar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-04 12:24:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-04 09:24:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403008" ["menu_order"]=> int(14904) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3498 (24) { ["ID"]=> int(417732) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-08-04 14:15:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:15:24" ["post_content"]=> string(363) "
Az év végéig megnyitják a Nagyszeben-Pitesti autópálya első szakaszát, amely 80 százalékban elkészült. A Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres szakaszról van szó, de a Bojca és Cornetu közötti második szakasszal történő összekapcsolásra még legalább hat évet kell majd várni.
" ["post_title"]=> string(39) "Majdnem kész a sztráda első szakasza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "majdnem-kesz-a-sztrada-elso-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-08-04 14:15:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-08-04 11:15:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417732" ["menu_order"]=> int(14891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "0ecf84ee269cc46b3b0aaf039ca2b048" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b9ecc06e6777e093a04664890d9f1be1" }