Székely Ervin

1996-ban a parlamenti választások napján Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatója azt nyilatkozta, hogy a változásra szavazott. Rutinos politikus kollégám, akkor azt mondta nekem, hogy ez jeladás volt, nemcsak a hazai közvéleménynek, de a NATO-nak és az Európai Uniónak is, hogy a kézzel-lábbal csatlakozni akaró Románia titkosszolgálata átállt a Nyugat oldalára, következésképp – majd figyeljem meg – Emil Constantinescu, az ellenzék vezére lesz az elnök. Úgy lett.

Neagu Djuvara önéletrajzi könyvében elmeséli a következő történetet. Nem sokkal azt követően, hogy a Nigeri Köztársaság kikiáltotta függetlenségét (Franciaország feladni kényszerült volt gyarmatát) Djuvara, az emigráns román diplomata Hamani Diori köztársasági elnök tanácsosa lett.

És a végén mindenki boldog – mondhatnánk –, hiszen az állampolgár kevesebbet fizet, a szolgáltató nem veszít, tehát a kérdést a kormány megoldotta (eltekintve attól, hogy az energiaszolgáltató cégek alighanem kénytelenek lesznek leállítani fejlesztési programjaikat, és ezzel hosszabb távon zavarok keletkezhetnek az ellátásban).

Hat erdélyi magyar értelmiségi petíciót indított útjára. Ebben felhívják a figyelmet arra a jelenségre, hogy Magyarország „politikai kultúrája, belső megosztottsága átnyúlik a határon”. Az ottani gyűlöletkampány itt is rombol. Ehelyett párbeszédet, a sokszínűség elfogadását, a kegyosztó klientelizmus helyett a demokratikus alapelvek tiszteletben tartását szorgalmazzák.