Budapesten az államalapítás és államalapító Szent István királyunk emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára állami kitüntetéseket adott át. (tovább…)
Continue ReadingTöbb mint hét tonna kokaint foglaltak le
Több mint hét tonna, Közép- és Észak-Amerikába szánt kokaint foglaltak le a hatóságok két műveletben Kolumbiában – közölte a helyi rendőrség és a haditengerészet. (tovább…)
Continue ReadingSzent László-év lesz 2017-ben
Január elsején kezdetét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év – jelentette be ma Budapesten a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. (tovább…)
Continue ReadingA válság előtt nőtt csak ilyen ütemben a gazdaság
A bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 1,5 százalékkal az idei első negyedévvel összevetve – közölte pénteken az országos statisztikai intézet. (tovább…)
Continue ReadingTanúként hallgatta ki Korodi Attilát a korrupcióellenes ügyészség
Kihallgatta tanúként ma a korrupcióellenes ügyészég Korodi Attilát. Az RMDSZ parlamenti képviselőjét a befolyással üzérkedés gyanújával házi őrizetbe helyezett Bogdan Olteanu volt házelnök ügyében idézte be a vádhatóság. Olteanut azzal gyanúsítják, hogy 2008-ban egymillió eurós csúszópénzt kért és kapott Sorin Ovidiu Vantu üzletembertől, hogy ez utóbbi kívánságának eleget téve kieszközölje Liviu Mihaiu újságíró és környezetvédő aktivista kinevezését a Duna-delta kormányzói tisztségébe. (tovább…)
Continue ReadingTrump a republikánusok szerint is túl vakmerő
Donald Trump elnöksége kockázatot jelentene az amerikai nemzetbiztonságra ? állítja az Egyesült Államok ötven ismert republikánus külpolitikai és nemzetbiztonsági szakértője, köztük George W. Bush kormányzatának néhány tagja, a New York Timesban közzétett nyílt levelében. (tovább…)
Continue ReadingUntold: újabb óriási siker, de megjelentek a kritikák is
Négy nap alatt több mint 300 ezer nézőt vonzott Románia legnagyobb zenei fesztiválja, a hétfőn hajnalban befejeződött kolozsvári Untold, amelyen az elektronikus zene meghatározó alakjai léptek fel – közölték a szervezők. (tovább…)
Continue ReadingNem lesz „Nagy Testvér” a SRI szerint
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) cáfolja, hogy a polgárok tömeges és általános megfigyelését célzó informatikai rendszert építene ki. (tovább…)
Continue ReadingTovábbra is heves harcok dúlnak a szíriai Aleppóban
Továbbra is heves harcok dúlnak a szíriai Aleppóban – tájékoztat az EuroNews. A szíriai ellenzék nemzetközi segítséget kér. (tovább…)
Continue ReadingRománia megbízható szövetséges egy „kiszámíthatatlan térségben”
A katonai együttműködésről és információcseréről folytatott megbeszélést hétfőn Bukarestben egy amerikai kongresszusi küldöttség, amelyet hivatalában fogadott Klaus Iohannis román államfő. (tovább…)
Continue ReadingUralkodó lemondására még nem volt példa Japánban
A 82 éves japán császár televíziós beszédben fordult ma a japán lakossághoz, és azt mondta, hogy kora miatt a jövőben nehézkessé válhat számára feladatainak teljes körű ellátása. Ez volt a második alkalom Japán történetében, hogy az uralkodó a televízióban beszédet mondott. (tovább…)
Continue ReadingVihar miatti szükségállapotot hirdettek Macedóniában
A legújabb jelentések szerint már 21 halálos áldozata van a szombat esti ítéletidőnek. (tovább…)
Continue Reading