Négy nap alatt több mint 300 ezer nézőt vonzott Románia legnagyobb zenei fesztiválja, a hétfőn hajnalban befejeződött kolozsvári Untold, amelyen az elektronikus zene meghatározó alakjai léptek fel – közölték a szervezők.A fesztivál négy napja alatt olyan elismert együttesek, előadók és lemezlovasok léptek fel, mint a Faithless, Dimitri Vegas & Like Mike vagy Armin Van Buuren. A szervezők mintegy 30 ezerre becsülték a külföldről érkezett nézők számát.

A fesztivál nyolc színpadán mintegy 150 előadó állt a közönség elé. A Kolozsvár Arénában felállított nagyszínpad előtt esténként 70-75 ezer néző tombolt. A fergeteges hangulat az előadókat is annyira elragadta, hogy Armin Van Buuren például több mint négy órán át, vasárnap reggelig szórakoztatta a közönségét. Az Untold fesztivált 2015-ben rendezték meg először, amikor Kolozsvár az Európa Ifjúsági Fővárosa címet viselte, és már az első is elsöprő sikert hozott, bár idén többen bírálták a zajszennyezés és a rendezvényt övező feltételezett korrupció miatt.