A 82 éves japán császár televíziós beszédben fordult ma a japán lakossághoz, és azt mondta, hogy kora miatt a jövőben nehézkessé válhat számára feladatainak teljes körű ellátása. Ez volt a második alkalom Japán történetében, hogy az uralkodó a televízióban beszédet mondott.

Mai beszédében Akihito császár úgy fogalmazott: „amikor mérlegre teszem azt, hogy egészségi állapotom folyamatosan romlik, aggódom, hogy nehézzé válhat számomra egész lényemmel teljesíteni feladataimat az állam szimbólumaként, ahogy eddig tettem”.

Uralkodó lemondására még nem volt példa a kelet-ázsiai országban, és nem is létezik megfelelő jogi procedúra a véghezvitelére. Ehhez alkotmánymódosításra lenne szükség. A japán császárt egykor szentként tisztelték, a második világháborút követően alakult át szerepe úgy, hogy – a japán alkotmány alapján – a „nép egységét” és magát az államot szimbolizálja. Az alaptörvény értelmében nincs politikai hatalma.

Akihito császár beszédében nem mondta ki, hogy szeretne lemondani a trónról. Ezt ugyanis úgy is értelmezhetné a közvélemény, hogy beavatkozik a japán belpolitikába.

Az Abe Sindzó konzervatív miniszterelnök vezette kormányzat ellenzi a császár visszavonulását. Úgy vélik, hogy a japán uralkodóház jövőjér?l, valamint a női trónutódlásról szóló vitává terebélyesedhet a kérdés. Ez utóbbit vehemensen elutasítják a konzervatívok.