A sokat vitatott páros: melyikük és melyikőjük

A mai részt a melyik kérdő névmással kezdem. A valaki, valami felől tudakozódó szó végződése, az -ik képző a „több közül egyet’ jelentésmozzanatának kifejezésére szolgál, ezért csak egyes számban lévő főnév jelzőjeként állhat – olvasható a nyelvművelő szótárban. Például: Melyiket választottad?; Melyik stadionban játsszák a döntőt?

(tovább…) Continue Reading

Kivisz és kivitelez… Használhatjuk-e?

Ma a kivisz és a kivitelez párosa kerül nagyító alá. „»Megvalósít, valóra vált«, illetve »kieszközöl« jelentésben való használatuk idegen hatást tükröz, ezért az igényes fogalmazásban lehetőleg kerüljük” – olvasható a Nyelvművelő szótárban. Például „a szándékát nem tudta kivinni” helyett írjuk azt, hogy „a szándékát nem tudta megvalósítani, véghezvinni”.

(tovább…) Continue Reading

Nagyító alatt a le- igekötő

Ma az igekötőkről lesz szó. Az akadémiai helyesírási szabályzatban fellelhetők közül most csak néhányat sorolok fel: abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, fel- vagy föl-, fenn- vagy fönn-, hátra-, helyre-, ide-, keresztül-, ki-, közbe-, le-, meg-, mellé-, össze-, széjjel-, tovább-, végbe-, vissza-. A nyelvművelő szótár szerint a sor még nincsen lezárva, mert újabbak is keletkezhetnek.

(tovább…) Continue Reading

A jó bornak is kell cégér?

A legutóbbi részhez hasonlóan ma is a közmondások kerülnek nagyító alá. Szövegük csak viszonylagosan kötött, sok változattal találkozhatunk a mindennapokban. Ott vannak például a nagyvárosi argóban és az ifjúsági nyelvben használt meghökkentő, tréfás célzattal kiforgatott közösségi intelmek, amelyekben közmondásfoszlányok rejtőztek el. Most a Nyelvművelő szótárban található példák közül sorolnék fel néhányat: „Ki korán kel, álmos.” „Aki másnak vermet ás, az sírásó.” „A jó bornak is kell cégér.”

(tovább…) Continue Reading

Közmondások a mindennapjainkban

Ma a közmondások használatáról lesz szó. Évszázadok tapasztalata, életbölcsessége fejeződik ki bennük, többnyire kijelentő vagy felszólító, illetve tiltó mondat alakjában – olvasható a Nyelvművelő szótárban. Milyen lehet egy közmondás a tartalmát tekintve? Irodalmias színezetű, választékos, mint például A pénz nem boldogít, illetve népies szemléletű, gúnyos. Utóbbira jó példa a Minden zsák megtalálja a maga foltját közmondásunk.

(tovább…) Continue Reading