Nem szállítják még haza a veronai buszbalesetben elhunytakat

Valószínűleg áthúzódik a jövő hétre a veronai buszbalesetben elhunytak azonosítása és hazaszállítása – nyilatkozta ma Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: az azonosítást rendkívüli módon megnehezíti a tűz miatti roncsolódás. Egyelőre nem tudják, mi okozta a balesetet – tette hozzá a miniszter. A balesetet szenvedett járművet jelenleg Olaszországban vizsgálják. (tovább…)

Continue Reading

Megérkeztek Litvániába az első NATO-katonák

Megérkeztek az első olyan katonák Litvániába, akiket a NATO keleti csapaterősítésének keretében helyeztek át a balti országba. A 17 német és 30 belga katonát szállító repülőgép tegnap landolt Vilniusban. Májusig mintegy 1200 katonát telepít a szövetség keleti tagországába, németek mellett belgákat, hollandokat és norvégeket. (tovább…)

Continue Reading

Visszafoglalták Kelet-Moszult

Az iraki kormányerők teljes egészében visszafoglalták Moszul keleti részét az Iszlám Államtól ? jelentette be tegnap Haider al-Abádi miniszterelnök. A kormányfő elmondta: a következő lépés az lesz, hogy átkelnek a Moszult kettészelő Tigris folyón, és visszafoglalják a város nyugati felét is. (tovább…)

Continue Reading

Kitörtek a rabok egy dél-brazíliai börtönből

Mintegy százötven rab tört ki egy börtönből a Brazília déli részén található Sao Paulo szövetségi államban – közölték a helyi hatóságok. A tájékoztatás szerint a fegyencek, akik a túl szigorú fegyelmezés ellen tiltakoztak, helyi idő szerint kedden felgyújtották a börtön egy részét Bauru településen. A rendőrségnek száz szökevényt sikerült elfognia. (tovább…)

Continue Reading