Ambrus Attila

Tegnap az Egyesült Nemzetek Szervezetének becslése szerint, a Föld népessége elérte a 8 milliárdot. A világ össznépessége kevesebb mint 12 év alatt nőtt 7-ről 8 milliárdra. Úgy becsülik, hogy a 20. század közepén tapasztalt nagymértékű népességnövekedés üteme valamelyest lassult, így 15 év múlva, 2037-ben éri el a Föld lakossága a 9 milliárdot, míg nagyjából 2080-ra várható, hogy elérjük a 10-et.

Ferenc pápát a múlt év végéig kritikusai és szimpatizálói is a woke ideológia legtekintélyesebb képviselőjének tartották. A pápa azonban váratlanul kikelt azok ellen, akik a karácsony szót kitörölték volna a politikai korrektség szótárából, majd ez év elején elmondta kendőzetlen véleményét az eltörlés kultúrájáról is.

Van-e kiút az orosz–ukrán konfliktusból? Ez a nyugtalanító kérdés foglalkoztatja ma a világ nagyobb részét, azokat, akik elítélik az agressziót, s remélni akarják, hogy a fegyverek elhallgatnak, mielőtt a levelek kinyílnak.

A népakarat korábban megkérdőjelezhetetlen volt. Erről szóltak a narratívák is, a voksolás valódi választás volt, utána nem kiáltott senki csalást. A tanmesének szánt legenda szerint egyetlen voks döntött arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos nyelve az angol lett és nem a német.  De hol van már az amerikai demokrácia aranykora?

Aki eddig nem, az az utóbbi időben panaszkodik. Aki eddig panaszkodott, az egyre többször sopánkodik. Néhányan a kórra, szinte mindenki a korra. Manapság mindenki áldozat akar lenni, azok is, akik nem szenvednek el komoly sérelmeket. Pszichológusok szerint a jelenségnek evolúciós okai vannak, és azért terjed, mert erényes, vagy legalábbis annak látszani akaró társadalomban élünk.

Történelmi mélypontjára zuhant a média iránti bizalom. Még az Egyesült Államokban is, ahol nem is olyan rég a szabad sajtó valódi hatalmi ág volt. Egy konzervatív és egy liberális publicista is egyaránt abban látja ennek legfőbb okát, hogy a sajtó formálni akarja a politikát, nem pedig tudósítani róla. Nincs ez másként Erdélyben sincs.

Riogatnak. Innen és onnan. Jobbról és balról. Politikusok – hatalmon lévők és ellenzékiek –, médiaguruk és -napszámosok.

Tele van a közélet, s így a sajtó is áldozatokkal. Én a kor, az olvasatlanság áldozata vagyok – panaszkodik az alanyi költő. Én pedig a szellemi vakságé – így a festő, aki dehogy is okolná saját képtelenségét. Én a hazai tanügyi rendszeré, így a tanár, én a tanáraim pszicho-pedagógiai érzéketlenségéé. A politikus pedig a választók hálátlanságát emlegeti. A sajtó pedig úgy véli, az áldozatok felkarolása nemes cél, amiről írni, beszélni kell.

Ki gondolta volna három évtizeddel ezelőtt, hogy megérjük a kommunizmus feltámadását? Márpedig maholnap akár tanúi is lehetünk a Vörös Villamos dicsőséges visszatértének. (De ki gondolta volna, hogy a szélsőjobb is lábra kap Európában?)

Van egy kedves Bálint napi szokás, ami nem kevés lírát kitakar. Ezen a napon adják át a Balassi Bálint-emlékkardot. A díjat a magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőknek, valamint a magyar költészetet – köztük Balassi Bálint verseit – fordító idegen anyanyelvű külföldi irodalmároknak ítéli meg évről évre a Balassi Kuratórium 1997 óta. Idén Bence Lajos, a szlovéniai Lendván élő magyar költő és Elena Lavinia Dumitru román műfordító vehette át.

Ilyenkor, karácsony nagyhetén mindig felidézem Léphaft Pál újvidéki barátom zseniális rajzát. A nagyüzletek felé torlódó gépkocsi- forgalommal szembejön a Szent Család szamárháton, és a vásárlási lázban égő modern családok ügyet sem vetnek a kis Jézusra.

Kedves brassói srácok, Uraim! A héten önöket ünnepeljük az unitárius templomi istentiszteleten. Azt, hogy le a kalapokkal Önök előtt!