Ágoston Hugó

2004-ben Adrian Nastase kormányfő nem élt igazságügyi minisztere javaslatával, hogy politikai riválisát, kihívóját a felgyűlt terhelő bizonyítékok birtokában állíttassák korrupció vádjával törvényszék elé. Traian Basescu megnyerte az elnökválasztást, és igazságügyminisztere segítségével – miután egy nap leforgása alatt leváltotta a legfontosabb ügyészi és bírói testületek vezetőit – törvényszék elé állíttatta és bebörtönöztette Adrian Nastasét. Akit nem hagysz meghalni, az nem hagy élni – tartja a bölcs román mondás.

Bevallom, sokáig pusztán fogalmi dilemmának tekintettem a politikai vezetők ajánlását, hogy a választóik szavazzanak „lelkiismeretük szerint”, vagy pedig – ahogy helyesebbnek tartottam – szavazzanak „meggyőződésük szerint”. Nagyjából ugyanaz, mondhatnánk, bár az egyik inkább erkölcsi, a másik inkább racionális hozzáállást jelent.

Ritkán volt nehezebb és egyben könnyebb dolgom, mint most. Nehezebb, mert egy nemzeti trauma a téma (nem először), nevezetesen az, hogy a magyar kormány önhatalmúlag átvette a tudományosság irányítását, lenyúlva az ország elitintézménye, az Akadémia kutatóhálózatát, erőforrásainak nagy részét – és a könnyebb, mert nem teszek egyebet, mellékelek egy levelet.

Szeptember elsején életbe lép az új nyugdíjtörvény, amelynek értelmében a nyugdíjpont értéke 1100 lejről 1265 lejre, tizenöt százalékkal – ezzel egyidőben a garantált minimálnyugdíj értéke tíz százalékkal, 640 lejről 704 lejre – emelkedik. Kereken egy év múlva, nem mellékesen választási évben, a nyugdíjpont értéke a mostaniról 1.775 lejre, azaz adék újabb negyven százalékkal nő. További egy esztendővel később már 1875 lej lesz a nyugdíjpont értéke. 2022-től a pont nem változik ugyan, de a nyugdíjakat e törvény szerint inflációkövetően emelni fogják.

Fél évszázadnyi bukarestiség után furcsa arra gondolnom, hogy ez az idő életem kétharmadát méri, míg előtte az első negyedszázadom kétharmadában iskolapadokat koptattam. Ennyire „bekeretezve” látszólag jóformán minden, ami történt és amit csináltam: kényszerpályán – úgymond determináltan – játszódott. Ez kényelmes gondolat is lehetne éppen, hisz felmentene kerülőim, tévedéseim, rossz döntéseim feldolgozásának kényszere alól, de voltaképpen rettenetes, mert ez a kényszer mégis egyre inkább nyomaszt.  

Véleményem szerint a sajtó nem aknázta ki eléggé a választási kampány tragikus és a népszavazás komikus – mondjam tudálékosan – szubsztanciáját.

Az idei európai parlamenti választások főleg amiatt fontosabbak minden eddiginél, mert soha ilyen nagy nem volt a tanácstalanság a tennivalókat és az unió jövőjét illetően. Valahogy az történik, amit Mark Twain úgy fejezett ki, hogy „miután végképp szem elől tévesztettük a célt, megkettőztük erőfeszítéseinket”.