Kedves hallgatóim, az Európai Bizottság elnöke, a Strasbourgban ülésező Európai Parlament előtt megtartotta évértékelő beszédét az Unió helyzetéről. Jean-Claude Juncker korszakos jelentőségű kezdeményezéseket vetített előre a testület mandátumából hátra lévő másfél évre, olyan körülmények között, amikor néhány nappal ezelőtt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arról beszélt, hogy a világ ma veszélyesebb, mint bármikor a mostani generáció életében, az egyidejű sok különféle fenyegetés ? tömegpusztító fegyverek Észak-Koreában, terrorizmus, instabilitás, egy rámenősebb Oroszország, és hozzátehetjük a menekültválságot is ? kiszámíthatatlanabbá teszi a nemzetközi helyzetet, mint bármikor.
Juncker évértékelője ebben a helyzetben messze meghaladta a szokásos kereteket, mondhatni a jövő egységesülő Európájának egyfajta stratégiáját vázolta. Elsősorban az Európai Unió szerencsésen túl van több válságon, gondoljunk a gazdasági, pénzügyi és menekültválságokra, de akár a Brexitre vagy a dezintegrációs törekvésekre, politikailag a szélsőjobb populista erők fenyegető előretörésére. Az EU gazdasága fellendült, növekedése lehagyta az Amerikai Egyesült Államokét. A munkanélküliség szintje a nagy válság előttől nem volt ilyen alacsony, a tagországokban nyolcmillió új munkahely jött létre, az Európai Unióban többen dolgoznak, mint bármikor. Szó sincs tehát úgymond Nyugat-Európa hanyatlásáról, sőt az Unió gazdasági megerősödése kellő alapot nyújt egy erősebb és védelmezőbb, egységesebb, hatékonyabb és igazságosabb új Európa, az Európai Egyesült Államok megvalósításához. A helyzet nem csak megérett az átfogó reformra, de ez a reform kellő összefogással keresztül is vihető. A Juncker vázolta jövőkép az érdek- és értékközösségen alapuló szolidáris országok integrációját vázolja fel, egy olyan Európát, amelyben a jog uralkodik, amelyben minden állam egyenlő esélyekkel, egyforma sebességgel fejlődik, és amelyben mindenki egyenlő, nincsenek másodrangú állampolgárok.
Kedves hallgatóim, nehéz röviden összefoglalni e jövőkép minden elemét, ha szerkesztő lennék, egy hétig ?le sem szállnék a témáról?. Tudom, hogy egyeseknek fontosabb egy áruházi provokáció ostobaságán kéjelegni, visszásságokról vitatkozni méltatlankodva, de igazán meghatározó az, ami ott ?fent?, igen, Brüsszelben és Strasbourgban történik, azt érdemes a sajtónak a közszolgálatiság igényei szerint ember- és életközelbe hozni. Ezúttal, meglehetősen csapongva, az évértékelő tükrében, csupán néhány mozzanatot, kezdeményezést kemelnék ki.
Tetszett Junckernek az a javaslata, hogy legyen az EU-nak közös pénzügyminisztere, hogy ugyanazért a munkáért minden európai egyenlő fizetést kapjon. Zárójelben jegyzem meg, hogy a közös pénzügyminiszter, könnyen meglehet, szlovák lesz ? és ha most erről valakinek a ?visegrádi négyek? ?megbonthatatlan egysége? jut eszébe, nem véletlen. Mint ahogy nem véletlen Románia felértékelődése sem, amit jelez az is, hogy Jean-Claude Juncker úgyszólván beígérte országunknak a schengeni tagságot, továbbá javasolta, hogy a Brexit utáni, az Unió jövőjéről szóló csúcstalálkozót 2019 március 30-án Nagyszebenben tartsák meg.
Természetesen nem maradhatott ki a számadásból napjaink egyik fő témája, a menekültkérdés, amely ? nem csupán a magyar viszonyulás miatt ? morális vonatkozásban is az egyik legbonyolultabb. Juncker, összhangban az ENSZ menekültügyi főbiztosával, még az idénre új szabályozási javaslatot ígért, hangsúlyozva az elvárást, hogy a tagállamok szolidárisan járuljanak hozzá a megoldáshoz. Ezzel kapcsolatban és egyebekben is egyetértek azzal a magyar hozzászólóval, aki szerint éppen a felelőtlen és cinikus hozzáállás ?kezdi ráébreszteni a felelős európai vezetőket, hogy az integráció és az európai polgárok jövője alkalmasint a demokratikus uniós normák és a szolidaritás kikényszerítését is megkövetelheti?. Vagyis azt, hogy az Uniónak ismét valódi közösségként kell működnie, minden államnak fel kell hagynia az önző, nacionalista politikával.
Az integráció Juncker által felvázolt „újraindítása” történelmi választás elé állítja az európai országokat: a jövőben vagy részesei, alakítói és kedvezményezettei lesznek egy sikeresebb és igazságosabb Uniónak, vagy lemaradnak a globális gazdasági versenyben, elesnek a szociális Európa nyújtotta egyenlő esélyektől és létbiztonságtól. (Úgy tűnik, a Bizottság és a Parlament megelégelte a tagállami kormányok, vagyis az Európai Tanács szintjén rendre megnyilvánuló szolidaritás-, politikai akarat- és cselekvés-hiányt, gyakran akadékoskodást, és ebben az irányban is történik némi átszervezés.)
Kedves hallgatóim, az Európai Uniót minden jel szerint nem lehet megállítani.