Újabb terminállal bővül az otopeni-i repülőtér

Csaknem egymilliárd euróból új terminállal bővítik a bukaresti Otopeni-Henri Coanda nemzetközi repülőteret. A kormány tegnapi ülésén fogadta el a beruházás technikai és gazdasági tervét. Nelu Barbu kormányszóvivő elmondta: az egymilliárd eurós projektből egy százezer négyzetméteres, 25 beszálló kapus új terminált építenek, a repülők kiszolgálására alkalmas 650 ezer négyzetméteres területtel. (tovább…)

Continue Reading

Bemutatták a vidombáki repülőtér termináljának látványtervét

Bemutatták tegnap a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér utastermináljának látványtervét. A háromszintes, 11 ezer négyzetméteresre tervezett utasterminál az erdélyi gótikus építészetre jellemző csúcsíveket, illetve az 1930-ban épült első vidombáki repülőgyár csarnokának íves boltozatát idézi meg – nyilatkozta Dorin Ștefan építészmérnök. (tovább…)

Continue Reading

Nagy az igény az útlevelekre

Csaknem 1 millió 300 ezer útlevelet bocsátottak ki az év első nyolc hónapjában, ami 24 százalékkal jelent többet az elmúlt esztendő azonos időszakához képest – tájékoztat a Rador hírügynökség belügyi közleményre hivatkozva. E szerint főleg az egyszerű elektronikus útlevelekre volt nagy az igény. (tovább…)

Continue Reading

Giuliani levelének nincs köze az amerikai kormányhoz

Nincs köze az amerikai kormányhoz Rudolph Giuliani Klaus Johannis államfőhöz címzett levelének. Ezt maga Giuliani, az amerikai elnök személyes ügyvédje nyilatkozta a The New York Times-nak. Az Agerpres idézi az ügyvédet, aki hozzátette: több országban végez tanácsadói munkát olyan témakörökben, mint a biztonság, a törvények alkalmazása vagy a terrorizmus elhárítása. (tovább…)

Continue Reading

Veszélyben a Sophia misszió

A német védelmi miniszter ma Bécsben felszólította az olasz kormányt, hogy ne sodorja veszélybe önkényes lépésekkel az EuNavforMed, avagy a Sophia nevű európai uniós haditengerészeti missziót. Ursula von der Leyen az EU-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos informális találkozóján bejelentette: jelen esetben az uniós missziók hitelessége és megbízhatósága is kockán forog. (tovább…)

Continue Reading

Kivonják a halogén izzókat

Szeptember elsejétől fokozatosan kivonják a 60 éve forgalomba helyezett halogén izzókat az Európai Unió területén. Az Európai Bizottság közel tíz évvel ezelőtt hozott döntésének célja a LED-lámpákra való átállás felgyorsítása. (tovább…)

Continue Reading