Tavaly több mint 120 ezerrel, megközelítőleg egy Nagybánya méretű város lakosságával csökkent Románia népessége – derült ki a statisztikai hivatal ma közzétett jelentéséből.

Romániának 2018. január elsején 19 millió 524 ezer lakosa volt, 120,7 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A csökkenés nagyobb része a továbbra is negatív tartományban lévő természetes szaporulatnak tulajdonítható: az élve születések száma 71 ezerrel elmaradt a halálozásokéhoz képest. Jelentős fogyást okozott az is, hogy tavaly több mint 53 ezerrel többen költöztek el egy évnél hosszabb időszakra az országból, mint ahányan letelepedtek.

A jelentésében a statisztikai hivatal rámutat: Románia természetes népszaporulata 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak. Az állandó lakosság 2014-ben húszmillió alá csökkent, pedig a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt. A demográfiai adatokat kedvezőtlenül befolyásolja, hogy több mint 4 millió román állampolgár él külföldön, akiknek zöme az aktív lakossághoz tartozik, vagyis közöttük sokan vannak olyanok, akik a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályhoz tartoznak.