Késelés Finnországban

Megkéseltek több embert Finnországban, Turku városának központjában tegnap délután, három áldozat állapota súlyos. A rendőrség lábon lőtt és őrizetbe vett egy férfit, aki a késeléssel gyanúsítható. Jelenleg ő is kórházban van. A finn rendőrség mára virradóra még négy embert vett őrizetbe, és közölte: terrorizmussal összefüggő bűncselekményként kezeli a turkui késeléses támadást, a feltételezett elkövető egy 18 éves marokkói férfi volt. (tovább…)

Continue Reading

Hadművelet az Iszlám Állam ellen

Hadműveletet kezdett ma hajnalban a libanoni hadsereg a szíriai-libanoni határ északkeleti részét megszálló Iszlám Állam terrorszervezet ellen, és ezzel egy időben a szíriai hadsereg és Hezbollah libanoni síita szervezet is támadást indított a dzsihadisták ellen a határ túloldalán, a nyugat-szíriai Kalamun hegységben – jelentette az al-Majadín libanoni tévécsatorna. (tovább…)

Continue Reading

Élő él

Hogyha amerikai magyar tudósokat emlegetünk, akkor a hosszú sorból leginkább Szilárd Leó, Teller Ede, Neumann János és természetesen Szentgyörgyi Albert neve kerül előtérbe. Pedig létezik egy olyan név is, amely világszerte, mondhatni majd minden nyelven, jóval gyakrabban hangzik el. Igaz, csupán vezetéknévként és rendszerint attól a kis vesszőtől is megfosztva, amelytől nyelvünkben ?e? betűvé válik az ?é?. Nos, úgy gondolom, a sakkozni is jól tudó hallgatók már sejtik, hogy a teljes nevén Élő Árpád Imréről beszélek, aki 1903-ban született, családjával együtt, kisgyermekként, 1910-ban vándorolt ki Amerikába és ott nem csupán mint matematikus és elméleti fizikus vált híressé, hanem statisztikai és valószínűségszámítási modellek alapján ő dolgozta ki a sakkozói játékerők értékelésének a pontrendszerét. (tovább…)

Continue Reading

Terrortámadások Spanyolországban

Kisteherautó hajtott a tömegbe tegnap délután Barcelona központjában. 13-an életüket vesztették, 80-an megsebesültek a gázolásban. Tizenötnek súlyos az állapota, 23-nak kevésbé súlyos, 50-nek kisebb sérülései vannak. A sebesültek között három román állampolgár is van, állapotuk stabil ? tudta meg a közszolgálati rádió Románia Madridi Nagykövetségétől és a Barcelonai Főkonzulátustól. A kisteherautó sofőrje még mindig szökésben van. (tovább…)

Continue Reading

Tananyag lesz a tavalyi török puccskísérlet

Bekerül Törökországban az ötödik osztályos honismereti tankönyvbe a tavaly július 15-i puccskísérlet – írta a Habertürk tekintélyes török napilap mai számában. Az incidens feldolgozására hat oldalt különítettek el a szerzők. A diákok ebben a fejezetben megismerkednek a puccs, az áruló, a kegyetlenség és a vértanúság fogalmával. (tovább…)

Continue Reading

Szeptemberben kezdődhet a pneumococcus elleni oltási kampány

Befejezte a pneumococcus elleni védőoltások közbeszerzését az egészségügyi minisztérium – tájékoztatott az egészségügyi minisztérium. A vakcina bizonyos fajta tüdőgyulladás, az agyhártyagyulladás és a vérmérgezés ellen nyújthat védettséget. Az oltási kampány szeptemberben kezdődhet el, amikor 477 ezer dózist szállít le a gyártó, tájékoztat a szaktárca. (tovább…)

Continue Reading

Az őshonos román kisebbségek problémáira figyelmeztetnek

Megalakult tegnap Marosfőn a Közép- és Délkelet-Európai Román Szervezetek Föderációja. A szervezet főtitkárává Vlad Cubreacovot, a Moldovai Köztársaságban bejegyzett Răsăritul Românesc (Román Kikelet) egyesület elnökét választották. A föderáció mind a román kormánnyal, mind a közép- és délkelet-európai térségben román kisebbséggel is rendelkező országok kormányaival kíván párbeszédet folytatni a Románia határain túli román közösségek nyelvi, kulturális és vallási jogairól. (tovább…)

Continue Reading