Bekerül Törökországban az ötödik osztályos honismereti tankönyvbe a tavaly július 15-i puccskísérlet – írta a Habertürk tekintélyes török napilap mai számában. Az incidens feldolgozására hat oldalt különítettek el a szerzők. A diákok ebben a fejezetben megismerkednek a puccs, az áruló, a kegyetlenség és a vértanúság fogalmával. Az összeesküvésről szóló rész elején azt kérik a diákoktól, hogy fogalmazzák meg írásban, mit jelent számukra a szabadság. Majd azt kérdezik a gyerekektől, hogy szerintük az állampolgárok hatással vannak-e egy ország vezetőinek a megválasztására ? tájékoztat az MTI.

Mint ismert, 2016. július 15-ének éjszakáján a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az els? Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Recep Tayyip Erdogan államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Az összecsapásokban hivatalos adatok szerint 249-en vesztették életüket, rajtuk kívül további 35 puccsista halt meg.