Vélemény

A csatatéren hősi halált haltak mindenesetre – ha a másvilágból rátekinthetnének utóéletükre – valószínűleg nem örülnének a belőlük felépített legendáiknak. Mert a legendák csontig lerágják a hús-vér ember valódi énjét, leegyszerűsítik összetett életpályájukat, olykor ellentmondásos tetteiket, többrétegű hitvallásukat, közben számos elemet elvesznek, még számosabbat hozzátesznek. Egyszóval: az utókor csak kimerevített képet kap örökül a legenda által.

Ketyeg az óra. A hónap végéig a kormánynak el kell készülnie azzal a törvénytervezettel, amely módosítja a szolgálati nyugdíjakra vonatkozó szabályozást.

Négyszáz napja tört ki az orosz–ukrán háború, hogy mikor ér véget, az megjósolhatatlan. Négyszáz napja figyeljük napról napra a frontról érkező híreket, próbáljuk kihámozni a propaganda szövetéből a valóságot.

Azt olvastam a minap, hogy a boldogságindexet mérő kutatást végeztek több országban, s noha a világjárvány múlta óta átlagban hat százalékponttal javult a helyzet, a vizsgált országok közül Magyarországon mondják magukat a legkevesebben boldognak.

A múlt hét végén Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja találkozó 90. évfordulóját ünnnepelték. A közösségi média közvetítette eseményen azonban több olyan adat-időpont is elhangzott, amely eltér a kilenc évtized történelemhű krónikájától. Ezért, a hitelesség kedvéért, mai jegyzetemben dióhéjban összefoglalom a rendezvény történetét.

Kertészkedem.
S közben Arany János egy csodálatos verse jut az eszembe. Ő is éppen kertészkedett, hallgatta a madarakat, szemlélte „a tiszta kék magasát”, ahonnan daruszó tévelygett alá. De egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szomszédban is szól egy magányos gerle, s lám ott egy „ifjú nő, szemfödél alatt. (…) Kevés ember jő látogatni/ az is csak elmegy hidegen: /Látszik, hogy a halott szegény volt/ szegény, s amellett idegen.”

Úgy tartja a fáma, hogy a ’90-es években a magyar parlamentben Torgyán József, miután lemondásra szólította fel Horn Gyula akkori miniszterelnököt („Tisztelt miniszterelnök úr, kedves Gyula! Monnyál le!”), a büfében kedélyesen elkvaterkázott vele egy kisfröccs mellett. Volt ilyesmire példa a román törvényhozásban is.

El kell menni onnan, ahol a ronda dolgok történnek, ki kell lépni abból a képből, ahol a Megváltót korbácsolják. Tegnap…

Egy hét telt el Cseke Gábor halála után, de az elmúlt napokban pályatársai, olvasói, tisztelői, barátai és kulturális intézményvezetők részéről oly sok méltatás hangzott el, hogy kimondottan zavarban vagyok, mi is lehetne az, amit még nem írtak le pályájáról, életéről és hadd fogalmazzak így: mindenekelőtt erdélyi magyar értelmiségi hívatásáról.

Csaknem ötven éves szakmai múltamban a napi híradásoknak két fő fajtája létezett: az egyik, amelyik nevelni, a másik pedig amelyik tájékoztatni akart. Az egyik a szocializmusra, a másik pedig a rendszerváltás utáni időszakra volt a jellemző.