Székedi Ferenc: Elődök és utódok

Az 1899-ben Brassóban született Halász Gyula budapesti és berlini képzőművészeti tanulmányok, majd első világháborús részvétel után 1924-ben érkezett Párizsba, ahol édesapja a Sorbonne-on tanított. A Montparnasse éjszakai életét fotózta, immár Brassaiként szerzett nevet a párizsi elitben és a művészvilágban, amelynek életét ugyancsak megörökítette.

Continue Reading

Székely Ervin: Mimikri

A mimikri az állatvilágban az álcázásnak, a más fajok megtévesztésének képességét jelenti. Általában védekezési technikát jelent. Sok esetben az állat belesímul a tájba, felveszi környezetének a színét, így észrevétlen marad a rá veszélyes ragadozók számára.

Continue Reading

Ambrus Attila: Kösz, jól vagyunk!

Legutóbb az Eurostat tette közzé „életminőségi mutatókat” tartalmazó éves kiadványát, amely az összes uniós tagállamban végzett felméréseken alapul. Az első helyen immár „hagyományosan” Ausztria végzett. De meglepetésre Románia lett a második megelégedett ország, osztozva Lengyelországgal és Finnországgal a helyezésen, mindhárman  7,7 pontot értek el a lehetséges 10-ből.

Continue Reading

Sarány István: Beteg ember, kóros rendszer

A napokban többször olvashattunk, hallhattunk az egészségügyi ellátással kapcsolatos hírt. Pénteken például híradónk is beszámolt róla, az egészségügyi minisztert idézve, hogy „Jóváhagyta a megüresedett állások betöltéséről szóló két memorandumot a kormány, így több mint 7600 állást lehet meghirdetni az egészségügyben”.

Continue Reading

Garzó Ferenc: A karizma és a szeretet futóhomokja

„Mindegy mit mond, az a lényeg, hogy olyan lenyűgözően mondja!”. Újságírói pályafutásom valamelyik szakaszában hallottam ezt a mondatot, igaz, akkori kollégám ezt irónikusan mondta egy politikusról, akit egyébként jó volt hallgatni, mert jól tudott beszélni, stílusa kétségtelenül lekötötte a figyelmet.

Continue Reading

Székely Ervin: Összefonódások

Úgy hozta a véletlen, hogy két rendkívül érdekes, könyvet olvastam el egymás után. Az egyik Kepes András: Két macska voltam című regénye, a másik pedig Philippe Sands történelmi munkája, a Patkányút, amely bár tudományos kutatás eredménye, vetekszik egy detektívtörténet izgalmasságával.

Continue Reading

Sarány István: Víg farsang

Szombaton, vízkereszt napján elkezdődött a farsang, s bár a nyugati keresztény egyházak naptára szerint idén február 14-ig tart a vigalmi időszak, az egész esztendő víg farsangnak ígérkezik – ha csak az idénre tervezett rengeteg választásra gondolunk.

Continue Reading

Bíró Béla: Bánffy és Tabacu

A magyar kulturális televízió, az M5 a múlt év végén mutatta be a – Bánffy Miklós születésének 150. évfordulójára készült – A szellem arisztokratája című dokumentumfilmjét. A Magyar Művészeti Akadémia megrendelésére 2020 és 2023 közt készült műalkotás Bánffy életének minden fontos aspektusát érintette.

Continue Reading

Garzó Ferenc: Nem tréfásak a politikai viccek

„Humorban nem ismerek tréfát” – ez az idézet Karinthy Frigyestől származik. Kicsit forgatnunk kell agyunkban ezt a mondatot, hogy végigfuttassuk életünk különböző állomásain, és emlékezzünk arra – különösen, ha már megettük kenyerünk javát -, hogy az ellentmondásokkal teli, szomorú vagy éppen tragikus helyzetekből humorral lehetett csak kikecmeregni.

Continue Reading