A nap jegyzete egyike a Bukaresti Rádió legrégibb rovatainak. Itt hangzottak el az évek során Fodor Sándor, Halász Anna, Lászlóffy Aladár, Szász János publicisztikái.
Jelenlegi szerzőink: Demény Péter (hétfő), Sarány István (kedd), Ambrus Attila (szerda), Székely Ervin (csütörtök), Székedi Ferenc, Garzó Ferenc (péntek).
A szlovákiai választások számunkra is fontos tanulságokkal szolgálhatnak.
Mindenekelőtt arra figyelmeztetnek, hogy a kisebbségi létben összefogás nélkül nem boldogulhatunk. Az összefogás, az oly gyakran hangoztatott egység persze veszélyekkel is járhat. Ha az egységet egyszínűségként, egyetlen alternatíva merev követéseként értelmezzük életveszélyes is lehet számunkra. (tovább…)
Kedves hallgatóim, holnap, március 5.-én este hat órakor Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum öt termében, a nyolcvan éves Gaál András születésnapját köszöntő, a képzőművész eddigi munkásságára visszatekintő gyűjteményes kiállítást nyitnak meg és életét, alkotásait összefoglaló monográfiát is bemutatnak. A jelenleg Magyarországon élő művészt az erdélyi és általában a magyar tajképfestészet megújítójaként tartják számon, de tevékenysége ezernyi szállal kötődik Csíkszeredához. (tovább…)
Egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy a nacionalizmus és az ideológia ? bármelyik is legyen az (kommunista, szocialista, náci…) ? halálos betegség. Kerülni kell. Meg kell előzni. Mert gyógyítani nem lehet. Akik pedig ezeket a betegségeket táplálják ? bennünk vagy bárkiben ? gyilkosok a javából. Lásd az Iszlám Állam hőstetteit! (tovább…)
Szélsebesen pörög a korrupció-ellenes ügyészség (DNA) malma, bár alig tudjuk, hogy valójában mit is őröl. A főügyész éves beszámolója az ügyek és megvádolt személyek számának látványos megnövekedését hozza, és a számadatokból kiderül, hogy összesen mintegy 11.000 dosszié került a hivatal látókörébe, a kivizsgálások és vádemelések különféle szakaszába, és ezek nyomán, mintegy fél milliárd eurónyi okozott kár lett megállapítva. (tovább…)
A kelet-közép európai demokráciák egyik legfontosabb jellemvonása, hogy nem csak az esetleges nyugati elismeréseket, de még a kritikákat is önnön javukra tudják fordítani. Romániát évek óta súlyos vádak érik az igazságszolgáltatást is maga alá gyűrő korrupció, a jogállam gyengeségei miatt. A vádak ? főként, ha a román hatalom meglehetősen szolgalelkű gesztusait is tekintetbe vesszük ? szokatlanul szókimondóak és lényegre törőek. Román röstelkedésnek azonban nem sok nyoma van. Sőt. Mintha némi sanda örömet is kitapinthatnánk. (tovább…)
Minden bizonnyal hallgatóink is értesültek róla: az RMDSZ kérdezőbiztosai 36 erdélyi városban négy hónapon keresztül több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy melyek a legfontosabbak problémák, mire van igény a településeken, illetve az erdélyi magyar közösség szintjén. Az eredmény pedig dióhéjban így foglalható össze: munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az utak feljavítása. (tovább…)
Agyagból-agyagba! – nekem ezt sugallja a Bukaresti Nemzeti Színház új előadása. De úgy is mondhatnánk, hogy földből-földbe. Vagyis oda, ahová a sors vet…
Ez különösen azokra az emberekre érvényes, akik örökké mímelik a döntést, de sohasem döntenek. Legjobb esetben másra hárítják a döntés felelősségét. És akkor már helyben vagyunk: ilyen esetekért nem kell Hollandiába mennünk, ahol a darabbeli agyaggá válás lejátszódik. (tovább…)
Kevés fogódzónk van megítélni a DNA (így vált már-már nemzetközi fogalommá a korrupcióellenes ügyészség) ténykedését, hiszen tevékenységéről csak az általa kibocsájtott lakonikus és a sajtóban esetlegesen szivárogtatott közlésekre kell hagyatkoznunk, ezért a legutóbbi ? Antal Árpád ellenes ? föllépést sem tudjuk igazán értelmezni, és figyelembe véve, hogy a DNA-s perek nem egyszer akár 3 éves átfutásúak, esély sincs a gyors és végleges megítélésre. Az azért világos, hogy az esetek egyéni megítélést igényelnek, és ugyanolyan logikai és morális hiba a korrupciós vádak általánosítása, mint a kollektív ártatlanság vélelmének a fenntartása, hiszen ez utóbbi is csak egyéni lehet: az ügyek különböznek és ha helyesen akarunk eljárni (akár ügyészi, bírói, politikusi, mediatikus vagy egyéni), megítélésüknek is különböznie kell. (tovább…)
Hogy az, amit látunk, messzemenően nem maga a nagybetűs valóság, Plátonig, sőt a megalitikus kultúrákig visszavezethető sejtések nyomán ugyan, de Kopernikusz tudatosította bennünk a legdrámaiabban. Az, amit kopernikuszi fordulatnak szokás nevezni, egy szinte már fantasztikus nézőpontváltás, a kint és a bent perspektíva megcserélésének eredménye. (tovább…)
Egyértelmű, hogy az utóbbi két napban az ?uniós csúcs? szókapcsolat fordult elő a leggyakrabban az európai médiában, függetlenül attól, hogy milyen nyelven írták le vagy milyen nyelven hangzott el. Egyrészt az esetleges brit kilépést, a brexitet megelőzendő tárgyalások, másrészt a migránstéma az a két forró téma, amelyek körül az eszmecserék és a kommentárok zajlanak és egyértelmű, mindkettőnek igen nagy szerepe van abban, hogy az európai népek mostanig ugyancsak látványosan fejlődő szövetsége kibírja vagy sem a jelenben és a közeljövőben rá nehezedő tehertételt. (tovább…)