Bukarestben és az ország számos más városában lezajlott a szombat esti tömegtüntetés. A Palotateret körülbelül annyian töltötték meg, mint egy nagyobb könnyűzenei koncerten. Egyesek szerint hatvan- mások szerint nyolcvanezren.

A tüntetés nyilvánvalóan a korábbi amnesztia-törvények elleni tiltakozásokhoz kötődött, melyek a törvény visszavonásával és a miniszterelnök lemondásával zárultak. Ez esetben a miniszterelnök lemondása megelőzte magát a tüntetést. Az új miniszterelnöknő ellen még nemigen volt miért tüntetni. Dragnearól pedig úgy peregnek le az ingerült tiltakozások, mint kutyáról víz. Maradt tehát az újabb törvénymódosítások indokolt elutasítása. S ezek ellen valóban eséllyel lehetett tiltakozni, hiszen a ? már nem is nagyon leplezett ? jogi önkényt vezethetik be az igazságszolgáltatásba. A gyanúsítottnak az áldozat kihallgatásán való jelenléte ugyanúgy lehetetlenné teszi a tényleges jogállás tárgyilagos kiderítését, mint a házkutatásokat puszta színjátékokká lefokozó előzetes értesítés. Ahogyan ? megvalósulása esetén ? a korrupcióval vádolt személyek előzetes letartóztatásának megszüntetése is a terhelő bizonyítékok eltüntetését, a lehetséges tanúk befolyásolását teszi lehetővé. Az, hogy a hatalommal való visszaélés bizonyos összegen alul legálissá válik, ugyanúgy a korrupció bátorításának számíthat, mint a korrupcióellenes ügynökség jogköreinek megnyirbálása.

S igaz mindez akkor is, ha a politikum a korrupciós vádakat gyakorta az ellenfelek vagy egyszerűen csak a kisebbségi politikusok meghurcolására használta fel. Ez a tény sem a korrupcióellenes harc visszaszorítását, hanem a román jogrendszer egyértelművé tételét, a kiskapuk felszámolását követelné meg. A Dragnea-féle ?szociáldemokrata? kormányzat (melynek voltaképpen semmi köze a szociáldemokráciához, még annak mára jócskán leromlott nyugati változatában sem) közönséges autokrácia, mely hatalmát kizárólag a nacionalizmusra alapozza.

Annak köszönhette létrejöttét és annak köszönheti fennmaradását is.

Ezért aztán vajmi csekély a valószínűsége, hogy a szombat esti tüntetések és a nyugati sajtó kedvezőtlen kommentárjai Dragneát és körét meghátrálásra késztetnék. És addig nem is fogják, amíg a nacionalizmust, azaz a magyar, német, zsidó és cigányellenességre szocializált román választók tudatállapota változatlan marad Az pedig aligha változhat addig, amíg az állampolgári nacionalizmust a kortárs politikatudomány nem különbözteti meg a közönséges rasszizmustól. Az utóbbi Európa-szerte ? magától értetődően tilalmas ? az előbbi azonban nem csak legitim, de a ?nemzetállamellenes? globalizmus nemzetállamaiban ma is követendő állammodell. Az államnyelvet és az állami kultúrát minden állam eltökélten védelmezheti (nyilván nyelvi-kulturális kisebbségei, ki más ellen?), maguk a nyelvi-kulturális kisebbségek azonban semmiféle valóban hatékony eszközzel nem rendelkeznek arra, hogy védelmezhessék önmagukat.

Az etnikai tömbök fellazításának elve, bár számos nemzetközi szerződésben tiltottnak számít, már régen és végképp feledésbe merült. Ez persze érthető, hiszen Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország már régen etnikai közösségeinek fellazításán ügyködik attól a naiv hittől vezéreltetve, hogy nyelvi-kulturális identitását ? az állampolgári nacionalizmusra alapozva ? továbbra is megőrizheti. Azaz a bevándorlókat könnyűszerrel és záros határidőn belül echt németekké, angolokká, franciákká, olaszokká asszimilálhatja.

Ilyen körülmények közt az őshonos nyelvi-kulturális kisebbségek asszimilációját tiltani kész lehetetlenség. Hiszen a harmadik vagy negyedik generációs bevándorló már őshonosnak számíthat. Történelmi léptékben a 100 vagy 500 év gyakorlatilag egyenértékű.

Egy ?zsigerileg? nacionalista világban pedig a jog csakis jogtalanságokra épülhet. Ha az egyik társadalmi csoport tagjai egy másikkal szemben legálisan vagy kalap alatt megkülönböztethetők, a korrupció is legalizálható. A népszavazással is szentesített Alkotmányba ugyanis a törvényhozó már régen olyan kiskapukat épített bele, melyek a diszkriminációt szentesíthetik. S ha a bírák ítéleteiket ? elfogultságaikra alapozva ? tetszés szerint váltogathatják, a jog a jogtalanság érvényesítésének puszta eszközévé degradálódik.

S mindezen sem a tüntetések, sem a látványos gesztusok, például a bukaresti tüntetésre tizenegy napi gyaloglással ellátogató tucatnyi kolozsvári polgár ? köztük két erdélyi kisvárosból hozzájuk szegődött vak ember ? sem sokat segít.

Legfeljebb arra jó, hogy a nyugati lapok, köztük a német Deutsche Welle internetes kiadásának tudósítása (a szerző Christian ?tefănescu) a nyugati olvasóban a tüntetők iránt rokonszenvet ébresszen. Ami fontos dolog, de a tényeken alig változtathat. Ennél valamivel fontosabb, hogy az írás a kolozsvári szabadelvűek Eckstein-Kovács Péter által szervezett csoportjának kétnyelvű román és magyar tábláit is észreveszi és pozitívan értékeli. (A táblák a német nyelvű cikkhez mellékelt fotón is jól láthatók.) Mindez ? a kisebbségek iránt elfogult ? nyugati olvasó számára azt a tényt ?leplezheti le?, hogy a romániai magyarság, ha közös ügyekről van szó, szolidáris a román többséggel. Azaz, ha valódi demokrácia kialakításáról lenne szó, a román közvélemény (román nacionalizmus ide vagy oda) mindig számíthat a romániai magyarok feltétlen támogatására.

S ezt (még ha a román sajtó nem is veri nagydobra) legalább a mellettük tüntető román polgártársak tudatosíthatják.

Apró kis gesztus, de talán az ilyenekből épülhet föl előbb vagy utóbb (sajnos inkább utóbb, mint előbb) valamiféle értelmes jövőt ígérő együttérzés.