Kedden délben mondta Markó Béla, hogy egy bécsi kórházban halálán van Verestóy Attila. Sokan tudtuk, hogy nagybeteg, hogy menthetetlen ? és biztos vagyok benne, hogy ő maga is tudta.
Túl sok személyes mozzanat fűz össze vele ahhoz, hogy az alkalom megkövetelte méltatással kezdjem. Politikai érdemeit és pályafutását értékelik kollégái, pályatársai, el a hivatalosságokig. Én egyszerűen arról beszélek, hogy mi jut róla eszembe most, halálakor.
Ismertem egyetemista korától, a bukaresti értelmiség találkozóira el-elmentem, de inkább szerettem szűkebb körben beszélgetni értelmes egyetemistákkal. Egy közös barátunk hozta el hozzám, huszonéves Hét-szerkesztő voltam, ő tizenéves egyetemista. (A korkülönbség közöttünk kereken tíz év ? volt? Bonyolult ez, mostantól mennyi?) Nyílt esze, fesztelensége azonnal feltűnt, és hogy úgy mondjam az is, hogy nem idealista, inkább gyakorlati gondolkodású alkat. Mintha mindig mindent azonnal ?el akart volna intézni?. Megéreztem, és ez később megerősödött bennem, hogy érzéke van a fontos dolgokhoz.
A fő kapocs természetesen az egzakt tudományok és a sci-fi volt közöttünk. A Hét szerkesztőjeként volt némi ismertségem ebből a szempontból, Attila viszont rendelkezett a Galaktika teljes sorozatával, míg az enyém hiányos volt; kölcsönadta, hogy aztán évekig könyörögje vissza, s azt hiszem, meg is lepődött, amikor végül megkapta hiánytalanul.
Bizalmába fogadott, ennek jele volt, hogy beszélt a felmenőiről, édesapja haláláról (és koporsójának hazaszállításáról a temetésre egy szörnyű utazáson), de a nagyon kevesek közé tartozhattam, akiknek elmondta, hogy ősei között volt püspök is. Akkor még nem létezett ugye Wikipédia ? szeku, az igen, bőven ?, de valamilyen régi könyvben tényleg ráakadtam a nevére. Ma már könnyű megkeresni: Verestóy György 1760 és 1765 között volt Erdély református püspöke, utódjában pedig nem mást tisztelhetünk, mint jelentős írónk, a Nagyenyeden tanult, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot megalapító Aranka György édesapját, Zágoni Aranka Györgyöt.
A következő fontos történés, illetve nem-történés, ami most felbukkan emlékezetemben: Attila nehézségei a doktorátusa körül. Megvolt a téma, nekikezdett, de nem iratkozhatott be/fel, gyaníthatóan valamilyen ? nem feltétlenül nemzetiségi ? numerus clausus miatt. Pedig voltak kutatásai, tudományos dolgozatai, az egyiknél, amelyet szegény sok más vegyész társával együtt jegyzett, a szerzői lista élén maga a világhírű nagy tudós akadémikus második kabinet elvtársnő, a hírhedt ?codoi? állt (a fáma szerint így ejtette, olvasta ki őanalfabétasága a szén-dioxid vegyi képletét). Pillanatig sem képzeltem, hogy Verestóy nevét írták volna rá utólag egy olyan tanulmányra, ami ?kodoj? munkája volt…
Aztán Verestóy Attila politikus lett, az RMDSZ egyik megalapítója, kezdettől fogva tagja a parlamentnek. Ma már ?nemzetiségtől függetlenül? egyetlen olyan képviselő dolgozik a román törvényhozásban, aki indulástól folyamatosan ott van, ez is a miénk, ő is székely: Márton Árpád.
Attila éles esze és tárgyalókészsége, bukaresti jelenléte csakhamar nélkülözhetetlenné vált szövetségünk számára, volt úgy, hogy kormányalakításkor ő vitte a prímet. De mondom, politikai érdemeit másnak kell méltatnia, remélem, ez kellő ténytisztelettel meg is történik. Ami nem érdem, de megmarad: a legfontosabb politikusaink közül Verestóy Attila követte odaátra mindnyájuk mentorát, Domokos Gézát.
Hanem a nagy közös kalandunk, a lapalapítás még hátravolt. Nem azt mondom, hogy a meghatározó emberek közé tartoztam akkor, de azt sem mondom, hogy nem. Verestóy Attilát Stanik István meggyőzte, hogy finanszírozza egy napilap megalapítását. Attila a tulajdonos, István a főszerkesztő, jómagam a főszerkesztő-helyettes ? így alakult végül a szereposztás. A lap struktúrájának, arcélének kidolgozásában döntő szerepet vállalt Horváth Andor és Kántor Lajos. (Máig hangoztatom, hogy a névadó én voltam…) Nem részletezem, a kaland kaland maradt, a tulajdonos a Krónikát gyorsan eladta, az még gyorsabban a tervezettől eltérő, más pályára került.
Később Attila még mecénáskodott egy darabig az Erdélyi Riport és az Új Magyar Szó körül (előbbinek közeli munkatársa és gyakori szerzője, utóbbinak induláskor ? talán jobb híján, de mindenképpen közös kalandorként ? főszerkesztője voltam), aztán abbahagyta a sajtótámogatást.
Utána már jobbára csak a parlamentben találkoztunk. Ahogy gyűltek a megbélyegzések, rágalmak, gyalázkodások, igaztalan vádak ellene, úgy nőtt bennem a felháborodás, de most azt gondolom, hogy tanulhatunk tőle abban is, hogy ezeket miként lehet elviselni. Bár ki tudja, mi van ilyenkor a politikus lelkében.
Végül még egy anekdota a sajátos szellemességéről és gyakorlati érzékéről. Ülünk Markó Béla hatalmas miniszterhelyettesi irodájában, a kormányépületben (készül beszélgetőkönyvünk, A lábujjhegyere állt ország), bejön Attila, a szokott gyors tempóban röviden megbeszélnek valamit, szenátor úr kiviharzik, kapcsolom be a kismagnót, reszelem a torkom az újabb kérdéshez, amikor Attila visszaviharzik. ? Mi van, itt hagytál valamit? ? kérdezem. ? Nem, itt fogok hagyni valamit ? nyögi a mellékhelyiség felé rohanva.
… Politikusokat túlélni elvben nem rossz dolog. Politikusoknak túlélni ? korokat és válságokat, gyötrelmeket és kudarcokat ? szintén hasznos. Meggyőződésem, hogy Verestóy Attila politikai tevékenységének sok emlékezetes mozzanata túléli őt, a személyt. És e fontos emberünk nevének csengése a felvilágosult, értékeket becsülő közvéleményben pozitív lesz.