Vélemény

Már a tél sem az igazi, de a medve sem a régi – sóhajtanék fel, ha amolyan felsóhajtozó fajta lennék. Ugyanis történt, hogy tegnap késő délután-kora este ültem a szerkesztőségi asztalomnál, a képernyőt bámulva elmerültem egy kézirat rejtelmeinek megfejtésében, mikor megszólalt a telefonom. Artikulálatlan hangokat adott ki az okos jószág, rezgett, villogott és vinnyogott: minden áron magára akarta hívni a figyelmet.

Balázs Lajos, a közismert néprajkutató december 22 tölti 80. életévét. Ma is fiatalos, talán azért, mert – mikor titokban, mikor nyíltan – teljes életében megfeszítetten és élvezettel dolgozott. Helyét megismerkedésünk óta csak valahol a székelység panoptikumában tudtam elképzelni. Földijeim: Kriza, Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Baróti Szabó Dávid s a csak a félig székely, de sorsában végül egészen azzá vált Bolyai János társaságában.

Megmondom őszintén, néha nagy gondban vagyok, amikor az erdélyi magyar sajtóban olvasok egy-egy magyar falunevet, olyannyira ismeretlennek tűnik, hogy nem tudom hová tegyem, és mivel nem ismerem a román megfelelőjét, még a térképen sem tudom megkeresni. A napokban viszont olvastam a világhálón egy olyan dokumentumot, amelyet le is mentettem, éppen ilyen célból.

Gyere velem a bárba, kedves, bulizzunk egyet, szippantsunk orrunkon energiát, szívódjék véráramainkba, de – nevetni fogsz – ez nem az a koksz, s még kevésbé a régi szén (hogy aszongya minél nagyobb a kokszigény, annál kevesb az oxigény), megmondom én, ez a bár: oxigénbár;

Ezt javasolja az ENSZ. Mert félelmetesen nagy a húsfogyasztás. Európában és Amerikában évente 80 kiló húst eszik az állampolgár. Ezért pedig a mezőgazdasági területek 70 százaléka legelővé vált. Igaz, hogy Indiában és Kínában évente csak 25 kiló húst esznek fejenként – de az sem kevés, gondoljunk csak a lakosság számára. Ami viszont még inkább aggasztó: jelenleg 7 milliárd ember él a Földön, de 2030-ban már 8 milliárdan leszünk, 2050-ben pedig 9 milliárdan. Akkor fogunk igazán sok húst enni! Ezért javasolja a világszervezet: hús helyett együnk ropogós sáskát – hogy ne csömöröljünk meg!

A hír többször is körbejárta az országot: a napokban a Parajd-Szováta közötti országúton egy személyautó elütött egy medvét. Ezt követően, mivel az illetékesek nem tudtak dönteni arról, hogy melyik törvényt kell felütni, a sebesült majd halott medve kiütötte a Hargita megyei prefektust. Erre meg beütött a pánik, nemcsak a politikában, hanem a lakosság körében is, annál is inkább, mert az elmúlt napokban még jónéhány, hasonló közúti baleset történt.

Számomra az elmúlt napok legfontosabb eseménye a Puskás Aréna felavatása volt. A stadionépítési láznak sohasem voltam rajongója – a budapesti új stadion azonban maga a feleslegesség cáfolata, az „így igen!” példája, amely minden elismerést megérdemel. Igen, nevezzük nyugodtan a nemzet stadionjának, hiszen nem trafikokról vagy populista mázzal bevont kuriózumokról van szó.

György Attila – akkor pályakezdő szerkesztő, ma már József Attila-díjas író – adta Daczó Katalin beszélgetés-sorozatának a Megyecsinálók címet. Telitalálat volt a címadás, ugyanis az eredetileg a Csíki TV számára készült interjú-sorozatban a szerkesztő-riporter az 1968-as csíkszeredai utcai megmozdulások főszereplőit kereste fel és szólaltatta meg. Olyan embereket, akik különböző megfontolásból nem értettek egyet azzal, hogy a Maros Magyar Autonóm Tartomány – és általában a szovjet típusú tartományi és rajoni rendszer – megszűntetése után alakuló székely megyének ne Csíkszereda legyen a székvárosa.

Ember legyen a talpán, aki a Trump ellen indított felfüggesztési eljárásban (angol nevén: impeachmentben) képes lenne kiigazodni. Már csak azért is, mert folytonosan politikai és jogi vádak keverednek egymással. És ha a vádak igazolódnak, akkor sem valamely független bíróság fog dönteni, hanem első lépésben a képviselőház, melynek arról kell szavaznia, hogy a vádak igazak vagy hamisak, azaz, hogy van-e alapja a felfüggesztési eljárás elindításának. Ez nyilvánvalóan politikai döntés lesz.