Szövegkovács

Ma olyan témákat érintek, amelyekről valószínűleg már beszéltem korábban, de sohasem árt az ismétlés. Szó lesz az egyelőre és az egyenlőre, a rövid u betűvel írt áru és a hosszú ú betűs árú, illetve a helység és a helyiség közötti különbségről, a végén pedig kitérek a karácsonyi és az új évi üdvözletekre.

Ma a tartozik ige lesz a főszereplő. „Ha azt fejezi ki, hogy valaki egy közösségnek a tagja, -ba, -be vagy -hoz, -hez, -höz ragos állandó határozó kapcsolódik hozzá” – olvasható a nyelvművelő szótárban. Például: Tibi is a baráti körünkbe vagy körünkhöz tartozik.

Ezúttal a magyarossággal foglalkozunk. A nyelvművelő szótár szerint „a magyarosság követelménye legáltalánosabban azt jelenti, hogy közlésünk legyen összhangban a magyar nyelv törvényeivel. Nyilvánvaló, hogy a fölösleges szavak sértik ezt az összhangot”. Ennek értelmében a szóképeink, szólásaink, kifejezéseink is magyar szemléletet kell tükrözzenek. 

A mai részt a melyik kérdő névmással kezdem. A valaki, valami felől tudakozódó szó végződése, az -ik képző a „több közül egyet’ jelentésmozzanatának kifejezésére szolgál, ezért csak egyes számban lévő főnév jelzőjeként állhat – olvasható a nyelvművelő szótárban. Például: Melyiket választottad?; Melyik stadionban játsszák a döntőt?

Ma a mennyiségjelzős szavak egyes vagy többes számáról akarok beszélni. A Nyelvművelő kéziszótár szerint „ősi finnugor kiváltsága a nyelvünknek, hogy a főnév többséget kifejező mennyiségjelző után is egyes számban áll”. Például: tizenkét év, sok könyv.

Ma a kivisz és a kivitelez párosa kerül nagyító alá. „»Megvalósít, valóra vált«, illetve »kieszközöl« jelentésben való használatuk idegen hatást tükröz, ezért az igényes fogalmazásban lehetőleg kerüljük” – olvasható a Nyelvművelő szótárban. Például „a szándékát nem tudta kivinni” helyett írjuk azt, hogy „a szándékát nem tudta megvalósítani, véghezvinni”.

Az előző két részben képzeletben Franciaországba, Spanyolországba, Görögországba és Törökországba utaztunk, ma pedig svédekkel és angolokkal, pontosabban olyan egybeírt kifejezésekkel találkozunk, amelyekben ezek a nemzetiségnevek fordulnak elő.

Legutóbb néhány olyan szókapcsolatot említettem, amelyben a francia, illetve a spanyol szavak szerepelnek. Egyebek mellett szó volt a franciaágyról, a franciasalátáról, a spanyolviaszról és a spanyolfalról, ma pedig képzeletben Görögországba és Törökországba utazunk.

A mai részhez egy néhány éve látott hirdetés adta az ötletet: francia ágyat szerettek volna eladni, maga a kifejezés azonban helytelenül, külön volt írva. Közben eszembe jutott, hogy még számos olyan szókapcsolat van a magyar nyelvben, amely valamelyik nemzet megnevezését tartalmazza. Egyelőre maradok a franciáknál.

A legutóbbi részhez hasonlóan ma is a közmondások kerülnek nagyító alá. Szövegük csak viszonylagosan kötött, sok változattal találkozhatunk a mindennapokban. Ott vannak például a nagyvárosi argóban és az ifjúsági nyelvben használt meghökkentő, tréfás célzattal kiforgatott közösségi intelmek, amelyekben közmondásfoszlányok rejtőztek el. Most a Nyelvművelő szótárban található példák közül sorolnék fel néhányat: „Ki korán kel, álmos.” „Aki másnak vermet ás, az sírásó.” „A jó bornak is kell cégér.”