Szövegkovács

„A tudomány döntő kérdése nem a »mit tudok?, hanem« a »honnan tudom, amit tudok?«. Hiszen ha nem tudom szakszerűen demonstrálni, hogy honnan tudom – akkor az nem tudomány, legföljebb hagyomány, sejtés vagy intuíció” – idéztem Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító szavait. Az ok egyszerű: november 3-án volt a Magyar Tudomány Ünnepe, amely kitüntetett esemény a magyar tudomány eredményeinek magyarországi bemutatásában.

„Fennkölt gondolkodású, emberszerető, bölcselő író: a magyar irodalom egyik klasszikusa. Írásmódja nem rokon sem Jókai Mór, sem Mikszáth Kálmán, sem Herczeg Ferenc stílusával; egészen másképp ír, mint bárki a koráig föllépő elbeszélők és színműírók közül. Munkáiból mélabús költőiség árad, hangulata és bája van minden írásának, eredeti zenéje prózájának. Társtalan író volt, magános fa kortársai között. Szellemének gyökerei a magyarság ezeréves földjéből táplálkoztak, őserejű művészetét nem rontotta meg semmi idegenszerűség” – írta Gárdonyi Gézáról Pintér Jenő irodalomtörténész A magyar irodalom története című átfogó művében.

„A növényevés csak akkor árt az egészségnek, ha a csősz észreveszi” – hangzik el a közismert, Kérem a következőt! című magyar rajzfilmsorozatban. A főhőse dr. Bubó, egy bagoly orvos, aki az erdő lakóit próbálja gyógyítani viszonylag kevés sikerrel. A nagyérdeműt 1974-től 1983-ig szórakoztatta: ez idő alatt három évad készült, összesen harminckilenc résszel, és bár közel négy évtized telt el az utolsó rész bemutatása óta, a sorozat a mai napig népszerű, nekem például az egyik kedvencem.

A mai rész ünnepi hangulatban fog telni, ugyanis kevéssel több mint tizenegy éve, 2012. július 20-án született meg hivatalosan a Szövegkovács. A gyökerei a 2003 és 2007 közé eső időszakba nyúlnak vissza: akkoriban beszélgettem Csíkszenttamáson, a már korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával arról, hogy milyen jó volna egy szöveggondozásra szakosodott vállalkozást elindítani. A székelykapu árnyékában felsorolt ötleteket a vélt üzleti akadályok miatt szinte azonnal elvetettük, és csak néhány év múlva, 2012-ben kerültek elő újra.

Ma a kitüntetések és díjak nevének helyesírásáról lesz szó, ugyanis számos példa van a helytelen írásmódra. Az ötletet egy, a mai naphoz köthető évforduló adta: 1833. október 21-én született Alfred Nobel svéd kémikus, vegyészmérnök, a dinamit feltalálója, a Nobel-díj alapítója. 1896. december 10-én hunyt el, a halála után pedig sokakat meglepett, amikor a végrendeletéből kiderült, hogy azt szeretné, ha a hagyatékát a fizikai, a kémiai, az élettan és orvostudományi, az irodalmi és a békedíjhoz használnák fel. Kifejezett kérése volt, hogy a díjak odaítélésénél ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása, hanem egyedül az, hogy az arra legérdemesebb kapja, függetlenül attól, hogy skandináv-e vagy sem. 1968-ban a Svéd Nemzeti Bank a Nobel-díjak kiegészítéseként megalapította a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, amelynek célja a közgazdasági tudományok terén elért eredmények elismerése volt.

„A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.” Valószínűleg sokan rájöttek, hogy A Dunánál című költemény első két sorát idéztem; József Attila nevéhez fűződik, és a költő által szerkesztett Szép Szó című folyóirat 1936-os könyvnapi különszámában jelent meg először.

„Ha […] össze kellene foglalnom a sikereim titkát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.” A 2020. június 18-án elhunyt Benedek Tibor szavaival hangolódom rá az olimpiai világnapra, amelyet minden év június 23-án ünneplünk annak emlékére, hogy 1894-ben ezen a napon megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Pierre de Coubertin francia báró irányításával. A tizenhat alapító között szerepelt Kemény Ferenc is, aki a magyarországi olimpiai mozgalom első úttörője, és a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára volt.