Szövegkovács

„Milyen borzasztóan könnyű a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívebb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság” – idéztem a 2007 novemberében elhunyt Szabó Magdát, aki Kossuth-díjas író, költő, műfordító, illetve a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt.

„Szenvedély nélkül semmilyen sportot nem lehet művelni” – idézem az olimpiai bajnok és kardvívó Szabó Bencét két nappal a magyar sport napja előtt. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a Magyar Athletikai Club (MAC), Magyarország legrégebbi egyesülete 1875. május 6-án, Budapesten szervezte meg a kontinens első szabadtéri sportversenyét, és ennek emlékére ünnepeljük 2000 óta, a magyar kormány határozata alapján a magyar sport napját. A száznegyvennyolc évvel ezelőtti eseményen atlétikai és ökölvívószámokban küzdöttek egymás ellen a sportolók.

Két jeles napot ünneplünk hétvégén: április 29-én, szombaton lesz a tánc világnapja, április 30-án, vasárnap pedig a magyar film napja. A tánc világnapján az UNESCO egyik tagszervezetének, a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt, 1982 óta minden évben megünneplik a világ mindenféle táncát. A kezdeményezés gyökerei egészen 1727. április 29-ig nyúlnak vissza, ugyanis akkor született a francia balett-táncos, Jean Noverre, az egyetemes táncművészet megújítója.

„Minden könyvtárnak két lényeges alkotórésze van, egy anyagi: a könyvek… s egy szellemi: a könyvtárnok” – idéztem az irodalomtörténész, kritikus és egyetemi tanár Toldy Ferencet, aki 1805 és 1875 között élt. Most azonban nem róla lesz szó, hanem az általa emlegetett könyvtárnokról, vagyis a könyvtárosról, aki holnap nagyobb figyelmet kap az átlagosnál. Áprilisi 14-én van ugyanis a könyvtárosok világnapja, amelyet két nagy szervezet, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége, illetve a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége kezdeményezett elsősorban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak és a könyvtárosok nyújtotta értékekre.

Nagycsütörtök van, és ilyenkor általában eszembe jut Dsida Jenő azonos című verse, amelyet szeretnék feleleveníteni.

„Tiszta víz a ruhám, és ez a te lelkeden szárad” – ezzel a nyelvi poénnal hangolódom a közelgő április 1-jére, amelyet a bolondok, illetve a bolondozások napjaként emlegetnek. Ilyenkor tréfát űznek egymással az emberek, sőt az is előfordulhat, hogy Szent György havának első napján az írott és elektronikus sajtó híreiben is furcsaságokkal találkozunk; tehát nem árt fenntartásokkal kezelni az információkat. 

Kikelet és felleg… Az irodalmias stílus két olyan kifejezése, amelyet a hétköznapokban ritkán vagy egyáltalán nem használunk, azonban mindannyian tudjuk, hogy melyik mit takar. A tavasz jelentésű kikelet szavunk már előkerült március 2-án, a felhő szinonimájaként használt fellegről viszont még nem esett szó. A Nyelvművelő kéziszótár szerint „a szépirodalmi nyelvnek, különösen a XIX. század irodalmának bizonyos szavai, kifejezései felbukkannak mai, nem szépirodalmi szövegekben is”. Közéjük tartozik például a feleség egyik rokon értelmű szava, a hitves, a megölel jelentésű keblére ölel valakit, illetve az e sártekén, azaz ezen a földön, földgolyón vagy világon.

„A tavaszi eső aranyat ér, de a jól működő öntözőrendszere még inkább!” Furcsának tűnhet a megfogalmazás, főleg azért, mert az idézet első felében egy jól ismert közmondás hangzott el, a második fele viszont bárkit meglepetésként érhet. Egy mezőgazdasági gépeket és öntözőrendszereket forgalmazó cég honlapján találtam rá a bevezetőben említett mondatra, amely jó példa arra, hogy a közmondásainkat a mindennapokban, például egy reklámszövegben is lehet hasznosítani. Természetesen csak mértékkel.

Böjtmás hava… Tavaszelő… Kikelet hava… Mindhárom kifejezéssel az év harmadik hónapjára, a márciusra utalunk, amelynek ma van a második napja. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriuma szerint „az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában, az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi – napéjegyenlőségi – évkezdési szokásnak.

„Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig” – idéztem a költő és műfordító Nagy Lászlót. A hallgatók már sejthetik, hogy ma egy két nappal ezelőtti jeles nap kerül nagyító alá: 1999-ben az UNESCO közgyűlése az anyanyelv nemzetközi napjává nevezte ki február 21-ét, amikor egy 1952-es, tragikus végkimenetelű eseményre emlékeznek, amelynek előzménye, hogy az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, a rendőrség ötöt megölt közülük.