Csodagyógyszer

Nem olyan régen Brassóba utaztam vonattal és azon morfondíroztam magamban, hogy a személyvonat éppen olyan sebességgel ? vagy éppen lassúsággal ? döcög, mint ezelőtt több mint száz évvel, hiszen valamikor, egy régi-régi újságban kezemben jártak a korabeli menetrendek és a Csíkszereda-Brassó közötti távot majdhogynem annyi idő alatt tette meg a gőzös, mint ma a villanymozdony. (tovább…)

Continue Reading

Terror(izmus) van, de legyőzhető

A szélsőséges iszlám, politikai terrorizmus létező globális kihívás, amelynek fenyegetése, sőt gyakorlata  ? annak egy nagyon erőszakos újterrorista formája az Iszlám Állam ? az Al-Kaida vérengzéseit követően, ismét felütötte fejét Nyugat Európában. A kalifátus megteremtésére törekvő terrorszervezet taktikát váltott és nem csak az általa uralt, illetve leigázni próbált területeken gyilkol és terjeszti a terror és félelem minden formáját, hanem Iraktól Szíriától, és Libanontól, illetve Jementől vagy Egyiptomtól, stb., (tovább…)

Continue Reading

Az igazságérzet válsága

Az emberi társadalmak létének alapja az erkölcs. Az erkölcsi kategóriák pedig az igazságérzeten alapulnak. Hosszú időn át úgy vélték, hogy az igazságérzetet, illetve az önzetlenséget, az erkölcs e két legfontosabb kategóriáját megalapozó empátia genetikai eredetű. A tudósok számára azonban komoly rejtélyt jelentetett, hogyan is alakulhatott ki, és főként egy mindinkább egyéni önzésre alapozott világban hogyan maradhatott fenn az igazságérzet és az önzetlenség?  (tovább…)

Continue Reading