Minden bizonnyal hallgatóink is értesültek róla: az RMDSZ kérdezőbiztosai 36 erdélyi városban négy hónapon keresztül több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy melyek a legfontosabbak problémák, mire van igény a településeken, illetve az erdélyi magyar közösség szintjén. Az eredmény pedig dióhéjban így foglalható össze: munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az utak feljavítása. Számomra nem az eredmény okozott meglepetést, hiszen ha megkérdeznek, akár fél évvel ezelőtt is, ugyanezeket a témaköröket egymagam is felsoroltam volna.
Egészségügy. Aki benyít egy laboratóriumba, rögtön látja, hogy biztosítás ide vagy oda, csak hetek vagy hónapok múlva írják elő, viszont ha van pénze, akkor azonnal elvégzik a vizsgálatokat, jeleként annak, hogy nem a laborkapacítással, a felszereltséggel és szakértelemmel van a baj, hanem a biztosítási pénzek útja követhetetlen.
Munkahelyteremtés. A nagyobb erdélyi városokat kivéve a a legtöbb térségben és így a Székelyföldön is panganak a beruházások, a fiatalok és középkorúak pedig kihasználják az uniós lehetőségeket és ott dolgoznak, ahol tudnak. És minthogy a jövedelem a társadalom tagjai nagy többségének a számára összefügg a munkahelyekkel, a vállalkozásokkal, nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az erdélyi és különösképpen a székelyföldi megyék e tekintetben a sor végén kullognak.
És persze, az utak. Az örökös téma. a soha be nem fejezett erdélyi autópálya, a jónéhányszor rendbehozott, de újra meg újra leromló országutak, a hol itt, hol ott részletekben leaszfaltozott, vagy le sem aszfaltozott megyei utak, a városszéleken a szűnni nem akaró sárdagasztások és így tovább. Egyszóval a mindennapi, hétköznapi élet létfeltételeit érzik a legjobban az erdélyi magyarok is, noha kisebb hangsúllyal és jóval hátrább a sorban szó esik az oktatás a művelődés, a szimbólumhasználatok kérdésköréről is.
Mint mondottam, az eredményen nem csodálkoztam, de azon igen, hogy egy ilyen vizsgálatnál miért nem lehet társadalomtudományi módszereket használni, hiszen egyrészt az erdélyi magyar szociológiai vizsgálatoknak meg van a maguk majdhogynem kilenc évtizedes hagyománya, másrészt pedig a romániai magyar közélet tele van fiatalabb és idősebb társadalomkutatókkal, akik jól tudják, hogy egy tudományosan megalapozott mintavétel akár száz családon is kihozza ugyanazt az eredményt, mintha félszáz ezret keresnek fel.
Persze, tudom, jól tudom, hogy közelednek a helyhatósági és parlamenti választások és ilyenkor a politika szeret közvetlen kapcsolatba kerülni a választókkal, de azzal is tisztában vagyok: ahol a polgármesterek, a helyi tanácsosok, a képviselők, minden rendű és rangú tisztségviselők nem csupán választások közeledtével, hanem mondjuk hetente többször is elbeszélgettek volna az emberekkel, ott nem kellene a hegy alatt abrakolni, és a településvezetők számára egy pillanatra sem lenne titok, hogyan élnek és mit várnak el a lakosok, vagy ahogyan ma szeretünk fogalmazni, a magyar emberek.
Nos, ha eddig nem sejtettük volna, most megtudhatjuk: a magyar emberek általában azt várják el, mint az emberek Közép- és Kelet-Európában: a létbiztonságot, a huszonegyedik századhoz méltó életfeltételeket és legalább néhány lépésnyi közeledést nem vonaton, autón vagy repülőn, hanem a gazdasági mutatók szintjén ahhoz a Nyugat-Európához, amelyről úgy gondoltuk, hogy negyedszázad alatt legalább valamennyire megközelítjük. De szerencsére választások évében mindig felpezsdül, jobban mondva, mindig felpezsdítik a reményt. Csak éppen el ne feledjünk ráfigyelni?.