Tiszta matematika

A híres hálózatkutató, Barabási Albert László értetlenül áll az előtt, amit Székelyföldön tapasztal. „Megdöbbent, hogy amikor végre van megoldás a…

Continue Reading

Emlékeztető

Meg van az a média kialakította szokásom, hogy az évek során megjelent fontosabb dokumentumokat elraktározom. Vagy papíralapon, vagy a számítógépem…

Continue Reading

Beiskolázási kilátások Arad megyében

A múlt évihez képest több mint 700 diákkal kevesebben fejezik be idén a nyolcadik osztályt Arad megyében, és ez meglátszik a középiskolai beiskolázási adatokon, amelyeket a tanfelügyelőségek február elején küldtek a tanügyminisztériumba: több mint tíz tanintézményben kevesebb lesz a kilencedik osztályok száma ősszel, ennélfogva csökken egyes pedagógusok óraszáma is.

(tovább…) Continue Reading

Az igazságügyi törvények módosításának a tétje

Mire ez a jegyzet adásba kerül, akkorára a parlament elfogadhatja az igazságügyi törvényeket módosító törvénytervezeteket. Az Igazságügyi Minisztérium három jogszabály – a Bírák Tanácsa (CSM) szervezését és működését szabályozó, a magisztrátusok (bírák és ügyészek) jogállását statuáló és az igazságügyi intézmények szervezéséről rendelkező – törvények módosítását javasolta a törvényhozásnak, ahol a kormánykoalíciót alkotó pártok felvállalták a kormány kezdeményezésének támogatását.

(tovább…) Continue Reading

Sírószoba

Lengyelországban a kormányhoz feltétlenül lojális alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a 17 évvel ezelőtt életbe lépett jogszabály, amely lehetővé teszi a…

Continue Reading