Mozaik, 2019. január 1-e

Adásunkban olyan erdélyi irodalmi személyiségekről szólunk, akiknek születési vagy elhalálozási évfordulójáról a 2019-es esztendőben emlékezünk meg. Köztük van Méliusz József, Szabédi László, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Gaál Gábor, Karácsony Benő, Benedek Elek és Hervay Gizella is.

(tovább…) Continue Reading

Tíz év és a következők

A hét elején, Marosvásárhelyen, fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Magyar Televízió. Úgy hozta a média-sors, hogy már megalakításának első heteiben találkoztam vele, szerepeltem több műsorában, akár mint riportalany, akár mint kommentátor, például az RMDSZ nagyváradi kongresszusán, jártam többször is a stúdióban az általam tanított Sapientiás egyetemistákkal, de nem is ez lényeg. Hanem az a tény, hogy az ETV maga mögött tudott hagyni tíz olyan esztendőt, amelyben kereste-kutatta önmagát, többször is változtatta műsorszerkezetét, szerkesztőit, javított műszaki felszereltségén, és az analóg műsorkészítés után a digitális műsorokra átállva bekerülhetett az erdélyi kábelhálózatokba, megnövelve mind földrajzilag, mind nézőszámok tekintetében a vételkörzeteit.

(tovább…) Continue Reading

Mozaik, 2018. december 18-a

Adásunkban csíkszeredai munkatársunk, Biró István három eseményről tájékoztat: a Csíki Játékszín legújabb előadásának közelgő bemutatójáról, a Makovecz Imre építész munkásságát, alkotásait népszerűsítő Héttorony Fesztiválról, valamint a Csíksomlyói Passió – Egy színházi előadás zarándokútja című kötetet megjelenéséről.

(tovább…) Continue Reading

Beszélgetés Papfalvy Ferenc hárfamívessel

A Natúra Stúdió egyórás különkiadásának elején a kereszténység első vértanújáról, Szent Istvánról, valamint az ehhez a naphoz kapcsolódó népszokásokról hallhatnak. Ezt követően bemutatjuk Papfalvy Ferenc hárfakészítőt, akivel a III. Bukaresti Hárfafesztiválon találkoztunk, és akit manapság az egyetlen magyar hárfamívesként emleget a szakma.

Continue Reading

A túlóra

Azon a napon, amikor betelt a nyolcórás munkanapnak, a munkásosztály történelmi szociális vívmányának a századik évfordulója, a magyar országgyűlés – aggályos körülmények között, kétharmados parlamenti többségével élve – megszavazta a túlóratörvényt. Ezt a jogszabályt azóta a rabszolgatörvénynek becézik, és országszerte nap mint nap tüntetésekkel tiltakoznak ellene.

(tovább…) Continue Reading

Újra iskolában

A hosszasra sikeredett karácsonyi szünet után tegnap elkezdődött a tanítás, az óvodások, kisdiákok, középiskolások, a szakmunkásképzők diákjai ismét beültek az…

Continue Reading

Mozaik, 2019. január 15-e

Január 15-e a Nemzeti Kultúra Napja Romániában. E napot 2010 óta ünneplik abból az alkalomból, hogy 1850-ben ezen a napon született Mihai Eminescu, a legismertebb román költő. Magyarul 1885-ben jelent meg első verse a Kolozsvári Közlönyben, s azóta a legjobb magyar költők, műfordítók versengnek azért, hogy verseit a lehető legpontosabban és leghatásosabban lefordítsák.

(tovább…) Continue Reading